TASZ
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Baka András egykori főbíró a baloldal mellett kampányol
Baka András egykori, levitézlett főbíró a baloldal kampányát segítve interjút adott a francia AFP hírügynökségnek, és kijelentette, hogy hazánkban olyan fajta jogállamiság alakul ki, mint a kommunista rendszerben - írja a Tűzfalcsoport.
Újabb baloldali párt támadta meg a bíróságon a kormány gyermekvédelmi népszavazását
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) után újabb baloldali párt támadta meg a kormány gyermekvédelmi népszavazását. A Momentum ezzel a lépésével egyértelművé tette: ha tehetné, beengedné a transzneműeket az óvodákba, iskolákba, és engedélyezné a nemváltoztató műtéteket a kiskorúaknak. A két párttal egyetértésben Soros György egyik legismertebb hazai szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is ellehetetlenítené a referendumot. A kormány szerint a baloldali pártok és szervezetek a gyermekvédelmi népszavazásra irányuló kezdeményezés megtámadásával elismerték, hogy mindannyian támogatják az LMBTQ-propaganda bejutását a magyar óvvodákba ...
A Soros-szervezetek irányítják a magyar pedofilellenes törvény elleni támadásokat
A Soros György bevándorláspárti spekuláns által finanszírozott álcivil szervezetek indítottak nemzetközi lejáratókampányt Magyarország ellen a pedofilellenes és gyerekvédelmi törvény miatt - ez derül ki, ha végigvesszük a tiltakozó szervezetek listáját, amelyek Brüsszelben is erőteljes lobbitevékenységet folytatnak. Pontosan ugyanazokról a szervezetekről van szó, amelyek Magyarországot az illegális migráció elutasítása miatt támadták. Vagyis az Amnesty Internationalről, a Civil Liberties Union for Europe-ról, a TASZ-ról, a Human Rights Watch-ról és persze a Magyar Helsinki Bizottságról. Nem véletlen, hogy ezen szervezetek magyarelleenes ...
Kocsis Máté: A baloldal felelős azoknak a betegnek a haláláért, akiket lebeszéltek az oltásról
A baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, vagy elbizonytalanítottak - írta ki közösségi oldalára Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Arató Gergely (DK) mai online sajtótájékoztatójára reagált.
A volt indexesek blogja szerint is fontosabb a migránsok beoltása, mint a magyar embereké
A Soros György által pénzelt Társaság a Szabadságjogokért védelmére kelt Kocsis Mátéval szemben a volt indexesek blogja. Azt kifogásolják, hogy a Fidesz frakcióvezetője miért hozta nyilvánosságra azt a levelet, amiben a TASZ a migránsok soron kívüli beoltását követeli.
- címkék:
- Kocsis Máté
- TASZ
- Címkefelhő »
A TASZ azt javasolta, hogy a migránsok kapjanak elsőbbséget az oltásoknál
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azt javasolta, hogy a migránsok is kapjanak elsőbbséget a koronavírus-oltásoknál - írja Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Az újabb kudarcos tüntetés után Soros jogvédő szervezetéhez fordul a vírustagadó-közeli demonstráció szervezője
Büntetésük miatt Soros György hazai jogvédő szervezetéhez, a Társaság a Szabadságjogokérthoz (TASZ) fordulnak az illegálisan meghirdetett, vírustagadó-közeli demonstráció szervezői. Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-ával Pártjának (LA75 párt) elnöke azt is leszögezte: amennyiben a tömeges üzletnyitásban való részvétel miatt megbüntetik valamelyik kocsmát, szintén a TASZ segítségét fogják kérni. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a nem engedélyezett nyitások miatt kiszabott büntetéseket az amerikai milliárdos egylete próbálja majd megtámadni. Egyébként a vasárnapi után a hétfői tüntetés is teljes kudarcba fulladt, azon mindössze harminccan-negyvenen ...
Íme, ezek az új karanténszabályok
Változtatásra került sor a karantén szabályokat illetően. A Társaság a Szabadságjogokért írt egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy mire kell pontosan odafigyelniük a karanténba került személyeknek.
- címkék:
- járvány
- karantén
- szabályok
- koronavírus
- TASZ
- Címkefelhő »
Százmilliók érkeztek a magyarországi Soros-hálózat számláira
A Tűzfalcsoport utánanézett, hogy mennyi pénzből is gazdálkodnak a magukat civil szervezeteknek beállító, de a Soros-hálózat által nagy mértékben megtámogatott NGO-k. A szervezetek a közelmúltban töltötték fel gazdasági beszámolóikat a birosag.hu oldalra. Ezekből kiderül, hogy csak magyarországi támogatásokból nem is tudnának működni, tehát a sokszor a magyar emberek érdekével szembeni politikai tevékenységükhöz külföldről érkezik a támogatás. Ők pedig a támogatók elvárásainak megfelelően is működnek, elég, ha a migránsok vagy a bűnözők jogi segítségnyújtására gondolunk. A támogatók között nemcsak közvetlenül Soros György érdekeltséégébe ...
A nyílt társadalom eszméire érzékenyítik a fiatalokat a Soros-szervezetek Magyarországon
Megfigyelhető, hogy a Soros György amerikai milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kiemelt ügyként kezeli a magyar fiatalok közéleti érzékenyítését. Tekintettel arra, hogy a fiatalabb korosztályba tartozó választók megszólításának módja a közbeszéd egyik legmeghatározóbb kérdése, érdemes közelebbről megvizsgálni az említett szervezetek ez irányú tevékenységét és a mögötte meghúzódó motivációkat – hívja rá fel a figyelmet a Századvég Alapítvány NGO-radar nevű projektje.
A hazai Soros-hálózat beavatkozást vár az Európai Bizottságtól Magyarország ellen
Nyolc hazai Soros-szervezet vett részt azon a konzultáción, amit az Európai Bizottság indított az első jogállamisági jelentéséhez kapcsolódóan. "Abban bízunk, hogy az Európai Bizottság jelentésében majd konkrét, számon kérhető javaslatokat fogalmaz majd meg a tagállamoknak" - írták. Közös, angol nyelvű anyagukban a szokásos érveikkel támadják Magyarországot.
Szoros kapcsolat van a börtönbiznisz és a gyöngyöspatai kártérítési per között
Összefügg a gyöngyöspatai kártérítések kérdése és a börtönbiznisz, mindkét ügyben a Soros-hálózat és a hozzájuk kapcsolódó személyek próbálják támadni a magyar kormányt. A két ügy - elsőre bármennyire is távolinak tűnnek egymástól - háttere és célkitűzései azonosak: minél több pénz megszerzése a magyar költségvetésből, ezáltal erőteljes politikai és pénzügyi nyomás gyakorlása a magyar kormányra, egyben a börtönviszonyok és a romák magyarországi helyzetén keresztül az ország destabilizálása.
Összehangolt támadást indított a Soros-birodalom az új alaptanterv ellen is
Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a Társaság a Szabadságjogokért nevű hazai Soros-szervezet intenzív támadást indított az Nemzeti Alaptanterv ellen, és egy külön bejegyzésben arra bíztatta a pedagógusokat, hogy ne alkalmazzák az új Nat-ot, azaz jogvédőként egy jogszabály megkerülésére buzdítottak. De arról is írtunk, hogy egy pécsi rendezvényen a gyerekek részvételével történő sztrájkolásra is bíztatott a TASZ jelenlévő képviselője. A TASZ mellett egy másik hazai Soros-szervezet, az Amnesty International is felszólalt az új Nat ellen, legutóbbi elemzésükben azért kritizálták, mert szerintük az kvázi szófogadó alattvalókat ...
- címkék:
- NAT
- Amnesty International
- TASZ
- Címkefelhő »
Gyerekekkel sztrájkoltatna a Nemzeti Alaptanterv ellen a TASZ - videó
A gyerekek teljes részvételével lehetne sztrájkot szervezni a Nemzeti Alaptanterv ellen - erről beszélt Zeller Judit, Soros György szervezetének, a TASZ-nak a jogásza egy pécsi fórumon. A rendezvényen a Bama.hu beszámolója szerint a tanárok jóval visszafogottabb véleményt mondtak a NAT-ról, mint a TASZ képviselője.
- címkék:
- TASZ
- Címkefelhő »
A TASZ úgy kommentálta Sneider fiainak elítélését, hogy nem mondták el, Sneider fiainak ügyéről van szó
Sneider Tamás és a Jobbik nevének említése nélkül kommentálta közleményében az Egri Járásbíróság minapi ítéletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) - vette észre az Origo. Mint ismert, a Jobbik volt elnökének fiait zaklatás miatt ítélte el a bíróság.
A jog kikerülésére biztat az új alaptantervnél a TASZ, a börtönbiznisz védelmében viszont a jogszerűségre hivatkozik
A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, amelyet bevallottan Soros György támogat, legutóbbi bejegyzésében az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen hergeli a magyar pedagógusokat, és arra biztatja őket, hogy kerüljék ki a NAT alkalmazását, szervezzenek tüntetést, vagy alkalmazzanak polgári engedetlenséget. Bejegyzésükben arra is utalnak, hogy bár kormányrendeletről van szó, de mivel a NAT be nem tartásának nincs közvetlen szankciója, így azt sugallja a máskor a jogbiztonság fontosságát hangsúlyozó szervezet, hogy a pedagógusok ne alkalmazzanak egy amúgy mindenkire kötelező kormányrendeletet. Máskor viszont épp a jogszabály és az ...
- címkék:
- kettős mérce
- NAT
- TASZ
- Címkefelhő »
Soros egyik szervezete tüntetési kiskátét készített ellenzéki tüntetőknek
Tiltakozz! néven "tudástárat" hozott létre ellenzéki tüntetőknek a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) - derül ki a szervezet minapi közleményéből. A tájékoztatóban többek között arra is adnak tippet, hogyan érdemes lezárni az utakat, és lassítani a forgalmat. A TASZ egyébként 2018-ban több mint 53 millió forint támogatást kapott Soros György alapítványától.
Félrevezette a nyilvánosságot a KESMA ügyében a TASZ
Megtévesztő közleményt adott ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttével kapcsolatban, írja a vg.hu
- címkék:
- TASZ
- KESMA
- Címkefelhő »
Német, svájci, sőt horvát szervezetek is pénzelik Soros magyarországi birodalmát
Számos külföldi országból finanszírozzák Soros hazai birodalmát, derült ki az Origóhoz eljutott dokumentumokból. Bár valamennyi helyi Soros-szervezet tagadja, hogy külföldi érdekeket szolgálna ki, azonban, ha jobban megnézzük ezeket a helyi leányvállalatokat, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak külföldi forrásokból gazdálkodnak, így jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen célokat és mi okból szolgálhatnak ezek a hazánkban bejegyzett egyesületek, alapítványok. Mert az ősi szabály szerint aki fizet, az diktál. A Századvég NGO-radarja is a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a 4811 ...
- címkék:
- TASZ
- Helsinki Bizottság
- 444.hu
- Címkefelhő »
Hazudtak Soros jogvédői, hogy egy elítélt hekkert védjenek
Közleményt adott ki a Szolnoki Törvényszék, amelyben a TASZ korábbi, „Félrevezető a bíróság közleménye az etikus hacker ügyében" című közleményre reagáltak – írja a Magyar Nemzet.
Soros György pénzelte az ellenzéki kampányt
Saját megfogalmazása szerint a „civil" sikerek kulcsát kereste, de valójában az ellenzéki NGO-k (álcivilek) finanszírozását leplezte le véletlenül a Magyar Narancs nevű ellenzéki propagandalap. Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-féle Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európának (Open Society Initiative for Europe) által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött - hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.
Soros álciviljei hallgatásba és tétlenségbe menekülnek Karácsony őszödi beszédével kapcsolatban
Sem a Transparency International, sem a K-Monitor, sem az Amnesty International, sem a Társaság a Szabadságjogokért nevezetű szervezet nem adott ki felháborodott és számonkérő közleményt azzal kapcsolatban, hogy a Karácsony Gergelyről kiszivárgott felvétel szerint súlyos törvénysértések gyanúja merülhetett fel Zuglóban. A kiszivárgott felvételen többek között nyíltan beszél a zuglói MSZP lopásairól, kritizálja ellenzéki szövetségeseit és a családját ért fenyegetésekre is utal a teljesen alkalmatlan polgármester. A Transparency International kérdésünkre azt közölte, hogy nem tesznek feljelentést a kiszivárgott anyaggal kapcsolatban, ...
Még az EP-választások előtt frontális támadást indítanának Magyarország ellen Sorosék
A május 26-i európai parlamenti (EP-) választások előtt elindítanák a hazánk elleni, hetes cikkely szerinti brüsszeli büntetőeljárást a Soros-féle, bevándorláspárti álcivil szervezetek – derül ki az uniós vezetésnek írt sürgetőlevelükből. A hetes cikkely szerinti eljárás egyébként a Judith Sargentini szélsőbaloldali holland EP-képviselő által összeállított, Soros-Sargentini jelentésben foglalt hazug vádakat veszi alapul.
Nyomoz a rendőrség a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazás ügyében
Nyomozást indított a Szigetvári Rendőrkapitányság azzal összefüggésben, hogy súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI érdeklődésére.
Kamerás alakulatot állít fel a Soros-hadsereg
„Fájó ez az űr, ami itt van, hiszen rengeteg ügyünk lenne az ellenzékkel, csak néhány szelfibot maradt a padok között" – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, amikor a parlamenti rendbontásban élenjáró ellenzékiek kivonultak az ülésteremből. A Fidesz frakcióvezetője ezzel a mondatával vélhetőleg arra az új ellenzéki magatartásra célzott, amelyet decemberben ismerhetett meg az ország. Késő ősszel, a tél elején ugyanis eddig nem látott, kamerás képviselői különítmények lepték el az országot, hogy élőben közvetíthessék parlamenti rendbontásukat, majd a köztévé folyosóin is hasra vágják magukat.
Teljes erővel támad Soros magyarellenes lobbiszervezete
Rendőrökre támadó, erőszakos Soros-párti provokátorok, füstgránátot dobáló bukott politikusok és színjátszásból alulteljesítő ellenzéki képviselők: így telt Magyarországon a december. Van azonban egy civilnek álcázott Soros-pénzekkel kitömött szervezet, amely nemcsak az agresszív tüntetőket bátorítja, hanem az európai parlamenti választásra is gőzerővel készül. A Tűzfalcsoport oknyomozó riportjában bemutatja a Soros-hálózat egyik viszonylag frissen alakult szervezetét: ez a Civil Liberties Union for Europe („Európai Szabadságjogi Unió”, rövidítve a továbbiakban: Liberties).
A Soros-szervezetek számára a migránsok fontosabbak, mint a gyerekek
A Fidesz és a KDNP közölte, hogy nemcsak az ellenzék, hanem a Soros-szervezetek - köztük a TASZ - is zsigerből kezdték támadni a magyar családok védelméről szóló nemzeti konzultációt.
Nem értik Soros civiljei, hogy miért kell több gyerek
Az ellenzékkel karöltve a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet is beszállt a kormány családpolitikájának támadásába. Szerintük ugyanis arra is választ kell adni, hogy miért kell több gyerek. Az emberek többsége tudja a választ, a TASZ sajnos nem – számolt be a Magyar Idők.
Nem érdekli Soros szervezeteit a kárpátaljai magyarok nehéz helyzete
Az Origo arra volt kíváncsi, hogy a többek között Soros György által finanszírozott magyarországi, magukat jogvédőnek állító szervezetek miért nem tiltakoznak a kárpátaljai magyarok ukrán hatósági vegzálása ellen, miközben folyamatosan kiállnak az Európai Unió területére érkező harmadik világbeli migránsok mellett.
Soros György milliárdjai a drogüzletben
Az Egyesült Államok legnagyobb drogreformerének nevezte Soros Györgyöt a Forbes 2014 októberében, amikor kiderült, hogy minden előzetes becslésnél többet, mintegy 200 millió dollárt pumpált a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatán és egyéb csatornákon keresztül a bevándorláspárti tőzsdespekuláns az Egyesült Államok drogliberalizációjáért küzdő szervezetekbe 1994 óta - írja a Tűzfalcsoport.
Soros nem nyugszik: sehol nem tartja tiszteletben a választók akaratát
A Breitbart London összefoglalót írt arról, hogy Soros György, bevándorláspárti spekuláns a sajtón, a közösségi oldalakon és az általa pénzelt álcivil szervezeteken keresztül megpróbálta befolyásolni a magyar országgyűlési választásokat. A milliárdos a brit emberek véleményét sem tartja tiszteletben, hiszen csak idén 800 ezer fontot (majdnem 300 millió forintot) költött a Brexit-ellenes kampányra.
Soros pénzéből kampányol Vona Gábor mellett Gyöngyösön a TASZ
Csúsztatásokkal és hazugságokkal teli videót tett közzé a Soros-pénzekből fenntartott TASZ Facebook-oldala azért, hogy Vona Gábort nevezhesse meg a legalkalmasabb helyi képviselőjelöltként Gyöngyösön - szúrta ki a Kékesonline. Nagy Gábor aktivista egészen sajátos módszert fejlesztett ki: aki felveszi neki a telefont, az az ideális, aki nem, az a nem ideális jelölt. Szerencsére Vona Gábort éppen azon az egyetlen napon kereste, amikor Gyöngyösön volt. Pechjére a fideszes jelölt asszisztense is felvette, így erről hazudnia kellett. Egy harmadik jelöltet ezért már fel sem hívott, pedig régóta ismeri személyesen. A Soros-szervezet pancseer ...
- címkék:
- Vona Gábor
- Gyöngyös
- TASZ
- Címkefelhő »
Kikérte magának a TASZ, hogy nem a kedvenc bírójukat kapták
Lehet, hogy létezik bírói függetlenség, a Soros-féle TASZ húzása viszont az ellenkezőjét bizonyítja. Azért reklamáltak a Kúria elnökénél, mert nem a nekik kedves Baka Andrást jelölték ki az ügyükben. De nem Baka az egyetlen olyan bíró, akinek az elfogulatlansága legalábbis kérdéses.
- címkék:
- Baka András
- TASZ
- Magyar Idők
- Címkefelhő »
Szextörténetekkel szórakoztatta közönségét Hajós András: nem fejezhette be a műsorát
Hajós András a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) egyik rendezvényén lépett fel, ami kisebb botrányba fulladt. A szervezet az ünnepek alatt kórházba fekvő gyerekek számára gyűjtött pénzt.
- címkék:
- Hajós András
- szex
- fellépés
- TASZ
- Címkefelhő »
Újabb szabálytalanságok az Auróránál
Még június 10-én a VIII. kerületi Auróra Kioszk-nál a rendőrség razziát tartott, ahol a rendőrök tizenöt vendéget állítottak elő kábítószer-birtoklás miatt és nagyjából száz vendéget ellenőriztek. Ennek ellenére augusztusban úgy tűnt, hogy újra kinyithat a „kiváló” szórakozóhely, azonban a VIII. kerületi önkormányzat újabb szabálytalanságokat tárt fel a lokál működésével kapcsolatban.
A Soros-féle TASZ-tól igazolt rovatvezetőt a 24
A Soros György pénzén jogvédő Társaság a Szabadságjogokért szervezettől érkezik a 24 új videós rovatvezetője. Nem egyedül lesz új fiú, a Simicska-féle Indextől is érkezik egy újságíró, októbertől pedig új főszerkesztő veszi át az irányítást.
- címkék:
- Varga Zoltán
- TASZ
- 24.hu
- Címkefelhő »
Trócsányi: A jog nem ismeri a polgári engedetlenséget
Az alkotmány biztosítja azokat a jogi eszközöket, amelyekkel egy polgár vagy szervezet kifejezheti elégedetlenségét egy jogszabállyal szemben, de a polgári engedetlenséget a jog nem ismeri - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1-en szerdán.
Soros Györgynek a drogok legalizálására is van pénze
Soros Györgyről néhány hónapja még alig lehetett valamit is megtudni a magyar sajtóból, ehhez képest mára a bőkezű dollármilliárdos élete kis túlzással nyitott könyvvé vált. Az, hogy a hazai nyilvánosság eddig valamiért nem foglalkozott részletesen a világ egyik leggazdagabb emberével, azért is különös, mert Soros tevékenysége egyébként kifejezetten jól dokumentált a nemzetközi médiában. Sőt, az utóbbi években – összefüggésben a migrációs válság berobbanásával – feltűnően aktívvá vált maga a pénzember is, és kisebb blogoktól kezdve a sajtótermékek csúcsáig különböző véleménycikkekben mondja el, mit is gondol a világról. Ezek alapjánn ...
Véget ért Bayer Zsolt és a civilek vitája
Bayer Zsolt egy sörözőben vitázott a civilekkel arról, hogy miért is durvult el a közbeszéd az utóbbi időben. Ott volt Gulyás Márton és Varga Gergő aktivista, de Szél Bernadett LMP-s képviselő is. A közös kávézáson váratlanul Soros György papírfigurája is megjelent.
Titkolóznak Soros civiljei
Schiffer Andrásnak sem tetszik már a TASZ
Megváltozott a TASZ stratégiája, és az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem, indokolta Schiffer András egy rádióinterjúban, miért nem megy vissza a jogvédő szervezethez dolgozni. Az LMP volt társelnöke szerint az ország életében belpolitikai folyamatok nem, csak külső tényezők hozhatnak nagy változást.
- címkék:
- Schiffer András
- LMP
- TASZ
- Címkefelhő »
Kampány indul a kórházi fertőzések visszaszorításáért
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kampányt indít a kórházi fertőzések elleni fellépés érdekében. Egyrészt arra kérik az embereket, hogy akinek van rossz élménye a témával kapcsolatban, az mindenképpen ossza meg negatív tapasztalatait, másrészt felszólítják az ÁNTSZ-t, hogy folytasson le soron kívüli ellenőrzéseket az érintett intézményekben.
- címkék:
- kórház
- fertőzések
- TASZ
- Címkefelhő »
Jogerős: diszkriminálta a rendőrség a gyöngyöspatai romákat
- címkék:
- rendőrség
- diszkrimináció
- roma
- TASZ
- Címkefelhő »
Elárverezik Fliegauf Bence Érdemkeresztjét
Nagyszabású árverést és kiállítást szervez a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet az emberi jogok világnapján. Itt kerül licitre Fliegauf idén nyáron visszaadott kitüntetése.
- címkék:
- Fliegauf Bence
- Érdemkereszt
- TASZ
- Címkefelhő »
Tüntetés a Kossuth téren
Civil szervezetek tüntettek a Kossuth téren a kormány migránspolitikája ellen.
Megnyertek egy csatát a Fradi vénaszkennere ellen
A szurkolói kártya elhasalt, következhet az ultrák-klubok harc utolsó frontvonala, az Üllői úti vénaszkenner. Egy szurkoló másfél éve várja az Alkotmánybíróság határozatát a szkennerről, és úgy tűnik, neki áll a zászló. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elbukik az egész rendszer.
Botrány lett a zákányi óvodások látogatásából
Az Alapjogokért Központ a lehető leghatározottabban elítéli azt a szemléletet, amely nevében a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Intézet az ombudsmannál kifogásolja a zákányi óvodások magyar honvédeknek tett gesztusát.
Hivatalos: le szabad tépni a kormányzati óriásplakátokat
A bíróság jogerősen felmentett két embert, akik megrongálták a kormány egyik bevándorlóellenes plakátját. A bíró indoklása szerint csak véleménynyilvánítási jogukkal éltek, amit az alaptörvény garantál.
A TASZ szerint a gyerekek önbecsülésébe gázol a Netfit
A Társaság a Szabadságjogokért az Adatvédelmi Hatósághoz fordul a Netfit rendszer miatt, amely nevesítve gyűjti a gyerekek testi adottságaival kapcsolatos adatokat.
- címkék:
- Netfit
- TASZ
- Címkefelhő »
Lesújtó jellemrajz készült az alkotmánybírókról
Jogvédő szervezetek szerint a kormánypárti többséggel, egyeztetés nélkül megválasztott alkotmánybírók többségbe kerülésével kormányhű testületté vált az Alkotmánybíróság.