templomfosztogatók

címke rss

Naponta három keresztény templomot gyaláznak meg Franciaországban

Az elmúlt 3 évben a franciaországi keresztény templomok kiemelt célpontjaivá váltak a vandalizmusnak, 2016 óta átlagban naponta háromszor támadják meg az épületeket. A kegytárgyakra is egyre inkább fáj a foga a bűnözőknek, ugyanis a feketepiacon szép pénzeket szedhetnek be. Mindeközben Macron Franciaországa impotensnek mutatkozik a keresztény kultúra védelmében, az ország legnagyobb mecsete pedig már épülőben.

Nem imádkozni, hanem lopni jártak a templomba

Itthon2015.03.30, 11:43

Elfogták a balatonkeresztúri templom fosztogatóit a marcali rendőrök. Kiderült, hogy az elmúlt egy évben több templomból is loptak kegytárgyakat – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Előző
  • 1
Következő