temetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- halál
- gyász
- búcsú
- gyilkosság
- Fülöp herceg
- legfrissebb
- legrégebbi
Jókedvű piknikezéssel búcsúztatták hívei a pápát
Hatalmas tumultussal kezdődött, de jó hangulatban fejeződött be II. János Pál pápa pénteki temetése Rómában. A világ minden tájáról - még Szamoáról is - érkeztek katolikus hívők, hogy elbúcsúztassák a pápát, aki egyesek szerint ürességet hagyott maga után, mások szerint viszont szép emlékeket. Sokan érezték úgy, hogy köszönettel tartoznak a pápának, és hálájukat közös imával és egy nagy közös piknikezéssel fejezték ki.
Százezrek figyelték a temetést Krakkóból
II. János Pál pápa temetésén a római Szent Péter téren rengeteg lengyel zászló lobogott, de a pápa szülőhazájában is százezrek gyászoltak együtt hatalmas kivetítők előtt.
Eltemették II. János Pált
Eltemették II. János Pált pénteken a Szent Péter-bazilika altemplomában - jelentette be délután a Vatikán. A volt egyházfő földi maradványait tartalmazó hármas koporsót 14 óra 20 perckor helyezték el az erre a célra kijelölt kriptában. A pápa síremléke hétfőtől lesz látogatható. A Szent Péter bazilika viszont már szombaton reggel 7 órától ismét fogadja a zarándokokat és a látogatókat.
Hatalmas világpolitikai találkozó a pápai temetés
Világpolitikai értelemben is példa nélküli a pénteki pápai temetés. Soha ilyen sok ország legfőbb vezetői nem találkoztak még egyszerre egy helyen, és sok olyan kisebb állam vezetője is összefuthat a világ leghatalmasabb politikusaival, akik amúgy azok országába sem utazhatnának be.
- címkék:
- Bush
- Irak
- Róma
- iraki konfliktus
- temetés
- példa
- Címkefelhő »
Tapssal és imával búcsúztatták a pápát
Péntek délben eltemették II. János Pál pápát. A Szent Péter-bazilika előtt tartott gyászmisén a katolikus egyház bíborosai, más vallások vezetői és a világ vezető politikusai búcsúztak a szombaton elhunyt pápától. Róma utcáin több millió zarándok figyelte a szertartást. A temetési szertartást a tömeg többször hosszú tapssal szakította meg.
Róma lakossága megkétszereződött a pápa temetésének idejére
Megkétszereződött Róma lakossága a pápa temetési szertartásának idejére, annyi zarándok érkezett, hogy jelen lehessen II. János Pál búcsúztatásán - közölte szombaton Walter Veltroni, az olasz főváros polgármestere.
250 tonna szemét gyűlt össze a Szent Péter téren
Róma épp csak levegőhöz jutott a pápa temetésére érkező többmillió turista után, máris újabb rohamra kell készülnie. Az olasz főváros már az új pápa beiktatására készül, azt várva, hogy másfél millió zarándok és turista érkezik április 25-től az Örök Városba.
230 millió eurót költöttek Rómában a zarándokok
A pápát búcsúztató zarándokok 230 millió eurót költöttek Rómában néhány nap alatt egy olasz fogyasztóvédelmi szervezet szerint. A római polgármester annyira sikeresnek értékelte a szervezést, hogy már olimpiát is szeretne rendezni az olasz fővárosban. Eközben a Vatikánba nem csak zarándokok, hanem tiltakozók is igyekeznek: amerikaiak szerveznek tüntetést a pedofil-ügyek miatt távozott bostoni érsek celebrálta hétfői gyászmise ellen.
Ramus Haradinaj részt vehet öccse temetésén
A hágai Nemzetközi Törvényszék feltételesen szabadlábra helyezte Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt, hogy részt vehessen Koszovóban meggyilkolt öccse temetésén.
Véget ért a kilencnapos vatikáni gyász
Véget ért a II. János Pál pápa temetését követő kilenc napos gyász a Vatikánban szombaton, két nappal a katolikus egyház új vezetőjét megválasztani hivatott bíborosi konklávé kezdete előtt.