tervező

címke rss

Felmondott az Xbox tervezője

A Microsoft-konzol tervezésében és gyártásában kulcsszerepet betöltő Seamus Blackley három év után hagyja el a vállalatot.

US mobil parancsnokságot telepítenek Katarba

Nagyvilág2003.01.08, 01:49

Egy katari támaszpontra telepítenek át amerikai katonai tervezőket a floridai Tampa légibázisról, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságáról, amelynek hatáskörébe tartozna egy esetleges Irak elleni hadművelet irányítása.

Skardelli György: Folyami követ mintáz az új BS

Vendégszoba2003.03.28, 16:36

Skardelli György, a Budapest Sportaréna tervezője volt az [origo] Társalgójának vendége. Az építész szerint az új BS és környezete tulajdonképpen egy metafora alapján készült. Ennek a metaforának a szereplője egy folyami kő volt, és néhány üvegkristály. Megtudhattuk azt is, hogy az Aréna 41 ezer négyzetméter alapterületű, 180 méter hosszú, 130 méter széles, az egész létesítmény alapterülete pedig 130 ezer négyzetméter.

Sejk Mohammed ölte meg Daniel Pearlt

Nagyvilág2003.10.21, 20:56

Halid Sejk Mohammed, az al-Kaida stratégiai tervezője ölte meg személyesen Daniel Pearl újságírót, a The Wall Street Journal Pakisztánban elrabolt tudósítóját - közölték kedden az amerikai kormány illetékesei.

Mégis felállíthatják az Időkereket

Itthon2004.02.18, 13:27

A fővárosi városképvédelmi bizottság szerdai ülésén korábbi döntését megváltoztatta, és engedélyezte, hogy a budapesti Felvonulási téren felállítsák az Időkereket. Az Időkerék ötlete 1982-ben született, azóta már többször mondtak rá nemet a fővárosi bizottságokban. A homokórát a tervező az uniós csatlakozás napján állítaná fel.

Penélope Cruz butikot nyitott Madridban

Női Lapozó2004.07.27, 13:16

A spanyol szépség nem maga tervezi ruháit, hanem híres tervezők kollekcióit árusítja boltjában. A Corelli kapitány és a Vanília égbolt sztárja első divatbutikját, az Amarcord nevű üzletet Madrid Salamancra nevű negyedében nyitotta.

A SEAT Altea kategóriájában a világ legszebb autója

Auto2004.11.22, 09:45

Egy neves tervezőkből, művészettörténészekből és autós szakújságírókból álló nemzetközi zsűri kategóriájában a világ legszebb autója díjjal jutalmazta a SEAT Alteát.

Képek a Pekingi divathétről

Női Lapozó2004.11.23, 16:10

Divathét kezdődött Pekingben november 19-én, ahol számos híres és elismert kínai divattervező mutatja be 2005-ös tavaszi-őszi kollekcióját.

Haute couture-bemutató Párizsban

Női Lapozó2005.01.26, 13:39

Soha ilyen kevesen nem szerepeltek még haute couture-kollekcióikkal a tervezők, mint az idei Haute couture divathéten Párizsban, de egyedi, rettentően drága kollekcióik éppen olyan érdeklődést váltanak ki, mint eddig.

Klasszikus és új irányzatok a párizsi divathéten

Női Lapozó2005.10.17, 15:54

Az idei Paris Fashion Week minden szempontból érdekes újításokat hozott, mert mind a híres, mind a bemutatkozó tervezők egészen új irányzatokkal rukkoltak elő a 2006-os divatévre készülve.

Előző
Következő