termékteszt

címke rss
Botrány a fehérjeporoknál, az összes vizsgált termék miatt eljárás indult

Botrány a fehérjeporoknál, az összes vizsgált termék miatt eljárás indult

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttmûködésével. A tesztelt 17 csokoládé ízû termék mindegyike ellen hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési elõírásoknak. Ezenfelül négy terméknél élelmiszer-minõségi, egy esetben pedig élelmiszer-biztonsági hibát is megállapítottak a szakemberek. Nem jelölt szójatartalom miatt – még a tesztfolyamat elején – egy termék visszahívását is elrendelték a hatósági ...

Ez a Nokia mobil az év egyik legjobb találmánya

Archívum2023.12.02, 10:50

Az év legjobb találmányai közé választotta a Nokia G22-t a TIME magazin, ugyanis áttörést értek el a javíthatóság terén. Itt egy okostelefon, amit otthon is meg lehet javítani. A Nokia G22 hátlapja ráadásul 100 százalékban újrahasznosított mûanyagból készül, a sérült kijelzõjét és elhasználódott akkumulátorát pedig bármikor, akár otthon is kicserélhetjük. A telefonnak emellett háromnapos akkumulátor-üzemideje van, és 800 teljes töltési ciklust is kibír, így még hosszabb ideig bírja majd a strapát. Mutatjuk is!

Kiváló ajánlat ez a mobil: csúcs lencsék és erõs akksi

Archívum2023.11.11, 15:57

A 13T ugyan a közép- és felsõkategória határán egyensúlyoz, de hû is ehhez. A kamerarendszer erõs. A akksi és teljesítmény szintén szintén jól eltalált. Árában kenterbe veri az iPhone 15-öt. Mutatjuk videós terméktesztünk.

Itt egy jóárasított, maszkulin okosóra, ami mindent is tud

Archívum2023.10.28, 16:55

A Huawei Watch GT 3 SE érdekessége, hogy a benne lévõ HUAWEI Trusleep™ 3.0 azonosítja a különbözõ alvásfázisokat. Így a mély alvást, a felszínes alvást vagy a REM-fázist. És nyilván értelmezi, ha a használója ébren van, így információt ad az alvási szokássokról és tanácsokat ad, hogy éjszaka jobban aludhassunk. Sõt, a HUAWEI Egészség alkalmazása segít a horkolás és az alvás közbeni beszéd figyelésében is. Az óra figyeli a szívdobbanásokat és aprólékosan figyeli a pulzusszámot. De figyeli a véroxigén- és a stresszszintet, ha beállítjuk, akkor emlékeztet arra is, hogy igyunk vizet, vagy hogy menjünk sportolni. Professzionális szintû sszemélyi ...

Jóárasítás: Harmadával csökkent ennek a mobilnak az ára, most jó megvenni

Archívum2023.10.15, 16:26

A Xiaomi Poco X4 GT kifejezetten minõségi a 4K felvételt képes készíteni, ha a részletességet, a dinamikát, az expozíciót és a színeket nézem, korrekt sztereó hanggal, épp csak bármiféle képstabilizálás hiányzik. Videós tesztben mutatjuk a részleteket.

Minõségi, jóárasított gamer mobil kell a gyereknek? Ezt ajánljuk, mert 35%-ot zuhant az ára!

Archívum2023.10.07, 14:13

A Xiaomi Poco F4 GT sok mindent kínál, méghozzá olcsón. Tavaly még 200 ezer forintért lehetett kapni, idén már akár 129 ezerért is az ember után dobják. Úgyhogy ha a gyereknek megfizethetõ, de minõségi gamer mobil kell, mert az osztályban már mindenkinek van, akkor mutatjuk, mit érdemes tudni errõl a mobilról. Jól összerakott kis telefon, pláne, hogy nem sokkal drágább, mint a kistesó, de sokkal többet tud.

60 ezerrel lett olcsóbb ez az eleve is remek mobil, mutatjuk!

Archívum2023.09.30, 16:59

A POCO F4 eddig is korrekt, jó ár/érték arányú felsõ-középkategóriás mobil volt. Míg tavaly 160-180 ezer jó magyar forintért lehetett kapni, most már akár 120 ezer forintért is beszerezhetõ, miközben tartalmát tekintve már akkor is jelentõsen túlteljesítette az általános mobiltudást és tartozéklistát. Tûéles és fényes panellel, magas képfrissítéssel, sztereó hangzással. 67 W-os vezetékes töltéssel a 4500-as aksi kevesebb, mint 40 perc alatt teljesen feltölthetõ. Ráadásul F4 az elsõ olyan POCO okostelefon, melynek fõkamerája végre optikai képstabilizátort kapott.

Tavaly még 580 ezer volt, most 250 ezerért hozzánk vágják ezt a mobilt

Archívum2023.09.24, 21:27

A Huawei Mate 50 Pro alapvetõen gyors, kellemes, strapabíró okostelefon, kiváló fotós képességekkel és míg tavaly 580 ezerrõl indult az ára, addig most már akár 200-250 ezer forintért is hozzánk vágják. Viszont van pár kötöttsége, de videóban mutatjuk is, mik az elõnyei és mik a kötöttségei.

Féláron is megkapható ez a gyors, kellemes, strapabíró okostelefon!

Archívum2023.09.03, 14:55

Felére csökkent egy év alatt egy alapvetõen gyors, kellemes, strapabíró okostelefon, kiváló fotós képességekkel, a Huawei Mate 50 Pro ára! Videós tesztben mutatjuk, mire képes.

Nokia retro: ilyen a sokak kedvenc, összecsukható mobilja

Archívum2023.03.26, 18:13

A kihajtható telefon nagy gombjai, nagy kijelzõje és nagy hangereje megkönnyítik a használatot. Napokon át üzemel az akkumulátor és az erõs polikarbonát ház pedig három elegáns színben is kapható.

Retro mobilját adta ki újra a Nokia

Archívum2023.03.25, 17:58

A jól ismert, de korszerûsített formát ötvözi a 4G-s kapcsolat elõnyeivel. A Nokia 8210 4G tisztelgés a nagy klasszikusok elõtt, merész formatervezéssel és élénk színekben. Nagy kijelzõ és az intuitív felhasználói felület teszi egyszerûvé a csevegést és az üzenetírást. Ugyanolyan strapabíró, mint korábbi kiadása.

Jól hangzik, jól mûködik és még vízálló is

Archívum2023.03.18, 15:01

A Nokia Portable Wireless Speaker 2 hordozható vezeték nélküli hangszóró 100%-ban újrahasznosított külsõ burkolattal rendelkezik, és erõteljes, 5 W-os hangzást biztosít. 22 órás akkumulátor-üzemidõre képes. Az IPX7-es vízállósági besorolást kapott. A beépített mikrofon tiszta hangrögzítést biztosít az otthoni vagy irodai hívásokhoz. Sõt, más hangszórókhoz is csatlakoztatható a még nagyobb hangzáshoz.

Prémium, de lakossági mobilt szült a Telekom-Google nász

Archívum2023.01.22, 17:54

A Google-lal közösen fejlesztett készülékek a T Phone 5G és T Phone Pro 5G nevet kapták. Most a T Phone Pro 5G-t mutatjuk be, mely árkategóriájához képest kellemes külsõvel jelenik meg.

Saját márkás, lakossági telefonokkal rukkolt elõ a Telekom

Archívum2022.12.22, 14:42

A Google-lal közösen fejlesztett készülékek a T Phone 5G és T Phone Pro 5G nevet kapták. Most a T Phone 5G-t mutatjuk be, mely árkategóriájához képest kellemes külsõvel jelenik meg.

Ez a Nokia táblagép mindent tud!

Archívum2022.11.21, 21:25

A táblagépek piacán kevés cég maradt, de a Nokia nem adta fel és így lett a Nokia T10 egy hordozható, családbarát táblagép, a 8 hüvelykes HD kijelzõjével és kettõs sztereó hangszórójával pedig bármikor streamelhetsz, dolgozhatsz és videócseveghetsz. A szigorú tartóssági teszteknek és a 3 éves havi biztonsági frissítéseknek köszönhetõen hosszú távon használható, sõt, 2 évig frissülõ Android 12-vel kapható – legalább is ezt ígéri a gyártó.

A Nokia környezettudatos, kategóriájában erõs mobillal támad

Archívum2022.11.20, 18:41

Az ígéret: 3-3-3-mas szlogent kapta. A Nokia G60 5G-t 60%-ban újrahasznosított mûanyagból gyártották még hosszabb élettartamúra. 3 év garanciával érkezik, frissítjik az operációs rendszert, és havi biztonsági frissítéseket küldenek, hogy mindig korszerû maradjon. Kiemelkedõ a teljesítménye, a kamerát a legújabb MI támogatja, és még strapabíró is. Emellett a 6,58 hüvelykes FHD+ 120 Hz-es kijelzõje van.

Tényleg élmény használni ezt a készüléket

Archívum2022.11.08, 15:16

Nem éppen olcsó, viszont minden szempontból kiemelkedõen jó telefon. Tényleg élmény használni ezt a készüléket, meglehetõsen exkluzív kialakítás, prémium holmi, ami gyakorlatilag mindenben kiemelkedõen teljesít. Ennek persze meg is kérik az árát, az ugyanis 380-630 ezer forint között mozog.

Egy korrekt, középkategóriás mobil, de legnagyobb baja az árazás

Archívum2022.11.07, 20:21

Szép képernyõ és egy régi-új extra. A kamerától nem kell csodát várni, de a hardver rendben van. Ha jobb árat sikerül kifogni, akkor igazából nem rossz vétel, de azért azt fontos leszögezni, hogy nagyon vastagon fogott az Oppo ceruzája.

Itt a szexin csillogó Honor 70

Archívum2022.10.01, 23:21

Ezzel a szexi kinézetû telefonnal hódítana a Honor Európában. A vloggolóknak tervezett Honor 70 a cég legújabb tagja a csúcskategóriás N-szériás okostelefonos kínálatban. A stílusos készülék egyik újítása a Solo Cut mód. Mutatjuk, mennyibe kerül, mit tud és kinek ajánljuk.

Ezzel a szexi kinézetû telefonnal hódítana a Honor Európában

Archívum2022.09.21, 11:39

Ezzel a telefonnal szeretne tarolni a Honor, úgyhogy mutatjuk, mit tud a készülék és kinek ajánljuk.

Jó teljesítmény, óriási kijelzõ, gyors töltés, korrekt ár

Archívum2022.08.08, 18:34

A Honor Magic4 Lite alapvetõen egy korrekt alsó-középkategóriás telefon, jó teljesítménnyel, óriási és LCD-hez képest szép kijelzõvel, magas képfrissítéssel. Akinek ez a legfontosabb, és emellé fontos a hosszú üzemidõ és a gyorstöltés, az nem jár rosszul ezzel a telefonnal, ráadásul adott az 5G támogatása is.

Prémium telefon benyomását kelti, de óvatosan vele!

Archívum2022.08.05, 14:24

Kívülrõl nézve a Honor X8 akár egy felsõbb kategóriában is megállná a helyét. De! És itt jönnek a kompromisszumok. Ugyan az óriási, 6,7 hüvelykes kijelzõ uralja a telefont, ami körül nagyon vékonyra sikerült húzni a kávákat, így maga a készülék mégsem kényelmetlenül hatalmas. Mégis hamar elkezd csökkennyi a fényerõ és nem látunk belõle semmit. Illetve a központi processzor egy meglehetõsen régi konstrukció, amit egy viszonylag visszafogott, 4000 milliamperórás akksi támogat. Így nem véletlenül lehet 100 ezer forint alatt megvásárolni.

Itt egy jóárasított mobil, hosszú üzemidõvel

Archívum2022.07.31, 20:04

Százezer forint alatti kategóriában is kapható hosszú üzemidejû mobil. A Honor X7 leginkább az akkuidejével igyekszik kiemelkedni a tömegbõl. Ehhez egy meglehetõsen nagy, 5000 milliamperórás akksit építettek be a tervezõk, és a meglehetõsen takarékos, de a kategóriájában erõs Snapdragon 680-as processzort tették mellé. A gyártó ígérete szerint ez azt jelenti, hogy akár 20 órán keresztül nézhetünk folyamatosan online videostreamet, és 49 órán keresztül telefonálhatunk.

Itt egy jó árú, remekül használható középkategóriás Sony okostelefon

Archívum2022.07.16, 17:15

A Sony megmutatta végre, hogy tud életképes, remekül használható telefont letenni az asztalra, normális áron. Ilyen például a Sony Xperia 10 III, amellyel a vállalat a középkategóriát célozta. Ez a termék árazásán is látszik. Hiszen, a nyitóára 170 000 forint körül alakul, ami azért igen messze van a mai extrém csúcsmodellekért elkért összegtõl.

Nem olcsó a Sony Xperia 5 III, de brutálisan kompakt!

Archívum2022.06.27, 17:35

Az Sony Xperia 5-sorozat koncepciója egyszerû: kemény csúcsmodellek hardverét megalkuvás nélkül teszi egy kicsi és kompakt készülékházba. A kamerarendszerek hasonlóak, a kijelzõ és egyéb szoftveres extrák pedig prémium kategória.

A Sony Xperia 1 III képalkotásban erõs

Archívum2022.06.26, 16:00

Az Xperia 1 III sok szempontból méltó a Sonyhoz: Merész, de vannak érthetetlen gyengeségei, viszont rendelkezik figyelemreméltó extrákkal, és a legfontosabb területeken kétségkívül jól teljesít. Abszolút megállja a helyét a mai csúcstelefonok mezõnyében, ám ez az árán is látszik.

Ez egy prémium középkategóriás mobil, megfizethetõ áron!

Archívum2022.06.11, 15:26

A Xiaomi Redmi Note sorozata a brand legtöbbet eladott modellcsaládja, közel 200 millió darabot értékesítettek már a korábbi generációkból. Tehát ez egy kiemelten fontos termékvonal. Bár általában az a jellemzõ, hogy a középkategóriás készülékeknek a gyártók nem kerítenek nagy feneket, ez a modell nem véletlenül népszerû. Prémium középkategória, jóárasítva.

Túró Rudik miatt indított eljárást a Nébih: több terméknél is hibát találtak

Archívum2022.05.31, 20:57

Az utóbbi idõben számtalan termék esetében talált hibát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az elmúlt hetekben több Kinder-terméket, lisztet, szalámit, fagyasztott zöldséget és disznósajtot is kivontak a forgalomból, most pedig a kedvenc túródesszertek vizsgálata során találtak szabálytalanságokat.

Jóárasított Nokia G11 és G21 munkához, az irodában

Archívum2022.05.29, 15:56

A Nokia G11 nem csak jóárasított, de letisztult, egyszerû, sokáig bírja és tökéletes munkára. A Nokia G21 pedig szintén olcsó, de nagyon sokáig bírja. Mutatjuk a hasonlóságokat és különbözõségeket videós tesztünkben.

Itt a tökéletes melós mobil munkahelyre!

Archívum2022.05.28, 17:59

A Nokia G11 nem csak jóárasított, de letisztult, egyszerû, sokáig bírja és tökéletes munkára. Mutatjuk!

Nagy õszi hajpakolásteszt

Archívum2021.11.04, 10:42

Új, hetente megjelenõ cikksorozatomban szépségápolási termékeket tesztelek. Több szempontot figyelembe véve próbálom ki és hasonlítom össze az újdonságokat, s bízom benne, hogy ezzel neked is segítek megtalálni az aktuális kedvencedet.

Nagy õszi arckrémteszt

Archívum2021.10.27, 22:53

Õsszel rendkívül fontos a bõrünk megfelelõ hidratálása, a hidegebb idõjárás és a szeles idõ kicsípheti az arcbõrt, a nap sugarai pedig becsapósak, mert ilyenkor is erõs lehet az UV-sugárzás. Hialuronsavas arckrémeket teszteltem – ez az anyag kulcsfontosságú szerepet játszik a hidratálásban és a bõr öregedésének késleltetésében. Lássuk, hogy melyik lesz a leghatékonyabb nappali krémünk ebben a szezonban!

Nagy õszi alapozó teszt

Archívum2021.10.19, 22:48

Új, hetente megjelenõ cikksorozatomban szépségápolási termékeket tesztelek. Több szempontot figyelembe véve próbálom ki és hasonlítom össze az újdonságokat, s bízom benne, hogy ezzel neked is segítek megtalálni az aktuális kedvencedet.

Nem a legdrágább a legjobb a folyékony mosószerek közül - 100 forinttal olcsóbb egy mosás, ha ezt választod

Archívum2021.07.29, 15:50

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minõségûnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson. A termékteszt magyar csoportgyõztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta egy fikarcnyival felülmúlni.

Megdöbbentõ eredménnyel zárult a folyékony mosószerek tesztelése

Archívum2021.07.29, 10:15

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minõségûnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson. A termékteszt magyar csoportgyõztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta valamivel felülmúlni.

Erre jutottak a csokis gabonapelyheket vizsgálók

Archívum2021.05.10, 14:48

Milyen a tökéletes csokis gabonapehely? Ízletes, a cukortartalma a lehetõ legkisebb, valamint a rost- és fehérjetartalma magas. A Tudatos Vásárlók Egyesületének terméktesztjébõl azonban kiderült, hogy a boltokban fellelhetõ kínálat ettõl nagyon messze áll. Az eredmények egyértelmûen mutatják, hogy ha tápláló, egészséges és finom reggelire vágyunk, akkor a megoldást nem a csokis gabonapelyhek között találjuk.

Vizsgálták az általános felülettisztítók hatékonyságát

Archívum2021.04.19, 11:46

A Tudatos Vásárlók Egyesülete laboratóriumban tesztelte a magyar otthonokban használt általános felülettisztítók hatékonyságát. Az eredmények és a tapasztalatok a vásárlói tájékoztatás hiányosságát és a termékek szabályozatlan sokféleségét mutatják.

10 ezerrel kerül többe, mint elõdje, mégis sokkal jobb Nokiát kapunk

Archívum2020.12.27, 10:19

A Nokia 3.4 tulajdonképpen a 2.4 bátyja, kb. 10 ezer forint árkülönbséggel egy sokkal jobb készülékhez juthatunk.

Mutatjuk, mit spóroltak ki a Samsung 350 ezres mobiljából

Archívum2020.12.26, 11:19

Picit úgy tûnik, hogy a Note 20 azért jöhetett létre, hogy a Note 20 Ultra jobbnak tûnjön mellette. Vagy vegye meg az Ultrát, vagy ha nincs annyi pénze, egy elõzõ generációs Note 10+, lehet, hogy jobb választás.

Ez a Nokia belépõ szintû telefon vagy 40 ezres papírnehezék?

Archívum2020.12.24, 11:30

Amikor már azt hinnének, hogy a micro USB-t elhagyta a világ, akkor a Nokiának sikerül ezzel visszatérni 2020-ban. Na de nézzük, hogy a Nokia 2.4 egy belépõ szintû okostelefon vagy egy 40 ezer forintos papírnehezék?

Ezzel próbálja visszaszerezni hírnevét az LG az okostelefon piacon

Archívum2020.12.26, 10:58

Az LG Velvet a cég legújabb próbálkozása, hogy visszaszerezze egykor szebb napokat is látott hírnevét az okostelefon piacon. Tudásához képest viszont a 200 000 forintos induló ár egy picit túlzó.

Ezt a Huaweit jól elgyepálta az USA-Kínai kereskedelmi háború - videó

Archívum2020.12.21, 00:31

Hiába a kiváló kamerasziget és 5000 mAh-s akkumulátor, ha a Google termékek nélkül félkarú óriás a telefon. De aki azt bevállalja, annak mutatjuk, mit érdemes tudni róla.

Ez a tablet az iPad Pro egyetlen igazi kihívója - videó

Archívum2020.12.20, 16:17

Az Androidos tableteknek évrõl évre kisebb a térhódításuk. Gyakorlatilag már csak a Samsung gyárt olyan tableteket, amik az iPad Pro közelébe érnek, és a Tab S7+ ezt meg is teszi. Mutatjuk, mit érdemes tudni róla.

Mutatjuk, mit tud a Huawei P40

Archívum2020.09.28, 11:22

A kérdés az, hogy a kínált áron és funkciókkal lehet-e rá fizetõképes kereslet egy USA-Kína kereskedelmi embargó és a koronavírus-járvány idején?

Lehet, hogy kisebb, de azért még csúcsmobil!

Archívum2020.05.24, 15:34

Nézzük, mit is tud a Samsung Galaxy S20 mobilja! Kényelmes, könnyû, mégis pakoltak már bele nem kevés tudást és funkciót. Az alapmodell kisebb, és le kell mondani pár dologról, hogy kedvezõbb áron jussunk hozzá, de még így is csúcsmobil.

Mutatjuk, mire jó az LG duálképernyõs tepsifonja

Archívum2020.07.02, 09:54

Nem kell aggódni, telefonálni csak az alapkészülékkel kell, bár kétseégtelenül látványos lenne egy ekkora, második képernyõs megoldással is hívást fogadni. Szerencsére a kiterjesztett képernyõ ennél joval többre alkalmas.

Remek a Huawei Mate 30 Pro, de a Google-appok hiányoznak - videó

Archívum2019.12.02, 13:58

Se Facebook, se YouTube, se Instagram alkalmazás nincs ezen a telefonon, mégis az év egyik legjobban várt készüléke. A népszerû, gyakorlatilag mindenki által használt Google-appokon kívül belepakoltak mindent, mi szem-szájnak ingere. De ember legyen a talpán, aki itthon be tudja szerezni, bár ez sem lehetetlen. Horváth Dávid ki is próbálta.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ