telepes
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Izrael
- Gázai övezet
- telep
- kivonulás
- Ciszjordánia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Száz ellenálló gázait állítottak elő
Körülbelül száz gázai övezeti zsidó telepest állítottak elő az izraeli rendőrök a gázai Kfar-Daromban történt erőszakos ellenállás miatt. Az érintett telepeseket később bíróság elé állítják. Az izraeli védelmi miniszter úgy döntött, ezentúl a nulla toleracia elvét alkalmazzák a kilakoltatásnak ellenszegülő telepesekkel szemben.
- címkék:
- Izrael
- gáz
- bíróság
- telepes
- Címkefelhő »
A telepesek kétharmadát rakták ki Gázából
Csütörtök délelőttig az izraeli hadsereg a zsidó telepesek kétharmadát bírta távozásra. A legkeményebben ellenállók zsinagógákban vagy szögesdróttal védett bunkerekben barikádozta el magukat. Az egyik telepes megölt három palesztint, válaszul két gránátot lőttek a kivonulókra.
Megkezdték a gázai telepek lerombolását
Két zsinagóga kiürítésével folytatódott csütörtökön a gázai övezeti zsidó telepesek kényszerkilakoltatása. Izraeli katonai és rendőri források szerint a vártnál gyorsabban halad a kitelepítés. Ugyanakkor több telepen ellenállásba ütközik a karhatalom: volt, ahol barikádot emeltek, gyújtogattak vagy fegyverrel fenyegetőztek a tiltakozók. A katonák megkezdték a telepesek házainak lerombolását az övezetben.
- címkék:
- Izrael
- Gáza
- Gázai övezet
- övezet
- telep
- telepes
- Címkefelhő »
Lejárt a telepesek önkéntes távozására szabott határidő
Helyi idő szerint kedd éjfélkor lejárt az a határidő, ameddig a gázai övezeti zsidó telepesek az izraeli hatóságok felszólításának eleget téve önként elhagyhatták otthonaikat és áttelepülhettek Izraelbe: az izraeli rendfenntartók mostantól fogva erőszakkal távozásra kényszeríthetik őket.
- címkék:
- Izrael
- távozás
- telepes
- rendfenntartó
- Címkefelhő »
Elbújnak a telepesek a kilakoltatás elől
Vontatottan halad a gázai zsidó telepek felszámolása, mert sokan még el sem kezdtek csomagolni, holott kedd éjfélkor lejár a költözésre adott határidő. A telepesek közül többen elbújtak, és kívülről jött tüntetők is akadályozzák a kiürítést.
- címkék:
- Izrael
- Gáza
- Gázai övezet
- tüntetés
- telepes
- Címkefelhő »
Felgyújtotta magát egy telepes
Megkezdődött a gázai zsidó telepesek erőszakos kilakoltatása a gázai övezetből. Éjfélkor lejárt a határidő: aki nem ment el önként, azt az izraeli hadsereg szállítja el. A telepeseknek csak alig több mint a fele ment el eddig. Egy nő a kilakoltatások ellen tiltakozva, felgyújtotta magát.
Önként távozott a gázai övezeti telepesek fele
A gázai övezeti zsidó telepek lakóinak csaknem fele távozott már saját akaratából - közölte a kivonulás izraeli főkoordinátora kedd este, néhány órával az önkéntes távozás határidejének éjféli lejárta előtt.
- címkék:
- Izrael
- telepes
- kivonulás
- Címkefelhő »
A gázai telepesek lenácizták az izraeli katonákat
A gázai zsidó telepesek kétharmada egyelőre nem hagyta el otthonát. Kedd éjféltől erőszakkal rakják ki őket, miután Izrael úgy döntött, hogy felszámolja a zsidó telepeket az 1967-ben megszállt övezetben. Tüntetések és elkeseredett viták nehezítik a kivonulást.
Az izraeli katonák bevonultak Neve Dekalím telepre
Több száz izraeli katona és rendőr vonult be kedd este a legnépesebb gázai övezeti zsidó telepre, Neve Dekalímba, még az éjféli határidő előtt, ameddig a telepesek önként elhagyhatják kiürítésre ítélt lakóhelyeiket.
- címkék:
- Izrael
- Gázai övezet
- kiürítés
- telep
- telepes
- Címkefelhő »
Katonák ezreit vetik be a telepesek ellen
Lezárták az izraeli hatóságok vasárnap éjszaka a Gázai övezetet az izraeli polgári személyek előtt, megkezdve ezzel az övezetben fekvő zsidó telepek felszámolását. A Gázai övezetben élő telepeseknek hétfőn kell elhagyniuk otthonaikat. A telepekről szerdáig mindenkinek távoznia kell, ezután a hadsereg erőszakkal viszi el az ellenállókat. A biztonságra izraeli és palesztin katonák ezrei vigyáznak. A legoptimistább számítások szerint is maximum a telepesek fele hagyja el önként otthonát.
- címkék:
- Izrael
- Gázai övezet
- övezet
- telep
- telepes
- Címkefelhő »
Sírnak az izraeli katonák Gázában
Hétfő reggeltől kedd éjfélig ki kell költöznie közel kilencezer izraeli telepesnek a Gázai Övezetből. Ötvenezer izraeli és hétezerötszáz palesztin fegyveres felügyeli az akciót. A telepesek egy része nem hajlandó költözni, tüntetők százai próbálják megakadályozni a kivonulást, és palesztin szélsőségesek fegyverrel nyomatékosítanák a hatalomátvételt. A helyszíni beszámolók szerint a katonák is nehezen tűrik a kiélezett helyzetet.
Mégsem bontják le a gázai övezeti telepesek házait
Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter csütörtökön úgy döntött, nem rombolják le azokat a házakat, amelyeket a zsidó telepesek elhagynak a Gázai övezetben lévő telepek nyárra tervezett kiürítésekor - közölték biztonsági források.
Simon Peresz eladná a kiürülő gázai telepeket
Kedvezően fogadta Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, a kormány "második embere" pénteken a gázai övezeti telepesek idén nyáron kiürítendő ingatlanjainak felvásárlásáról szóló ajánlatot, amelyet Mohammed al-Abbár arab milliárdos tett.
Feloszlatja ortodox egységeit az izraeli hadsereg
Feloszlatja az ortodox egységeket az izraeli hadsereg. Az utóbbi időben a gázai kivonulással kapcsolatban egyre több vallási vezető hangoztatta, hogy szentségtörés a Gázai-övezet kiürítése. Nemrég az egyik egységnél aláírásgyűjtés indult a kivonulás ellen. Saron attól tart, hogy a katonák a kivonuláskor a rabbik, nem a feletteseik parancsát követik majd, és a radikális telepesek mellé állnak.
- címkék:
- Izrael
- Gázai övezet
- vallás
- telepes
- kivonulás
- Címkefelhő »
Izraeli katonák kísérik iskolába a palesztin gyerekeket
Néhány palesztin kisdiák komolyabb biztonsági kíséretben részesül, mint sok államfő. Izraeli katonák ugyanis minden nap iskolába, illetve onnan haza kísérnek öt palesztin gyereket Ciszjordániában, hogy megvédjék őket a telepesek támadásaitól és zaklatásaitól.
- címkék:
- Izrael
- támadás
- Ciszjordánia
- telepes
- Címkefelhő »
Visszakapják farmjaikat a zimbabwei fehér farmerek
Erőszakkal kényszeríti távozásra a korábban fehér telepesektől kisajátított farmokról a fekete családokat a zimbabwei kormány - számoltak be róla a helyi lakosok.
- címkék:
- Zimbabwe
- farm
- telepes
- helyi lakos
- Címkefelhő »
Saron túlélte a bizalmi szavazást
Ariel Saron izraeli kormányfő átvészelte hétfőn a telepesek pártján álló képviselők által kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben.
Kormányválság Izraelben
Végveszélybe került az izraeli nagykoalíciós kormány: a Munkapárt elnöke, Ben-Eliezer védelmi miniszter lemondott és vele hét miniszter is kilép a kormányból. A jobboldali Likud és a baloldali Munkapárt nem tudott megegyezni, hogy a telepesekre vagy szociális célokra költsenek 147 millió dollárt. A munkapárti miniszterek lemondására Ariel Saron Likud párti miniszterelnök kijelentette: továbbra is ő fogja vezetni az országot.
Lövöldözés és öngyilkos merénylet Izraelben
Három halott és négy sebesült a mérlege a keddi izraeli erőszakos cselekményeknek. Jeruzsálemben egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, Náblusz közelében pedig palesztin fegyveresek öltek meg két zsidó telepest. Az izraeli hadsereg hajnalban egy zsidó településre behatoló palesztint lőtt le.
Palesztin fegyveresek megöltek négy zsidó telepest
Palesztin fegyveresek pénteken megöltek négy zsidó telepest - köztük egy házaspárt és 15 éves gyermeküket - a ciszjordániai Hebron városától 5 kilométerre délkeletre. Az áldozatok a Rámalláh palesztin önkormányzatú város mellett található Pszagot telep lakói voltak.
Merényletre készültek a zsidó telepesek
A Sin Bét és a rendőrség négy zsidó telepest vett őrizetbe Jeruzsálemben. A gyanúsítottak arra készültek, hogy felrobbanják az al-Mukaszad arab kórházat.
Zsidó telepeseket mészárolt le két merénylő
Négy zsidó telepest mészárolt le szombaton két palesztin fegyveres a ciszjordániai Hebron városa közelében. A merénylők családok lakóházaiban lövöldöztek.
- 1