Terrorelhárítási Központ

címke rss

Újfajta fenyegetésekről beszélt Orbán a Terrorelhárítási Központ megnyitóján

Hivatalosan is megalakult szerdán a Terrorelhárítási Központ, melynek élére Hajdu Jánost, a Fidesz biztonsági igazgatóját nevezet ki Pintér Sándor belügyminiszter. Az ünnepélyes alakuló állománygyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, szükség van egy önálló terrorelhárító szervezetre, mert Magyarországnak is szembe kell néznie a nemzetközi terrorizmus jelentette új kihívásokkal. A szerdán megalakult új szervezet feladata egyebek mellett a terrorcselekmények megelőzése és elhárítása, valamint az államfő és a kormányfő állandó védelme lesz.

Kanadában is felkapták a fejüket a Jobbik cigánytáborára

Nagyvilág2010.09.02, 09:48

Két magyarországi esemény is bekerült csütörtökön a világsajtóba: a Jobbik cigánytábor-tervéről kanadai lap, az új Terrorelhárítási Központ megalakulásáról pedig a kínai állami hírügynökség is beszámolt.

Autótolvajokat fogott el a Terrorelhárítási Központ

Itthon2010.10.24, 16:34

Autótolvajokra csapott le a szeptemberben létrehozott Terrorelhárítási Központ, illetve a XII. kerületi rendőrség. A banda japán autókra utazott.

Elitérzés és irigység lengi körül Orbán terrorelhárítóit

Itthon2010.10.28, 14:16

Autótolvajokat és marihuánatermesztőket is üldöznek, de Orbán Viktor miniszterelnök stábja intézi a sajtójukat, és gyakorlatilag teljesen függetlenek a rendőrségtől. A nemrég létrehozott Terrorelhárítási Központ kiemelt helyzetét nemcsak a jogszabályok biztosítják, hanem az is, hogy a főnöke már évek óta Orbán testőre. Az elitegységként működő központra azonban többen irigykedve néznek a kormány által amúgy megerősíteni szándékozott rendőrségből.

Hazaérkezett a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-alkalmazott

Itthon2011.01.07, 20:03

Ma nagyon jó magyarnak lenni - mondta könnyekig meghatódva Papp István ENSZ-alkalmazott, aki pénteken délután érkezett haza Magyarországra. Háromhónapos szudáni fogságáról elmondta, hogy többször is azt játszották vele, hogy kivégzik.

Orbán a Facebookon gratulált Papp István hazahozataláért

Itthon2011.01.08, 00:18

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook közösségi portálon gratulált a terrorelhárítóknak, amiért hazahozták a Szudánban elrabolt magyart. "Szép volt fiúk" - írta Orbán.

A Terrorelhárítási Központ irányítja a magyarok kimentését Líbiából

Nagyvilág2011.02.26, 21:15

A miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy a Líbiában rekedt magyarok kimentését a Terorrelhárítási Központ vette át. A belügyminiszter szerint 50-60 magyar állampolgár tartózkodik az észak-afrikai országban, vasárnap délelőtt indulhat értük a Malév egyik gépe.

"Mindenki úgy mozdult, ahogy kellett" a líbiai mentőakciónál

Itthon2011.02.28, 13:17

A Terrorelhárítási Központ főigazgatójának értékelése szerint "mindenki úgy mozdult, ahogy kellett" a líbiai menekítőakcióban. Huszonnégy magyar állampolgárt hoztak haza vasárnap este.

Blikk: Luxusautókat vásároltak a Terrorelhárítási Központnak

Itthon2011.04.02, 11:17

A hét elején több Audi Q7-es luxuskocsit is kapott a Terrorelhárítási Központ - írja a szombati Blikk. A lapnak Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője azt mondta, a TEK több eszközt is beszerzett a bűnözők elleni harchoz, de "elképesztő versenyelőnyt" adnának a bűnözőknek, ha erről bármit nyilvánosságra hoznának.

Több tucat fegyvert találtak a terrorelhárítók Isaszegen

Itthon2011.04.07, 16:44

Harminc-negyven fegyvert talált a Terrorelhárítási Központ egy isaszegi házban egy bejelentés nyomán. A terrorelhárítók figyelmét azért keltette fel az információ, mert Isaszeg közel van az EU-elnökség programjainak helyt adó Gödöllőhöz, de kiderült, hogy a fegyvereket kereskedelmi céllal halmozta fel egy férfi.

Előző
Következő