technológia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- részvény
- befektetés
- USA
- internet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
10 év múlva eltűnhetnek az okosházak
A szakemberek szerint akár már tíz év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek.
- címkék:
- startup
- technológia
- újdonság
- okosotthon
- Címkefelhő »
Megvan, mi kell a cégeknek az adókockázatok elkerülésére
A vállalatok többségének nem megfelelő a technológiai felkészültsége az adókockázatok kezelésére – derül ki az EY globális kutatásából. A cégeknek komoly nehézséget jelent a digitális ismeretekkel rendelkező pénzügyi szakemberek megszerzése, akiknek a jövőben érteniük kell a mesterséges intelligencia használatához is.
Autóbaleset inspirálta a jövő navigációs készülékét
Vitalij Ponomarjov 30 évesen ütközött frontálisan egy másik autóval Moszkvában, miközben a navigációs rendszerén nézte éppen, hogy merre kellene kanyarodnia. A szerencsés végkimenetelű baleset után Vitalijnak támadt egy remek ötlete, miszerint az autók szélvédőjére kellene kivetíteni az útvonalat, hogy a sofőr mindig az úton tudja tartani a szemét.
- címkék:
- közlekedés
- autó
- technológia
- AR
- tech
- wayray
- Címkefelhő »
Kína rálép a digitális gázpedálra
További fejlesztéseket tervez a kínai állam a már most is 3800 milliárd dollár méretű digitális gazdaságában. A cél az új munkahelyek teremtése a fejlett technológiákon keresztül. Mindeközben az MSCI jelezte, sokkal nagyobb szerepet szánna a kínai részvényeknek a globális benchmark indexeiben.
Egyre nagyobb bajban a közösségi média királya
Mióta a Facebook 2012-ben tőzsdére lépett, a vállalat részvénye lenyűgöző, több mint 300 százalékos ralit produkált, és ezzel a legforróbb papír lett a közösségi média terepen. Mindeközben a Twitter, tőzsdére lépése óta értékének a harmadát elveszítette. Idén azonban furcsa helyzet állt elő, ugyanis a Twitter simán lenyomja a Facebookot a tőzsdén.
Az otthonokért harcol az Amazon és a Google
Ahogy egyre nagyobb teret hódítanak az okosotthonok, a világ legfontosabb technológiai cégei igyekeznek kihasználni a lehetőségeket. Az óráktól, a mikrohullámú sütőkön keresztül a mélynyomókig már mindenhova beférkőztek a cégek, az igazi nagy harc pedig még csak most veszi kezdetét.
- címkék:
- reklám
- technológia
- okosotthon
- Amazon
- Címkefelhő »
Közeleg a gazdasági hidegháború?
Az elmúlt néhány hónapban tapasztalt vámháború az Egyesült Államok és Kína között csupán csak a nyitánya lehet egy sokkal súlyosabb jövőbeni összecsapásnak – mondja a JPMorgan elemzője. A szakértő szerint a „gazdasági hidegháború" legfontosabb terepe a technológiai szektor lehet, ahol mindkét fél szeretne vezető szerepet elérni.
- címkék:
- Kína
- USA
- vám
- kereskedelem
- gazdaság
- technológia
- Címkefelhő »
A gépek új világot teremtenek a munkahelyeken
Nagyban át fog alakulni a globális munkaerőpiac 2025-re. A gépek egyre több területen veszik majd át az emberi feladatokat, azonban a Világgazdasági Fórum friss jelentése szerint nincs oka a pánikra. A robotika és a mesterséges intelligencia ugyanis 58 millió nettó új munkahelyet teremthet a következő években.
A mesterséges intelligencia lehet a jövő gőzgépe
A mesterséges intelligencia évi legalább 1,2 százalékkal dobhatja meg a globális GDP éves növekedését a következő évtizedben – derül ki a McKinsey Global Institute friss modelljéből. Mindent összevetve pedig az új technológia olyan hatással lehet a világgazdaságra, mint egykor a gőzgép volt.
A mesterséges intelligencia fontosabb találmány, mint a gőzmozdony
A McKinsey Global Institute tanulmánya szerint a következő tíz évben évente 1,2 százalékkal fog nőni a globális GDP. Összességében nézve a mesterséges intelligencia (MI) 13 ezer milliárd dollárral járul majd hozzá a világgazdaság növekedéséhez. A McKinsey szerint az MI akkora hatással lehet az emberiségre, mint a gőzmozdony.