tévé
címke rss- kapcsolódó címkék:
- média
- szórakozás
- sorozat
- TV2
- televízió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ettől félt Ördög Nóra a válása előtt - videó
Ördög Nóra 2008-ban házasodott össze Rubin Kristóffal, mellette nem szeretett volna gyereket. Már a válás kimondása előtt együtt voltak Nánási Pállal, akinél az első percben bekapcsolt nála az az érzés, hogy vele szeretné leélni az életét, és lesz családjuk. A műsorvezető elárulta, tartott attól, hogy még azelőtt terhes lesz, hogy kimondják a válást. Abban az esetben ugyanis automatikusan a férj nevére anyakönyveztetik a gyereket.
- címkék:
- válás
- tévé
- sztárok
- Ördög Nóra
- nánási pál
- Címkefelhő »
Rékasi Károly: Nem kicsit kapott frászt a családom
Rékasi Károlynak el kellett hagynia a TV2 Farm VIP című műsorát, erről már korábban beszámoltunk. A színésznek olyan egészségügyi problémája lett, ami miatt hetekig pihennie kellett. Elárulta, a családja is természetesen nagyon megijedt, amikor kiderült, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha nem tartja be az orvosa utasításait. Fennállt a trombózis gyanúja, és ha továbbra is sérülten versenyzett volna, akár el is veszíthette volna a lábát.
Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége
Meggyes Dávid nagyon szomorú, hogy vége a Párharcnak, amiben annak ellenére, hogy nagyon jól versenyeztek, végül második helyen végeztek Stana Alexandrával.
- címkék:
- tévé
- sztárok
- TV2
- meggyes dávid
- TV2 Párharc
- Címkefelhő »
Hatalmasat csalódott társában Paprika Dorina
Paprika Dorina nem tudja elfelejteni azt a napot, amikor rátették az útilaput a Farm VIP-ben a szereplőtársai. Azt mondta, nem a döntés háborította fel, hanem az, ahogyan azt közölték vele. Rippel Feriben csalódott, szerinte neki csak a "dollárjel villog a szemében".
Rá sem lehet ismerni Keleti Györgyire - videó
Egy jó ideje nem lehetett hallani Keleti Györgyiről, most azonban visszatért, és többek között a botoxról beszélt. Szerinte azt receptre kellene felíratni a negyven feletti nőknek.
- címkék:
- tévé
- sztárok
- átalakulás
- botox
- Keleti Györgyi
- Címkefelhő »
Ez a világsztár Polgár Tündéék floridai szomszédja
Polgár Tündéék kétlaki életet élnek férjével. Nemcsak abban a budapesti utcában van otthonuk, ahol az ország legdrágább ingatlanjait lehet megvásárolni, hanem Floridában is van egy, méghozzá egy elég klassz környéken.
Először mutatta meg párját Cserpes Laura - videó
Cserpes Laura egy ideje óvja magánéletét, párját eddig nem mutatta meg a követőinek. Most azonban elérkezettnek látta az időt arra, hogy felfedje, ki a szíve választottja. Legújabb klipjében feltűnik a fiatalember is.
- címkék:
- tévé
- sztárok
- videoklip
- cserpes laura
- Cserpes
- Címkefelhő »
Hihetetlen hasonlóság magyar sztárok és testvérük között - megmutatjuk!
Kulcsár Edina le sem tagadhatná két húgát, annyira hasonlítanak egymásra. Rengeteg magyar és külföldi sztárról készült olyan fotó, amin a hírességek megszólalásig hasonlítanak testvéreikre: vannak olyan esetek, amikor tényleg nagyon megkülönböztetni, hogy valójában kiről is készült a felvétel.
Meztelen fenekét, hatalmas melleit mutogatja Vasvári Vivien - fotó
Vasvári Vivien alig három hónapja adott életet harmadik gyerekének, de mintha mi sem történt volna, olyan jól néz ki az egykori sportoló. Nem várt sokáig a visszatéréssel az édesanya, egy szexi fotózással jelentkezett követői nagy örömére.
- címkék:
- vetkőzés
- tévé
- sztárok
- fotózás
- Vasvári Vivien
- Címkefelhő »
Elbúcsúztak Galambos Erzsitől - fotó
Galambos Erzsi 91 éves korában, november 16-án halt meg. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonnaszerepeiben aratta sikereit. A művésznőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra szombaton délelőtt.