telekomvolt2018

címke rss

A legnagyobb hibák a Tinderen

Almási Kitti tartott beszélgetést, közös gondolkodást It's a match! - Tinderszellemek címmel a Telekom VOLT Fesztiválon. És tuti tippet is adott arra, hogyan kell jó Tinder-profilt készíteni.

Spontán utcai koncertet rögtönzött a Sidral Brass Band Sopronban

Kultúra2018.06.30, 21:23

Szombaton egy különleges program várta Sopron és a Telekom VOLT Fesztivál látogatóit a belvárosban. 14.30-kor a Mária-szobornál rögtönzött koncertet a Sidral Brass Band. Nézze meg a videóinkat!

Kaliforniai nehézfémesek gyújtogatnak majd a Lőverekben

Kultúra2018.06.30, 16:11

„Megértettem, hogy kenyérnek születtem” - írotta valamikor Sík Sándor, a költő. Hozzá hasonlóan több ezer ember is megértett valamit a minap. Igaz ugyan, hogy ők nem kenyérnek születtek, hanem szanaszéjjel csapott szétzuhant fesztiválozóknak valamelyik kuka mellett a soproni Lőverekben. Nagyjából ezekben az órákban értik meg azt, hogy továbbra sem jött el a felszabadulás, ugyanis egy nap még mindig hátra van ebből az állati hacacáréból, amelyet valószínűleg már a mókusok is csendes agóniába süppedve elfogadtak, miközben kis lompos farkincájukat lóbálják a közeli erdőkben.

Lánykérés is volt a nagyszínpadon

Kultúra2018.06.30, 15:07

A VOLT utolsó előtti napja is sok élményt hozott. Mutatjuk!

A sár lett a VOLT mérges pattanása

Kultúra2018.06.30, 12:18

Elérkeztünk a 26. Telekom VOLT Fesztivál zárónapjához, a nagy finálé előtt tartottak még egy értékelést az Origo Fesztiválturistái. Jöhet bármennyi eső, lehet bármennyi sár, az biztos, hogy megint nagyon hosszú lesz az az egy év, amely a következő soproni hacacárétól választ majd el minket. 

Az esővel együtt a mámor is a nyakunkba szakadt Ákos koncertjén

Kultúra2018.06.29, 19:46

„Fönn a rozsdás ereszen nehezen sujt az eső. Perdűl, pezsdűl, sikosan, habosan, hát ez is eső” - nos, Weöres Sándor valószínűleg nem járt soha a Telekom VOLT Fesztiválon, különös tekintettel arra, hogy elkerülték egymást az életben. Na, de ettől függetlenül is sikerült megfogalmaznia azokat a gondolatokat, amelyek keringtek bennem, miközben az idén ötvenéves Ákos koncertjére várakoztam.

Hasnyálmirigyig hatoló dallamok és elhajigált mákos gubák

Kultúra2018.06.29, 17:11

Ez a VOLT Fesztivál negyedik napjának koncertajánlója. Elöljáróban annyit, hogy a péntek is selymesen simogató lesz majd zenei kínálat tekintetében. Bár egy ajánló bevezetőjében nem illik visszautalni egy korábbi koncertre, de fontos elmondani, hogy annyira erős volt a tegnapi Iron Maiden, hogy arra szavak nincsenek. Bár voltak, akik azt mondták, hogy a mesterek csak a közönségnek játszottak, de ezzel nem tudni pontosan, hogy mire céloztak, mert amúgy ki másnak játszottak volna? Jöjjön az az ajánló most már tényleg.

Sárban fetrengve hallgattuk az Iron Maident

Kultúra2018.06.30, 08:02

Az eső megtette a hatását, de az égvilágon senkit nem zavart. Lüktetett a VOLT csütörtökön is. Nézze meg a fotógalériánkat!

Mindenünk nedves lett, de kit érdekel?

Kultúra2018.06.28, 14:45

Nézze meg fotógalériánkat a VOLT szerdai, eső áztatta napjáról!

Ez egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb

Kultúra2018.06.28, 14:38

Hogyha egészen csütörtökig sikerült abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy Sopronban egy idilli rét vár ránk, hát a mai napon arcon csap minket a vérzivataros valóság. Ez itt, kérem szépen, egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb. Erre a napra talán még az ördögcsákány, de talán az ördögütvefúró is kevés. Színtiszta rock és metál, atomvillanás az ország nyugait határánál.

Odett, aki mindenkit sárga kabátos lánnyá változtatott

Kultúra2018.06.28, 14:09

Személyes hangvételű beszámolónk Magyarország egyik legkülönlegesebb énekesnőjének fellépéséről az idei Telekom VOLT Fesztiválon. Vigyázat, rajongó írta!

Ákos elmondta, hogy milyen ötvenéves rocksztárnak lenni

Kultúra2018.06.28, 12:38

A Telekom VOLT Fesztiválon adott interjút az Origónak a fellépése előtt Kovács Ákos. Régóta ismerjük egymást, tucatnyi alkalommal beszélgettünk már, ezért tegeződünk.

A mikrofonállvánnyal szerelembe eső Dave Gahan behatolt az álmainkba

Archívum2018.06.27, 15:43

Eljött hát az az ünnepinek mondható nap, amikor egy A-listás, a világ bármely stadionját rogyásig megtölteni képes világsztár nem azért érkezett kis országunkba, hogy Budapesten bulikázzon, hanem éppenséggel azért, hogy megtöltsön egy megyei jogú város melletti hegyvonulatok által körülölelt idilli rétet. Ez röviden azt jelenti, hogy a legsúlyosabb világegyetemsztárok közé tartozó Depeche Mode a soproni VOLT Fesztiválon koncertezett. És milyen jól tette.

Farmerrepesztő rockterpesz és rángatozó mókusok

Kultúra2018.06.27, 14:30

Egyszer mindennek el kell jönnie: így egy valamirevaló fesztivál második napjának is. Egymásba kapaszkodás, üveggyöngyként gördülő könnycseppek, farmerrepesztő rockterpesz, Kossuth-díjas poppápa, meg a tudatállapotok szivárványa. A Lővérekben ma sem lelhetnek nyugalomra a mókusok.

Szétázott emberek visítva hallgatták a Depeche Mode-ot

Kultúra2018.06.28, 09:00

Rengeteg eső, rengeteg ember és rengeteg energia a színpadon a Depeche Mode koncertje alatt. Lassan indult be, egy ideig úgy tűnt, hogy elmossa az eső az egészet, de végül embertelen tömeg hallgatta Dave Gahanéket. Fotógalériánk a VOLT első napjáról.

Így kerüljük el a fesztiválbetegséget

Archívum2018.06.26, 18:37

Elkezdődött az idei fesztiválszezon, ma elindul a soproni Telekom VOLT Fesztivál, és persze ezzel együtt elkezdődött a fesztiválbetegségek időszaka is. A legtöbben csak így nevezik: fesztiválbetegség. Orrfolyás, torokgyulladás, köhögés, levertség, esetleg láz, hányás, hasmenés – ez külön-külön, vagy akár egyszerre is jelentkezhet. Jelinek Benjámin háziorvos azt mondta: a praxisában már minden előfordult a fesztiválszezon idején, de egy kis odafigyeléssel elkerülhető a megbetegedés. Aztán elkezdte sorolni, hogy mire kell vigyázni, és mindjárt nagyon sok minden összejött. Azt azonban hangsúlyozta, hogy természetesen, aki elmegy egy feesztiválra, ...

Közülük most bárki szerelmes lehet

Kultúra2018.06.26, 16:10

Újra élettel telt meg a Lővér kemping, beköltöztek a 26. Telekom VOLT Fesztivál első fecskéi sok-sok ezren, újra eljött a könnyed nyári koncertek, a régi és új barátságok, szerelmek és feledhetetlen élmények időszaka Sopronban. Nézze meg a galériánkat!

Félistenek, buddhisták és gazdaságos buli a VOLT első napján

Kultúra2018.06.26, 12:09

Nem biztos, hogy járt valaha is vidéki fesztiválon akkora súlyos világsztár, mint ma este a Depeche Mode a 26. Telekom VOLT Fesztiválon. Bár Dave Gahanék durván uralják ezt a keddet, azért lesz még néhány finomság a soproni Lőverekben. Ezek közül szemezgettünk. 

Szijjártó-Nagy Szilvia: Szívünkhöz nőtt az autista gyerekek támogatásának ügye

Kultúra2018.06.26, 10:41

Nagyszabású adománygyűjtésbe kezd az Út a Mosolyért Alapítvány az első Autista Krízis Ház és Oktatási Központ létrehozására. A nyár folyamán a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. jóvoltából négy nagy fesztiválon is jelen lesz figyelemfelkeltő akcióival, melyeknek célja, hogy a fesztiválozókkal is megismertessék az autizmust. Az alapítvány tavaly kezdte el Megérteni. Elfogadni. Segíteni. kampányát az autizmussal élők támogatásáért, ennek eredményeként idén tavasszal átadták a Közép-Európában is egyedülálló autista vizsgálóközpontot Budapesten. Interjú Szijjártó-Nagy Szilviával, az Út a Mosolyért Alapítvány elnökével.

Egy soproni fodrász készíti el a Depeche Mode frizuráját

Kultúra2018.06.26, 10:13

A legizgalmasabb tények és legkülönlegesebb sztárigények az idei Telekom VOLT Fesztiválról.

A VOLT legjobb tavalyi fotóival melegítünk

Kultúra2018.06.26, 07:31

Úgy telt el egy év, hogy észre sem vettük, ma ismét zenével és örömmel telik meg a soproni dombok közötti terület, és elindul a Telekom VOLT Fesztivál idén is, immár 26. alkalommal. A tavalyi év legjobb fotóival melegítünk a kezdésre, nézze meg a fotókat, és kövesse az Origóval a fesztivált egész héten! Beharangozónkat itt olvashatja el.

Indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál - minden, amit tudni kell róla

Kultúra2018.07.01, 12:32

Legalább 150.000 fesztiválozót várnak Sopronba június 26-tól. Ma a Depeche Mode nyitja meg a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Összeállításunkban a fesztivál zenei programjáról, egyéb eseményeiről, szolgáltatásairól olvashat. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes.

Ezek lesznek az idei VOLT Fesztivál újításai

Kultúra2018.06.24, 15:56

Június 26-án indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. Idén körülbelül 150 ezer látogatóra számítanak, vannak olyan napok, amelyek már most telt házasak. A szervezők azt is elmondták, hogy milyen újításokkal várják a látogatókat. 

Majkáék és Pápai Joci éneklik az idei VOLT Fesztivál himnuszát

Kultúra2018.06.24, 15:56

Elkészült az idén 25 éves, amúgy a sorban 26. Telekom VOLT Fesztivál himnusza a Majka & Curtis duó, valamint Pápai Joci közös munkájának eredményeként.

Pont 25 évvel ezelőtt indult a VOLT Fesztivál

Kultúra2018.07.01, 06:12

A VOLT az elmúlt években több nemzetközi díjat nyert, és az egykori családias buliból mára egy 150 ezres nagyfesztivállá nőtte ki magát, ahová a legnagyobb világsztárok is szívesen lépnek fel. Ma 25 éve szervezte meg az első VOLT-ot két, akkor 19 éves soproni fiatalember, akik azóta sokat tanultak a fesztivál szervezésről, és imádják a munkájukat. 

Előző
  • 1
Következő