Még a klasszikus zenében járatlanok is éreznek valami homályosan baljósat, amikor meghallják Richard Wagner nevét; aki pedig nem szereti, arra is képes úgy hatni, mint a drog. Nincs még egy olyan megosztó személyiség a klasszikus zene történetében, mint Wagner, akivel szemben ritkán tapasztalni közömbösséget: az operái iránt az elvakult rajongás éppúgy mindennapos, mint a teljes elutasítás. Másképp kell-e hallgatni a Wagnert, mint német elődeit, vagy a fülbemászó dallamokkal operáló olasz bel cantót? Hogyan szeressük meg, illetve illik-e egyáltalán szeretni? Hogy jön a képbe Darth Vader?

Kivillan egy mellbimbó, egy valóságshow tévéstúdiójában vagyunk: a fordított Don Juanból heroinista lett, Erzsébet háziasszony lenne. Az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Wagner-napokat a Tannhäuser előadásával nyitotta meg a Müpában Fischer Ádám a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén, Matthias Oldag rendezésében, Thomas Gruber díszleteivel és jelmezeivel. Mintha két párhuzamos rendezést látnánk: Oldag a közhelyekhez nyúl és egy temetkezési vállalkozás kiárusítására kalauzol, Fischer azonban nem hagyja, hogy Wagner plüssállattá váljon és megmenti a hatórás előadást. Továbbá exkluzív videó a darabból.