Terrorelhárítási Központ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- terrorelhárítás
- TEK
- Budapest
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A faji háborús előadásról tárgyaltak egy parlamenti bizottságban
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagja szerint megindult a "hivatásos rettegés" a Magyar Szigeten elhangzott kijelentések miatt, az LMP-s tag szerint pedig vannak nemzetbiztonsági vonatkozásai az augusztus elején Verőcén elhangzottaknak.
Több hibát kihasználva ugrándozhatott Schmitt Pálék előtt a rendzavaró
Bár a terrorelhárítók szerint a védett vezetők nem voltak veszélyben, valószínűleg szervezetlenség okozta, hogy az augusztus 20-i szentmisét megzavaró férfit fél percig senki nem fogta el és nem vezette el a Bazilika elől. Egy egyházi tisztviselő szerint az ő önkénteseik nem is számítottak hasonlóra, hiszen korábban ilyen nem történt, jövőre viszont fel kell készülniük, hogy a példa ragadós lehet.
Magyar Nemzet: Vizsgálják a terrorelhárítók a faji háborúról szóló előadást
Vizsgálatot indított a Terrorelhárítási Központ (TEK) Toroczkai László jobbikos önkormányzati képviselő és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetőjének Magyar Szigeten elhangzott kijelentései miatt - írja a pénteki Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Tyirityán egy előadáson faji háborúról és zsidók lelövéséről beszélt.
A magyar rendőrség is nyomoz az oslói tömeggyilkosság ügyében
A magyar rendőrség is nyomoz a norvég tömeggyilkosság ügyében, de egyelőre semmit nem árulnak el a részletekről. A Blikk szerint a Terrorelhárítási Központ felderítette annak a hölgytársaságnak a tagjait, akik még 2009-ben együtt buliztak a terrorizmussal vádolt Anders Behring Breivikkel Budapesten.
Hazahozták Thaiföldről a terrorelhárítók által kiszabadított magyar fiatalt
Péntek délután Magyarországra érkezett az a fiatalember, akit májusban raboltak el Thaiföldön, majd egy hét tárgyalás után a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szabadítottak ki.
Thaiföldön szabadítottak ki egy magyart a terrorelhárítók
Thaiföldön elrabolt magyar fiatalembert szabadított ki a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda. A távol-keleti országban tanuló férfit túszul ejtették, 27 millió forintnyi váltságdíjat követeltek a családjától. Az ügy egyik érdekessége, hogy az emberrablókkal magyarul tárgyaltak a nyomozók, illetve a terrorelhárítók.
Orbán házának környékét lezárták, a rendvédelmiek ott nem tüntethetnek
Lezáratta Orbán Viktor lakóhelyének környékét a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Korábban rendvédelmi dolgozók kilátásba helyezték, hogy a kormányfő házánál fognak tüntetni.
A terrorelhárítás szerint nem zárták le Orbán Viktor házának környékét
Legújabb közleményük szerint csak megelőző személy- és létesítménybiztonsági intézkedéseket hozott a pénteken a Terrorelhárítási Központ Orbán Viktor házának környékén, de korábbi bejelentésükkel ellentétben nem zárták le az utcát. Korábban a rendvédelmi dolgozók kilátásba helyzeték, hogy a kormányfő házánál tüntetnének.
Feltételezett terroristát vettek őrizetbe a horgosi határátkelőnél a szerbek
Illegális határátlépési kísérlet közben kaptak el két embert a horgosi határállomásnál a szerb rendőrök. Egyikükről azt gyanítják, hogy egy török iszlamista szervezet tagja, akit az ankarai rendőrség terrorizmus miatt köröz. A magyar Terrorelhárítási Központ is tudott a gyanúsított határátlépési szándékáról, és megtette az előkészületeket az elfogására.
Több tucat fegyvert találtak a terrorelhárítók Isaszegen
Harminc-negyven fegyvert talált a Terrorelhárítási Központ egy isaszegi házban egy bejelentés nyomán. A terrorelhárítók figyelmét azért keltette fel az információ, mert Isaszeg közel van az EU-elnökség programjainak helyt adó Gödöllőhöz, de kiderült, hogy a fegyvereket kereskedelmi céllal halmozta fel egy férfi.