természetvédelem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- állatvédelem
- környezetvédelem
- klímaváltozás
- zoológia
- biodiverzitás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nyúzással trükköznek az állatcsempészek
Bagoly a harisnyában, gekkó a videókazettában, összeragasztott cerkófmajom - az állatcsempészek mindenféle trükköt bevetnek, hogy ne bukjanak le. Ha kell, lefejezik és megnyúzzák az állatokat, hogy a vámosok ne ismerjék fel, mivel van dolguk. Tranzitország vagyunk, de így is jut szinte minden hétre fogás.
Drámaian csökkent a fecskék száma Európában
Idén hazánkban Csarnóta, Bár, Helesfa és Újpetre területén mérték fel a molnár- és a füsti fecskék fészkelőállományait a baranyai szakemberek. A két faj közül az utóbbiak számának drasztikus csökkenését tapasztalták, ami egybe esik az európai megfigyelésekkel. A fecskéket tavaly ősszel Magyarországon a csapadékos időjárás, valamint Afrikában is kedvezőtlen viszonyok tizedelték. Bár a meteorológusok hazánk időjárását legfeljebb körülbelül egy hétre látják előre, annyi bizonyos, hogy a következő napok kedvezőek lesznek a fecskék számára.
Továbbra is veszélyben az európai bölény
Európa legnagyobb emlősállatát, az európai bölényt még mindig a kihalás fenyegeti annak ellenére, hogy csaknem kilencven éve munkálkodnak megmentésén. Lengyel kutatók kiderítették, hogy a két, tisztavérű vadon élő csorda egyikének valós állománynagysága a négyszázas csapatlétszám ellenére mindössze huszonöt egyed.
Gólyablog nyert a Goldenblog Twitter-versenyén
A gólyákkal és madárvédelemmel foglalkozó mikroblog mindössze két és fél hónapja indult, és külföldi rajongói is segítették a versenyben szavazataikkal.
Mit tegyünk, ha denevérek költöztek a házunkba? Mit tegyünk, ha denevéreket szeretnénk megtelepíteni?
Az európai denevérek ízeltlábúakkal táplálkoznak. A településeken előforduló fajok is rendkívül sok éjszaka repülő rovart fogyasztanak. A panelházakban gyakran megtelepedő rőt koraidenevérek a bogarakat (például májusi cserebogár) és a nagyobb testű lepkéket; a családi házak faborítása mögötti réseket kedvelő fehérszélű törpedenevér a kisebb termetű repülő rovarokat kedveli. Szorgos szúnyogpusztítók, ezért az ember közelében élő denevérek csökkenthetik a vérszívók okozta kellemetlenségeket.
Szonárok miatt jönnek fel túl gyorsan a felszínre a bálnák
A csőröscetek "keszonbetegséget" kapnak, ha túl gyorsan úsznak fel a felszínre - például, amikor a haditengerészet hajóinak szonárjaitól megijednek. Ezt az elméletet támasztja alá egy új tanulmány, amely a jövőben segíthet a kutatóknak megérteni, miért szenvednek a csőröscetek jobban szonártól, mint más tengeri emlősök.
A szentjánosbogár-sétától a krumplinapig: júniusban hagyományosan Nemzeti Parkok Hete
Geológiai túrával, barlanglátogatással, madárodú készítéssel, kenutúrával, esti szentjánosbogár-sétával, krumplinappal, bábkészítéssel, természetrajzi kiállítással, napközis táborral, gyógynövényes foglalkozással, éjszakai lepke megfigyeléssel, csillaglessel és szekértúrával várja a látogatókat a tíz hazai nemzeti park a Nemzeti Parkok Hetén. 2009. június 19-28. között harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hetét. A pénteki nyitónapon egy szakmai rendezvény lesz, amelynek témája - kapcsolódva a Magyar Turizmus Zrt. "Kulturális Turizmus 2009" kampányévéhez - a kulturális örökség védelme és ökoturisztikai hasznosítássa ...
Globális faültetés, lokális hulladékgyűjtés és szemétszedés - mozdulatok a Földért
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Magyarország is csatlakozott az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) világméretű faültetési akciójához. Ennek jegyében most a környezetvédelmi miniszter is kézzelfogható eredményeket ért el: sérült gyermekekkel közösen fákat ültetett Budapest belvárosában. A Borsodi Sörgyár dolgozói eközben szemetet szedtek, a szelektív gyűjtőkbe pedig a becslések szerint bedobták az idei hárommilliomodik üveget.
Mostantól ön is szerkesztheti az Élet Enciklopédiáját az interneten
A Wikipédia mellett az utóbbi évek talán legnagyobb tudományos célú közösségi vállalkozását indítják el hamarosan az interneten. Egy londoni konferencián részt vevő biológusok arra kérik a világ bármely pontján élő embereket, hogy megfigyeléseik, fotóik beküldésével segítsenek bővíteni az élet legteljesebb internetes katalógusának szánt Élet Enciklopédiája nevű honlapot.
Online összefogás a zöldebb szállodákért - Megnéztünk egy ökopanziót is
Az Európai Unióban eddig példátlan összefogás indult a szállodák energiatakarékosságának és a megújuló energiaforrások jobb, illetve hatékonyabb kihasználása érdekében. Van, ahol már biofilteres lélegző falakat, esővizet használnak, és van ahol "csak" szelektív hulladékgyűjtésre és energiatakarékos izzókra futja. A jószándékot és a hatékonyságot azonban a turisták is értékelik.
A sokféleség ünnepe a Füvészkertben
Ma van a biológiai sokféleség napja - színes programok hétvégén is a Füvészkertben
Ötödik éve ünnepeljük május 22-én a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napját. A biológiai sokféleség fogalmának pontos meghatározása nem egyszerű feladat, hiszen a természetvédelmi biológiában a biodiverzitást többféleképpen is értelmezik. Hétköznapi használatra azonban elegendő az a meghatározás, hogy a biológiai sokféleség az élet megnyilvánulási formáinak rendkívüli változatosságát igyekszik kifejezni. Ez a változatosság az élővilág talán legfontosabb jellemzője, amely az élővilág fennmaradásával kapcsolatos aggodalmakkal párhuzamosan került az érdeklődés, a környezettudatos gondolkodás homlokterébe - olvasható a Greenfo környezetvvédelmi ...
Negyedmilliós gazellacsordát láttak
A valaha feljegyzett legnagyobb csordát, mintegy negyedmillió mongolgazellát figyeltek meg amerikai kutatók Kelet-Mongólia füves pusztáin. A hatalmas állatsereglet mérete valóban döbbenetes, hisz a biológusok szeme előtt a világ teljes mongolgazella-állományának negyede vonult fel.
Jól boldogul a törpe vaddisznó - videó
A világ legkisebb és legritkább disznójának megmentésére évek óta nagy erőfeszítéseket tesznek. Tavaly 16 fogságban nevelt disznót engedtek szabadon Indiában, s a mostani megfigyelések szerint az állatok jól boldogulnak a szabad természetben. Törpe vaddisznóból összesen körülbelül 150 maradt a világon.
Mit tegyünk, ha denevér repül a szobánkba? Mit tegyünk, ha sérült denevért találunk?
Előfordul, hogy szálláshelyet keresve vagy egyéb okokból panelházak vagy egyéb épületek ablakain denevér repül be. Ilyenkor általában hosszan köröz a megrémült állat, majd megpihen valamin. Mit csináljunk vele?
Több száz mamut génjeiben vizsgálnák a kihalás okait
Április első hétvégéjén néhány tucat vezető molekuláris biológus, természetvédő és múzeumi kurátor gyűlt össze a Pennsylvania Állami Egyetemen, hogy megvitassák, miként lehetne felhasználni a legmodernebb molekuláris szekvenáló eljárásokat a természetvédelem céljaira. Az eseményről a Nature cikke alapján számolunk be.
- címkék:
- mamut
- természetvédelem
- genomika
- Címkefelhő »
Éled a természet - néhány egyszerű tipp, hogyan segíthetjük a madarakat, hüllőket, sünöket, méheket
A tél végén, a madáretetési időszak befejeztével új lehetőségek nyílnak a körülöttünk élő állatok megfigyelésére, segítésére. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összeállításában olyan ötleteket olvashatunk, amelyekkel megkönnyíthetjük a madarak számára a költési időszakot, és más állatokon is segíthetünk.
Mentse meg az üvegnek repülő madarakat - vásároljon néhány száz forintos madársziluettet!
Biztosan jó néhányan látták már, hogy egy kisebb madár nagy koppanással nekirepült az erkélyajtónak vagy az irodai ablaknak, és aztán élettelenül zuhant a földre. Ezen a szomorú jelenségen nagyon egyszerűen segíthetünk: ragasszunk a nagy üvegfelületekre olyan sziluetteket, amelyek repülő ragadozómadarakat ábrázolnak. Ez megmentheti a madarakat a számukra egyébként láthatatlan üveggel történő ütközéstől és a pusztulástól - olvasható a buboscibege.hu honlapon, számos egyéb madárvédő tipp mellett. Piros madársziluettek az Infoparkban a Telekom épületén A madárformát magunk is elkészíthetjük, de néhány száz forintért meg is vásárolhatjuuk ...
Megvédik az utolsó igazán természetes vadont
Majdnem két és fél magyarországnyi területet, összesen 225 ezer négyzetkilométer lombhullató erdőt és tajgát nyilvánítanak védetté Kanadában.
Bulival támogatják a győri Püspök-erdőt - megvannak a Naphold-nyertesek!
Naphold Minifest, mely bár nem is olyan mini, hiszen június 13-14-én a brit és a magyar elektronikus zenei szcéna meghatározó producerei és dj-i közül majdnem negyven lép fel. Az ingyenes rendezvény alapötlete, hogy felhívják a figyelmet a valaha szebb napokat látott Püspök-erdő természetvédelmére, és a győri erdőgazdaságot támogassák az erdő védelmére. Játékunkban értékes nyereményeket sorsolunk!
Elektronikus zenével a környezetért
A Sikztah.com idén június 13-14-én mutatja be az évek óta nagy sikerű Naphold Minifestet, amelyre ezúttal is a győri Püspök-erdőben kerül sor. Az ingyenes rendezvény alapötlete, hogy felhívják a figyelmet a valaha szebb napokat látott Püspök-erdő természetvédelmére - hazánk és a brit elektronikus zenei élet kedvelt lemezlovasaival.
Bárkiből lehet gólyaszámláló
Gólyaszámlálási akciót indít a héten a Madártani Egyesület. A civil szervezet arról gyűjt adatokat, hogy hol fészkelnek a madarak és mitől pusztulnak el. Az akcióval a madárvédők arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a gólya a természetvédelem zászlóshajója, vagyis csak ott marad fenn, ahol a természet érintetlen. Mivel a fehér madár roppant népszerű, így rengeteg embert be lehet vonni az önkéntes madárcenzusba.
Államtitkokkal győzködik a Zengőről Sólyomot
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter államtitkokat készül megmutatni Sólyom László megválasztott köztársasági elnöknek, hogy jobban el tudjon igazodni a Zengőre tervezett lokátor ügyében. A védett hegy tetejére tervezett NATO-torony megépítése ellen korábban többször is fellépett Sólyom, aki azt ígérte, hogy elnökként is kiáll a természet védelmében.
Gólyákért izgulhatunk majd az időjárás-jelentés után
Időjárás-jelentések utáni gólyajelentéseket tervez a Madártani és a Természetvédelmi Egyesület. A civil szervezet tervei szerint a műholdas nyomkövetővel felszerelt gólyákért így a nézők is izgulhatnának. Az akcióval a Madártani Egyesület célja, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelemre, illetve információkat szerezzenek a gólyák vonulási útvonaláról.
A baloldalon nyúlnak inkább mellé
A hétfői maratoni szavazás fokozott figyelmet igényelt a képviselőktől. Számos esetben előfordult azonban, hogy egy-egy képviselő figyelmetlenségből átszavazott. A kormánypárti képviselőknél ez sokkal gyakrabban fordult elő, mint az ellenzék oldalán. Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter például tévedésből a saját maga által előkészített, a természet védelméről szóló törvény módosítását szavazta le.
Emberközeli minisztériumot szeretne Kóródi
Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön bejelentette: megkezdi a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium átszervezését. A szervezeti átalakítás során új szervezeti egységek és új posztok jönnek létre, illetve jelentősen átalakul a háttérintézmények szerkezete. Az átszervezés során megtörténik a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy integrációja, valamint különválnak a politikai, a közigazgatási és a hatósági feladatok. Az átalakítás újabb pénzforrásokat is teremt a minisztérium számára, a hatékony működés pedig biztos alapokat teremt az uniós támogatások megszerzéséhez.
Nincs lista a veszélyes állatokról
Sem az állami természetvédelem, sem a természetvédő mozgalmak nem készítenek olyan listát, amely alapján egyértelműen kiderülne, hogy magánszemélyek milyen veszélyes állatot tartanak. Az illegálisan tartott állatokról általában akkor szereznek tudomást a hatóságok, amikor az megmart valakit.
- címkék:
- állatok
- természetvédelem
- állat
- Címkefelhő »
Nemzetközi természetvédelem az Andokban
Egy 30 millió hektáros, két Dél-Amerikai országon is átnyúló "trópusi folyosó" létrehozásáról állapodott meg a közelmúltban több természetvédő szervezet.
- címkék:
- Peru
- természetvédelem
- folyosó
- Andok
- Amazonas
- Címkefelhő »
A Legfelsőbb Bíróság is rehabilitálta Aradi Csabát
Nem követett el törvénysértést a Hortobágyi Nemzeti Park a Gávavencsellői Tsz földjének visszavásárlásával - állapította meg az Aradi-ügy kapcsán született első jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A döntéssel a legfőbb bírói fórum Aradi Csaba mellett a méltatlanul meghurcolt természetvédelmet is rehabilitálta.