tehetségkutató

címke rss
Ennyit változtak a tehetségkutatóban felfedezett sztárok, akikre már csak kevesen emlékeznek

Ennyit változtak a tehetségkutatóban felfedezett sztárok, akikre már csak kevesen emlékeznek

Ma már rengeteg tehetségkutatóban feltűnt sztárról szinte nem is tudni, hogy ott kezdődött karrierje. A szerencsésebbek, tehetségesebbek fenn tudták tartani maguk iránt az érdeklődést, és ma is egyengetik karrierjüket. Az elmúlt évek alatt számtalan tehetségkutató műsort és még több énekest, vagy előadót láthattak a tévénézők, sokakra már csak kevesen emlékeznek. Voltak olyanok is, akik hosszú éveken át a köztudatban maradtak, majd hirtelen mégis eltűntek. Akár saját döntés, akár a körülmények alakultak úgy, a következő tehetségkutatóban feltűnt sztárokról azóta szinte semmit sem tudni. Mutatjuk, hogy mivel foglalkoznak és hogyan vááltoztak ...

Szombaton eldől, ki nyeri idén A Dalt

Tévé2023.04.24, 14:23

A nyolc finalistát a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri szombaton 19:35-től. A rangos zenei versenyen a Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri utoljára pontozza a produkciókat.

Hamarosan kezdődik a verseny az év dala címért

Tévé2023.03.06, 09:49

Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én A Dal 2023 első válogatója. A showműsor idei házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják a nézőket szombatonként 19:35-től. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, amelyek között már ott van az év dala.

Nagy változás jöhet az RTL-nél: idén az X-Faktor helyett új tehetségkutatóra számíthatnak a nézők

Life.hu2023.02.03, 08:04

Sajtóértesülések szerint az RTL parkolópályára küldi az X-Faktort: más formátumot terveznek helyette.

Váratlanul elhunyt a tehetségkutató felfedezettje: 31 évesen érte a halál

Life.hu2023.01.17, 14:29

Vélhetően szívroham okozta annak az énekesnek a halálát, akit kilenc évvel ezelőtt ismert meg a világ.

Ők lettek idén a Virtuózok V4+ legjobbjai

Tévé2022.12.17, 00:21

Heteken át tartó izgalmak után kiderült, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia tíz versenyzője közül ki az az öt tehetség, aki a komolyzenei tehetségkutató idei nyertesként térhet haza, és ki a szupergyőztes - adta hírül a Virtuózok V4+ sajtóközleménye.

Így nézett ki Radics Gigi 10 éve, az első sikerek idején - fotók

Tévé2022.12.16, 08:51

2012 februárja és májusa között volt képernyőn a hatodik Megasztár, ezt a TV2-es tehetségkutatót nyerte meg hatalmas fölénnyel.

Magyar lány hódította meg a spanyol tehetségkutatót: videón a lenyűgöző produkció

Life.hu2022.12.12, 09:03

Nem az első alkalom, hogy egy magyar tehetség felszántja a külföldi tehetségkutatók színpadát. Korábban a Freelusion ért el hasonló sikereket, mint amire most egy makói magyar lány és olasz-amerikai párja készül.

Óriási izgalmak után megvan a Sztárban sztár leszek! 2022-es győztese

Tévé2022.12.11, 23:13

Fél évvel ezelőtt kezdődött a Sztárban sztár leszek! harmadik évadának szereplőválogatása, a tévézők szeptember 4-e óta figyelhették az eseményeket. December 11-én eljött a döntő estéje, hárman jutottak a fináléba, sztárvendégek is érkeztek, Vastag Csaba Kaly Rolandot segítette, Kökény Dani oldalán Nemazalány, azaz Halastyák Fanni lépett színpadra, Yulaysi Miranda Berryvel duettezett.

Elhunyt a tehetségkutatók sztárja - otthonában találtak rá az énekesre

Life.hu2022.10.18, 19:34

41 éves korában elhunyt Nolan Neal, az America's Got Talent és a The Voice című tehetségkutató műsorok amerikai sztárja. 

Súlyos dolgokat állít az X-Faktor egykori versenyzője: így alázzák meg a jelentkezőket

Life.hu2022.10.05, 09:23

A Redditen az egyik felhasználó volt kíváncsi arra, hogyan zajlik egy tehetségkutató valójában. A poszt alatt egy korábbi évad versenyzője is megszólalt, azt mondta, nem engedték őket beénekelni és nyomást gyakoroltak rájuk a szerkesztők.

Nagyon összeveszett Tóth Gabi és Majka

Tévé2022.10.02, 21:17

Majka közölte, hogy hazamegy, Tóh Gabi szerint a zsűritársa elrontotta az örömét a Sztárban sztár leszek! vasárnap esti adásában. 

Papadimitriu Athina ritkán látott lánya is elindul a TV2 tehetségkutatójában

Life.hu2022.09.12, 16:02

Rengetegen jelentkeztek a TV2 showműsorába, hogy megmutassák énektudásukat. A Sztárban Sztár leszek! idei versenyzői közt is találunk olyan fellépőket, akiknek a génjeiben lehet a tehetség.

88 éves sztriptíztáncos lépett fel egy tévéshow-ban - videó

Tévé2022.08.03, 21:49

A 88 éves Penny Starr nem mindennapi produkcióval állt elő, amely még az igen szigorú zsűritag, Simon Cowell tetszését is elnyerte. 

Hatalmas sikert aratott a magyar csapat a Britain's Got Talenten - Videó

Life.hu2022.05.30, 16:15

Még a gyakran elégedetlen és kíméletlenül nyers Simon Cowell is odavolt az Attraction Juniors árnyjátékától.

"A gyerek játszótérre és iskolapadba való" - ez ByeAlex véleménye a gyerekeknek szóló tehetségkutatókról

Life.hu2022.05.12, 14:32

ByeAlex azt kérdezte a követőitől, hogy idén milyen énekes vagy zenekar mentoraként látnák őt szívesen, aztán egy hozzászólásra válaszolva kemény véleményt fogalmazott meg a gyerekeknek szóló tehetségkutatókról.

Pánik a stúdióban: élő adásban zuhant hátra a tehetségkutató zsűritagja

Life.hu2022.05.02, 20:04

Újra egy baki miatt cikkeznek a népszerű amerikai tehetségkutató, az American Idol új évadáról. Ezúttal is az egyik zsűritag, a neves énekesnő került kellemetlen helyzetbe.

Halálos balesetet okozott a tehetségkutató énekese

Nagyvilág2022.02.27, 20:08

Az énekes egyik napról a másikra tűnt el a tehetségkutatóból, most a szerkesztők tisztázták, pontosan mi történt.

Megvan az időpont! Ekkor indul A Dal 2022 a Dunán

Life.hu2022.01.27, 16:33

Január 29-től újra a magyar daloké lesz a főszerep. Ekkor indul a Duna Televízió tehetségkutató műsorának első válogató adása. 

Szexuálisan zaklatták a tehetségkutató műsor versenyzőit a készítők: megdöbbentő vallomások

Life.hu2022.01.21, 14:59

Szexuális zaklatással vádolják az egyik holland tehetségkutató tévéműsor vezető személyiségeit.

Hoppá! Közös jövőt terveznek a Sztárban Sztár leszek! versenyzői

Life.hu2021.12.22, 08:14

Urbán Edina és Kárász Dávid közös zenei úton indultak el a műsort követően.

Freddie szintlépésnek tartja, hogy lecserélték, de azert rosszul esik neki

Life.hu2021.12.17, 15:55

Király Viktor jön, Freddie megy. Az énekes évek óta vezette a tehetségkutató műsort, a menesztését nehezen dolgozza fel. 

A dal 2022: Négy napon át, tízesével mutatják be a kiválasztott produkciókat

Life.hu2021.12.14, 21:30

Érzelmes, nagyívű dalok, modern, pörgős dallamok és kísérletező, izgalmas produkciók. Erre számíthatnak A dal 2022 nézői. 

Véget ért a Sztárban sztár leszek! - megvan a második évad győztese

Life.hu2021.11.22, 10:08

Múlt hétvégén véget ért a TV2 mindkét nagy showműsora. A Dancing with the Starsban Tóth Andi és Andrei Mangra párosa diadalmaskodott, de vasárnap is volt kinek örülnie a csatornán.

Teljesen magára maradt az X-Faktor fiatal tehetsége: anyja hajléktalanszállón él

Life.hu2021.10.25, 19:29

Fiatal kora ellenére rengeteg mindent kellett átélnie és legyőznie a fiatal versenyzőnek, mégsem adta fel soha. Ugyan végül magára maradt, de egyedül is küzd azért, hogy elérje célját.

Világsztárokkal készül az új Virtuózok-évad

Tévé2021.07.22, 15:13

Sajtótájékoztatón mutatta be az MTVA a 2021-es Virtuózok évadot, az eseményen részt vett - többek között - Plácido Domingo világhírű operaénekes és Thomas Gottschalk német médiaszemélyiség is. Előbbi elmondta, hogy fantasztikus tehetségekkel találkozott a műsor során, és biztos abban, hogy mindenki nyertes, aki arra a színpadra áll, utóbbi pedig örül, hogy ilyen műsor létezik, mert sok országban egyszerűen nincs klasszikus zene a televíziókban, ami hiba. 

Videón a világ leggyorsabban átöltöző nője

Tévé2021.06.30, 18:57

Az America's Got Talent már többször elbűvölte a nézőit különféle produkciókkal, de ilyen villámgyorsan átöltöző nő még nem bukkant fel a show-ban. Mint az alábbi videón látszik, fél másodperc alatt ruhát vált, többször  egymás után, a zsűri pedig nem tudja megfejteni a titkát. Neki biztos nem okoz gondot, ha még nincs kész, de egy perc múlva indulni kell a színházba, moziba, vendégségbe vagy egy gálára. A zsűri is nagyon elégedett vele, Sofia Vergara, Heidi Klum, Simon Cowell és Howie Mandel is felállva tapsolja a végén. 

Saját életéről vall új dalában Tóth Andi: "Nem voltam jól már hét éve"

Life.hu2021.05.09, 12:44

Új dallal jelentkezett Tóth Andi, amelynek zenéjét és szövegét is ő írta. A Lejtő című albumának dala az Állj, amelyben a tehetségkutató utáni életéről énekel. 

Kiderült! Majka ebben a műsorban tér vissza a TV2 képernyőjére

Life.hu2021.04.26, 08:45

A rapper a TV2 hamarosan induló tehetségkutatójában, a Sztárban sztár leszek!-ben, a mesterek között foglal majd helyet.

Megrázó: ájultan esett össze a tehetségkutató színpadán az énekesnő – Videó

Life.hu2021.03.23, 20:24

Az American Idol színpadán ájult el az egyik versenyző, miközben a zsűri véleményét hallgatta. Funke Lagoke hatalmasat esett, és durván beverte a fejét. A zsűri is és duettpartnere is teljesen lesokkolódott.

Fittyet hány a vírusra az X-Faktor: hétvégén már vidéki castingokat tartanak

Life.hu2021.03.06, 09:03

Idén lesz az X-Faktor 10. évada, ami a 2020-ban berobbant koronavírus-járvány miatt a 2021-es évre tolódott. A hétvégén már elindulnak az első meghallgatások, és a tehetségeket az ország különböző pontjain keresik.

A Dal 2021: szombaton indul a show az első válogatóval

Life.hu2021.01.25, 18:59

Szombaton indul a tíz produkciót bemutató első adással A Dal 2021 a Duna Televízióban. Az immár tizedik, jubileumi évad négy válogatójából összesen húsz dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 13-i döntőbe.

Kiderült, miért kellett távoznia a The Voice énekesének a műsorból

Life.hu2020.12.02, 15:45

A The Voice műsorának 19. évadjában tűnt fel Ryan Gallagher, aki olyan jól szerepelt a válogatókon, hogy továbbjutott az élő adásba, ahol viszont már nem jelent meg. Kiderült, hogy kizárták a versenyből.

Heidi Klum nem sajnálja a melleit a nézőktől - fotók

Tévé2020.11.13, 23:17

Heidi Klum az Instagramon osztott meg pár képet a Germany's Next Topmodel új évadjának forgatásáról, miután a tehetségkutató műsor a világjárvány idején is folytatódik, tovább keresik Németország új topmodelljét. A felvételen az egyik vendég Thierry Mugler divattervező volt, Klum pedig az ő egyik merész szettjét vette fel erre az alkalomra – mutatjuk is, hogy miként festett benne.

Fiatal íróknak és irodalomkritikusoknak hirdet új pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Kultúra2020.06.18, 11:58

Új pályázatokat hirdetett meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) az Előretolt Helyőrség Íróakadémia nevű projektje keretében, pályakezdő szépírói és irodalomkritikusi kategóriákban.

Döbbenetes hasonlóság: a 42 éves nő kiköpött Marilyn Monroe

Life.hu2020.05.18, 11:54

A brit tehetségkutatóban teljesen ledöbbent a zsűri, amikor a szexszimbólumra megszólalásig hasonlító énekesnő eléjük lépett. Suzie Kennedynek ráadásul a hangja is olyan, mint Marilyn Monroe-é.

Mindenkit elvarázsolt a 96 éves, Alzheimer-kóros nagymama produkciója

Life.hu2020.05.04, 09:15

A Britain's Got Talent színpadán ezúttal valami olyan történt, amit eddig még nem látott a zsűri és a közönség sem. Egy 96 éves nagymama varázsolt el mindenkit a tehetségével.

Nagy Krisztián harmadszor is nekifut az X-Faktornak: "Ez az egyetlen esélyem"

Life.hu2020.03.18, 10:21

Nagy Krisztián az elmúlt években kétszer is feladta az X-Faktort. A fiatal tehetség nehéz időszakon megy keresztül: édesapja súlyos daganattal küzd, családja pedig annyira elszegényedett, hogy van, mikor kenyérre is alig futja.

13 fesztiválfellépést lehet nyerni a Fülesbagoly Tehetségkutatókon

Kultúra2020.01.25, 11:42

Három városban rendeznek idén Fülesbagoly Tehetségkutatót, az eddigi helyszínekhez, Martonvásárhoz és Budapesthez 2020-ban Debrecen is csatlakozott. A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívülről is. A döntőbe jutott zenekarokra rengeteg nyeremény vár, többek közt 13 fesztiválfellépés, tévés zenélés, rádiós jelenlét, előzenekarozás, és sajtókampány.

Tehetségkutató műsorban lépett fel a péniszével festő férfi (18+)

Life.hu2020.01.24, 06:47

Kiakadtak a zsűritagok, amikor egy brit tehetségkutatóban egy férfi a péniszével kezdett el festeni a színpadon.

Újra jelentkezne a műsorba az X-Faktort kétszer feladó Nagy Krisztián

Life.hu2020.01.23, 11:21

Harmadjára is nekivágna az X-Faktornak Nagy Krisztián, aki a legutóbb két versenyt depressziója miatt adta fel.

Tehetségkutatót indít fotósoknak Nánási Pál

Life.hu2020.01.21, 15:55

Fotós tehetségkutató versenyt indít Nánási Pál.

Tragédia: 38 évesen hunyt el az X-Faktor sztárja

Life.hu2019.11.27, 09:54

Az énekesnő halálának körülményeiről egyelőre semmit nem tudni.

Napi sokk! Fenekével mutatta be a virslievést a tehetségkutató műsorba jelentkező nő

Life.hu2019.11.14, 12:01

A Das Supertalent nevű német tehetségkutatóban sokkoló show-t láthattak a nézők, de még a zsűritagok sem hittek a szemüknek. 

Motorbalesetben vesztette életét a fiatal amerikai énekesnő, Haley Smith

Archívum2019.09.04, 10:38

A hétvégén elvesztette irányítását motorja felett a 26 éves amerikai énekesnő: a helyszínen életét vesztette. 

Általános iskolai tehetségkutató indul Szörényi Levente vezetésével

Itthon2019.08.20, 12:17

Általános iskolai zenés színházi tehetségkutató verseny indul szeptembertől, melynek célja újraértelmezni és megújítani a magyar rocktörténelem legfontosabb darabját, az István, a királyt. A tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják majd a projekt során, többek között az István, a király zeneszerzője, Szörényi Levente, aki exkluzív interjút adott az M5-nek.

Zenés színházi tehetségkutató indul az István, a király rockopera megújítására

Life.hu2019.08.19, 21:47

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk - mondta el Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró az M5 kulturális csatorna hétfő esti híradójában.

Bereczki Zoltán már alig várja a Sztárban sztár leszek! című műsort

Archívum2019.07.22, 11:55

Bereczki Zoltán izgatottan várja, hogy elkezdődjön a Sztárban sztár leszek! című műsor, amelyben ő lesz az egyik ítész.

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató eredményét

Gazdaság2019.05.29, 15:40

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén szerdán Budapesten, további tíz pályázat kiemelt dicséretben részesült.

Csalással nyerte meg a tehetségkutatót a milliomos orosz bankár lánya, Mikella Abramova

Archívum2019.05.17, 12:39

Felháborodást keltett egy orosz tehetségkutató, ugyanis kiderült, hogy a győztes – aki egyébként egy milliomos bankár lánya – csalással nyert.

Katy Perry Ursulának öltözött – Fotó

Life.hu2019.04.23, 09:07

Katy Perry különös jelmezben jelent meg az egyik amerikai tehetségkutatóban.

ByeAlex saját tehetségkutatót indít rappereknek

Archívum2019.03.19, 19:54

Az X-Faktorban már belekóstolt a mentoréletbe ByeAlex, aki most saját tehetségkutatót indít. Úgy döntött, önköltségen fedezi fel a jövő ifjú rappereit. 

Az Attraction lenyűgözte az amerikai Csillag születik zsűrijét

Archívum2019.02.07, 11:59

A Britain's Got Talent műsorát 2013-ban nyerte meg az Attraction Látványszínház magyar csapata. Most a Bajnokok szériájában tértek vissza a műsorban, ahol az 50 legsikeresebb produkció versenyez egymással. Lenyűgözték a zsűrit produkciójukkal. 

Escortlányként dolgozik a német énekesnő, Emilija Mihailova

Life.hu2018.12.21, 12:44

A német tehetségkutató üdvöskéje Emilija Mihailova bevallotta, hogy escortlányként keresi a kenyerét, méghozzá azért, hogy énekesi karrierjét fellendítse.

Péntek este van A Döntők Döntőjének fináléja

Archívum2018.12.21, 09:55

Péntek este rendezik a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője fináléját a Duna Televízióban.

X-Faktor: állást kell keresnie 2018 legjobb női hangjának, Tamáska Gabriellának

Life.hu2018.12.16, 17:04

Gáspár Laci mentoráltja, Tamáska Gabi lett a 2018-as év női hangja az X-Faktorban. Gabi a további terveiről mesélt, valamint azt is elemezgette, vajon ha kommunikatívabb lett volna a műsorban, könnyebben befogadják-e őt a nézők.

Istenes Bence nem folytatja a német X-Factort: a csatorna nem vállal több évadot a műsorból

Life.hu2018.12.10, 10:37

Istenes Bence jövőre szinte biztosan nem lesz a német X-Factor műsorvezetője, a csatorna ugyanis alacsony nézettségre hivatkozva nem csinál több évadot a műsorból.

Jövőre Prágában lesz az Operalia tehetségkutató verseny

Archívum2018.12.06, 13:04

Prága lesz a színhelye 2019-ben a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató versenynek. 

Balhé az X-Faktorban: Gáspár Laci és Puskás Peti élő adásban ment egymásnak

Life.hu2018.11.19, 09:48

Senki sem gondolta volna, hogy az X-Faktor élő adása máris hatalmas veszekedéssel kezdődik. Gáspár Laci és Puskás Peti a kamerák előtt veszett össze, és a színfalak mögött is folytatták a vitát.

Puskás Peti mentoráltja feladta, kevesebb eséllyel indul az X-Faktorban

Archívum2018.11.14, 19:27

Az X-Faktor egyik indulója, Nagy Krisztián feladta a versenyt, ám így mentora, Puskás Peti hátrányból indul. 

Szabálymódosítás az X-Faktorban: az első adásban négyen esnek ki

Archívum2018.11.13, 17:23

Új szabályokkal folytatódik az X-Faktor legújabb évada. Kiderült, hogy az első adásban egyből négy versenyzőnek kell majd távoznia.

A győzelemre is esélyes Balog Janó otthagyná az X-Faktort

Archívum2018.11.03, 10:06

Máris kiszállna az X-Faktorból a győzelemre is esélyesnek tartott Balog Janó.

Élet az X-Faktor előtt: Ki mit tud? és Táncdalfesztivál

Archívum2018.10.18, 20:56

Kern András, Gálvölgyi János, Korda György, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta: senkinek nem kell őket bemutatni. Arra azonban csak kevesen emlékeznek, hogy ők is szerepeltek tehetségkutató műsorokban. Igen, volt élet a Megasztár és az X-Faktor előtt, a Táncdalfesztivál és a Ki mit tud? című műsorok az egész országot megmozgatták. Nézettségük akár a 88 százalékot is elérte, cikkünkből pedig arra is fény derül, hogyan lehetett szavazni a mobiltelefonok előtt a villanykapcsolók segítségével. 

Szabó Zsófi és ÉNB Lali vezetik majd az X-Stage című műsort

Archívum2018.10.09, 18:32

Nemcsak a Szenzációs négyesben láthatják a nézők Szabó Zsófit és ÉNB Lalit, hanem az X-Faktor kiegészítő műsorában, az X-Stage-ben is. 

Ezek a világsztárok mind tehetségkutatóban kezdték

Kultúra2018.09.11, 13:38

Sok világsztár sikeres tehetségkutatós szereplésnek köszönheti, hogy befutott, de akadtak olyanok is, akiket rendesen lepontozott a zsűri. Az biztos, hogy nem kell megnyerni egy ilyen versenyt a későbbi sikerhez, hiszen a One Direction is csak harmadik helyezést ért el, és Britney Spears sem nyert, de mindenképpen jó belépő a szakmába, ha győztesként kerül ki az illető. Összegyűjtöttük azokat a világsztárokat, akik először tehetségkutatóban tűntek fel, és azokat az énekeseket is, akik vállaltak már mentorszerepet.

Így fest most a Megasztár egykori sármőrje, Torres Dani

Archívum2018.07.24, 10:59

Szinte semmit nem változott az elmúlt években a Megasztár második szériájának versenyzője, Torres Dani.

Csúnya zuhanás: mindenki megdöbbent a tehetségkutató felvételén - videó

Tévé2018.07.18, 15:11

Csúcsra járatta a drámát az America's Got Talent.

Forró viaszt öntött a szemeire, pengeéles karddal hadonászott a stúdióban

Tévé2018.07.04, 14:07

Vannak extrém mutatványok az America's Got Talentben.

Magyar lány lába előtt hever Amerika: elképesztő, amit Vajda Vivien tud

Archívum2018.06.27, 19:21

Egészenelképesztő produkcióval mutatkozott be Vajda Vivien az America's Got Talentben. Először a zsűri sem hitt abban, hogy a produkció érdekes lehet számukra, végül négy igennel engedték tovább.

Szerencse és tehetség találkozása - győztest hirdettek a tehetségkutatón

Kultúra2018.06.06, 14:39

Nagy sikerrel lezajlott a Szerencsejáték Zrt. által támogatott, hatodik alkalommal útjára induló könnyűzenei tehetségkutató, a Talentométer. A győztes 3000 szavazattal a Passed zenekar lett.

Plácido Domingo is nézi a Virtuózokat

Kultúra2018.05.25, 11:48

Plácido Domingo rendszeresen figyelemmel követi a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatót, az összes adást vissza szokta nézni. Ezentúl azonban részt fog venni a gyerekek képzésében, és a zsűrizésben is.

Öt banda mutatkozik be a Müpa rendhagyó fesztiválján

Archívum2018.05.18, 15:49

Idén is több tucatnyi zenekar jelentkezett a Garázsband Fesztiválra, a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára. Közülük a szakmai zsűri választott ki öt produkciót, amelyeket  június 2-án hallhat a közönség. A rendhagyó tehetségkutató célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak.

Indul a Talentométer tehetségkutató

Kultúra2018.04.25, 21:17

Hatodszorra indul útjára idén a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően a Talentométer könnyűzenei tehetségkutató, melyre idén műfaji megkötés nélkül várják feltörekvő zenekarok jelentkezését. A győztes a III. Kolorádó Fesztivál nagyszínpadán is bemutatkozhat.

Ilyen lesz a Virtuózok negyedik évada

Kultúra2018.04.12, 15:05

Hamarosan indul a Virtuózok negyedik évada. Magyarország első klasszikus zenei tehetségkutatója megújult díszlettel, utánkövető műsorokkal, fiatal tehetségekkel és öt tagú szakmai zsűrivel folytatódik. A műsor készítői sajtótájékoztatón beszéltek a negyedik évad újításairól. 

Gyönyörű nővé érett Patai Anna: fotók

Life.hu2019.08.28, 17:36

A Megasztár egykori felfedezettje, Patai Anna gyönyörű nővé érett, immár a 18. életévét is betöltötte.

Kobramarásba halt bele egy kígyós mutatványiról ismert férfi

Nagyvilág2018.03.16, 12:03

Kobramarásba halt bele az a 33 éves malajziai férfi, aki kígyós mutatványairól lett ismert - számolt be róla pénteken a BBC hírportálja.

ByeAlex: "Biztos, hogy nem nézném az X-Faktort, ha nem én lennék a mentor!"

Life.hu2018.03.16, 09:59

ByeAlex immár harmadszor lesz az X-Faktor mentora. Elmondta, egyértelmű volt, hogy elvállalja a felkérést, és hozzátette, nem nézné a műsort, ha nem ő lenne az egyik mentor. Hogy miért? Azt is elárulta. 

Leküzdötte félénkségét: igazi bombanő vált Agárdi Szilviből

Archívum2018.03.15, 08:43

Igazi bombanő vált az egykor félénk és szégyenlős Agárdi Szilviből. Az énekesnő elárulta, ennek ellenére az igaz szerelem egyelőre elkerüli.

Csodás produkció a 97 éves, ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnestől

Sport2018.03.13, 16:23

Az ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász, Keleti Ágnes egy izraeli tehetségkutató műsorban tűnt fel. A 97 éves sportoló még mindig elképesztő formában van, különböző gyakorlatokat mutatott be, köztük egy spárgát is.

A 15 éves lány énekétől lehidalt a tehetségkutató zsűrije

Tévé2018.03.12, 17:52

Elindult az ABC-n a két év kihagyás után feltámasztott American Idol, az első válogatón talán a floridai Orlandóból származó 15 éves lány, Alyssa Raghu nyűgözte le legjobban a Katy Perryből, Lionel Richie-ből és Luke Bryanből álló zsűrit. Az ifjú énekesnő Ariane Grande egyik slágerét, az Almost Is Never Enough-ot adta elő, hallgassa meg ön is!

Szentpéteri Csilla Facebookon kritizálta az AWS zenekart, megfenyegették

Archívum2018.02.27, 20:13

Az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutó AWS zenekart kritizálta egy Facebook-bejegyzésben Szentpéteri Csilla zongoraművész, aki ezért követőitől rengeteg fenyegető hozzászólást kapott.

Ábel Anita a TV2 után a Boldogságóra program tehetségkutatójában zsűrizik

Archívum2018.02.13, 14:59

Új munkát talált Ábel Anita, miután a TV2 a Sztárban sztár + 1 kicsi forgatása után már nem láthatjuk őt a képernyőn.

Még lehet jelentkezni a a Virtuózokba

Tévé2018.02.08, 10:38

Meghosszabbított határidővel várja a tehetséges fiatalok jelentkezését a Duna Televízió Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsora. A pályázatokat az új határidő szerint február 20-án éjfélig lehet beküldeni.

Saját lemezt készíthet, aki megnyeri ezt a tehetségkutatót

Kultúra2018.01.26, 11:08

Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutató versenyt, ahová olyan magyarországi és határon túli magyar együttesek, előadók jelentkezését várják, akik élőben, hangszerekkel zenélnek, vannak saját dalaik, és nem rendelkeznek lemezkiadói és országos rádiós múlttal. A nyeremények között fellépések, sajtómegjelenések és stúdióalbum készítés is van.

Kómába esett a brit tehetségkutató sztárja, Darius Campbell

Life.hu2017.12.18, 12:25

A Temze vizéből ivott, majd kómába esett az egyik brit tehetségkutató énekese, Darius Campbell. A sztár most először mesélt az estről.

Kiosztotta a kritizálókat a Való Világ győztese

Archívum2017.11.24, 19:59

Védelmébe vette VV Soma Serena Rigaccit: szerinte az olasz lány az egyik legtehetségesebb énekes az idei X-Faktorban.

Egyik rajongója rémisztette meg Serena Rigaccit

Archívum2017.11.23, 13:28

Mindannyian tudjuk, a népszerűségnek bizony árnyoldalai is vannak. Ám amikor testözelből tapasztalja ezt meg az ember, az egészen más.

Mi lett az ötödik Megasztár elfeledett döntőseivel?

Tévé2017.11.11, 15:33

Az ötödik Megasztár volt az első olyan verziója a formátumnak, amelyre nemcsak énekesek, hanem együttesek is jelentkezhettek. 2010-ben volt képernyőn, a dobogón pedig Tolvai Reni, Kökény Attila és Szíj Melinda állt. Tizenhárman mentek a döntőbe, sokukról ma már semmit nem tudni, visszavonultak a nagy nyilvánosság elől. Mi lett Gusztos Bencével, Szeleczki Dáviddal és a többiekkel?

Mi lett a negyedik Megasztár elfeledett döntőseivel?

Tévé2017.11.06, 13:51

A negyedik Megasztár 2008-ban volt képernyőn, állítólag többen jelentkeztek rá, mint az első háromra összesen, óriási volt az érdeklődés. A szériát akkor Király Viktor nyerte, aki azóta Amerikában is jól szerepelt hasonló tehetségkutatóban, de ekkor lépett színpadra Bencsik Tamara, Szecsődi Károly, Hien és Tóth Lüszi is. Néhány énekesről máig hallani, sokan viszont eltűntek. Összeszedtük, mi lett a negyedik széria elfeledett arcaival.

Mi lett a harmadik Megasztár elfeledett döntőseivel?

Tévé2017.11.03, 09:22

A harmadik Megasztár egyik nagy felfedezettje Rúzsa Magdi volt, kinek népszerűsége azóta is töretlen, százezrek követik a rajongói oldalait, rengeteget koncertezik, és szakmai sikerei mellett a magánéletéről is sokszor mesél. 2006 tavaszán ért véget a tehetségkutató, amiben először lépett színpadra, a döntőben ott állt mellette Varga Feri, Póka Angéla és Puskás Peti is - a tizenkét énekesből azonban a többség eltűnt a nyilvánosság elől. Emlékszik még Széles Izára, Kontor Tamásra és a többiekre? Összeszedtük, mi lett a harmadik évad elfeledett énekeseivel.

Döcögősen indult egykor a Ki Mit Tud? az MTV-n

Tévé2017.08.14, 19:23

A Ki Mit Tud? a hetvenes években a Magyar Televízió legnézettebb műsora volt, korabeli források szerint 88%-os nézettséggel is ment adása. Hogyan indult ez a tehetségkutató, amelyről minden ötven fölöttinek van emléke?

Botrányos égés az Anikó #Showban: Videó!

Archívum2017.07.31, 10:56

Vannak olyan helyzetek, amelyeket még nézőként is kínos megélni. Na, ez pont ilyen: Videó!

Torres Dani: Véget ért egy kőkemény időszak

Tévé2017.07.07, 14:27

A Megasztár második szériájában feltűnt Torres Danit akkor rockerként könyvelték el a nézők, ebből a skatulyából pedig máig sem bújt ki. Nemrégiben új albummal rukkolt elő, több káros szenvedélyétől igyekszik megszabadulni, a közönséget pedig arra biztatja, hogy ne legyenek tétlenek, tegyenek kitűzött céljaikért - többek közt ezekről mesélt az Origónak.

Különleges technikával forgatta legújabb klipjét a feltörekvő zenekar

Kultúra2017.07.01, 13:11

A gyerekkori barátokból álló Köpönyegforgatók, még csak bő fél éve zenél együtt, de máris nagy port kavartak a hazai pop palettán. Hét tehetségkutatóban is remekeltek, ezekből kettőt meg is nyertek. Ennek köszönhetik, hogy legújabb klipjüket egy igazán különlegese technkával készítehették el.

Most érkezett! Megtámadták az utcán a tehetségkutató tehetséges énekesét

Archívum2017.06.25, 06:14

Megjelenése miatt sokat kritizáltak Susan Boyle-t, de angyali hangjával mindenkit azonnal elvarázsolt. Bár világsztár lett belőle, ma is régi otthonában él, abban a városban, amit úgy imád. Ott, ahol néhány napja, durva támadás érte!

Elhunyt Brandon Rogers az America's Got Talent felfedezettje

Archívum2017.06.16, 06:44

A világ egyik legnépszerűbb tehetségkutatójában, az America's Got Talentben tűnt fel Brandon Rogers. A legjobbak közé kerülhetett volna. 

Előző
Következő