The Sunday Telegraph

címke rss

Szélsőséges gyerekek aggasztják a brit elhárítást

Már 15 éves gyerekeket is beszerveznek olyan iszlám szélsőségesek, akik veszélyt jelentenek Nagy-Britanniára - figyelmeztetett a brit belső elhárítás, az MI5 főnöke. Beszélt arról is, hogy eközben sok energiát kötnek le az orosz kémek, akik állítólag ugyanolyan aktívak most is, mint a hidegháború idején voltak.

Kétszer is megmérgezhették Litvinyenkót

Nagyvilág2007.01.07, 16:24

Két adag polóniumot kapott különböző időpontokban a novemberben megmérgezett Alekszandr Litvinyenko, hogy biztosan meghaljon - írta a The Sunday Telegraph rendőrségi forrásokat idézve. Más vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint az orosz rendőrség Londonban nyomozna a tettesek után.

Kalózok garázdálkodnak az al-Dunán

Nagyvilág2006.07.23, 09:18

Kis motorcsónakjaikkal megközelítik a nagy hajókat, felkapaszkodnak rájuk, majd mindent visznek, ami értékes és könnyen mozgatható, esetenként vízbe ugrasztják a legénységet. A dunai kalózok a folyó közös, román-bulgár szakaszán garázdálkodnak. Az incidensek már feszültséget is gerjesztettek a két ország között - írja a brit Sunday Telegraph.

Készül az iráni bombázások terve

Nagyvilág2006.02.12, 13:06

Egy brit lap értesülései szerint az amerikai védelmi minisztérium már dolgozik az iráni atomlétesítmények elleni légi támadás tervein.  A Sunday Telegraph szerint a Pentagon B2-es bombázók bevetését tervezi.

Kelet-európai szexrabszolgákról ír a brit sajtó

Nagyvilág2005.11.27, 10:33

Kelet-európai szexrabszolgák raboskodnak titkos macedóniai földalatti bunkerekben - írja a The Sunday Telegraph. A lap emberkereskedők által középkori állapotok közepette tartott lányokról tudósít.

Az irakiak fele helyesli az idegen katonák megtámadását

Nagyvilág2005.10.23, 09:03

Az irakiak negyvenöt százaléka, bizonyos vidékeken kétharmada helyesli a brit-amerikai katonák elleni támadásokat - derül ki egy brit lap birtokába jutott bizalmas jelentésből. Az irakiak kétharmada jóval kevésbé érzi magát biztonságban a megszállás óta - írja a Sunday Telegraph.

Addig szavaztatnák az EU-alkotmányt, amíg el nem fogadják

Nagyvilág2005.05.23, 15:39

Az Európai Unió (EU) vezetői titkos B tervvel készülnek arra az esetre, ha Franciaország vasárnap elutasítaná az EU-alkotmány ratifikálását. Ennek lényege, hogy ha csekély többséggel a nem győzne egy-két tagállamban, folytatják a ratifikálást, és a végén újra szavaztatják az alkotmányt ott, ahol korábban elbukott. A Sunday Telegraph információi szerint elképzelhető, hogy az újraszavazásnál némi engedményt is adnának az igen szavazatokért cserébe.

Náci eszköznek tartja az abortuszt a brit főpap

Nagyvilág2005.03.27, 15:48

A náci Németország faji alapú egészségpolitikájához hasonló veszélyeket rejt a nagy-britanniai abortuszgyakorlat - írta vasárnap közölt húsvéti üzenetében az angol-walesi katolikus egyház legfőbb vallási vezetője. Cormac Murphy-O'Connor a The Sunday Telegraphban azt írta, hogy amikor Nagy-Britannia megengedte, hogy az abortusz során az erősek határozzanak a gyengék sorsáról, akkor az ország az eugenetika (a faji kiválasztáson alapuló egészségpolitika) útjára lépett.

Ötven brit katona kegyetlenkedhetett Irakban

Nagyvilág2005.02.27, 15:08

Közel ötven brit katonát gyanúsítanak azzal, hogy kegyetlenkedett vagy gyilkolt iraki szolgálata idején. A vádak között - amelyekről a Sunday Telegraph számolt be titkos katonai dokumentumokra hivatkozva - vízbe folytás, agyonverés szerepel.

Kanadába dezertálnak Irak elől az amerikaiak

Nagyvilág2005.01.09, 12:55

Számos amerikai katona menekül át Kanadába az iraki háború elől - írja a brit Sunday Telegraph. Sok dezertőr menekültstátuszért is folyamodott. A lap szerint a menekülőket most is ugyanazok segítik, akik a '60-as, '70-es években a vietnami háború elől menekülőket.

Előző
Következő