terrorveszély
címke rss- kapcsolódó címkék:
- alkotmánymódosítás
- terrortámadás
- foci
- USA
- alaptörvény
- legfrissebb
- legrégebbi
Kiemelt biztonsági készültség a Szent Péter-téren Karácsonykor
Az utóbbi hónapokban a Ferenc pápát és a Vatikánt fenyegető iszlamista videók miatt továbbra is kiemelt a biztonsági készültség a Szent Péter-tér és Vatikánváros egész térségében, amely az ünnepekre széles gyalogosövezetté változott. A belépőket több ponton ellenőrzik.
- címkék:
- Vatikán
- terrorveszély
- karácsony
- Címkefelhő »
Ezt a mecsetet akarta Molnár Gyula Újbudára
Találkozót kezdeményezett a titkosszolgálat vezetője az MSZP-s Molnár Gyulával polgármestersége idején azzal az iszlám központtal és minarettel kapcsolatban, amelyet a Budaörsi út mellett tervezett felépíteni az akkor szocialista színezetű kerületi vezetés, írta meg a Magyar Idők.
Betonkarácsonyfával védik a karácsonyi vásárt Németországban
Bautzenben egy tonnányi betonkarácsonyfával védik a város karácsonyi vásárát, megóvva a látogatókat attól, hogy olyan terrortámadás ismétlődjön meg, mint ami például két évvel ezelőtt történt Berlinben – írja a Voice of Europe.
A nyugodt ünneplés záloga a szigorú kormánypolitika
Európában az adventi időszak biztonsági szempontból kiemelkedő lett, bár az európai liberálisok egy része nem lát bizonyítékot a fenyegetettségre. Ifj. Lomnici Zoltán szerint viszont a nyugodt ünneplés záloga a szigorú és következetes kormánypolitika.
Terrorra, migránsáradatra számít a volt német nemzetbiztonsági vezető
A terrorveszély és a migrációs nyomás németországi növekedésére számít a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) volt vezetője. Hans-Georg Maassen a magyar közmédiának adott interjújában arról is beszélt, hogy a migráció és a terrorizmus egymással összefüggő veszélyei a német pártrendszer felbomlásához vezethetnek.
A Notre-Dame teljes megsemmisítésével fenyeget egy iszlamista csoport
Egy szíriai hátterű dzsihadista csoport, az Al-Muntasirt a Notre-Dame-ot sújtó tűzvész másnapján propagandaüzeneteket hozott nyilvánosságra, amin a lángokba borult székesegyház látható több fenyegető üzenettel – írja a 888.hu.
Az Iszlám Állam megsemmisülésével a terrorveszély nem múlt el
Az Iszlám Állam felszámolásával a terrorveszély nem múlt el, sőt, azzal, hogy a szervezet katonáinak egy része visszatér Európába, még fokozódhat is - erről beszélt Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
- címkék:
- terrorveszély
- Címkefelhő »
Migrációkutató: a koronavírus-járvány terrorveszélynek teszi ki Európát
A koronavírus-járvány kiszolgáltatottá teszi Európát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára, mivel a terroristák tudják, hogy a katonák és rendőrök munkáját jelenleg a járványügyi helyzet köti le - mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1-nek adott interjújában.
Terrortámadásokra számítanak a kabuli repülőtéren, még több migráns jöhet Európába
A Fox News megkeresésére reagálva nyilatkozott az afganisztáni helyzetről a washingtoni Képviselőház hírszerzési bizottságának az elnöke, Adam Schiff. A kaliforniai demokrata politikus többek között arról beszélt, hogy amíg zajlik az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek evakuálási programja, addig a kabuli repülőtér olyan terrorszervezetek célpontja lehet, mint amilyen az Iszlám Állam és az al-Kaida. Ezzel párhuzamosan egyre több titkosszolgálati szakértő ad hangot azon aggodalmának, hogy a dzsihadisták Európában is terrortámadásokat hajthatnak végre. Az európai szakértők az amerikaiakkal ellentétben nem elsősorban az Iszlám Álllamtól, ...
Európában továbbra is nagy a terrorveszély
A terrorizmus továbbra is az Európai Uniót fenyegető egyik fő veszélyforrás, annak ellenére, hogy csökkent a támadások száma - állapította meg az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) szerdán közzétett jelentése.
- címkék:
- Európa
- terrorveszély
- Europol
- Címkefelhő »