támogatás

címke rss

Rendkívüli támogatást kapnak a nehéz helyzetben lévő kisebb borászatok

Gazdaság2021.10.13, 16:51

Október 18. és 26. között lehet igényelni a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára azt a rendkívüli támogatást, amelynek 1,5 milliárd forintos keretét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére a kormány biztosította az Agrárminisztérium (AM) számára - ismerteti a szaktárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A kormány 13 ezer milliárd forintnál is többel segíti a hazai vállalkozásokat

Gazdaság2021.10.13, 12:54

A magyar kormány álláspontja az, hogy a gazdaságpolitika fókuszában a beruházások támogatásának, az üzleti környezet javításának és a versenyképesség növelésének kell állnia - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 10. makrogazdasági konferenciáján, szerdán, Budapesten.

Megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása

Gazdaság2021.10.13, 10:10

A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket.

Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány a kistelepülések helyi életminőséget javító intézkedéseit

Gazdaság2021.10.11, 11:59

Több mint ezerháromszáz kistelepülés nyert támogatást a Magyar falu program húszmilliárd forintos keretösszegű, helyi életminőséget javító intézkedéseit támogató pályázatán - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón.

Havi akár 40 ezer forintos támogatást is kaphatnak a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők

Itthon2021.10.09, 11:25

Havi akár 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyerekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és ezalatt gyermeküket nem önkormányzati fenntartású intézményben helyeznék el - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Bővül a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a pedagógusképzés támogatásáért

Unilife.hu2021.10.08, 12:57

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat motiválja olyan tartós elhelyezkedésre, amely a végzettségüknek megfelelő. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek ebben a juttatásban.

Ismét elérhető a kamatmentes Diákhitel Plusz

Unilife.hu2021.10.11, 13:42

Október 1-től újból igényelhető a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz, amely iránt olyan óriási az érdeklődés, hogy a bevezetés utáni hétvégén több, mint 1000 hallgató igényelte a maximum félmillió forintos hitelt.

Az óvodától a diplomáig - Újabb jelentős támogatás az oktatásra

Unilife.hu2021.10.07, 21:26

A természettudományok területén született eredményes és modell értékű együttműködés: "Az óvodától a diplomáig" program keretein belül az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem a természettudományos infrastruktúra fejlesztése céljából kötöttek megállapodást, itt vannak a részletek!

Soros György nyíltan támogatja a rendőrség leépítését

Nagyvilág2021.10.07, 15:10

A Tűzfalcsoport arról ír, hogy az Egyesült Államokat tavaly szó szerint lángba borító Black Lives Matter-tüntetések egyik következménye – az emberéleteken és a dollármilliárdos anyagi káron túl – az volt, hogy elkezdték követelni a források megvonását a rendőrségtől. Azóta kiderült, hogy a texasi Austinban például komoly gondokat okoz a rendőrségi emberhiány, hiszen egyre több a gyilkosság, és nem érzik magukat biztonságban az emberek. Petíciót is indítottak a források növelése miatt, azonban kiderült legutóbb, hogy Soros György komoly összegekkel próbált ebbe beavatkozni.

Itt a bejelentés, támogatás kérhető régi mobiltelefonok cseréjére

Gazdaság2021.10.07, 16:47

Mobilkészülékcsere-támogatási programot indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) segítségével. Az ötmilliárd forintos keretű programot az NMHH dolgozta ki, és saját költségvetéséből finanszírozza - számolt be róla a Világgazdaság. 

Átadták "A játék összeköt" program 14. befogadó játszóterét - képek

Gazdaság2021.10.06, 14:14

„A játék összeköt" program keretében átadta immáron 14-ik befogadó játszóterét a Szerencsejáték Zrt., amely ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára biztosítja a közös játék élményét országszerte. A Budapest, XXII. kerület, Budafok-Tétény, Elágazás Parkban kialakított helyszínt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója és Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere adta át. Az eseményen beszédet mondott Németh Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő is, az ünnepélyes eseményhez videóüzenetben gratulált az Európai Lottótársaságok Szövetsége főtitkára, drr. ...

Nagy értékű támogatást nyerhetnek az online oktatás területén kiemelkedően teljesítő tanárok

Sulilife.hu2021.10.06, 21:46

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2021. október 1-jén új formában hirdette meg a Hankook Oktatási Pályázati Programot (HOPP). Idén a program a pedagógusok előtt tiszteleg, hiszen a 2020/2021-es tanév során váratlanul bevezetett digitális oktatáshoz alkalmazkodni olyan kihívást állított a tanárok elé is, amely magasszintű szakmaiságot és felkészültséget igényelt.

Pályázat jelent meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására

Gazdaság2021.10.06, 11:03

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Milyen ösztöndíjra vagy jogosult? Segítünk! / UniLife Videó

Unilife.hu2021.10.05, 09:19

A felsőoktatásban tanulóknak számtalan lehetősége van, hogy ösztöndíjra pályázzanak. Nézd meg videónkat és vedd igénybe te is valamelyik ösztöndíjat, ha jogosult vagy rá!

Jár vagy nem jár? Minden, amit a családi pótlékról tudnod kell

Sulilife.hu2021.10.02, 23:19

Nem túl nagy összeg, de több a semminél. Azt hitted már nem veheted igénybe? Ellenőrizd le, hogy biztos ne maradj le róla! A legfontosabb infók a családi pótlékról egy helyen.

Tokaj-Hegyalja lehet az új Balaton-felvidék

Itthon2021.10.02, 18:15

Néhány év múlva Tarcal és Tokaj-Hegyalja olyan szerepet fog betölteni a magyar életben, mint amilyent jelenleg a Balaton-felvidék - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalon.

Orbán Viktor: Isten éltesse az időseket! - videó

Itthon2021.10.01, 14:50

Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest V. kerület Vadász Utcai Idősek Klubjába látogatott el, ahol köszönetet mondott az időseknek azért, hogy az aktív éveik során "mindent megtettek annak érdekében, hogy nekünk könnyebb lehessen". 

Az állami támogatások felpörgették az újlakás-piacot

Gazdaság2021.10.01, 11:14

Szeptemberben 10.795 használt lakás cserélt gazdát Magyarországon az ingatlan.com becslése szerint, ami 15 százalékos csökkenést jelent tavaly szeptemberhez képest. A legfrissebb adatok alapján pedig az látszik, hogy felerősödtek az utóbbi hónapokban kialakult trendek. Azaz távolabb került egymástól az új és a használt lakóingatlanok piaca. Az új lakások piacát ráadásul egyre jobban élénkítik az állami támogatások és kedvezmények. - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Szentkirályi Alexandra: A családi adó-visszatérítés történelmi jelentőségű lépés

Itthon2021.09.30, 15:40

A családi adó-visszatérítés nemcsak azért történelmi jelentőségű lépés, mert soha egyetlen kormány sem hagyott még ilyen nagy összeget a családoknál, hanem azért is, mert az igénybevétele az érintettek többségének semmilyen adminisztrációs terhet nem jelent, ráadásul a szabályrendszere is rendkívül egyszerű - mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Hír TV Napi Aktuális című műsorában.

Döntött a kormány a családi adó-visszatérítés részleteiről

Itthon2021.09.24, 08:06

Döntött a kormány a családi adó-visszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Egyre népszerűbbek a Mathias Corvinus Collegium egyedülálló képzései

Gazdaság2021.09.23, 11:23

Egyre nagyobb az érdeklődés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyedülálló képzései iránt: a tehetséggondozó idén több mint 3700 diákkal kezdi meg az új oktatási évet. Az alapítvány bővülése földrajzi értelemben is jelentős, Kárpát-medence-szerte már 23 városban érhetők el az MCC programjai. A 2021/22-es képzési évben több új hazai és külföldi oktató, előadó is csatlakozik az intézményhez, hogy segítsék a saját jövőjükért és a nemzetért is tenni akaró diákok fejlődését - olvasható a MCC közleményében.

Szijjártó Péter: Válságok idején különösen fontos a gyermeket nevelő családok védelme

Nagyvilág2021.09.22, 16:01

A világnak az elmúlt időszakban számos válsághelyzettel kellett szembenéznie, amelyek során a legkiszolgáltatottabb csoportok komoly veszélyeknek vannak kitéve, ezért napjainkban különösen fontos a gyermeket nevelő családok védelme - hangsúlyozta Szijjártó Péter szerdán New Yorkban.

Támogatásra pályázhatnak a Brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek

Nagyvilág2021.09.18, 14:44

A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami támogatásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázattal segítik az ökológiai termesztést

Gazdaság2021.09.17, 16:17

Az ökológiai termesztést negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban.

Jelentős fejlesztéseket tervez a Gyulahús

Gazdaság2021.09.17, 08:52

Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése érdekében azonban szükség van szakmai vagy pénzügyi partner bevonására, és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester.

Napelemparkkal korszerűsített a Pécsi Sörfőzde

Gazdaság2021.09.16, 11:33

A Pécsi Sörfőzde napelemes projektje révén újabb beruházás valósult meg hazánkban - adta hírül Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Havi 240 ezer forintos ösztöndíj egyetemistaként? Nehéz, de nem lehetetlen

Unilife.hu2021.09.15, 23:11

Szeptember 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra, amelynek célja azon aktív hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy kiemelkedő sporteredményeket érjenek el.

Bővült az alacsonyabb végzettségűek foglalkoztatását támogató program

Gazdaság2021.09.15, 09:49

A Vállalkozások munkaerő támogatása program kibővítésével legfeljebb 9 hónapon át kaphatnak állami hozzájárulást az alacsony végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók. Szerdától nyújthatók be az igénylések a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásra - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Tovább bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program

Itthon2021.09.11, 10:10

Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati közleményében.

A kormány megelőlegezi a magyar cégeknek szánt EU-s támogatást

Gazdaság2021.09.09, 11:18

A kormány már idén megelőlegezi a brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást - jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter.

Hárommilliárd forinttal segítette a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás

Gazdaság2021.09.08, 09:46

Hárommilliárd forinttal segítette eddig a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Fontos bejelentést tett a Lidl, ennek sokan örülni fognak

Gazdaság2021.09.06, 13:50

Szeptember elsejétől új védjeggyel látja el a hazai élelmiszerek ártábláját a Lidl. A vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló hazai termékekre, és tovább erősítse azok népszerűségét, hozzájárulva ezáltal a magyar agrárium és gazdaság versenyképességéhez, sikereihez - adta közre a Lidl Magyarország közleményében.

Egymilliárdos támogatás jut a budaörsi Szent Benedek Iskola felújítására

Itthon2021.09.03, 18:12

A kormány közel egymilliárd forintos támogatást nyújt a Szent Benedek Iskola budaörsi tagintézménye tetőterének felújítására és az intézmény bővítésére - jelentette be a pénteki tanévnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

A magyar közösségek megerősítése Magyarországot élteti tovább

Itthon2021.09.03, 14:00

"Mindenütt, ahol megerősítjük a magyar közösségeket, egy csöppnyi Magyarországot éltetünk tovább" - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gútán, ahol ünnepi beszédet mondott a magyar kormány támogatásával elkészült Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont felújított épületének ünnepélyes átadásán pénteken.

A munkaerőpiaci igények változása indokolja a felnőttképzési támogatást

Gazdaság2021.09.03, 11:03

A technológiai fejlődés miatt gyorsan változó munkaerőpiaci igényekkel indokolta a felnőttképzési támogatás meghirdetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A következő években sem szűkülnek az agrárfejlesztésekre fordítható pályázati lehetőségek

Gazdaság2021.09.03, 08:54

Az uniós fejlesztési ciklus végéig rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően a következő években sem szűkülnek az ágazat szereplőinek hatékonyságát és versenyképességét javító pályázati lehetőségek - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadásán, Gyöngyösön.

Fontos változtatást hajt végre a magyar termékeknél a Lidl

Gazdaság2021.09.02, 12:55

Szeptember elsejétől új védjeggyel látja el a hazai élelmiszerek ártábláját a Lidl. A vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló hazai termékekre, és tovább erősítse azok népszerűségét, hozzájárulva ezáltal a magyar agrárium és gazdaság versenyképességéhez, sikereihez - olvasható a társaság közleményében.

Minden eddiginél több forrást szán a kormány a Magyar Multi Programra

Gazdaság2021.08.30, 16:39

A kormány célja az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, ezért minden eddiginél több forrást szánunk a Magyar Multi Programra, hogy az ígéretes hazai vállalkozásokat hozzásegítsük a nagyvállalattá váláshoz. Ezt biztosítja a Magyar Multi Program megjelent újabb felhívása is – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Soltész Miklós: Az elmúlt tíz évben a hatszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása

Itthon2021.08.28, 21:32

Az elmúlt tíz évben a hatszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása, ami nagyobb lehetőségeket biztosít a nemzetiségi élet területén - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Velencén.

Gúnyolnak minket, de a szerelmünk akkor is örök!

She2022.01.27, 13:42

- Tudtam! Tudtam, hogy szégyellsz! Pont te? - zúdítom rád minden keserűségemet és dühömet, pedig nem kellene. Remeg a szád széle, látom, hogy az önuralmad a legkeményebb próbát állja ki.

Jóváhagyták Magyarország első támogatási kérelmét a Modernizációs Alapból

Gazdaság2021.08.17, 13:44

A magyar kormány mintegy 4 milliárd forint értékben hirdethet pályázatot az energiaközösségek és független aggregátorok létesítésének támogatására. A Modernizációs Alap forrásából megvalósuló innovatív, modern megoldások hozzájárulnak Magyarország megújuló energiával és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos céljainak megvalósításához, mérséklik az energia-importnak való kitettséget, valamint segítenek alacsonyan tartani a rezsiköltségeket - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérum (ITM).

Ezeket érdemes tudni az iskolakezdési támogatásokról

Gazdaság2021.08.13, 15:50

Bár még tart a nyár, mind közelebb a kerül a 2021/2022-es tanévkezdés időpontja, a beiskolázás, a tanszervásárlás, illetve az iskolára készülődés időpontja. Az Origo összeállítást készített az iskolakezdési támogatásokról, azok formáiról.

Így teljesíti korábban tett vállalásait a vállalkozók támogatására egy nagy hazai online áruház

Gazdaság2021.08.12, 16:33

A 2021. augusztus 12-én elindult Értékesíts hazait az eMAG-on! program keretében a Magyarországon termékeket előállító vállalkozások, non-profit szervezetek és gyártók, kézművesek jutalékmentesen értékesíthetik termékeiket az eMAG Marketplace-en. Online tudásbázisa segítségével a vállalat segít profi e-kereskedővé válni az internetes értékesítéssel még csak most ismerkedő cégeknek - közölte az eMAG közleményében. 

Csúcstechnológiás traktorok jelenhetnek meg állami támogatással a mezőgazdaságban

Gazdaság2021.08.11, 15:43

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg, amelyek segítségével hatékonyabbá vált az ágazat. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt jelentős az érdeklődés- közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az Axiál. Ráadásul a high-techagrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedigegészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is - adta híírül ...

Több mint 7,5 milliárd forintnyi támogatásra pályázhattak a Magyar falu programban önkormányzatok

Gazdaság2021.08.09, 15:38

Több mint 1100 nyertes pályázat keretében, több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapnak a kistelepülési önkormányzatok a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a budapesti sajtótájékoztatóján.

Továbbra is igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás

Gazdaság2021.08.09, 11:38

A kormány célul tűzte ki a foglalkoztatás növelését, mely többek között a kisgyermeket nevelők munkába állásának segítésével érhető el. Ennek érdekében a kormány a Magyar Államkincstár (MÁK) együttműködésével, a családi, munkahelyi vagy nem önkormányzati fenntartású bölcsődék térítési díjához nyújtott támogatással is segíti a szülőket - áll a MÁK sajtóközleményében. 

Állatmenhelyeket támogat a magyar vizslás kriptovaluta

Gazdaság2021.08.06, 12:27

Magyar kriptovalutával fizetik vissza, ha valaki adománytermékekkel segíti az ország állatmenhelyeit. A segítők anyagi ráfordításait száz százalékban megtérítő akció ötlete a Hungarian Vizsla Inu csapatától származik. Az utófinanszírozott támogatás akár 100 ezer forint értékű visszatérítést ad a jólelkű állatbarátoknak.

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása

Gazdaság2021.08.03, 09:34

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása. A mintegy két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

2022-re duplájára nő a felsőoktatás állami támogatása

Unilife.hu2021.07.30, 10:06

A Budapesti Gazdasági Egyetem új Központi Könyvtárának és Hallgatói Centrumának alapkőletétele során Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre.