Tatárszentgyörgy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- cigányok elleni támadások
- kékfény
- romagyilkosság
- tűz
- tatárszentgyörgyi gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar Nemzet: Rezidenst küldtek a romagyilkosságok tatárszentgyörgyi helyszínére
Rezidens orvos vizsgálta meg a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi helyszínén az elhunyt férfit és fiát - írja a hétfői Magyar Nemzet. A lap információi szerint az ügyeletes orvosnő rendőrségi tanúkihallgatásán azt mondta, hogy a helyszínen "nem természetes halállal" találkozott, arra a kérdésre viszont nem tudott válaszolni, hogy miért az elhunyt gyereket kezdte vizsgálni a sérült kislány helyett.
"Igazolva látták" a tetteiket - Így váltak egyre elszántabbá a cigánygyilkosságok vádlottjai
A kezdeti támadások visszhangjával elégedetlenek voltak, az első gyilkosságok után aztán felbátorodtak, és már nemcsak a romákat akarták megfélemlíteni, hanem a többségi lakosságot is cselekvésre akarták késztetni. Az [origo] megszerezte a pénteken elkezdődött romagyilkosság-per vádiratát, amelyből kiderül, hogy az ügyészség szerint miként váltak egyre elszántabb gyilkosokká a vádlottak.
"Ha megölik, mit szenved?" - Így készülnek a perre a cigányok elleni támadások helyszínein
"Vasálarcban" hozott vádlottak, előbb hanyagul, majd alaposan dolgozó rendőrök - ezeket látták a nyomozásból a cigányok elleni támadássorozat első helyszínén, Galgagyörkön. Pénteken kezdődik a gyilkosságokkal vádolt négy férfi bírósági tárgyalása, az [origo] a célpontként választott falvakban érdeklődött, hogyan készülnek a helyiek a perre.
Busszal ütközött és meghalt egy autós Tatárszentgyörgynél
Előzés közben megcsúszott a jeges úton, és frontálisan összeütközött egy autó Tatárszentgyörgynél hétfőn. Az autó sofőrje a helyszínen meghalt.
Már nem zárkózik el az emlékműtől Tatárszentgyörgy
Akár egy játszótérre, vagy egy horgásztó mellé is kerülhetne Tatárszentgyörgyön az az emlékmű, amelyet egy német művész készített a romagyilkosságok emlékére. A település - ahol tavaly egy apát és ötéves kisfiát gyilkoltak meg - korábban elzárkózott az ötlettől, de a polgármester szerint ma már többet tudnak az elképzelésről, és gondolkodnak az elhelyezés lehetőségein, bár az biztosan engedélyekhez kötött.
"Hülyeség, csak nagy izéknek szoktak szobrot emelni" - nem lesz szobruk a cigánygyilkosságok áldozatainak Tatárszentgyörgyön
Felkavarta a kedélyeket Tatárszentgyörgyön egy német származású művész ajánlata, aki a cigányok elleni támadássorozat helyi áldozatainak akart szobrot állítani a faluban. A szobrot az önkormányzat legfeljebb a temetőben vagy az áldozatok faluszéli, leégett háza mellett látná szívesen. A falubelieket nem kérdezték meg a szoborról, a helyiek nem igazán tudnak mit kezdeni se az ötlettel, se a halottak emlékével. Riport a faluból, ahol a gyilkosság óta nem lehet ingatlant eladni.
Nem állíthatnak köztéri szobrot a Tatárszentgyörgyön megölt apának és fiának
Nem járult hozzá a tatárszentgyörgyi önkormányzat, hogy a településen közterületen állítsák fel egy német szobrász alkotását, amely a tavaly itt megölt apának és fiának állít emléket. Az önkormányzat azt javasolja, hogy a szobrot a cslád házánál állítsák fel.
Fegyvert is rabolt a rendőrök szerint a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja
Egy 2008-as rablással is gyanúsítja a rendőrség P. Zsoltot, a romák elleni támadássorozat egyik feltételezett elkövetőjét. A gyanú szerint a férfi több társával fegyvereket rabolt egy vadásztól, amelyeket aztán a romagyilkosságok során is használtak.
Nem tud lakást venni a tatárszentgyörgyi özvegy
Egymillió forintból az év végéig lakást kellene vennie a tatárszentgyörgyi özvegynek, különben elveszíti a pénzt. A biztosító azonban egyelőre nem fizetett a leégett ház után, így az asszony nem tudja kiegészíteni az egymilliót, ezért a sorsa bizonytalan. Férjét és kisfiát februárban lőtték le, amikor égő házukból menekültek.
"Megcseréltük a nappalt meg az éjjelt" - riport az egyik romagyilkosság helyszínéről
A romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogása kicsit megnyugtatta az egyik támadás helyszínén, Tatárszentgyörgyön élő cigányokat, de a félelmük és bizonytalanságuk nem múlt el. A februári tragédia alig hároméves túlélője két hónapja szinte csak a gyilkosságról beszél, a felnőttek pedig tartanak attól, hogy esetleg nem is az igazi támadókat fogták el, illetve attól, hogy a gyilkosoknak lehetnek követőik.
Gyanúsított lett a felgyújtott tatárszentgyörgyi ház tulajdonosa
Csalással gyanúsították meg, és kihallgatták annak a tatárszentgyörgyi háznak a tulajdonosát, amely április elején égett le. A gyanú szerint a jóval értéke fölött biztosított házat szándékosan gyújtották fel.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
Szándékosan gyújthatták fel a tatárszentgyörgyi házat
Kiégett egy tatárszentgyörgyi ház csütörtök hajnalban, a tűzben nem sérült meg senki. A házban benzint locsoltak szét, ezért a rendőrség szerint valószínűleg szándékos gyújtogatás történt, de kizártnak tartják, hogy etnikai indíttatásról lenne szó.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- gyújtogatás
- Címkefelhő »
Rendőrség: Túlbiztosították a tatárszentgyörgyi házat
A rendőrség szerint túlbiztosították azt a házat, amely április 7-én gyulladt ki Tatárszentgyörgyön: 23 millió forinttal kisebb volt a kár a biztosítási értéknél. A biztosító úgy nyilatkozott: félreértés túlbiztosításról beszélni.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
Májusban kiderülhet a tatárszentgyörgyi tűz oka
Május végére kiderülhet, pontosan mi történt április 7-én Tatárszentgyörgyön, amikor leégett a helyi cigány önkormányzat egyik vezetőjének háza. A rendőrség szerint éppúgy állhat a háttérben rasszista indíték, mint önmerénylet - a ház tulajdonosának ugyanis érdekében állhatott a ház felgyújtása. A választ a vegyészszakvélemény adhatja meg.
Leégett egy asztalosműhely Tatárszentgyörgyön
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- tűzeset
- Címkefelhő »
Tatárszentgyörgy: vizsgálják, hogy öngyújtogatás történt-e
A rasszista motivációt és a biztosítási csalás lehetőségét is vizsgálja a rendőrség a keddi tatárszentgyörgyi tűzeset kapcsán - mondta Papp Péter bűnügyi igazgató, aki szerint több körülmény is arra utal, hogy a tulajdonosoknak érdekében állhatott a ház felgyújtása. A tulajdonosok a nyomozók szerint a házra - amelyet néhány hét múlva elárverezték volna - korábban nagy értékű biztosítást kötöttek.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- lakástűz
- kékfény
- Címkefelhő »
Újabb gyújtogatás volt Tatárszentgyörgyön
Gyújtogatás miatt gyulladt ki egy ház Tatárszentgyörgyön kedden éjszaka, a tüzet hajnalban eloltották. A ház Horváth Lídiáé, a helyi cigány önkormányzat elnökhelyetteséé, aki az eset idején nem volt otthon. A rendőrség szerint égésgyorsító anyagot használtak. Az MTI-nek nyilatkozó kriminológus szerint nem az a gyilkos tért vissza, aki februárban megölt egy roma férfit és a fiát.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
"Itt már minden elképzelhető" - megnémult Tatárszentgyörgy
Tatárszentgyörgy rosszul viseli, hogy másfél hónappal a faluban elkövetett kettős gyilkosság után kedden hajnalban felgyújtottak egy családi házat a faluban. A helyieknek vad elképzeléseik vannak a történtek hátteréről, a kínos kérdésekre pedig hallgatás a válasz. Egy fekete terepjáró, ami lehet, hogy nincs is, titokzatos izomkolosszusok és egy megnémult falu.
Ezrek gyászoltak csendben Tatárszentgyörgyön
Közel ötezren vettek részt a múlt heti tatárszentgyörgyi gyilkosság két áldozatának temetésén. A gyászolók közül sokan az áldozatok házához is elsétáltak. A gyászszertartáson közéleti személyiségek és politikusok is megjelentek.
Ezreket várnak a tatárszentgyörgyi temetésre
Ezer embert visznek buszokkal, és további ezreket várnak a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatainak keddi temetésére. A rendőrség fokozottan ellenőrzi a települést. A parlament emberi jogi bizottsága lerövidíti az ülését, hogy tagjai odaérjenek a temetésre.
Nincs összefüggés a két tatárszentgyörgyi tűzeset közt
Kizárható az idegenkezűség a szombati tatárszentgyörgyi tűzesetnél. Egy családi ház gyulladt ki alig 50 méterre attól a helytől, ahol hétfőre virradóra felgyújtottak egy házat, és az ott lakó család két tagját lelőtték. A mostani tűznél személyi sérülés nem történt, a ház üres volt. Korábban egy roma szervezet helyszínen tartózkodó vezetője azt állította, hogy Molotov-koktélos támadás történt, azonban nem találtak erre utaló nyomot.
MN: Külföldi szakértő is segít a tatárszentgyörgyi ügyben
Külföldi szakértő segítségével készítenek pszichológiai profilt a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság lehetséges elkövetőiről - írja a Magyar Nemzet. Pénteken hozzák nyilvánosságra a belső vizsgálat eredményét, amelyből kiderülhet, hibáztak-e a támadást kezdetben füstmérgezéses balesetnek feltüntető rendőrök.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
A tatárszentgyörgyi támadás elkövetőit az NBH is keresi
Hiába ígérte szerdán Bencze József rendőrfőkapitány, hogy csütörtökön beszámolnak a tatárszentgyörgyi emberölések és a Cozma-gyilkosság nyomozásainak eredményeiről, a sajtótájékoztatót végül csak pénteken tartják meg. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy a tatárszentgyörgyi támadás elkövetőit a nemzetbiztonsági szolgálatok is keresik. Az áldozatokat jövő kedden temetik el a helyi temetőben.
Az autópálya-kamerák felvételeit is vizsgálják a tatárszentgyörgyi ügyben
Szakértők véleményére vár a rendőrség a tatárszentgyörgyi gyilkosságok kapcsán. Az országos rendőrfőkapitány szerint a nyomozás során bekérték az autópályák forgalomfigyelő kameráinak felvételeit is. A rendőrség csütörtökön számol be arról, hogy hol tart a nyomozás a Cozma-gyilkosságban, a tatárszentgyörgyi emberölésben és a romák elleni támadásokban. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán azt mondta: a következő napokban kapja meg a jelentést a Tatárszentgyörgyön történtekről, amelyből kiderülhet, történt-e szakmai hiba.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
"A származásunk miatt történt" - riport a tatárszentgyörgyi gyilkosságról
Miért nem találták meg két óra alatt a rendőrök az előttük heverő benzines kannát? Mi lett azokkal a lábnyomokkal, amelyek az erdőbe vezettek? Sok kérdés van a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatban, a megölt apa és kisfiú hozzátartozói azonban egyben biztosak: azért támadták meg őket, mert romák. Az ellentmondások ellenére a hatóságok mossák kezeiket és egymásra mutogatnak. Az [origo] helyszíni riportja.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- Címkefelhő »
Belső vizsgálat a rendőrségnél a tatárszentgyörgyi ügy miatt
Belső vizsgálatot rendeltek el a rendőrségen a tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán, hogy kiderítsék, pontosan mit csináltak a helyszínre elsőként érkező rendőrök. A romák elleni támadások miatt 1995 óta először rendkívüli beszédet tartott a kisebbségi ombudsman, Sólyom László államfő tájékoztatást kér az ügyekben. Tatárszentgyörgyön hétfőn gyilkolták meg apát is fiát - a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is gyűjti az adatokat, azt is vizsgálják, hogy az ügy összefüggésbe hozható-e a korábbi cigányellenes támadásokkal.
Agyonlőtték a tatárszentgyörgyi áldozatokat
Agyonlőttek egy tatárszentgyörgyi kisfiút és édesapját - közölte a Pest Megyei Rendőrség. Az ORFK tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az elkövetőkre. A holttesteket egy hétfő éjjeli lakástűz során találták meg, az apát és 5 éves fiát már csak holtan tudták kihozni a tűzoltók. A rendőrség előbb csak a tűz miatt nyomozott, de az áldozatokon lövésnyomokat találtak.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- tűzesetek
- Címkefelhő »
Szalonnasütéssel feleltek a Gárda akciójára a romák
Lezajlott a Magyar Gárda felvonulása Tatárszentgyörgyön. A szervezet a "a vidék közbiztonságát" akarta védeni, és felhívni a figyelmet "a cigány bűnöző csoportok" tevékenységére. A romák ellentüntetésén szalonnát sütöttek. A faluban azt beszélték, a Gárda azért éppen Tatárszentgyörgyön akart felvonulni, mert nemrég egy helybeli asszonyt, akinek mindkét fia gárdatag, megtámadtak és kiraboltak.
Nem vonulhat a Gárda Tatárszentgyörgyön
Visszavonta Tatárszentgyörgy polgármestere a Magyar Gárda közterület-használati engedélyét, amit a szervezet korábban arra kapott, hogy végigvonuljon a településen. A Gárda erre úgy reagált, hogy megtartja a felvonulást. A község vezetője nem támogatja az ellendemonstrációt sem.
Megégett egy tizenegy hónapos kislány
Egy ötéves kisfiú ismeretlen okból meggyújtotta tizenegy hónapos kishúga ágyát Tatárszentgyörgyön - közölte a dabasi rendőrkapitányság. Mire a gyerekek anyja odaért, a kislány testének hetvenöt százaléka megégett. A rendőrség a szülők felelősségét is vizsgálja.
Egy csecsemő égett meg Tatárszentgyörgyön
A testfelületének 75 százaléka megégett egy tizenegy hónapos csecsemőnek egy tatárszentgyörgyi lakástűzben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Kiskorúak ékszereket raboltak
Egy 84 éves nőt rabolt ki három kiskorú Tatárszentgyörgyön. A közel 180 ezer forint értékű zsákmány még nincs meg, de az egyik 14 éves elkövetőt már őrizetbe vették.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- kékfény
- ékszer
- kiskorú
- Címkefelhő »