Thália Színház

címke rss

Mikó István, a színész, aki egykor Yehudi Menuhinnak hegedült

Kultúra2019.11.03, 15:22

Mikó Istvánról már főiskolai tanára, Kazimír Károly is megmondta: egyszer saját színháza lesz. Mestere arra nem gondolt, hogy éppen az ő helyére kerül majd. Utóbb vezetett vidéki társulatot is, jelenleg a Turay Ida Színház művészeti igazgatója. A pozícióváltások nem voltak mentesek a bonyodalmaktól, ahogy pályára kerülése sem volt egyszerű. A színésszel készült múltidéző beszélgetéshez ugyanakkor olyan jubileum szolgáltat apropót, amely a színház melletti másik szenvedélyéhez, a zenéhez kapcsolódik. Mikó István nem csupán alapítója az idén ötven éves Kaláka együttesnek, de ő határozta meg a zenekar stílusát is.

7 nap alatt 9 előadást láthat a közönség Budapesten

Kultúra2019.08.27, 14:01

7 nap alatt 9 előadást láthat a közönség az idei Vidéki Színházak Fesztiválján, amit szeptember elős hetében rendeznek a budapesti Thália Színházban. 

Pszichiátriai káosz a Thália színpadán: A kulcslyukon át

Archívum2019.04.03, 11:55

Igazi káoszt okoz a színpadon a Thália Színház évadzáró komédiája. A kulcslyukon át című darab egy pszichiátriai rendelő félreértéseit dolgozza fel, ahol a megcsalás, a vérfertőzés és megannyi váratlan esemény pontosan akkor következik be, amikor végképp nem számítanánk rá. A színészek meséltek a Life.hu-nak, hogyan élték meg a felkészülést, kiváltképp Mórocz Adrienn, akinek le is kell vetkőznie a színpadon.

Bolha a fülben: különleges helyzetek a Thália színpadán

Life.hu2018.12.19, 21:35

Mi történik akkor, ha az ember felesége gyanút fog? Talán mégsem hűséges a férje? Egy nem mindennapi, háromfelvonásos bohózatot mutat be a Thália Színház. Kelemen József rendezésében olyan különleges helyzetek jelennek meg a színpadon, mint például Szervét Tibor kettős szerepe, hiszen hol egy felsőosztálybeli cégvezető figurájaként jelenik meg, hol pedig egy lecsúszott alkoholistát formál. Továbbá az is különleges a darabban, hogy Mózes Andrásnak durva beszédhibával kell az előadáson helytállni. Bár a megcsalás a kulcskérdés a színdarabban, Szabó Erika színésznő azért reméli, nem ennek aktualitása miatt fogja a néző közel érezni maggát ...

Debreceni volt a legjobb előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

Archívum2018.09.11, 14:48

A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta és Szemenyei János színművész játékát és A név: Carmen című előadást is elismeréssel jutalmazta a zsűri.

Hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség Budapesten

Archívum2018.08.22, 15:37

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3. és 9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a közönséget.

Csányi Sándor már nem a Thália Színház művészeti vezetője

Archívum2018.06.11, 19:05

A 2018/2019-es évadtól a Thália Színház művészeti vezetését Csányi Sándortól Schell Judit veszi át.

Szabó Erika: Nem természetes dolog a kamera előtt vetkőzni

Tévé2018.05.06, 09:43

Szabó Erikát jelenleg a Duna TV-n, a Csak színház és más semmi című sorozatban láthatjuk, emellett a Thália Színházban is elcsíphetjük több darabban. A Barátok közt-ből még mindig jóban van pár régi kollégájával, azt is megtanulta már kezelni, hogy néha még ma is Tildának szólítják az utcán. Adott már vissza külföldi szerepet is amiatt, hogy csak a testére voltak kíváncsiak, szerinte a meztelenkedést mindig meg kell indokolni egy történetben, nem természetes állapot pucéran mászkálni a színpadon vagy a kamera előtt.   

A Thália színház kelti életre a híres klasszikust, Oscart

Archívum2018.02.26, 16:50

A Thália színház Oscar című darabjának bemutatóján jártunk, ahol jókedvből - kétségkívül - nem volt hiány.

Premierajándék - egy darab, amit nem bírsz ki nevetés nélkül

Life.hu2018.02.12, 12:18

A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin nevetsz, és amin ők nevetnek – és ami a jelenlévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. A darab egyik próbáján jártunk.