technológia

címke rss

Okoskarkötővel figyelik a teheneket a modern gazdák

Gazdaság2018.08.30, 08:03

A tehenek fontos szerepet játszanak a globális élelmiszerláncon belül. Nekik köszönhetjük többek között a tejet, sajtot és a vajat is. Most a farmerek a technológiát hívták segítségül, hogy még hatékonyabbá tegyék a munkát, valamint, hogy jobban kielemezhessék a tehenek egyéni teljesítményét. Mostantól az állatokra okoskarkötőt raknak, így fontos adatokat gyűjthetnek be.

Már a bankok is lecsapnak a kínai technológiára

Archívum2018.08.29, 14:42

A kínai technológiai óriások térnyerésének egyik legfrissebb jele, hogy az ország bankjai is igyekeznek lecsapni a megoldásaikra. A pénzintézetek ugyanis ma már sokkal inkább a külsős pénzügyi technológiai megoldásokra támaszkodnának ahelyett, hogy saját belső szolgáltatásokat építenének ki.

Rekordot döntöttek a kockázati tőkebefektetések

Archívum2018.08.28, 18:27

A Kelet-Közép-Európában (KKE) működő vállalatok rekord összegű, mindösszesen 3,5 milliárd euró értékű befektetést kaptak 2017-ben. A befektetések összértéke 2017-ben az előző évhez képest 113%-kal növekedett, illetve a korábbi abszolút csúcsot jelentő 2008-as értéket is 40%-kal túlszárnyalta – derült ki az európai kockázati tőke szövetség, az Invest Europe legújabb, 2017-es Közép- és Kelet- Európai Éves jelentéséből.

A Tesla azzal járna a legjobban, ha felvásárolnák?

Archívum2018.08.24, 15:37

Ahogy a Tesla az elmúlt időszakban erősen küszködik a rossz sajtójával, Elon Musk népszerűsége pedig igencsak megcsappant, egy elemzés szerint lehet, hogy a cég azzal járna a legjobban, ha az Apple vagy a Google felvásárolná. Ezek az óriások ugyanis számos ponton kapcsolódnának a Tesla projektjeihez, az üzlettel pedig mindenki nyerhetne.

Az alapkezelők menekülnek a buborék elől

Archívum2018.08.24, 15:33

Bár a technológiai szupersztár vállalatok még mindig az amerikai részvénypiac hajtóerejének számítanak, az alapkezelők idén már elkezdtek fedezékbe vonulni, vagyis egyre jobban építik le a kitettségeiket. Hamarosan kipukkad a nagy buborék?

Magyar siker egy kínai ifjúsági technológiai-innovációs versenyen

Archívum2018.08.22, 11:36

Laufer Tamás Jónás, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákja harmadik lett a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen (CASTIC) - közölte a diákot delegáló Magyar Innovációs Szövetség.

Ezektől rettegnek ma a világ alapkezelői

Archívum2018.08.16, 11:41

A világ alapmenedzserei még mindig a kereskedelmi háborút tekintik a legnagyobb befektetési kockázatnak – derül ki egy friss felmérésből. Ezzel párhuzamosan továbbra is az amerikai részvénypiac számít a legnépszerűbb területnek.

Talán nem is baj, ha a robotok elveszik a munkát

Archívum2018.08.14, 14:03

Ahogy egyre inkább valósággá válik a robotok térhódítása a munkaerőpiacon, sokakban a pánik is egyre nő azzal kapcsolatban, hogy tömeges munkanélküliség vár a világra. A folyamat azonban egyáltalán nem csak negatív hatásokkal jár. Egyes esetekben kifejezetten kedvező lehet, ha a gépek átveszik az emberi munkát.

A sztárok már unalmasak! Ezekre a papírokra kell figyelni

Archívum2018.08.13, 15:12

A befektetők már behűtötték a pezsgőt, de egyelőre nem tudták felbontani, vagyis az S&P 500 részvényindex még mindig nem volt képes áttörni a lélektani határnak számító 2900 pontos szintet. Mindazonáltal a sztárolt technológiai papírok mellett van három olyan szektor, amely átviheti a mutatót a célszalagon.

Olaj helyett sci-fi technológia

Archívum2018.08.13, 15:11

A világ legnagyobb olajexportőre igyekszik bebiztosítani a jövőjét, és már egy ideje törekszik arra, hogy leépítse a gazdasági növekedés nyersanyagfüggőségét. Szaúd-Arábia ezért az olaj helyett inkább a jövő technológiái felé fordítja a fejét.