templom

címke rss

A kecskeméti templom előtt rabolta ki az idős asszonyt

Itthon2022.07.28, 16:00

A vádirat szerint férfi rendszeresen az egyik kecskeméti templomnál kéregetett azoktól akik a misére érkeztek. Tavaly októberben, egy vasárnap esti mise előtt is a templomhoz ment, ahol meglátta az egyedül érkező, nehézkes járású, 80 éves asszonyt. Azonnal rátámadt.

Így nézett ki a lothárdi templom, miután négy vandál tombolt benne - fotók

Itthon2022.07.28, 14:25

Öt fiatal egy hónapja együtt szórakozott Lothárdon, egyikük nagyanyjának házában. Alkoholt ittak, majd négyen elindultak a falu templomához, hogy ott tovább italozzanak és zenét hallgassanak. Egy kerítés mellett mentek el, amit egyikük rugdosni kezdett. Ebbe bekapcsolódtak társai is, együtt rugdosták a kerítést, amivel 41.000 forint kárt okoztak. Ekkor azonban még nem ért véget az ámokfutásuk.

Erdély egyik legjelentősebb műemléke magyar közreműködéssel újult meg

Gazdaság2022.07.19, 13:53

A Kolozsvári magyar napok keretében, augusztus 13-án áldják meg a Kolozsvár főterén álló felújított Szent Mihály-plébániatemplomot - jelentették be a plébánia és a műemlékfelújítás illetékesei. Az épület rekonstrukciója nem annyira üzleti vállalkozás, mint inkább erkölcsi kötelesség volt a kivitelező KÉSZ-Csoport szakemberei számára.

Látványos kisfilm készült az Esztergomi Bazilika felújításáról - videó

Gazdaság2022.07.06, 15:35

A tervek szerint 2023 végére teljesen megújul Magyarország legnagyobb egyházi épülete, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház. Az aprólékos, mindenre kiterjedő restaurálási munkákat különleges Layher állványmegoldással valósítják meg a kivitelezők.

Gulyás Gergely: A megmaradáshoz meg kell őrizni a templomainkat

Itthon2022.07.02, 12:35

A megmaradáshoz, ha közösségként és nemzetként túl akarjuk élni az előttünk álló időket, ha gyarapodó országot akarunk építeni, meg kell őrizni templomainkat és az azokat benépesítő közösségeket - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Kenderesen, a helyi református templom és parókia felújításáért tartott ünnepi hálaadó istentisztelet alkalmából.

Kigyulladt egy rácalmási templom

Itthon2022.06.25, 16:00

Tűz keletkezett egy százötven négyzetméteres templomépületben, a rácalmási Adonyi úton.