tett

címke rss
Soroksári gyilkosság: a lehetséges elkövető közel lakott a tett helyszínéhez

Soroksári gyilkosság: a lehetséges elkövető közel lakott a tett helyszínéhez

A soroksári gyilkosság óta öt év telt el, és eddig nem sikerült a tettes nyomára bukkanni, ám egy nő most azt állítja, volt párja lehetett sz elkövető. Egyre több részletet árul el, és ezek bizony nagyon meggyőzőek. Kiderült, hogy az állítólagos elkövető közel lakott a tett helyszínéhez.

Bosszú lehetett az életveszélyes fehérvári kődobálás

Itthon2008.08.26, 13:25

Székesfehérvár egyik legproblémásabb utcájában áll az a ház, amelynek egyik lakóját, egy 12 éves kislányt kődobálók sebesítettek meg múlt kedden. Az egyik elkövető, aki besimerte tettét bosszúra hivatkozott. A dobálók feltehetően nem nézték kire, csak vaktában dobálták a köveket. Az [origo] a helyszínen járt utána az ügynek.

Beismerték gyerekük megölését a szombathelyi szülők

Itthon2008.08.01, 14:28

Beismerő vallomást tett az a szombathelyi házaspár, akik megölték gyermeküket, majd maguk is megpróbáltak öngyilkosok lenni. A kisfiúnak gyógyszert adtak be, de mivel ettől nem halt meg, megfojtották egy párnával. A szülőket, akik azzal magyarázták tettüket, hogy nagy összegű kölcsönt vettek fel, amelyet nem tudtak törleszteni, előzetes letartóztatásba helyezték.

Beismerte élettársa megölését egy somogyi nő

Itthon2008.06.06, 14:06

Leszúrta 45 éves élettársát egy középkorú nő a Somogy megyei Balatonszentgyörgyön csütörtök este. Az asszony megvárta a kiérkező rendőröket, és beismerte tettét.

Beismerte tettét a tanárverő diák

Itthon2008.06.02, 14:34

Beismerte tettét a rendőrségen az a 16 éves bökönyi diák, aki pénteken úgy megütött egy 39 éves tanárt, hogy eltört az orrcsontja. A rendőrség vizsgálja a tanár felelősségét is, aki korábban az őt bántalmazó tanuló öccsét vágta pofon.

Gyerekek rongáltak az egri katonatemetőben

Itthon2008.05.12, 14:55

Elismerték tettüket az egri katonatemető megrongálói, de nem büntethetőek, mivel még gyerekkorúak. A helyreállítás 250 ezer forintba került.

Bevallotta tettét a vérfertőző osztrák férfi

Nagyvilág2008.04.28, 18:03

Bevallotta tettét a lányát évtizedeken át fogságban tartó férfi miközben tovább nyomoznak a rendőrök az ügyében. A 73 éves embert hétfőn büntetőbíróság elé állítják Ausztriában. Egyre több részlet derül ki a fogságban saját apjának hat vagy hét gyereket szülő nő történetéből.

Felgyújtotta magát egy férfi Mianmarban

Nagyvilág2008.03.23, 10:17

Felgyújtotta magát egy férfi vasárnap Mianmar fővárosának egyik buddhista kolostorában. A férfi indítéka eddig ismeretlen. Van akik szerint a szegénység miatt követte el tettét, míg mások úgy tudják, a katonai rendszer ellen tiltakozott.

Megmérgezték társukat mátészalkai iskolások

Itthon2007.12.05, 15:15

Mérget tettek osztálytársnőjük tízórai szendvicsébe tizenegyedikes lányok Mátészalkán. Tettüket viccnek szánták, azt akarták, hogy társuk hasmenést kapjon. A lány gyomrát ki kellett mosni.

Vírusbetörés a koalák genetikai állományába: egy tetten ért evolúciós esemény

Tudomány2007.08.02, 09:19

Egy ausztrál kutatócsoport arra a meghökkentő felfedezésre jutott, hogy az úgynevezett koala-retrovírus csupán az elmúlt száz esztendőben kezdett beépülni az eukaliptuszt fogyasztó erszényesek örökítőanyagába, s a folyamat napjainkban is tart. Ezzel egy olyan jól megfigyelhető, folyamatban lévő evolúciós eseményt sikerült tetten érniük, amelynek feltételezésük szerinti előzménye a koala-retrovírus és a gibbon-leukémiavírus törzsfejlődéstani szétválása lehet. Hogy ezt a tényt igazolják, megkezdték a két vírus közös ősének keresését is.

Békülés után ölhette meg gyerekeit az öngyilkos anya

Itthon2007.07.02, 16:30

A család szétesésével és anyagi ellehetetlenülésükkel indokolta tettét az a hatgyerekes asszony, aki vasárnap két ikerfiának életét is kioltva öngyilkos lett. A férj viszont azt állítja, hogy éppen a tragédiát megelőző napon békültek ki, azt is megbeszélték, mikor költözik vissza. A 35 éves asszony négy gyermeket hagyott hátra, rájuk most édesapjuk vigyáz.

Szögbelövő volt a balatonőszödi lövöldöző fegyvere

Itthon2007.06.27, 13:53

Beismerő vallomást tett az a német férfi, aki kedden támadt rá volt élettársára és annak barátjára. Az esetnek egy halottja van.

Tizenkét éves fiú késelt meg egy nőt bosszúból

Itthon2007.06.19, 11:24

Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal nő, akit egy 12 éves fiú késelt meg hétfőn hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A rendőrség szerint a gyerek beismerte tettét, amelyet bosszúból követett el.

Pamela Anderson magyaráz

Tabu2007.05.29, 11:26

Pamela Anderson elérkezettnek látta az időt, hogy fiainak megmagyarázza egykori tetteit, és értelmezze számukra anyjuk és a szexvideó viszonyát.

Betörő buktatta le a kendertermesztőket

Itthon2007.02.05, 19:57

Betörő fedezett fel egy lefóliázott helyiségben, cserepekben nevelt kenderültetvényt a Fejér megyei Csór-Kisiszkán, egy hétvégi házban. A 44 éves kazincbarcikai hajléktalant Sárkeresztesen, egy hétvégi házban érték tetten az állampolgári bejelentésre oda érkező rendőrök.

Tizenéves az örmény újságíró gyilkosa

Nagyvilág2007.01.21, 15:14

Beismerő vallomást tett az a török tizenéves fiú, akit a rendőrség előzőleg meggyanúsított az örmény nemzetiségű Hrant Dink meggyilkolásával. A 17 éves fiatalember azt mondta, hogy nem bánta meg tettét. Az örmény újságírót pénteken lőtték agyon isztambuli munkahelyének bejáratánál.

Saját autóját gyújtotta fel a Blahán

Itthon2007.01.21, 21:16

Beismerte tettét az a személy, aki vasárnap délelőtt a fővárosban, a Blaha Lujza téren felgyújtotta saját autóját. Személyi sérülés nem történt.

Lenyomja a macsókat a franciák aggódó anyja

Nagyvilág2006.11.17, 11:38

Nem csak jól néz ki, de kedves és gondoskodó is - nagyjából ilyen benyomást kelt a franciák többségében Segolene Royal, a szocialisták elnökjelöltje. Royalt, aki az ország történetének első női indulója az elnöki posztért, sok támadás éri amiatt, hogy a szakpolitikához nem ért. Nagy előnye viszont, hogy sokaknak tetszik anyáskodó stílusa és az is, hogy a megújulást képviseli: az elhasznált szózsonglőrökkel szemben, a tettek embere.

Bocsánatot kért az SS-őr unokája

Nagyvilág2006.11.13, 19:23

A holokauszt túlélőitől kért bocsánatot egy egykori német SS-őr unokája nagyapja tetteiért - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli lap hétfőn.

Beismerte tettét a magyarcsanádi lány felgyújtója

Itthon2006.10.18, 15:01

Több hónapon át tartó tagadás után beismerő vallomást tett az a 15 éves fiú, akit azzal vádolnak, hogy felgyújtott egy 18 éves magyarcsanádi lányt, aki később belehalt sérüléseibe.

Megosztja olvasóinkat a libanoni válság

Nagyvilág2006.07.18, 08:56

Alig egy százalékkal vannak többen azok, akik inkább Izraelnek róják fel a libanoni válságot azoknál, mint akik szerint a túszejtők a felelősek a történtekért - derül ki az [origo] szavazására érkezett válaszokból. Az olvasók közül csak kevesen vélték úgy, hogy egyik fél sem igazolhatja semmivel tettét, és alig akadt olyan, aki szerint minkét fél tettei érthetők.

Féltestvérek ölték meg a soproni taxist

Itthon2006.02.10, 12:51

Elfogta a rendőrség a múlt heti soproni taxis-gyilkosság feltételezett elkövetőit, akik beismerték tettüket. A 18 és 25 éves fiatalemberek féltestvérek, a taxistól elvett 8000 ezer forintos zsákmányt elosztották maguk között. Egyikük tavaly még börtönőrként dolgozott.

Cinikusan vallott a szécsényi gyerekgyilkos

Itthon2005.12.13, 17:15

Nem bánta meg tettét az a fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy idén áprilisban brutálisan meggyilkolt egy szécsényi kislányt. A férfi beismerő vallomást tett, amiből kiderült, hogy azért bántalmazta a lányt, mert ő nem volt hajlandó lefeküdni vele. Az ügyészség néhány napon belül elkészíti a vádiratot, az első bírósági tárgyalás februárban várható.

Rakétatitkokat adtak el a brit tengerészetnél

Nagyvilág2005.10.01, 15:36

Rakétatitkokkal teli laptopot adott el egy altiszt a brit haditengerészetnél. Paul Crookes beismerte tettét, azt mondta, százezer fontos kaszinótartozását akarta kiegyenlíteni a pénzből. Az altiszt egyébként nem csak a féltve őrzött katonai titkokat lopta el: a közös kávépénzt is elsikkasztotta.

Nem bánta meg tettét van Gogh gyilkosa

Film2005.07.14, 15:02

Az iszlámot bíráló holland rendező, Theo van Gogh gyilkosa elismerte bűnösségét a keddi bírósági tárgyaláson. Azt vallotta, hogy vallásos meggyőződése vitte rá a gyilkosságra, és újra elkövetné tettét, ha módja lenne rá.

Beismerte tettét a párizsi szállodatűz okozója

Nagyvilág2005.04.19, 20:23

Beismerte tettét a múlt heti párizsi szállodatűz okozója, de tagadta, hogy szándékosan gyújtogatott volna. Időközben a halálos áldozatok száma keddre 24-re emelkedett.

Újabb boszniai szerb háborús bűnös adta fel magát

Nagyvilág2005.04.08, 18:42

Újabb boszniai szerb háborús bűnös adta fel magát a belgrádi hatóságoknak, hogy Hágában, a Nemzetközi Törvényszék előtt feleljen az 1995-ben, a boszniai Srebrenicában elkövetett tetteiért - közölte pénteken a szerb kormány.

Előzetesben a szécsényi kislány gyilkosa

Itthon2005.04.06, 12:46

Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán a szécsényi kislány gyilkosát. A 24 éves férfi nem sokkal az után elismerte tettét, hogy elfogták. Arról azonban továbbra sem mond semmit, hogy miért ölte meg a 14 éves kislányt.

Tinédzserek gyújtottak fel egy hajléktalant

Itthon2005.03.09, 17:48

Három tizenéves fiú vert meg és gyújtott fel minden ok nélkül egy szombathelyi hajléktalant a város főterén. A fiatalok beismerték tettüket.

Korrupt rendőrök buktak le a fővárosban

Itthon2004.11.27, 16:46

Megvesztegetett közlekedési rendőröket értek tetten Budapesten, a főkapitány felfüggesztette őket beosztásukból. A három rendőr 30 ezer forintért eltekintett volna egy szabálysértő autós megbüntetésétől.

Vesztegetésen értek egy adóellenőrt

Itthon2004.10.26, 12:42

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai vesztegetésen érték tetten az APEH Pest megyei Igazgatóság egyik munkatársát. A férfi felajánlotta: 500 ezer forintért cserébe megszünteti egy vállalkozás ellen a vizsgálatot.

Szórakozásból vertek agyon egy hajléktalant

Itthon2004.07.14, 07:26

Puszta szórakozásból ölt meg két tizenéves fiatal egy idős hajléktalant még májusban a fővárosban - írja a Népszabadság. A két gyanúsítottat beismerte tettét, az indítékról azonban egyelőre ellentmondásosan nyilatkoztak.

Illegális cigaretta-lerakatot derített fel a VPOP

Itthon2004.07.03, 15:10

Rakodás közben értek tetten a vám- és pénzügyőrség munkatársai két embert, akik illegális cigaretta-lerakatot működtettek Budapesten - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője szombaton.

Valószínűnek tartja tettét a légiirányító gyilkosa

Nagyvilág2004.03.16, 20:25

Beismerte az orosz gyanúsított, hogy "valószínűleg meggyilkolta" a Boden-tó felett két éve történt súlyos repülőszerencsétlenségért felelős svájci légiirányítót - közölte kedden az üggyel foglalkozó svájci ügyész.

Beismerte tettét a svéd külügyminiszter gyilkosa

Nagyvilág2004.01.07, 11:39

Beismerő vallomást tett az a férfi, akit Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásával vádolnak. Mijailo Mijailovic tavaly szeptemberben egy Stockholm-i áruházban szúrta le a svéd külügyminisztert, aki belehalt sérüléseibe.

Hét évet kapott egy pedofil zenetanár

Itthon2003.11.27, 16:17

Hét év börtönbüntetésre ítéltek Ausztriában egy magyar származású zenetanárt, aki szexuálisan zaklatta tanítványait. A férfi tetteiről egy e-mailben értesítette valaki a rendőrséget.

Beismerte tettét az online zenekalóz

Techbázis2003.08.22, 15:37

A megjelenés előtt álló zenék illegális terjesztésével foglalkozó internetes kalózcsapat feje akár 5 éves szabadságvesztésre, és 250 ezer dolláros pénzbüntetésre számíthat.

Jordániában harcra készen - helyszíni riport

Irak2003.03.28, 11:34

Szaddámért és az iraki népért harcolni vágyó arabokkal találkozott a jordániai fővárosban, Ammanban az [origo] helyszíni tudósítója, Makai József. A tettre kész fiatalemberek csak arra várnak, hogy minden veszéllyel dacolva eljussanak Bagdadig, és szembe kerülhessenek az amerikaiakkal.

Bíróság elé áll Pim Fortuyn gyilkosa

Nagyvilág2003.03.27, 12:16

A holland bíróság elé áll csütörtökön az a férfi, aki már korábban beismerte: tavaly májusban ő ölte meg Pim Fortuynt, a holland jobboldali populista politikust. Az állatvédő aktivista azzal indokolta tettét, hogy veszélyesnek tartotta Fortuyn szélsőjobboldali nézeteit.

Beismerte tettét Pim Fortuyn gyilkosa

Nagyvilág2002.11.23, 17:35

Beismerő vallomást tett Pim Fortuyn holland jobboldali populista politikus feltételezett gyilkosa - jelentette be ügyészek egy csoportja szombaton Hollandiában. A közlemény szerint a 33 éves állatvédő aktivista, Volkert van der Graaf elmondta, hogy tettét azért hajtotta végre, mert veszélyesnek ítélte Fortuyn szélsőjobboldali nézeteit a társadalom elesettebb csoportjaira nézve - írja a BBC News Online.

Beismerte tettét a nagydobosi gyilkos

Itthon2002.08.08, 20:20

Beismerő vallomást tett a rendőröknek az a fiatalember, aki egy 82 éves férfit gyilkolt meg a Szabolcs megyei Nagydoboson.

Nyomoznak a rendőri bántalmazás ügyében

Itthon2002.08.02, 12:46

Elrendelték a nyomozást abban az ügyben, melyben egy videófelvétel bizonyítja, hogy egy megbilincselt kezű férfit bántalmaztak a rendőrök. Az ügyben a tetten ért betörő és a rendőrség kölcsönösen feljelentést tett.

Többször rálőtt áldozatára egy gimnazista

Itthon2002.05.17, 12:27

Egy 16 éves fiú kirabolt egy férfit, akire előzőleg többször rálőtt. A 200 000 forintot zsákmányoló fiatalt elfogták, majd beismerte tettét.

Pert vesztett a Blikk Kósával szemben

Itthon2002.05.14, 17:46

Helyreigazításra kötelezte a Blikk című napilapot a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletével abban a sajtó-helyreigazítási perben, amelyet Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere kezdeményezett. A Blikk korábban azt állította, hogy a polgármestert tetten érték egy prostituálttal.

Kezdődik a kettős prostituált-gyilkosság pere

Itthon2002.03.10, 08:43

Az ügyészség szerint két utcalányt szúrt le 2000 júniusában az a férfi, akinek csütörtökön kezdődik a büntetőpere. A férfi - aki mindkét nőnek állandó vendége volt - a nyomozás során beismerte tettét.

Megölte unokáját egy idős asszony

Itthon2002.01.28, 20:10

Megölte három és fél éves fiú unokáját egy idős asszony a Pest megyei Monorierdőn. Az idős asszony saját maga vallotta be tettét a rendőrségnek.

Vallott a bajai szurkáló

Itthon2002.01.20, 22:51

Bevallotta tettét a 24 éves bajai férfi, aki vasárnap délben két embert késelt meg Baja főterén; kihallgatása során tettének magyarázatául belső hangokra hivatkozott.

Előző
  • 1
  • 2
Következő