tanár-diák viszony

címke rss

Nem taníthat többet az isaszegi tanár, aki lefeküdt diákjával

Itthon2017.04.12, 21:08

A Dunakeszi Tankerületi Központ vizsgálatot indított az Isaszegen tanító általános iskolai történelem szakos tanár ügyében, akiről kiderült, hogy lefeküdt az egyik tanítványával.

Lefeküdt a 13 éves tanítványával az isaszegi tanár

Itthon2017.04.11, 16:41

Szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság. 

Így tette tönkre egy diáklány a hegedűtanára életét

Archívum2016.03.31, 10:06

Végre tisztázták annak a hegedűtanárnak az ügyét, akit az egyik diákja azzal vádolt, hogy a férfi megerőszakolta. Mindehhez nem kellett más "csak" 3 év, 35 ezer dollár, és egy tönretett élet.

A tanáriban feküdt le diákjával a felvilágosító tanár

Nagyvilág2015.01.24, 23:03

Nemi erőszak miatt áll bíróság elé egy középiskolai tanár az USA Oklahoma államában. A 32 éves nő egy 18 éves diákkal létesített nemi kapcsolatot, amit tiltanak a helyi törvények. A viszony hetekig tartott.

Nyolc évet kapott a pedofil tanár

Itthon2014.10.21, 16:46

Többrendbeli szemérem elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt másodfokon, jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék a tanítványait szexuális játékokra kényszerítő dunakeszi tanárt.

Felpofozta és lábon rúgta a diákját

Itthon2013.12.05, 11:47

A szegedi Weöres Sándor Általános Iskola tanára még májusban ütötte pofon egyik feleselő diákját, majd a földön fekvő fiúba négyszer bele is rúgott.

Kirúgták a gyerekverő tanárt

Itthon2013.05.14, 12:32

A Weöres Sándor Általános Iskola tanárja elismerte, hogy megvert egy gyereket, így még rendőrségi vizsgálat előtt elküldték.

Megverhette diákját a szegedi tanár

Itthon2013.05.13, 19:30

Egy diák állítása szerint megpofozta, majd megverte az egyik tanára az egyik szegedi általános iskolában. Az esetről állítólag videofelvétel is készült.

Felfüggesztett börtönt kapott egy tanárverő diáklány Miskolcon

Itthon2013.02.12, 14:53

A lányt arra kérte a tanára órán, hogy halkítsa le a telefonját. A lány úgy megverte, hogy a tanár nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a lányt.

Pikkel a tanár a gyerekre? - Így kezeld okosan a helyzetet!

Life.hu2011.08.24, 09:09

Nem ritka, ha a gyerek és a tanár viszonya nem felhőtlen, a jelenséget azonban általában mindenki óvatosan közelíti meg. A szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, a pedagógusok pedig általában elzárkóznak a témától.

Felfüggesztett börtön a diákját kergető és megütő tanárnak

Itthon2011.03.25, 14:01

Szóváltásba keveredett egyik diákjával egy sárospataki tanár. A vita után kergetőzni kezdtek, majd a tanár megütötte a tanulót egy baltanyéllel. Egy év felfüggesztett börtönre ítélték.

Kirúgtak egy pofozkodó pécsi rajztanárt

Itthon2011.03.10, 11:56

Megpofozott és fejbe vágott egy engedetlenkedő diákot egy pécsi rajztanár. A tanár elismerte, hogy hibázott, bocsánatot kért, de a fegyelmi eljárás után elbocsátották.

Felfüggesztették állásából a diákot lefejelő tanárt

Itthon2011.01.24, 12:27

Egy hónapon belül lehet eredménye annak a fegyelmi vizsgálatnak, amelyet egy örkényi iskola indított egy diákját lefejlő tanár ellen. A tanárt felfüggesztették az állásából.

"Ha nem leszek jó tanuló, beszólok az órán" - riport a rendőri védelmet kapó fehérvári iskoláról

Itthon2010.12.09, 13:40

Közvetlenül egy verekedés, közvetett módon a felzárkóztató osztályok másfél évvel ezelőtti elindítása miatt lett olyan feszült a hangulat egy székesfehérvári iskolában, hogy az intézmény vezetői rendőri segítséget kértek. Az iskola a rendőrök jelenléte ellenére látszólag a szokásos életét éli. Az intézmény vezetői pedig boksztermeket, sportklubokat keresnek, hogy a túl aktív gyerekek máshol vezessék le fölösleges energiájukat.

Rendőrök védik a tanárokat egy székesfehérvári iskolában

Itthon2010.12.07, 19:26

Egy fehérvári szakképző iskola igazgatója szerint annyira eldurvult a helyzet az intézményben, hogy a tanárok védelme érdekében hétfőtől rendőrök teljesítenek szolgálatot az épületben.

Nem facebookozhatnak a tanárok diákjaikkal Floridában

Archívum2010.08.18, 12:15

Florida állam egyik iskolai körzete megtiltotta a pedagógusoknak, hogy a Facebookon vagy más közösségi honlapokon keresztül kapcsolatban álljanak diákjaikkal.

Digitális bennszülöttek: hogyan lehet szót érteni velük?

Vélemény2010.02.04, 12:10

Mindannyian a szüleink ellenében határoztuk meg magunkat, mégis, a most felnövő netgeneráció mintha egyre gyorsabban távolodna az őt nevelőktől. Miért nélkülözhetetlen, hogy egy tanár, egy szülő szót értsen a internet világába született "mai fiatalokkal"?  

Ha az orvos és az ügyvéd igen, a tanár miért nem?

Vélemény2009.04.29, 18:38

A Bajnai-kormány programja szerint etikai kódexnek kellene készülnie tanárok számára; a szakszervezet máris tiltakozott az elképzelés ellen. De mi lenne az az eszköz, ami érdemben csökkenthetné a diákok iskolai kiszolgáltatottságát?

Előző
  • 1
Következő