támogatás

címke rss

Jó hír a budapestieknek: októbertől igényelhető a rezsitámogatás

Life.hu2022.08.31, 19:37

Októbertől igényelhetik a rászorulók az évi 48 ezer forintos fővárosi lakásrezsi-támogatást - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

Nagy érdeklődéssel indult a vállalkozások regionális munkaerő támogatása

Gazdaság2022.08.31, 12:56

Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig közel 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak – derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleményéből.

Elindult a jelentkezés a Hangfoglaló Program idei Induló Előadói Alprogramjára

Kultúra2022.08.29, 18:31

A Hangfoglaló Program egyik legnépszerűbb alprogramjának célja, hogy segítse a fiatal, tehetséges előadók érvényesülését a hazai zeneiparban azáltal, hogy anyagi hozzájárulást és szakmai támogatást nyújt nekik, valamint megjelenési lehetőséget biztosít számukra a hazai fesztiválokon.

Mintegy 59 ezer négy- vagy többgyerekes anya mentesült az adófizetés alól tavaly

Itthon2022.08.28, 08:33

Tavaly mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól, az adómentesség 2021-ben 25 milliárd forintot hagyott az érintetteknél - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Szögeczki Ági tartja a lelket Béres Anettben: "Mindig segítettük egymást”

Life.hu2022.08.25, 17:08

Bár Béres Anettet már kiengedték a kórházból, ahol három hetet töltött egy balul elsült teaszeánsz után, a teljes felépülés még odébb van. Anett azonban nincs egyedül, legutóbb közeli barátnője, a szintén volt ValóVilág-szereplő Szögeczki Ági látogatta meg. 

Elárulta a Lidl, mi lett a fesztiválos kitelepüléseiről megmaradt élelmiszerrel

Gazdaság2022.08.24, 10:38

A tavalyi év után idén is felajánlotta a Lidl Magyarország a nyári kitelepülései során megmaradt zöldség-gyümölcs és pékáru termékeket, melyekkel 800 ember élelmezését segítette. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a támogatásra és környezetünk megóvására, ezért az évekkel ezelőtt életre hívott élelmiszermentési programjának keretében sokezer embernek kínál közvetlen segítséget - írja közleményében a vállalat.

A kormány 18,5 milliárd forintot különített el a kisbenzinkutak támogatására

Gazdaság2022.08.16, 15:23

A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el - mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban

Gazdaság2022.08.10, 10:24

2022. augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak – jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek – pl. pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők – munkába állását.

Fontos rendelkezés érinti az elektromos gyógyászati segédeszközt használókat

Gazdaság2022.08.10, 09:47

A nagycsaládosok gázkedvezményéhez hasonlóan az elektromos gyógyászati segédeszközt használók (pl. mozgássérültek) is áramkedvezményre jogosultak, amelyet a kormányablakban igényelhetnek - írja közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket

Gazdaság2022.08.09, 09:37

Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak a biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is – közölte az agrárminiszter. A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé - írja közleményében az Agrárminisztérium.

Így csökkenthetők tízezrekkel az iskolakezdési kiadások

Itthon2022.08.07, 10:58

A tankönyv ingyen van, de így is sok kiadása van a szülőknek az iskolakezdés idején. Ám ezeket lehet csökkenteni.

Mától ismét igényelhető támogatás elektromos teherszállító kerékpárok beszerzésére

Itthon2022.08.01, 18:28

Ismét igényelhető támogatás elektromos teherszállító kerékpárok beszerzésére - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn.

Sérült a fiam, rokkant a férjem, és tőlem kérdezed, hogy hiszek-e istenben?

She2022.08.01, 00:43

„Bízzon istenben, és segíteni fog!" - ezzel a mondattal küldték haza Juditot. Magában azon gondolkodott, hogy ezért utazott tömegközlekedéssel 100 kilométert? Ezért kérte meg a 30 éves fiát, hogy vegyen ki szabadnapot, autózzon át hozzájuk és vigyázzon a súlyos beteg apjára és a halmozottan sérült, súlyos beteg testvérére? Ezért kár volt. Pedig sejthette volna, annyiszor hallotta már ezt a mondatot, csak hinni kell, és helyreáll a rend.

Hornung Ágnes: A fiatalok támogatása a jövőbe való legjobb befektetés

Itthon2022.07.26, 19:05

A fiatalok támogatása a jövőbe való legjobb befektetés - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden.

Leégett ház miatt kér segítséget Tóth Vera

Life.hu2022.07.26, 20:24

Nyár van, kánikula, a gyulladás veszélye jóval magasabb, mint általában. Tóth Vera egyik közeli ismerősének családjával is megtörtént a baj: házuk egy része leégett. 

Fontos részletek derültek ki a nagycsaládosok autóvásárlásának támogatásáról

Gazdaság2022.07.19, 10:00

Kisebb riadalmat okozott a vásárlók és a kereskedők körében, hogy egy hete több milliárd forinttal csökkent a rendelkezésre álló forrás. Ez azonban jelen állás szerint nem érinti azt, hogy a kérelmeket az év végéig lehet benyújtani - írja VG.

Bosszúpornó terjed Opitz Barbiról: így viseli a barátai szerint

Life.hu2022.07.14, 17:55

Opitz Barbiról a feltételezések szerint volt barátja tett közzé meztelen felvételeket, amik bejárták az internet. Barátai támogatják őt.

Nyolc éve tartó folyamatnak van vége a lakáspiacon

Gazdaság2022.07.11, 10:24

Sokasodnak a kockázatok és az inflációs mellékhatások a lakáspiacon, ahol a dráguló hitelek miatt a kereslet csökkenésére, a visszafogott építési és vásárlási kedv miatt már rövid távon lassulásra van esély.

Szabó Ádám is elmondta véleményét Curtis botrányáról

Tévé2022.07.10, 09:53

Ahogy korábban megírtuk, Curtis bevallotta, hogy újra visszaesett és ezért nem vett részt két nappal ezelőtti villányi koncertjén. A rapper és társa, Majka is külön bejegyzésben tájékoztatták a rajongókat, hogy elválnak útjaik és a tervezett fellépéseket már Curtis nélkül fogják lebonyolítani. Az eset mellett a magyar sztárok sem tudtak szó nélkül elmenni, többen is megfogalmazták véleményüket.

Horváth Gréta volt férje is biztosította Curtist a támogatásáról

Tévé2022.07.09, 16:20

Ahogyan korábban mi is megírtuk, Curtis és Majka bejelentette, hogy külön utakon folytatják tovább. Az okokat nem részletezték, de aki ismeri a múltjukat, az tud olvasni a sorok között.

Kulcsár Edina elhagyott férje, Csuti is megszólalt a Curtis-üggyel kapcsolatban

Tévé2022.07.09, 15:01

Szabó András, azaz Csuti és Curtis jó barátok, sok időt töltöttek együtt az elmúlt időkben. Eddig a rapper vigasztalta barátját a Kulcsár Edinával történtek miatt, most úgy tűnik az üzletember viszonozhatja a támogatást.

Még több pénzt lehet kérni az elavult mobilkészülékek cseréjére

Gazdaság2022.07.07, 17:15

A jövő év első negyedének végéig hosszabbítja meg mobiltelefon készülékcsere támogatási programját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ezzel is igazodva a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási tervéhez. Azok után, hogy májustól a kezdeményezés a 2G-s készülékekre is kiterjed, a támogatás összege 40 ezer forintra emelkedik, illetve megszűnik a 120 ezer forintos felső értékhatár - írja az NMHH.

Fékezhetnek az árak az ingatlanpiacon?

Gazdaság2022.07.04, 10:18

Az ingatlanos cégek áremelkedési várakozásai kissé gyengültek, a fővárosban a válaszadók fele, vidéken kétharmada számít áremelkedésre; a használt lakások ára a következő egy évben 6, az új lakásoké csaknem 10 százalékkal emelkedhet - derül ki a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös júniusi felméréséből.

Márka lett a Viharsarokból

Gazdaság2022.06.22, 16:48

Viharsarok Termék brandet hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat, első körben tizenöt kistermelő és kézműves használhatja a logót portékáin. A következő napokban Sarkadon, Füzesgyarmaton és Gyulán szerveznek piacot a termékek értékesítésére.

Az otthonfelújítási programban már több mint 260 milliárd forint támogatást utalt ki az államkincstár

Gazdaság2022.06.13, 20:20

Az otthonfelújítási programban május végéig a Magyar Államkincstár (MÁK) 261 milliárd forint támogatást utalt ki, amelyet leggyakrabban belső terek felújítására, tetőfelújításra, napkollektorra és külső nyílászárók cseréjére fordítottak - közölte az államkincstár hétfőn az MTI-vel.

Magyarország 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat

Gazdaság2022.06.13, 14:57

Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat - mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán hétfőn Budapesten.

Kiderült, hogy a sztárok kinek az oldalán állnak a Depp kontra Heard ügyben

Tévé2022.06.10, 08:31

Múlt héten ért véget a hosszasan elhúzódó rágalmazási per Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard között, aki korábban szexuális és fizikai bántalmazással is megvádolta a színészt, az utóbbi ezért karrierjével fizetett.

Hét éve a PADME küldetése a hazai közgazdászképzés nívójának emelése

Gazdaság2022.05.27, 11:07

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyértelmű szándéka a magyar gazdaság olyan módon való támogatása, hogy a honi közgazdasági vérkeringésbe mind több fiatal, magasan képzett, nemzetközi összevetésben is figyelemre méltó teljesítményre képes szakember kerüljön be. Aligha kérdéses, hogy ebben az oktatási programok és hazai szakintézmények patronálása az egyik legfőbb és legjobb irány. Ezeket a törekvéseket szolgálta a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány és jogelődjeinek 2014-es létrehozása. A Magyar Nemzeti Bank ezen céljai és szándékai nem mondhatók példa nélkülinek, számos nemzetközi, a világ vezető gazdaságainak jegybankja is vvégez ...

Novák Katalin: A fiatal tehetségek támogatása szívügyünk kell legyen!

Itthon2022.05.26, 14:11

"A fiatal tehetségek támogatása az egyik szívügyem volt eddig is, és ezután is az marad. Ezért örömmel vállaltam a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram fővédnökségét" - írja közösségi oldalán a köztársasági elnök, aki egy közös fotót is megosztott a tehetséges fiatalokkal.

A kampánypénzen háborúzik a baloldal, Márki-Zayt most legközelebbi szövetségese támadja

Itthon2022.05.20, 14:06

Nyílt levélben üzent a baloldali összefogás volt miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek legközelebbi szövetségese, Kész Zoltán. A veszprémi politikus azt kéri, hogy a politikus számoljon el a támogatásokkal.

A desingipar régiós központjává fejlesztenék Budapestet

Gazdaság2022.05.18, 12:25

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) idén immár harmadik alkalommal indítja el design LAB inkubációs programját, amelynek elsődleges célja, hogy elősegítse a kollaborációk létrejöttét a szektor szereplői, a gyártók és a tervezők között, illetve erősítse és korszerűsítse a hazai gyártói hátteret. A program nagy hangsúlyt fektet a gyártásfejlesztésre, az iparág versenyképességének növelésére és az ágazat exportjának ösztönzésére. Bata-Jakab Zsófiával, az MDDÜ vezérigazgatójával többek között a díjnyertes termékek számára nyújtott támogatásról, illetve Magyarország nemzetközi designiparban betöltött szerepéről beszélgetett az Origo.

Már a 2G-s telefonok cseréjére is jár támogatás

Gazdaság2022.05.09, 16:19

Május 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is - írta hétfői számában a Világgazdaság.

Milliókat hagyunk az adóhatóságnál, több tízezer adózóról van szó

Gazdaság2022.05.04, 15:58

A magyar állam bőkezűen támogatja a nyugdíj-előtakarékosságot: 20 százalékos adóvisszatérítés igényelhető az éves befizetésekre. Azonban sokan elfelejtik érvényesíteni ezt a jogosultságot, így életük során több millió forintot hagynak a pamlagon - írja a Bankmonitor. 

Több mint ötezer új munkahelyet teremt a kormány új kapacitásbővítő támogatása

Gazdaság2022.04.22, 10:11

Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően - jelentette be közleményében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy az eredeti 15 milliárdról mintegy 20 milliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez, a gazdaság élénkítéséhez.

A felsőoktatásra egyetlen év alatt a korábbi források többszöröse jut

Itthon2022.04.19, 11:32

Lényegesen növekednek a felsőoktatásra fordított kormányzati támogatások, egyetlen év alatt a korábbiak többszörösét költjük erre a célra – közölte Szentkirályi Alexandra a Facebookon.

Üzenet a nőnek, akit porig aláztak

She2022.04.12, 21:08

Te összetört nő, aki egy roncsnak látod magad és minden pillanatban azt érzed: abba, ami most van, menten belehalsz, figyelj rám egy kicsit!

Akár több millió forint is megspórolható a támogatott hitelekkel

Gazdaság2022.04.14, 10:07

Ahogy drágulnak a piaci kamatozású személyi és lakáskölcsönök, úgy lehet egyre többet nyerni az állam által támogatott hitelekkel. Aki ezeket igénybe tudja venni, az most már akár sok millió forintot is megspórolhat ahhoz képest, mintha ugyanezt a pénzt támogatás nélkül kapja a banktól. A Bank360.hu kiszámolta, mekkora a különbség az elérhető ajánlatok között.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Zöld Busz Program

Gazdaság2022.04.08, 13:47

Közel 51 milliárd forint értékben igényelhetnek támogatást, elektromos meghajtású autóbuszok, és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán - jelentette be Steiner Attila, körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleményében.

Meglepő, milyen pénzek segíthetik a bikaviadal-ipar fennmaradását

Gazdaság2022.04.01, 10:20

A bikaviadalok továbbra is évente több millió euró értékű uniós finanszírozásban részesülnek, amely a bikákat tenyésztő gazdaságoknak nyújtott mezőgazdasági támogatások révén valósul meg.

Fiatal tehetségeket támogató zenei ösztöndíjakat adtak át Budapesten

Itthon2022.03.31, 23:18

Idén 22 fiatal részesül ifjú zenei tehetségeket támogató ösztöndíjban: a Fischer Annie-, a Kodály Zoltán- és a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjakat csütörtökön ünnepélyes gálakoncerten adták át Budapesten, a Régi Zeneakadémián.

Újabb pénzt utalt át az Európai Unió Magyarországnak

Gazdaság2022.03.30, 13:20

Az Európai Bizottság 2,17 milliárd euró hitelt (mintegy 82 milliárd forint) folyósított három uniós tagállamnak, köztük 147 millió eurót (mintegy 55,8 milliárd forint) Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) keretében; az EU ezzel a hitel teljes összegét átutalta Magyarországnak - közölte a brüsszeli testület kedden.

Szijjártó Péter: A kormány kiemelten támogatja a gyógyszeripari beruházásokat

Gazdaság2022.03.28, 17:10

A kormány kiemelten támogatja a gyógyszeripari beruházásokat, ugyanis a koronavírus-járvány tapasztalataiból tanulva Magyarországnak képesnek kell lennie az önellátásra az egészségügy területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Érden.

ITM: Minden jogosult kap támogatást a lakossági napelempályázatára

Gazdaság2022.03.28, 13:10

Mindenkinek jut támogatás a lakossági napelempályázat keretéből, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter: 23 milliárd forinttal támogatnak 63 vállalatot a brexit okozta veszteségeik miatt

Gazdaság2022.03.28, 09:48

Lezárult a brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Így alakult a lakáspiaci kereslet és a több mint ezer milliárd forint értékű csok kapcsolata

Gazdaság2022.05.09, 17:15

A magyarországi lakáspiacnak az utóbbi években támaszt nyújtott az állami lakástámogatási rendszer, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény, amelynek részesedése a használt lakások piacán növekedett - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely a lakáspiaci kereslet alakulását vizsgálta 2016-ig visszamenőleg. Továbbá bemutatja a csok piaci szerepét is.

Tavaly növekedett a háztartási méretű kiserőművek beépített teljesítménye

Gazdaság2022.03.25, 14:31

2021-ben gyorsuló ütemben növekedett a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) beépített kapacitása és darabszáma. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint 2021 végén összesen 134.625 háztartási méretű kiserőmű üzemelt 1.127 megawatt beépített kapacitással.

Megszülettek az agrár-környezetgazdálkodási támogatást érintő döntések

Gazdaság2022.03.24, 14:45

19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter.

Szerb elnök: Amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért

Itthon2022.03.19, 14:35

"Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében" - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett.

Okosmegoldásokkal segítik a kistelepüléseket, így növelve vonzerejüket

Gazdaság2022.03.17, 17:01

Magyarország településfejlesztése szempontjából kiemelten fontos a vidék és a fenntartható, jó minőségű vidéki élet megteremtése. A Digitális Jólét Program ennek érdekében indította el 2021-ben a kistelepülések vonzerejének és élhetőségének javítását okosmegoldásokkal segítő, 11 intézkedést magában foglaló Digitális Falu Programot.

A háborús területen élő magyar nyelvű művészeket támogat a Színházi Szolidaritási Alap

Kultúra2022.03.16, 11:45

A háborús területeken élő és onnan érkező magyar anyanyelvű előadóművészeket segíti a Színházi Szolidaritási Alap.

Egyre több magyar háztartás zöldítene

Gazdaság2022.03.11, 13:34

A magyarok többsége elvárja, hogy a vállalatok foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel, de szerintük többet kellene költeniük ezekre az ügyekre, hogy valós eredményt érjenek el. A megkérdezettek egyébként leginkább a fenntartható és környezetkímélő megoldások támogatását tartják fontosnak, a családon belüli erőszak visszaszorítását azonban mindössze 1 százalék tette a lista élére – derült ki egy kutatásból. 10-ből 7-en vásároltak olyan terméket, amellyel egy jó ügyet támogattak, és ugyanennyien hajlandóak lennének többet is fizetni egy ilyen termékért.

A K&H 25 millió forint rendkívüli támogatást nyújt az ukrajnai háború érintettjeinek

Gazdaság2022.03.09, 10:08

A pénzintézet elítéli a katonai konfliktus minden formáját és teljes szívből együttérez annak érintettjeivel. A K&H 25 millió forint azonnali adományt nyújt öt, az ukrajnai háború érintettjeit kiemelten támogató humanitárius segélyszervezetnek, emellett dolgozói is adományozhatnak és az így összegyűlt összeget pedig megduplázza a K&H. Ezen túlmenően 2022. március 1-től a K&H-nál a lakossági ügyfelek részére vezetett bankszámláról Ukrajnába, valamint a lakossági- illetve vállalati ügyfelek részére vezetett számláról a humanitárius segítségnyújtásban kiemelt szerepet vállaló egyes segélyszervezetek felé indított utalások banki díját iis ...

Az IMF 1,4 milliárd dolláros támogatást tervez nyújtani Ukrajnának

Gazdaság2022.03.09, 09:36

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt tervezi, hogy akár már szerdán dönt 1,4 milliárd dollár támogatás megítéléséről Ukrajnának - közölte kedden késő este az IMF ügyvezető igazgatója.

Orosz-ukrán háború: Lehengerlő alkotásaikkal támogatják Ukrajnát ezek az utcai művészek

Life.hu2022.03.07, 20:39

Oroszország február 24-én hajnalba Vlagyimir Putyin elnök utasítására teljes körű támadást indított Ukrajna ellen. A háború kirobbanása óta emberek százezrei próbálják elhagyni Ukrajnát. Számtalan ember, köztük művészek is egy emberként összefogva veszik ki a részüket a segítségnyújtásból.

MOL - Új Európa Alapítvány: 50 millió forint támogatás a háborús menekülteket segítő szervezeteknek

Gazdaság2022.03.04, 15:28

A MOL - Új Európa Alapítvány összesen 50 millió forinttal támogatja az Ukrajnából, a háború elől menekülők ellátását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten és a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, áll a társaság közleményében.

Még mindig sokan érdeklődnek az Otthonfelújítási program lehetőségei iránt

Gazdaság2022.03.04, 09:25

Még mindig sokan érdeklődnek az Otthonfelújítási program lehetőségei iránt: az idei első negyedévben a háztartások 8 százaléka biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódóan 2022 végéig állami támogatást felvenni, további 13 százalék pedig valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást - derül a GKI és a Masterplast közös februári felméréséből.

100 millió forinttal támogatja az E.ON Hungária a háborús menekülteket segítő szervezeteket

Gazdaság2022.03.03, 10:41

Azonnali, összesen 100 millió forintos támogatást nyújt az E.ON a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, így támogatva az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra menekülők ellátását. A vállalatcsoport mindkét szervezet munkájához 50-50 millió forinttal járul hozzá - írja közleményében a vállalat.

A viharkárok kompenzálására 1,5 milliárd forintot biztosít az agrártárca

Gazdaság2022.03.02, 14:17

2022. január 30-ai vihar jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban, elsősorban a hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknál. Az érintettek 2022. március 7-11-e között nyújthatják be a károk miatti támogatási igényeiket, a támogatás mértéke az agrárkamara által leigazolt kár összegének legfeljebb 80 százaléka lesz, írja közleményében az Agrárminisztérium.

Cél, hogy jó minőségű, hazai élelmiszerek kerüljenek a fogyasztókhozdék

Gazdaság2022.02.24, 09:38

A kormány célként tűzte ki a hazai kistermelők, az őstermelők és az élelmiszer-előállítók támogatását - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, orosházi sajtótájékoztatóján, írja közleményében az Agrárminisztérium.

Idén 4,4 milliárd forintot fordít a kormány tehetséggondozásra

Itthon2022.02.23, 17:22

Minden eddiginél nagyobb összeget, 4,4 milliárd forintot fordít a kormány idén tehetséggondozásra - jelentette be Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Újabb énekes áll ki a Sztárban sztár legutóbbi kiesője mellett

Tévé2022.02.21, 20:56

A Sztárban sztár harmadik élő adásának utolsó percei drámai hangulatban teltek, versenytársai is sírva búcsúztak az énekesnőtől. A nézők szavaztak, Orsovai Reni nem az őt kedvelő zsűri miatt esett ki.

4 milliárd forint rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók

Gazdaság2022.02.19, 09:43

Az Agrárminisztérium 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskocatartók számára - jelentette be Nagy István miniszter. A takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő.

Szijjártó Péter: A magyar gazdaság képes a helytállásra még a legnehezebb körülmények között is

Gazdaság2022.02.18, 17:03

Az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán megerősödtek annyira a magyar tulajdonban lévő, vidéki vállalatok, hogy a válságot is képesek voltak a maguk javára fordítani - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sárospatakon.

Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd egy gyulai húsipari cég

Gazdaság2022.02.18, 13:56

Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a gyulai székhelyű Házi-Hús Kft. A vállalat a beruházáshoz szükséges összeg felét az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari beszállító-fejlesztési program támogatásából nyerte el.

Hatalmas az igény a vállalati beruházási forrásokra a technológiaváltó támogatási programban

Gazdaság2022.02.18, 10:58

Hatalmas az igény a vállalati beruházási forrásokra a Ginop Pluszban, a kiíró pedig már a technológiaváltó támogatási program januári körének nyerteseit is megkezdte kiértesíteni, számolt be a Világgazdaság.

Erre a határidőre kell figyelni annak a vállalkozásnak, amely komolyabb beruházást tervez

Gazdaság2022.02.16, 10:59

A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Az érdekes szabályok azonban idén is a részletekben rejlenek – véli a Niveus Consulting Group.

Üzleti ötletek, amiket elutasítottak, mégis sikeresek lettek - galéria

Gazdaság2022.02.12, 21:32

Induló egyéni vállalkozók vagy startup vállalatok számára remek kitörési lehetőség lehet, ha olyan műsorokban mutatják be ötleteiket, amelyek befektetéssekkel lehetővé teszik számukra azok megvalósítását. Ezekben a televíziós programokban sikeres üzletemberek értékelik a különböző koncepciókat, amelyeket utána támogathatnak is, amennyiben azok elnyerték tetszésüket. Vajon mi történik azokkal a kisebb vállalkozókkal, illetve startupokkal, amelyek nem nyerik el a zsűri tetszését? Képes galériánkban bemutatjuk azokat az üzletötleteket, amelyeket egykor elutasítottak, ma azonban több millió dollárt is érhetnek.

Szijjártó Péter: A Bridgestone is élt a kormányzati támogatás lehetőségével

Gazdaság2022.02.11, 16:16

A japán Bridgestone vállalat is élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával, és leépítések helyett kapacitásfejlesztésbe kezdett a koronavírus-járvány alatt, így téve tanúbizonyságot Magyarország iránti lojalitásáról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Környén.

Bige László megint milliókat adott Márki-Zay Péternek - videó

Itthon2022.02.11, 12:07

Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje annyira meg akarja szerezni a miniszterelnöki széket, hogy rendszeresen összefüggéstelenül, összevissza beszél, miközben a háttérben baloldali milliárdosok tömik ki a zsebeit. Támogatói között továbbra is ott van a milliárdos Bige László is, akivel luxusétteremben találkozott és félmillió forintos bort iszogatott. Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt legutóbb, ahol többek között arról is beszélt, hogy Bige László eddig valamivel több mint tízmillió forinttal támogatta a kampányát. Ez figyelemre méltó, mert bár az összeg bizonyosan jóval nagyobb, Márki-Zay eddig csak öttmilliót ...

A kormány idén is támogatja a családbarát munkahelyek kialakítását

Itthon2022.02.10, 11:43

A kormány idén is támogatja a családbarát munkahelyek kialakítását; a Miniszterelnökség családokért felelős parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert által meghirdetett, százmillió forintos keretösszegű felhívásra kis-, közép- és nagyvállalatok, költségvetési szervek, valamint egyházi jogi személyek pályázhatnak március 7-ig.

Kásler Miklós: Befejeződött a gyömrői szakrendelő fejlesztésének első üteme

Itthon2022.02.09, 11:19

Befejeződött a gyömrői szakrendelő fejlesztésének első üteme, a rendelő komplex megújítására a kormány 311 millió forinttal, míg a Pest megyei település 21,4 millió forint önrésszel járult hozzá - mondta el az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Okosabbak lesznek a csecsemők, ha az anyák pénztámogatást kapnak

Gazdaság2022.02.08, 18:45

A nem annyira tehetős anyák pénzbeli támogatása megváltoztatta az első évben a gyermekeik agyi tevékenységének kognitív fejlődését. A meglepő kutatás eredményeiről a Világgazdaság számolt be.

Kommentháború zajlik Kulcsár Edina legutóbbi posztja alatt

Tévé2022.02.05, 17:23

Még csak pár órája töltötte fel a napfényes fotót, de már most több, mint kétszáz komment érkezett. Mióta Edina újra lehetővé tette a komment írást közösségi oldalain, rengetegen megragadták az alkalmat, hogy leírják a gondolataikat, kérdéseiket. Sokan írják, hogy feltűnő a változás, pozitívabb a kisugárzása és csak úgy ragyog. Mások még mindig nem értik, hogyan és mikor történtek a dolgok, hiszen december végén még férjével romantikázott, januárban már új párjával dúlt a szerelem. Elnézve a támogató és támadó véleményeket, nagyjából azonos arányban vannak. Időnként, maga Edina is válaszol, amire épp kedve tartja. Sok estben, akár aa ...

Kémkedés és terrorizmus támogatásának vádjában bűnösnek találtak három iránit Dániában

Nagyvilág2022.02.04, 13:23

Szaúd-Arábia javára végzett kémkedés, Iránban folytatott terrorista tevékenység, valamint terrorszervezetek támogatása vádjában bűnösnek találta pénteken egy dán bíróság az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom (ASMLA) nevű iráni arab szakadár csoport három tagját.

További jelentős összegek jutnak a gazdálkodókhoz a Vidékfejlesztési program keretéből

Gazdaság2022.01.31, 09:56

Ezermilliárd forintot meghaladó vidékfejlesztési forrás jutott el az elmúlt év végéig a hazai gazdálkodókhoz. A kifizetések üteme idén sem lassul, a kormány által lehetővé tett határidő-módosításoknak köszönhetően további jelentős összeg kerülhet a nyertes pályázókhoz - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Ezek a támogatások érkeznek februárban - videó

Itthon2022.01.29, 10:42

Február egy erős hónap lesz, mondta Dömötör Csaba államtitkár a Facebookra feltöltött videójában, amelyben részletesen beszámolt arról, milyen támogatások érkeznek a következő hónapban a magyarokhoz. 

Jelentős támogatást kap az egyik vezető magyar mezőgazdasági vállalat

Gazdaság2022.01.28, 16:12

Az NBB továbbra is támogatja a magyar mezőgazdasági szektort: a Hunent Csoport támogatást kap a banktól a további fejlődéshez - olvasható közleményükben.

Alapítványi iskolák fenntartói csaltak ki az államtól több mint százmillió forintot

Itthon2022.01.28, 15:40

Hátrányos helyzetű fiatalok részére működtetett alapítványi iskolákat egy hét személyből álló szervezet Szegeden. Azonban olyan diákok után is felvették a támogatást, akik nem jártak be órákra, illetve nem is ezekben az iskolákban tanultak. Ezáltal közel 112 milliós kárt okoztak az állami költségvetésnek, amely azóta sem térült meg.

Ezért bírnak kiemelt jelentőséggel a keringés- és légzéstámogató eszközök

Tudomány2022.01.28, 15:03

A koronavírusos betegek kezelésében is kiemelt jelentőséggel bíró új, keringés- és légzéstámogató eszközöket kapott a Pécsi Tudományegyetem az Operatív Törzs jóváhagyásával, az Országos Kórházi Főigazgatóság szervezésében. Az eszközöket péntek délután mutatták be a sajtó képviselőinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Szívgyógyászati Klinikáján – tájékoztatta szerkesztőségünket az egyetem.

Szijjártó Péter: A tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

Gazdaság2022.01.27, 17:10

A magyarországi vállalatok beruházásai lehetővé teszik, hogy a tavalyi rekordév után az idei esztendő is sikeres legyen gazdaságilag, ehhez a kormány által bejelentett adócsökkentések biztosítják az alapot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Havi 150 ezer forintra nő a kormányzati vállalás a Vállalkozások munkaerő támogatásánál

Gazdaság2022.01.26, 12:50

A Vállalkozások munkaerő támogatása című programban igényelhető kormányzati vállalás összege a korábbi havi 100 ezer forintról, 150 ezer forintra emelkedik február 1-től - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

30 milliárd forintra pályázhatnak a kistelepülések vállalkozásai a Magyar Falu Programban

Gazdaság2022.01.24, 16:43

A kormány célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ezért a legkisebb hazai településeken működő mikrovállalkozások 2022. február 24-től újabb 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében.

ITM-államtitkár: A fejlettebb régiók kisebb cégei is pályázhatnak beruházásaik támogatására

Gazdaság2022.01.24, 15:34

Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Ez az öt legfontosabb hatás a napi pénzügyekre idén

Gazdaság2022.02.28, 14:21

Egy sor olyan változással kell számolnunk 2022-ben, melyek alapvető hatással lesznek a pénzügyek intézésére. A digitalizáció és az adat alapon személyre szabott szolgáltatások megjelenése nem csak új termékeket, de más ügyfélélményt is teremt, míg a kamatemelések, valamint egy sor otthonteremtési támogatás változása vagy megszűnése a hitelezésben hozhat új lendületet, az infláció és az szja-visszatérítés pedig a megtakarítások alakulásában is érezteti hatását. Az Erste Bank szakértői összeszedték az öt legfontosabb olyan változást, amely alapvetően befolyásolja a napi pénzügyeket 2022-ben.

A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - videó

Itthon2022.01.23, 11:00

A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

A gazdasági növekedés biztosításához segíteni kell a magyar cégek külföldi terjeszkedését

Gazdaság2022.01.21, 17:52

A gazdaság növekedési pályájának hosszú távú biztosításához segíteni kell a Magyarországon sikeres hazai vállalatok kijutását a nemzetközi piacokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Székesfehérváron.

Megújult a püspökszentlászlói arborétum

Tudomány2022.01.19, 18:04

Több mint 130 millió forintos fejlesztési forrásból újult meg a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő és a püspökszentlászlói kastélyt övező arborétum - tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t.

Majdnem minden sikeres nő mögött ott áll egy odaadó férfi

She2022.01.16, 21:09

Annyit hallani a szlogent, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő - általában a feleség -, aki mos, vasal, ebédet főz, és szó szerint a férje alá tolja még a széket is, kispárnástul. De mi a helyzet azokkal a férfiakkal, akik a sikeres nők mögött állnak közvetlenül? Mert hát, ilyen is van.

Ismét elérhető lesz az ültetvénytelepítési támogatás

Gazdaság2022.01.10, 11:51

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető. A hírről az Agrárminisztérium közleményben számolt be.

A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be Potápi Árpád János államtitkár

Itthon2022.01.06, 19:03

A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be csütörtökön egy Homoródfürdőn tartott lovas fórumon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Egy évünk maradt babaváró hitelt igényelni

Gazdaság2022.02.28, 14:22

Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a babaváró hitelből. A Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét. Ezzel arányosan csökken a felújításra, bővítésre, megtakarításra vagy hitelkiváltásra fordított támogatások száma. A gyermekvállalást ösztönző kölcsön több mint két éve jelent meg a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen - derül ki a Duna House közleményéből. 

Félidős a lakásfelújítási támogatás, továbbra is több millió forint a tét

Gazdaság2022.01.05, 11:19

Egy éve indult el a lakásfelújítási támogatás, és még egy szűk éven keresztül igényelhető. Azok a lakásfelújítást tervezők, akik nem lépnek év végéig, akár 3-3,4 millió forintot is bukhatnak. Jelentős eltérés van a jó és közepes állapotú, azaz felújított és felújítandó lakások négyzetméterára között szerte az országban. Budapesten például 23 százalékos, a megyeszékhelyeken pedig 33 százalékos az eltérés. Az utóbbi egy évben mindkét lakástípus ára emelkedett, a felújítandók négyzetméterára 11 százalékkal, a felújítottaké pedig 17 százalékkal nőtt - olvasható az ingatlan.com közleményében.

Varga Mihály: Újabb 140 milliárd forintos támogatás a magyar vállalkozásoknak

Gazdaság2022.01.04, 14:21

Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a közösségi oldalán megjelent posztjában.

Már pályázhatók a Magyar Falu Program ez évi forrásai

Gazdaság2022.01.03, 12:50

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől (2022. január 3.) pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az új évben változnak a lakástámogatás feltételei

Gazdaság2022.02.28, 14:23

A családtámogatási rendszer több elemének is módosulnak a feltételei jövő év januárjától – derül ki a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányrendeletből. A változások érintik a családi otthonteremtési kedvezményt, vagyis a csokot is, emellett az otthonfelújítási támogatás feltételei is módosulnak – hívja fel a figyelmet ennek kapcsán a Bank360.hu.

Másfél milliárd forinttal támogatja a kormány az állatvédelmet

Itthon2021.12.29, 10:30

Az állatvédelem új szintre lép Magyarországon: másfél milliárd forinttal támogatja a kormány - írja közösségi oldalán Ovádi Péter. A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos közölte, hogy 1,5 milliárd forintos pénzügyi forrást kap az állatvédelem az állami fellépés hatékonyságának fokozása, a kóbor állatok magas számának csökkentése, valamint a fennálló állatvédelmi-, állat- és közegészségügyi problémák megoldása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a civil szervezeteknek, ebrendészeti telepeknek és önkormányzatoknak szóló támogatások objektív pályáztatási rendszeren keresztül lesznek elérhetőőek, ...

Így spórolhatnak rengeteg pénzt a magyar családok az év végéig

Gazdaság2021.12.28, 10:57

Az évnek ugyan nemsokára vége, azonban még nem késő kihasználni azokat a támogatásokat és kedvezményeket, melyek jelentős kiadásoktól szabadíthatják meg a felújítás előtt vagy után állókat. Számos pályázat és támogatás elérhető attól függően, hogy az ingatlan melyik részén milyen munkálatokat végeztünk el. Könnyű elveszni a lehetőségek között, ezért a Panasonic közleményében összegyűjtötte, hogy mik az aktuális opciók, melyekre érdemes figyelni az elkövetkezendő időszakban, mi az, amit hasznos lehet minél előbb elintézni, és milyen lehetőségekkel lehet élni még a következő években is.

Varga Mihály: 140 milliárd forintra pályázhatnak a vidéki települések

Gazdaság2021.12.23, 09:50

A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelése és a turizmus fejlesztése érdekében - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalára felkerült posztjában csütörtökön.