társasház

címke rss

Meghalt egy kisbaba, miután kidobta az anyja a harmadikról

Nagyvilág2024.01.12, 08:28

Az édesanya elõször kidobta a gyermekét a harmadik emeletrõl, majd õ is kiugrott, amikor tûz ütött ki a lakásukban. Az eset Iaºiban történt szerda délután 3 óra körül.

Tragédia történt Gyulán

Itthon2024.01.07, 12:28

Nem volt szén-monoxid érzékelõje annak az idõs, gyulai asszonynak, aki gázmérgezésben halt meg ma reggelre. A szomszédai is veszélyben voltak, õk idõben kijutottak a társasházból a katasztrófavédõk tájékoztatása szerint.

Heten meghaltak egy mongóliai lakástûzben

Nagyvilág2023.12.19, 14:57

Négy gyermek és három felnõtt életét vesztette egy lakástûzben Mongólia fõvárosában kedden - közölte az ország katasztrófavédelmi hivatala.

Így fogták a tolvajokat, akik Budapesten, belvárosi lakásokba törtek be - videó

Itthon2023.12.18, 12:20

A két férfi nyáron egy éjjel betörtek egy IX. kerületi társasházba, ahol besurrantak az egyik lakásba és pénzt, illetve értékeket zsákmányoltak, ezután még több lakásba is megpróbáltak bejutni, de az egyik lakó tetten érte õket.

Robbanás pusztított el egy társasházat New Yorkban, többen megsérültek - videó

Nagyvilág2023.11.03, 14:46

Legalább 15 ember megsérült, amikor csütörtök délután egy robbanás elpusztított egy társasházat New York államban.

Halálos tûz Zuglóban

Itthon2023.10.30, 09:51

Tûz ütött ki Zuglóban egy társasházban hétfõ reggel. Bár a tûzoltók gyorsan kiérkeztek a helyszínre, a helyszínen talált férfi életét már nem tudták megmenteni.

Tízemeletes házról ereszkedett le egy férfi hogy megnézze, csalja-e a barátnõje

Itthon2023.10.13, 11:24

Egy budapesti férfi órákig kopogott egy óbudai társasház nyolcadik emeleti lakásának ablakán úgy, hogy a tetõrõl ereszkedett le egy kötélen. Azt akarta megnézni, hogy a barátnõje megcsalja-e.

Megkezdõdött a szovjet rombológránát állapotának felmérése a XII. kerületben - fotók

Itthon2023.10.06, 11:36

Az Origo egy korábbi cikkben már beszámolt arról, hogy egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a fõváros XII. kerületének egy részét péntek reggel. A Magyar Honvédség tûzszerészei ma délelõtt megkezdték a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában elõkerült gránát állapotának felmérését.

Közzétehetõ-e az adós neve az interneten?

Jog2023.09.30, 19:32

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatót adott ki a lejárt lakbértartozással rendelkezõ természetes személyek adatainak internetes közzétételi gyakorlatáról. Bár az adatkezelõ a jelen esetben egy önkormányzat, az ügy érdekes lehet bármely jogi személy vonatkozásában, aki az adósainak nevét az interneten publikálni szeretné, azt remélve, hogy ettõl nagyobb lesz a fizetési hajlandóság. A tájékoztató hasznos információt ad továbbá arról, hogy miként kell a gyakorlatban a célhoz kötöttség elvét értelmezni. A KRS Ügyvédi Iroda szakértõinek összefoglalása.

Eladó Richard Burton egykori londoni otthona

Gazdaság2023.09.26, 10:59

Eladó az a londoni ingatlan, amelyben Richard Burton az 1950-es években élt. Ebben az idõszakban kezdett el igazán szárnyalni a színész karrierje, és itt lakott, amikor elõször találkozott késõbbi feleségével, Elizabeth Taylorral.

Tûz ütött ki egy soroksári társasházban

Itthon2023.09.10, 13:27

Tûz ütött ki egy társasházi lakásban Budapest XXIII. kerületében, a Nyír utcában – írta meg az Országos Katasztrófavédelmi Hatóság vasárnap.

Több ingatlanba is betört és alvó nõk lábát simogatta egy perverz férfi Kaliforniában

Nagyvilág2023.08.03, 12:47

A rendõrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több otthonba is betört, ahol nõk lábát simogatta, miközben azok aludtak.

Börtönbe került két ferencvárosi betörõ

Itthon2023.07.12, 16:42

Két férfi néhány héttel ezelõtt, egy éjjel betört egy IX. kerületi társasházba, ahol az egyik lakásba besurrantak, majd különbözõ értékeket, és pénzt zsákmányoltak. Nem érték be ennyivel, ezek után több lakásba is megpróbáltak bejutni, de az egyik lakó tetten érte õket.

Robbanásveszély: világháborús gránátokat és lõszereket találtak Zuglóban

Itthon2023.07.12, 09:42

Második világháborús kézigránátot és gyalogsági lõszert találtak Budapest XIV. kerületében., a Columbus utcában; a tûzszerész mûvelet idejére a rendõrség szerdán három társasházat kiürített - írja a Magyar Honvédség tûzszerész ezrede.

Megúszhatja egy felfüggesztettel a kõbányai liftes szatír

Itthon2023.07.10, 11:58

Szeméremsértéssel vádolják azt a férfit, aki magát mutogatta négy lánynak egy kõbányai liftben.

Kizuhant a második emeletrõl egy hároméves gyerek Zsilvásárhelyen

Nagyvilág2023.06.28, 13:21

Lezuhant egy társasház második emeletérõl egy hároméves gyerek a romániai Zsilvásárhelyen szerda délelõtt – számolt be a Gazeta de Sud.

Egy társasházba költözött Korda György és Balázs Klári

Tévé2023.06.06, 06:36

Korda György és Balázs Klári harminc év után intett búcsút a szeretett hoteljüknek, hogy egy kisebb és élhetõbb otthonba költözzenek. A nagy teraszos tetõtéri lakásuk minden komfortot kielégít, Gyuri bácsi szívének egy kis darabkája mégis a régi házban maradt.

Mitõl jó egy déli tájolású lakás? Egy Gellért-hegynél lévõ szépség kapcsán kiderül

Gazdaság2023.06.02, 15:23

A déli tájolású lakásokat elsõsorban a napimádók keresik, akik számára mindennél fontosabb a fény. Az egyre hektikusabb idõjárás miatt azonban már nem csak a fényár, de a nyári hõség, vagy épp a téli extra meleg is szempont az ingatlanok kiválasztása kapcsán. Egy biztos, a most következõ, déli tájolású otthon minden szempontból ragyogó!

Rendõrnek álcázta magát két férfi, majd házkutatást színlelve raboltak ki egy miskolci lakást

Itthon2023.05.30, 16:47

"Rendõrség, házkutatás!" felkiáltással, baseball ütõvel a kezükben rontott be két férfi egy miskolci lakásba, majd az ott tartózkodó férfit a földre kényszerítették, bezárták a fürdõszobába, és közel 7 millió forintot vittek magukkal, illetve mindent, amit találtak. Az egyik karórát egy társukra bízták, hogy rejtse el. A két rablóra fegyházbüntetés, társukra felfüggesztett fogház várhat.

Nem volt pénze hazautazni a randevú után a frissen szabadult férfinak, ezért betört egy házba

Itthon2023.05.30, 16:21

Kaposvárra utazott egy frissen szabadult bûnözõ, hogy találkozzon egy interneten megismert nõvel, azonban nem járt sikerrel és pénze sem volt hazajutni. Ezért elhatározta, hogy betöréssel szerez pénzt, azonban a helyszínen hagyta a táskáját, amely alapján a rendõrök könnyen azonosították, és elfogták. A férfit ezúttal 2 év 9 év fegyházbüntetésre ítélték.

Tûz ütött ki egy budapesti társasház lakásában

Itthon2023.05.29, 11:07

Tûz volt egy Budapesten egy tásasház lakásában.

Többször mellkason szúrtak egy férfit Gyõrben

Itthon2023.05.24, 13:37

A bíróság életfogytiglani büntetésre ítélte azt a férfit, aki Gyõrben berúgta egy ház ajtaját, majd az ott lakó férfit többször megszúrta egy ollóval a mellkasán.   

Közel nyolcvan kiló marihuánát foglaltak le egy délszláv dílerbandától

Itthon2023.05.18, 16:39

Összesen 78 kilónyi eladásra szánt drogot tárolt egy külföldi férfi testvérével és annak élettársával együtt 2021 õszén egy óbudai lakásban, illetve a társasház mélygarázsában parkoló autóban.

Drámai videó a zalaegerszegi tüzoltásról

Itthon2023.05.07, 14:08

Ahogy korábban az Origo is megírta, tegnap hatalmas tûz keletkezett egy társasházban Zalaegerszegen, a Holub József utcában. A lángok a három lépcsõházból álló ház egy földszinti lakásából indultak el, majd a homlokzaton keresztül átterjedtek a tetõre.

Hatalmas tûz volt egy zalaegerszegi társasházban - húsz embernek kellett menekülnie

Itthon2023.05.06, 20:29

Hatalmas tûz volt egy társasházban Zalaegerszegen, a Holub József utcában. A lángok egy földszinti lakásban csaptak fel, ahonnan a tûz átterjedt az emeletre és a tetõtérre, ami teljes terjedelmében lángolt. Több mint húsz embert kellett kimenekíteni az otthonából, nyolcan enyhe füstmérgezést szenvedtek.

Fotókon a budapesti gázrobbanás helyszíne: a födém beszakadt, a falak megrogytak, ablakok, ajtók szakadtak ki

Life.hu2023.05.02, 14:02

Gázrobbanás történt egy VIII. kerületi, Bérkocsis utcai házban hétfõn délelõtt - közölte Kisdi Máté, a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje.

Kézikocsival ütötte mellkason egy miskolci társasház lakóját egy férfi, mert idegesítette a kutyája ugatása

Itthon2023.04.18, 15:55

A 32 éves férfi egy miskolci társasházba ment meglátogatni egy ismerõsét, közben azonban összeveszett egy másik lakóval, akit a nála lévõ kézikocsival megütött. A támadó ellen életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat.

Ilyen egy lakás New York egyik legkülönlegesebb társasházában

Gazdaság2023.04.04, 11:42

Eladó egy lakás a New York-i Upper West Side egyik legkülönlegesebb épületében. A Charlotte névre hallgató társasházat ugyanis a város legfenntarthatóbb lakóépületének tartják.

Brutális támadás történt Angyalföldön, keresik a támadót - videó

Itthon2023.03.20, 11:52

A 13. kerületi rendõrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak egy férfi ellen. Azt kérik, ha felismeri a felvételrõl, tegyen bejelentést!

Marihuána-ültetvényt találtak a rendõrök egy budapesti lakásban

Life.hu2023.03.02, 16:48

A rendõrség húszmillió forint értékû kábítószergyanús anyagot foglalt le.

Marihuánaültetvényt találtak a rendõrök egy budapesti lakásban - videó

Itthon2023.03.02, 11:21

A rendõrség több kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket foglalt le Budapesten, egy XI. kerületi lakásban.

Krimibe illõ módon jutott be egy moldáv betörõ egy kiskunhalasi társasház tetõtéri lakásába

Itthon2023.02.24, 14:26

Kalandos módszerrel tört be egy férfi egy kiskunhalasi társasházba. Elõször letépte a lépcsõház ablakán lévõ szúnyoghálót, majd miután könnyedén bemászott, egyenesen a tetõt vette célba: kibontotta a cserepeket, majd azon keresztül mászott be az egyik erkélyre, onnan pedig a lakásba. Ezek után mindent vitt, ami a keze ügyébe került, ám nem élvezhette sokáig a zsákmányt, mert a rendõrök még aznap lecsaptak rá.

A társasházunkban szemmozgalom mûködik: miért nem hagyjuk egymást élni?

She2023.02.13, 10:23

Semmi mást nem szerettem volna, csak zavartalanul élni a saját lakásomban. Szerintem én egy ideális szomszéd vagyok, mert nem tartok bulikat, nem zajongok, és nem szólok bele mások életébe. Vannak azonban olyan emberek, akiknek a jó se elég jó és abban találják meg az örömüket, hogy mindenben kifogást keresnek...

Már 12 túlélõt mentett meg a magyar mentõegység Törökországban

Nagyvilág2023.02.08, 09:08

Már 12 túlélõt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentõszervezet csapata a romok alól Törökországban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság szóvivõje szerda reggel az MTI-t.

Mindenki szeme láttára szúrják magukat a drogosok a józsefvárosi lépcsõházban

Itthon2023.02.08, 08:27

Megdöbbentõ videó látott napvilágot arról, hogy egy férfi egy józsefvárosi társasház lépcsõházában segít intravénásan beadni társának a kábítószert elõbb az egyik, majd a másik karjába. A videót a kulcslyukon keresztül készítették, és a Ferenc József blog hozta nyilvánosságra.

Családok otthona került veszélybe Matkovichék ingatlanmachinációi miatt Vácott

Itthon2023.02.03, 18:52

Matkovich Ilona váci polgármester családjának két építési projektje kapcsán is súlyos problémák merültek fel. Az egyik esetben a bíróság mondta ki, hogy a társasház fennmaradási engedélye semmis. Egy másik esetben pedig a szakértõi vizsgálat tárt fel súlyos hiányosságokat, amelyek miatt veszélyesnek nyilvánították az épületet.

Halálos lakástûz Túrkevén, teljesen leégett egy társasház

Itthon2023.02.01, 10:10

Leégett egy társasház Túrkevén, egy ember meghalt, a másik három lakónak pedig sikerült kimenekülnie. A társasház lakhatatlanná vált.

Beköltöztek az új szomszédok, és velük együtt a káosz a lépcsõházba

She2023.02.01, 06:57

Világ életemben társasházban laktam: kisgyerekként egy panel nyolcadik, majd ötödik emeletén, ezután költöztünk egy lift nélküli, négyemeletes téglaházba, nyilván a legfelsõ szintre. A koleszban sem voltam egyedül és a mostani albérletem, egy magasföldszinti lakás sem nevezhetõ épp a csend és a béke szigetének. Ilyen tapasztalati háttérrel nem gondoltam volna, hogy bárki meg fog tudni lepni.

Késsel támadt egy rendõrre egy kamasz egy társasházban

Itthon2023.01.27, 16:30

Rács mögé kerülhet az a 16 éves fiatal, aki szombaton megpróbált elmenekülni az õt igazoltató rendõrök elõl, majd amikor ez nem sikerült neki, késsel szúrta meg a rendõr lábát.

Elfogták a rettegett kecskeméti tolvajbanda mind a négy tagját

Itthon2023.01.27, 13:13

Összesen 22 lopás miatt kell felelnie négy kecskeméti férfinak és egy nõnek, akik 2021 februárja és októbere között társasházi tároklókat és garázsokat törtek fel, ahonnan mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Gázrobbanás volt egy lengyelországi társasházban, többen megsérültek

Nagyvilág2023.01.27, 12:23

Gázrobbanás történt Legyelországban, eddigi információk szerint öt ember sérült meg - három felnõtt és két kisgyermek. A sérültek állapota stabil.

Az 1920-as évek pompáját idézõ luxuslakást dobtak piacra Kaliforniában

Gazdaság2023.01.19, 12:11

A kaliforniai Long Beach egyik nevezetessége a Villa Riviera nevû társasház, melyben luxuslakások egész sora található. Most pedig bárki megveheti az 1920-as évek pompáját idézõ egyik ingatlant az épületben.

Elszabadult mérgeskígyók és pókok miatt kellett kiüríteni egy társasházat Németországban

Life.hu2023.01.12, 10:56

Mérgeskígyók és pókok szabadultak el a németországi Schiffweiler egyik társasházában, amelynek lakóit evakuálni kellett a veszélyes állatok utáni keresés idejére - közölte szerdán a település polgármestere.

Megkéseltek egy férfit egy kecskeméti társasház folyosóján

Itthon2023.01.04, 11:54

Évekre börtönbe kerülhet az a férfi, aki bosszúból pillanatragasztóval ragasztotta be barátja bejárati ajtaját, majd verekedés közben egy késsel kis híján megölte.

Tûz pusztított egy tízemeletes társasházban: több embernek el kellett hagynia az épületet

Life.hu2023.01.02, 16:23

Tûz ütött ki egy X. kerület társasházban: több embernek el kellett hagynia az épületet.

Ebbe a házba költözzön, ha minden korábbinál pazarabb New York-i panorámát szeretne lakásához

Gazdaság2022.12.25, 11:08

New York Tribeca negyede a szupersztárok egyik kedvenc városrésze. Most pedig átadtak egy teljesen felújított régi bérházat, amely számos luxusszolgáltatás mellett káprázatos kilátást kínál.

Ámokfutó lövöldözött egy lakóparkban Kanadában, öt embert megölt

Nagyvilág2022.12.20, 09:47

Egy ámokfutó fegyveres öt emberrek végzett Kanadában, Vaughan városában, miután lövöldözni kezdett egy lakóparki társasházban.

Bedrogozott öngyilkosjelölt életét mentették meg a rendõrök Ózdon

Itthon2022.11.10, 19:33

Az ózdi járõrök még idõben siettek egy szigetszentmiklósi férfi segítségére, aki egy társasház ablakán készült kiugrani. Késõbb kiderült, drogozott is.

Milliókat sikkasztott egy hajdúnánási közös képviselõ

Itthon2022.11.08, 15:42

Sikkasztás miatt kell felelnie annak a nõnek, aki négy évig egy hajdúnánási társasház közös képviselõje volt, és ez idõ alatt több mint 21 millió forinttal csapolta meg a közös költségekre létrehozott bankszámlát.

A társasház összes lakójának életét veszélybe sodorta a figyelmetlen gázszerelõ

Itthon2022.11.04, 16:15

Közveszélyokozás miatt indítottal eljárást egy gázszerelõ ellen, aki egy társasházi lakásban az új gázkészülék beszerelése közben egy elektromos fûrésszel vágott ketté egy nyomás alatt álló gázcsövet vágta ketté, amikor egy szikra következtében a felgyülemlett gáz robbanásszerû hang kíséretében belobbant és fáklyaszerûen égni kezdett.

Kigyulladt egy társasház a XVIII. kerületben

Itthon2022.10.01, 21:35

Egy kétlakásos, kétszintes társasház egyik lakásának alsó szintje gyulladt ki a XVIII. kerületi Üllõi úton. A kiérkezõ tûzoltóknak egy vízsugárral sikerült megfékezniük a lángokat, jelenleg az utómunkálatokat végzik - írja a Katasztrófavédelem.

Nem tudott bejutni 7. emeleti lakásába, ezért felgyújtotta az ajtót

Life.hu2022.09.20, 10:40

Szeptember 15-én egy óbudai társasház 7. emeleti lakásának tulajdonosa, egy 43 éves nõ úgy gondolta, ha másképp nem tud bejutni a lakásába, akkor felgyújtja a bejárati ajttót. Errõl elõre tájékoztatta is lakótársait. 

A kilencedik emeletrõl akart kiugrani egy debreceni férfi, a rendõrök még idõben közbeléptek

Itthon2022.09.14, 17:45

A debreceni rendõrök mentették meg annak a férfinak az életét, aki egy társasház kilencedik emeleti erkélyérõl készült leugrani.

Kigyulladt egy társasház Kaposváron

Itthon2022.09.14, 12:14

Kaposváron a 48-as Ifjúság útjához riasztották a tûzoltókat. 

Öngyilkosjelölt életét mentették meg a nógrádi rendõrök

Itthon2022.09.13, 15:25

Alighogy visszatért a szolgálati helyére két rendõr szeptember 11-én reggel, amikor az épület közelében egy nõ személyesen kért tõlük segítséget idõs, beteg szomszédja számára, aki a szeme láttára próbált öngyilkos lenni.

Tragédia: kizuhant egy veszprémi férfi a harmadik emeletrõl

Life.hu2022.08.26, 10:50

Balesetveszélyesen megjavított erkélyének támaszkodhatott egy 59 éves veszprémi férfi, ez eredményezhette a súlyos szerencsétlenséget.

Nagyon fontos bejelentés érkezett a társasházakról

Itthon2022.08.12, 10:16

Az új szabályozás szerint a közös tulajdonban álló épületrészek esetében a jövõben 100 százalék helyett elegendõ 75 százalékos tulajdonosi szavazattöbbség a napkollektorok, napelemes rendszerek telepítéséhez - közölte a Fidesz budapesti szervezete. 

Tûz volt egy ferencvárosi társasházi lakásban

Itthon2022.07.15, 15:42

Tûz volt egy háromemeletes társasház egyik földszinti lakásában Budapesten, a IX. kerületi Üllõi úton.

Több, mint két tucatnyi lopás miatt felelhet egy debreceni sorozattolvaj

Itthon2022.07.05, 19:53

A debreceni rendõrök befejezték a vizygálatokat azzal a helyi férfival szemben, aki néhány hónap alatt 25 bûncselekményt követett el. A rendõrök azonosították a férfi egyik ismerõsét is, aki megvette tõle a lopott holnikat. Neki pénzmosás miatt kell felelnie.

Gyerekekbõl álló banda próbált kirabolni két idõsebb kamaszt Újpesten - videó

Itthon2022.05.25, 18:57

Náluk idõsebb fiúkat próbált kirabolni egy 13, egy 12 és egy 11 éves gyerek Újpesten. A 12 és 13 éves fiú javítóintézetbe kerülhet, 11 éves társukkal szemben viszont fiatal kora miatt megszüntették az eljárást.

Meghalt egy fiatal, aki kizuhant egy társasház hetedik emeletérõl Budapesten

Itthon2022.05.22, 14:27

Meghalt egy 16 éves fiú, aki kizuhant egy társasház hetedik emeleti erkélyérõl Budapesten, a IV. kerületi Megyeri úton vasárnap - közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK).

Errõl tudnia kell, ha társasházi parkolóhelyet adna el

Gazdaság2022.05.13, 16:15

Két héttel ezelõtt, szinte észrevétlenül született meg az a jogszabálymódosítás, amelynek révén megoldódhat az ingatlanpiac egyik „slágerproblémája", a társasházban lévõ gépkocsibeállók értékesítésének bonyolult folyamata. A változások május 2-án hatályba léptek, így már a piac szereplõin a sor, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák az új rendelkezéseket. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértõje segít megérteni a változást.

Budán vett társasházat Lagzi Lajcsi: a gyerekek saját apartmant kaptak

Life.hu2022.04.25, 07:01

Lagzi Lajcsi a válása után úgy döntött, eladja a hatalmas birtokát, és máshol kezdenek új életet: Budán vett társasházat.

Ezeket kell tudni a társasházakban a közmûfogyasztások felosztásáról

Gazdaság2022.04.04, 10:30

A társasházakban a közmûszolgáltatások igénybevételének speciális módja valósul meg, mivel az egyes lakások, helyiségek tulajdonosai, valamint a társasház közössége is a közmûszolgáltatások használója. A Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal (MEKH) szakemberei összegyûjtötték a társasházakra vonatkozó legfontosabb közszolgáltatási szabályokat.

Ötvenlakásos társasház gyulladt ki: a tûzoltók sem láttak még ilyet

Life.hu2022.02.21, 22:09

Kigyulladt egy ötvenlakásos társasház hétfõ hajnalban a németországi Essenben

Társasházi pályázatot indít az OTP

Gazdaság2022.02.18, 15:59

Más országokhoz hasonlóan Magyarországon is a lakóingatlanokhoz köthetõ az üvegházhatású gázkibocsátás jelentõs része, és az otthonok energiahatékonysága is alacsony. Ezen is segíthet némileg az OTP Business Társasházi Pályázata, amelyben összesen 15 millió forint vissza nem térítendõ forrásra pályázhatnak a lakóközösségek. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói a „Zöldebb lakókörnyezet" és a „Fenntarthatóbb otthonok" kategóriákban nyújthatják be a pályázatokat május 15-ig - olvasható az OTP közleményében.

5 dolog, ami kikészít, mióta társasházban lakom

She2022.02.18, 10:38

Vidéki lány vagyok, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kertes házban nõttem fel. Az én életembõl kimaradt a kolesz, a panel, mert inkább az ingázást választottam. Albérletben is eltöltöttem jó pár évet, de szerencsére ott is csak mi voltunk, és egy picike kert, aztán eljött felnõtt életem fordulópontja: társasházba költöztünk.

Tervezést és odafigyelést igényelnek a régebben épült társasházak

Gazdaság2022.02.15, 13:45

A költséghatékony és biztonságos mûködéshez elengedhetetlen lenne, hogy a társasházak hozzáértõ és felelõs kezekben legyenek. A fõvárosi, régi építésû társasházak jelentõs része mára már kifejezetten rossz állapotban van - állítja Szilber Szilvia társasház szakértõ. A legtöbb esetben tetõszerkezetük roskatag, falaik omladoznak, víz-, villany- és gázvezetékeik elavultak, akár 40-50 évvel is el vannak maradva a jelenleg optimálisnak tartott szinttõl. Gyakran elõfordul, hogy a megfelelõ dokumentáció hiányában a fenntartásra, felújításra beszedett közös költségek útja követhetetlen, a közös képviselõk tervek nélkül, ad hoc oldják meg a ...

Letartóztatásba kerülhet a Kecskeméten késelõ férfi

Itthon2022.01.20, 20:33

Az ügyészség javasolta annak a férfinak a letartóztatását, aki 20 éve késelt meg egy nõt Kecskeméten. 

Rovart irtottak a házban, meghalt egy 11 éves lány Londonban

Nagyvilág2021.12.13, 10:33

Meghalt egy 11 éves kislány és több lakó is rosszullet egy londoni társasházban, ahol késõbb kártevõírtásra használt vegyszereket találtak. Az épületet kiürítették a hatóságok.

Két szomszéd összeverekedett egy óbudai társasházban

Itthon2021.12.07, 14:53

Két szomszéd egymásnak esett kedden délelõtt egy óbudai társasházban. Információink szerint mindkét férfit elfogták és kórházba vitték.  

Eljárás indult a gyõri társasházi késelõvel szemben

Itthon2021.11.04, 15:18

A gyõri rendõrök befejezték a nyomozást az ellen a 48 éves, budapesti férfi ellen, aki egy Gyõr belvárosában álló társasházban ollóval többször megszúrt egy lakót.

Megrázó tragédia: Összeomlott egy hétemeletes társasház, többen meghaltak

Life.hu2021.10.09, 16:41

Összeomlott egy hétemeletes lakóház Georgiában, a Fekete-tenger partján fekvõ Batumiban, a szerencsétlenségben legkevesebb öt ember, köztük két gyerek meghalt - közölték szombaton a helyi hatóságok.

Tiltott teljesítményfokozó szerrel bukott le egy nyíregyházi férfi

Itthon2021.09.29, 14:59

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendõrök teljesítményfokozó szerrel visszaélés miatt nyomoznak K. Zs. 37 éves, nyíregyházi lakos ellen.

Agyba-fõbe verték egymást Budapesten, kevésen múlt, hogy nem lett szurkálás a vége - videó

Itthon2021.09.23, 12:49

Egy XIII. társasház elõtt támadt egymásra két, harmincas éveiben járó férfi egy családi vita miatt. A verekedés során egyikük elõvett egy kést, melyet azonban társa megszerzett tõle. A verekedésnek végül egyikük élettársa vetett véget.

Lángokba borult egy társasház Veszprémben - ki kellett menekíteni a lakókat

Life.hu2021.09.23, 10:55

Lángokba borult egy háromszintes társasház egyik földszinti lakása a veszprémi Zrínyi Miklós utcában. A negyven négyzetméteres ingatlan egyik szobája teljesen kiégett.

A poloskák miatt a folyosón szexelnek a józsefvárosi halálházban

Itthon2021.09.23, 10:19

Drogosok, önkényes lakásfoglalók, vizesedõ házfal, dohos lakások, életveszélyesnek látszó folyosók. Ez a hangulat fogadta a Dugonics utca 14-be érkezõ Metropol munkatársait. A házban jelenleg 24 család él. A ház tulajdonosa, a VIII. kerületi önkormányzat nem tesz semmit, csak vár. 

Tárolókat fosztogatott egy férfi Szegeden

Itthon2021.09.03, 16:13

A szegedi ügyészség a letartóztatását javasolta annak a helyi férfinak, aki a múlt héten egy társasház három tárolóhelyiségét is feltörte és kifosztotta.

A nagy lakásszámú társasházi projektek dominálnak a hazai piacon

Gazdaság2021.08.04, 13:46

Nagy számban készültek el néhány éve megkezdett lakásberuházások az elmúlt hónapokban, amihez az otthonteremtési program és a különbözõ támogatási formák a keresletet is biztosítják. Az év elsõ felében építési engedélybõl is sokat adtak ki, így elvileg a további növekedésre is jók a kilátások - ismerteti a Magyar Nemzet.

Furcsa szomszédok és állandó felújítás: 3 dolog, amit csak az érthet, aki panelban lakik

Unilife.hu2021.06.05, 18:03

Panelban élni olyan dolog, aminek zsenialitását a legrészletesebb leírással sem lehet teljes mértékben átadni. Bár kétségkívül van néhány elõnye annak, ha valaki emeletes házban él, sok olyan kellemetlen és idegesítõ szituációról is be tud számolni, amit a kertes házban élõk sosem fognak átérezni.

Betörõket fogtak Budapesten

Itthon2021.05.28, 11:22

A férfi egyik éjjel társával egy óbudai falatozóba törte be, majd másnap visszamentek, és a falat kibontva a szomszédos üzletbe is bejutottak. Kiderült, hogy nem az volt az elsõ lopási ügye.

Többször is gyújtogatott egy férfi egy szegedi társasházban

Itthon2021.05.26, 15:14

A szegedi rendõrök hamar rájöttek, ki az, aki postaládában lévõ szórólapokat gyújtott meg egy társasházban.

Nem az volt a fontos, hogy a vagyontárgyakat mentsük, hanem a testi épségünket! - megszólalt a férfi, akinek kigyulladt a lakása a X. kerületben

Itthon2021.05.03, 09:34

Egy születésnapi partit tartottak a tetõteraszon, amikor felcsaptak a lángok szombat éjjel egy kõbányai társasházban. A tûzoltók kiürítették az épületet, 12 ember került kórházba füstmérgezés gyanújával.

Szerszámgépeket lopott két férfi egy felújítás alatt álló társasházból - videó

Itthon2021.04.23, 09:33

Szerszámgépeket lopott el két férfi egy felújítás alatt álló VI. kerületi társasházból.

Megnyílt a pályázati lehetõség a társasházak távfûtés-korszerûsítésére

Gazdaság2021.03.16, 11:02

A társasházak távfûtés-korszerûsítési programjában keddtõl pályázható a támogatás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Erkélyen keresztül próbált betörni több társasházi lakásba egy szegedi férfi

Itthon2021.03.11, 17:46

Elrendelték a letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki a múlt vasárnap egy szegedi társasház két lakásába is megpróbált betörni. A végzés nem végleges.

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezéssel egy budapesti társasházból

Life.hu2021.02.24, 19:47

Hat embert vittek kórházba a mentõk egy XIII. kerületi, Bulcsú utcai társasházból szén-monoxid-mérgezéssel szerda délután - közölte az Országos Mentõszolgálat az MTI-vel.

Az idén is segítséget kapnak a társasházak

Gazdaság2021.02.08, 15:10

A felújításra szoruló társasházban élõk számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint, vissza nem térítendõ támogatáshoz - közölte a pénzintézet.

Illegális házbuliból vittek el a rendõrök tíz embert Budapest belvárosában

Itthon2021.01.18, 16:37

Az V. kerületi rendõrök egy buli összes résztvevõjével szemben szabálysértési feljelentést tettek a kijárási tilalom megszegése miatt. Közülük öt férfit pedig kábítószer birtoklásának gyanúja miatt is kihallgattak.

Tûz volt egy miskolci társasházban - Több mint 80 lakót menekítettek ki a tûzoltók

Life.hu2021.01.15, 06:53

Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában.

Robbanás volt egy gyöngyösi társasházban, egy ember meghalt - videó

Itthon2021.01.06, 11:26

Gázrobbanás történt, majd tûz ütött ki egy gyöngyösi társasházban keddrõl szerdára virradó éjszaka, egy ember meghalt

Nem volt nála villany, ezért gyertyával világított, amivel majdnem egy egész háztömböt felgyújtott

Itthon2020.11.19, 14:02

Vádat emeltek az ellen az 59 éves férfi ellen, aki aki figyelmetlenségbõl kis híján felgyújtott egy négyemeletes társasházat Egerben, ezután lopással szerzett pénzzel próbálta helyreállítani a lakásban keletkezett kárt.

Tûz volt egy kecskeméti társasházban

Itthon2020.09.12, 20:59

Kiégett egy ágy és körülötte a berendezési tárgyak egy társasház egyik elsõ emeleti lakásában Kecskeméten, a Reile Géza utcában - írja a katasztrofavedelem.hu.

Kigyulladt egy komlói társasház egyik lakása

Itthon2020.09.03, 08:59

Tûz ütött ki egy háromemeletes társasház egyik elsõ emeleti lakásában, a komlói Kazinczy Ferenc utcában - írja a katasztrofavedelem.hu.

Perceken belül elfogták a két betörõt Székesfehérvárott

Itthon2020.09.02, 16:21

Nem jutott messzire az a két férfi, akik tegnap reggel egy székesfehérvári lakásba betört. Még a lépcsõházban elfogták õket.

Kigyulladt egy társasház Budakeszin

Itthon2020.07.22, 20:10

Kigyulladt egy társasház Budakeszin szerda este, a helyszínre a mentõket is riasztották.

Elõzõ
Következõ