Tampa Bay Lightning
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NHL
- jégkorong
- New York Islanders
- Florida
- Calgary Flames
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az Atlanta ellen jobb elkerülni a hosszabbítást
Jót tett az edzőváltás az Atlantának, amely Don Waddell színrelépése óta négy vereség mellett tíz győzelmet tud felmutatni az NHL-ben, a legutóbbi játéknapon a Tampa Bayt kapta el a Thrashers. Az 55. percben még 3-1-re vezetett a Lightning, de az Atlanta két hajrágóllal kicsikarta a hosszabbítást, amelyben idén veretlen még a georgiai alakulat, most Todd White tett róla, hogy folytatódjon a sorozat.
Az Ottawának pozitív, a Tampának negatív sorozata szakadt meg
Az Ottawa Senators sorozatban aratott nyolc győzelem után először kapott ki az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
Pandolfo-parádéval nyertek az Ördögök
Jay Pandolfo mesterhármassal segítette csapatát, a New Jersey Devilst a Tampa Bay Lightning elleni 6-1-es győzelemhez az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A New Jersey először nyert új arénájában, s a sikerrel négy mérkőzésből álló kudarcsorozatnak vetett véget.
NHL: lezuhanó korcsolya okozott súlyos sérülést
A szárítókampóról lezuhanó korcsolya okozott súlyos sérülést az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Tampa Bay Lightning öltözőjében.
- címkék:
- jégkorong
- NHL
- Tampa Bay Lightning
- Címkefelhő »
Továbbjutott a Buffalo és a San Jose, előnyben a Devils
A Buffalo Sabres és San Jose Sharks is behúzta a továbbjutáshoz szükséges negyedik győzelmet, így mindkét csapat sikerrel vette az NHL-playoff első körét. A New Jersey Devils 3-0-ra verte a Tampát, így már csak egyetlen sikerre van a főcsoport-elődöntőtől.
Nem juthat rájátszásba az NHL-címvédő
A címvédő Carolina Hurricanes nagy csatában kikapott a Tampa Bay Lightning otthonában, s ezzel eldőlt, hogy nem juthat be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idei rájátszásába. Utoljára ilyen szégyen 1996-ban esett meg az aktuális Stanley-kupa-győztessel, akkor a New Jersey Devils búcsúzott idő előtt.
A Pingvineket megviseli a villámlás
A Tampa Bay Lightning 5-1-re verte a Pittsburgh-öt az NHL legutóbbi játéknapján, a Pingvineknek már fóbiája lehet, ha a 2004-es bajnokkal kerülnek szembe, mert zsinórban tizenkettedszer szenvedtek vereséget tőle. A győztes alakulatban Brad Richards négy pontot szorgoskodott össze (egy gól, három gólpassz), Martin St. Louis idénybeli 38. góljával beállította egyéni rekordját, John Tortorella pedig kétszázadszor gratulálhatott játékosainak a floridaiak edzőjeként.
Nem ment hazai pályán az NHL-csapatoknak
A legutóbbi játéknap 11 összecsapásán mindössze két hazai csapat, a címvédő Carolina Hurricanes és a Tampa Bay Lightning tudott otthon győzni az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
Nyolcszor csapott a villám az Atlantába
Kiütéses, nyolcgólos győzelmet aratott a Tampa Bay Lightning együttese az Atlanta Thrashers ellen az NHL legutóbbi játéknapján. A Tampában Vincent Lecavalier (3 gól, 2 assziszt) és Martin St. Louis (1 gól, 4 gólpassz) is öt ponttal zárt, a 2004-es bajnok így négy vereség után ünnepelhetett ismét győzelmet.
Húsz perc alatt hétszer villantak a Szablyások
Elképesztő harmadot produkált a Buffalo Sabres együttese a Tampa Bay Lightning ellen, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján. A hazai együttes a második 20 percet 7-0-ra nyerte, Thomas Vanek és Paul Gaustad két-két gólt is vágott, így a Szablyások 7-2-re nyertek.
NHL: Carolina-siker Tampában
A címvédő Carolina Hurricanes magabiztos győzelmet aratott a Tampa Bay Lightning otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A vendég együttesben Justin Williams három gólt ütött, egy további találatot pedig előkészített.
Szenátorok búcsúztatták az NHL-címvédőt
Ismét kikapott az Ottawa Senatorstól a címvédő Tampa Bay Lightning az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első fordulójában, s mivel ez már a negyedik kudarca volt, elbúcsúzott.
NHL: hazai pályán kapott ki a címvédő
Vereséget szenvedett hazai pályán a címvédő Tampa Bay Lightning az Ottawa Senatorstól az NHL rájátszásának első fordulójában. A párharcban így jelenleg a kanadai együttes vezet 2-1-re.
NHL: szoros csatákkal indult a rájátszás
Magyar idő szerint szombat hajnalban négy mérkőzéssel megkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idei rájátszása. A mérkőzések szinte mindegyike óriási izgalmakat és kivétel nélkül hazai győzelmeket hozott. Egyedül a keleti első kiemelt Ottawa Senators nyert magabiztosan a címvédő Tampa Bay Lightning (8.) ellen.
Hasek az alapszakasz utolsó fordulójában tér vissza
Az alapszakasz utolsó fordulójában, kedden tér vissza Dominik Hasek, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legismertebb kapusa. Az Ottawa Senators cseh sztárja a februári torinói olimpián sérült meg, és azóta nem játszott.
Értékes Tampa-győzelem az NHL-ben
Többek között Vincent Lecavalier két góljának köszönhetően értékes győzelmet aratott a Tampa Bay Lightning a Florida Panthers felett az NHL legutóbbi játéknapján. A sikerrel a tampai együttes a Montreal Canadiensszel holtversenyben a hetedik-nyolcadik helyen áll a Keleti főcsoportban. A jelenleg kilencedik Atlanta Thrashersnek hét pontnyi hátránya van.
Csak a Tampa nyert vendégként az NHL-ben
Öt mérkőzésen egy vendéggyőzelem született - a Tampa Bay Lightning nyert Montrealban - az NHL legutóbbi játéknapján.
Derek Roy lett a Buffalo triplakirálya
Utóbbi négy mérkőzését megnyerte a Buffalo Sabres jégkorongcsapata az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban. Az NHL csütörtöki játéknapján a Tampa Bay Lightning kapott leckét, a 8-5-ös győzelemből Derek Roy triplával vette ki részét. Csakúgy, mint a hat nappal korábbi, Toronto elleni összecsapáson.
Odahaza kapott egy hatost a Flyers
A bajnok Tampa Bay alaposan megleckézette a Philadelphiát az NHL legutóbbi játéknapján, a Lightning ugyanis a mesterhármast elérő Fredrik Modin és a 38 lövést hárító Sean Burke vezérletével 6-0-ra elgázolta az Atlanti csoport éllovasát. A ligaelső Carolina simán verte az Atlantát, a Montreal hosszabbítás után nyert a kanadai rangadón Torontóban, a Dallas és a Vancouver pedig a szétlövésben bizonyult jobbnak a Detroitnál, illetve a Coloradónál.
Kikapott a címvédő és a ligaelső az NHL-ben
Az NHL-ben legjobb mérleggel rendelkező Ottawa tartalékos felállással kikapott Bostonban a legutóbbi játéknapon, de nem járt jobban a címvédő Tampa Bay sem, a Lightningot a Buffalo verte 3-1-re, a hazaiak kapujában Ryan Miller visszatérése után már az ötödik győztes meccsen védett.
New Yorkban győzött az NHL-címvédő
Nagy csatába, öt perccel a rendes játékidő letelt előtt szerzett Martin St. Louis-találattal nyert 2-1-re a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata a New York Islanders vendégeként az NHL legutóbbi játéknapján.
Szétlövéssel nyert a Dallas és a Tampa Bay
Büntetőpárbajban szerezte meg a győzelmet a Tampa Bay Lightning és Dallas Starts csapata az NHL-legutóbbi játéknapján. A másik két mérkőzésen a San Jose Sharks és az Ottawa Senators magabiztos győzelmet aratott.
Visszatért az MVP, nyert a Lightning
Nagy csatában, 1 perc 43 másodperccel a lefújás előtt szerzett Martin St. Louis-góllal győzött a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata a New York Islanders ellen az NHL legutóbbi játéknapján. Keleten még mindig menetel a Carolina Hurricanes, amely a másik New York-i csapatot, a Rangerst verte 5-1-re, köszönhetően a 31 éves csatárnak, Kevyn Adamsnek, aki hatéves NHL-pályafutása első tripláját érte el.
Washingtonban kapitulált az NHL-bajnok
A német kapus Olaf Kölzig remeklésének köszönhetően, ha szétlövéssel is, de legyőzte a bajnok Tampa Bay Lightning jégkorongcsapatát a Washington Capitals az NHL vasárnapi fordulójában.
NHL: még mindig nem kapott gólt a Florida
Második mérkőzésén sem kapott gólt Roberto Luongo, a Florida Panthers kapusa az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2005/06-os idényében. A kanadai válogatottal 2004 áprilisában Budapesten járt világbajnok ezúttal a címvédő Tampa Bay Lightning ellen remekelt, mind a 27 lövést hárította. Luongo a nyitó napon az Atlanta Thrashers játékosainak eszén járt túl, így most már pályafutása 25. hibátlan mérkőzésén van túl.
Simán kikapott az NHL-címvédő
5-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Tampa Bay Lightning a Carolina Hurricanes otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) előidényében.
Detroitban nyert a címvédő Tampa Bay
Először lépett pályára tavaly júniusban kivívott bajnoki címe óta a Tampa Bay Lightning, amely az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) előidényének hétfői játéknapján 5-3-ra nyert a Detroit Red Wings otthonában.
Magyarral rajtol az NHL (elő)szezonja
Az 1919-es spanyolnátha-járvány óta mindössze egyszer fordult elő, hogy elmaradt a világ legjobb jégkorong-bajnokságának tartott NHL küzdelemsorozata. A tavalyi évad a támadások és tárgyalások kereszttüzében semmivé foszlott, idén - már az új kollektív szerződéssel felvértezve - újra jégre léphet a 30 csapat. S ha szerencsénk van, akkor Vas János személyében az első magyar NHL-játékost is köszönthetjük bajnoki meccsen a Dallas Stars színeiben.
NHL: St. Louis marad Tampában
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legjobb játékosa, Martin St. Louis hat évre 31,5 millió dollárért meghosszabbította szerződését a címvédő Tampa Bay Lightningnál.
Sikerrel kezdte Kanada a hoki-Világkupát
Az olimpiai és világbajnok Kanada izgalmas mérkőzésen 2-1-re legyőzte a címvédő, ötkarikás ezüstérmes Egyesült Államok csapatát a jégkorong Világkupában. A mérkőzés hőse a Stanley-kupát elhódító Tampa Bay Lightning csatára, Martin St. Louis volt, aki egyszer volt eredményes, és adott egy gólpasszt is.
Gretzky nyomában a tampás Martin St. Louis
A legendás Wayne Gretzky "magasságába" jutott fel Martin St. Louis, az NHL-bajnok Tampa Bay Lightning csatára.
A Tampa Bay nyerte a Stanley-kupát
A Tampa Bay Lightning nyerte az NHL 2003/2004-es idényét, miután a Stanley-kupa-döntő hetedik, utolsó mérkőzésén legyőzte a Calgary Flames csapatát.
A hetedik meccs dönt a Stanley-kupa sorsáról
A Tampa Bay Lightning kétszeri hosszabbítás után nyert a Calgary Flames otthonában az NHL Stanley-kupa-döntő hatodik mérkőzésén, így a bajnoki cím az utolsó, hetedik összecsapáson dől el.
A Calgary egy győzelemre a Stanley-kupától
A Calgary Flames hosszabbítás után nyert a Tampa Bay Lightning otthonában a Stanley-kupa-döntő ötödik mérkőzésén, így összesítésben 3-2-re vezet, és már csak egyetlen győzelem választja el a végső sikertől.
A Calgary lenullázta a Tampát az NHL-döntőben
A Calgary Flames nyert a vendég Tampa Bay Lightning ellen a Stanley-kupa-döntő harmadik mérkőzésén, és így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban 2-1-re vezet.
Egyenlített a Tampa a Stanley-kupa-döntőben
A Tampa Bay Lightning 1-0-ra nyert a Calgary Flames otthonában NHL (Stanley-kupa) döntőjének negyedik mérkőzésén, és így kiegyenlítette az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot.
Egyenlített a Tampa Bay az NHL-döntőben
A Tampa Bay Lightning legyőzte a Calgary Flamest a Stanley-kupa döntőjének második mérkőzésén, és így kiegyenlítette az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot.
A Calgary kezdte jobban az NHL-döntőt
A Calgary Flames nyerte a Stanley-kupa-döntő első mérkőzését, miután 4-1-re győzött a Tampa Bay Lightning otthonában.
Szerdán indul a Stanley-kupa döntője
Magyar idő szerint szerda hajnali 2 órakor kezdődik a NHL Stanley-kupa-döntőjének sorozata a Tampa Bay Lightning és a Calgary Flames jégkorongcsapatai között.
Egy győzelemre a Tampa a Stanley-kupa-döntőtől
Már csupán egy győzelem választja el a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapatát attól, hogy bejusson az idei Stanley-kupa döntőjébe. A jégkorongcsapat az NHL Keleti főcsoportfináléjában ugyanis megnyerte az ötödik mérkőzést, így összesítésben 3-2-re vezet a Philadelphia Flyersszel szemben.
A Tampa lesz a Calgary ellenfele az NHL-döntőben
A Tampa Bay Lightning legyőzte a vendég Philadelphia Flyerst az NHL Keleti főcsoportdöntőjének utolsó, hetedik mérkőzésén, s ezzel 4-3-ra megnyerte a párharcot.
NHL: a ráadásban menekült meg a Flyers
Nem sikerült az idegenbeli bravúr a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapatának, így egy mindent eldöntő, hetedik mérkőzésre van szükség, hogy kiderüljön, melyik együttes nyeri az NHL Keleti főcsoportját, s jut be a kedden kezdődő Stanley-kupa fináléjába. A csütörtöki hatodik összecsapást a Philadelphia Flyers 5-4-re nyerte, a győztes gólt a hosszabbításban Simon Gagne szerezte.
Idegenben gázolt a Lightning és a Sharks
A rájátszás során még nem szenvedett vereséget idegenben a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata, amely az NHL Keleti főcsoportdöntőjében ezúttal a Philadelphia otthonában nyert 4-1-re, s összesítésben 2-1-es előnyre tett szert. Nyugaton a San Jose Sharks remekelt, s Calgaryban aratott 3-0-s sikerével ismét nyílttá tette a konferenciafinálét.
NHL: egyenlített a Flyers a Tampa ellen
A Philadelphia Flyers hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Tampa Bay Lightning felett az NHL rájátszásának legutóbbi játéknapján, így négy mérkőzés után döntetlenre áll a párharc.
NHL: előny a Tampa Baynél
A Tampa Bay Lightning legyőzte a vendég Philadelphia Flyerst az NHL Keleti-főcsoport döntőjének első mérkőzésén.
A Tampa Bay egy győzelemre a továbbjutástól
A Calgary Flames és a Tampa Bay Lightning is győzött az NHL rájátszásában. A főcsoport-elődöntőben a Calgary 2-1-re vezet a Detroit Red Wings ellen, míg a Tampa Baynek már csak egy győzelemre van szüksége, hogy túljusson a Montreal Canadiens együttesén.
NHL: átlépték a százpontos álomhatárt a Cápák
Még soha sem fordult elő a San Jose Sharks franchise-történetében, hogy a jégkorongcsapat elérte volna egy szezon során a száz bajnoki pontot. Egészen vasárnapig, amikor a Cápák Wayne Primeau hosszabbításban elért találatával 2-1-re győztek a Dallas Stars ellen. A Sharks immáron a harmadik csapat, amely átlépte idén a százas határt, korábban erre a Tampa Bay Lightning és a Detroit Red Wings volt képes.
NHL: gólgazdag Vad-siker Chicagóban
Megerősítette Keleti főcsoportbeli vezető helyét a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata, amely az NHL csütörtöki játéknapján 2-1-re verte a bajnok New Jersey Devilst. A második helyen álló Philadelphiába ugyan visszatért Jeremy Roenick, a Flyers ennek ellenére kikapott az Islanderstől. Nyugaton a Detroit áll az élen, a Tampához hasonlóan 101 pontot gyűjtve eddig: a Vörös Szárnyak legutóbb a Colorado Avalanche otthonában nyertek 3-1-re. A nap legtöbb gólját hozó mérkőzésén a Minnesota Wild idegenben ütötte ki 8-2-re a Chicago Blackhawkst.
A Tampa Bay kiütötte a Torontót
A Tampa Bay Lightning csapata idegenben aratott kiütéses, 7-2-es sikert a Toronto Maple Leafs ellen és megszerezte a Délkeleti-divízió első helyét az NHL-ben. A Tampában Martin St.Louis három gólpasszt adott, így 89 ponttal áll a kanadai táblázat élén. Érdekesség, hogy a győztes vendégek valamennyi találatát más-más játékos szerezte.
A Bruins a harmadik playoff-résztvevő
A Boston Bruins - a Tampa Bay Lightning és Philadelphia Flyers után harmadik csapatként - bejutott az NHL rájátszásába, miután a legutóbbi játéknapon idegenben legyőzte a Toronto Maple Leafst. Az Keleti főcsoport rangadóját Travis Green döntötte el, aki kétszer is betalált egykori csapata, a Maple Leafs hálójába.