Takarékbank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tőzsde
- takarékszövetkezet
- részvény
- gazdaság
- Mol
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csökkenhet idén a munkanélküliség a bankok szerint
7,4 százalékra csökkenhet idén a munkanélküliségi ráta az Erste és a Takarékbank szerint, a K&H pedig 7 százalék körüli mutatót vár. Az Erste szerint nemcsak a közmunka miatt van több munkahely.
Nagyobb növekedést vár a Takarékbank
Folytatódhat a magyar gazdaság határozott növekedése, derült ki a TakarékBank előrejelzéséből. A cég elemzői derűlátóan látják a helyzetet, szerintük az idén a korábban prognosztizált 2,8 százaléknál jelentősebben, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP.
2016-ra állhat helyre Magyarországon a válság előtti szint
Fizetésképtelen egy önkormányzat a takarék miatt
Majdnem kész a takarékok szövetsége
Már a takarékszövetkezetek kétharmada belépett abba a garanciaszövetségbe, amiben a hitelintézetek egymás kötelezettségeiért is felelnek. A végső határidő december 10, addigra mind csatlakozni fog. A garanciaszövetség mögött 300 milliárd forintos tőke áll.
Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás
Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselők járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelező biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Rogán Antal
- Varga Mihály
- Simicska Lajos
- Nyerges Zsolt
- Gattyán György
- Orbán Viktor
- Demján Sándor
- takarékszövetkezet
- költségvetési hiány
- internetadó
- SZÉP-kártya
- Kötelező biztosítás
- Erzsébet-utalvány
- nyitva tartás
- költségvetés 2015
- vasárnapi zárva tartás
- államadósság
- közmunka
- cafeteria
- KDNP
- Takarékbank
- Forbes magazin
- NGM
- Diófa Alapkezelő
- Széchenyi Bank
- MNB
- Európai Bizottság
- Címkefelhő »
Takarékok: Nem adtunk át ezermilliárdot
A Takarékbank és a Takarékszövetség elnökei szerint Demján Sándor tegnapi nyílt levelében alaptalanul vádaskodik. A közleményük szerint nem ezer milliárd forint került át a Diófa Alapkezelőhöz kezelésre, hanem 80 milliárd.
Demján: Miért került az FHB-hoz a takarékok 1000 milliárdja?
Nyílt levélben kéri számon az új takarékszektori rendszer vezetőit Demján Sándor, hogy miért szervezték ki pályázat nélkül a szektor közel 1000 milliárd forintjának kezelését a Spéder Zoltán vezette FHB Jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelőnek.
Hatalmas ára lehet a második nagy magyar banknak
Vagy hatalmas állami tőkeinjekcióból valósul meg a második nagy magyar banki csoportosulás, vagy legalább egy évtized kell a felépítéséhez. A bankpiaci szakemberek szerint viszont nem lesz olcsóbb a bankok szolgáltatása, ha felépül az OTP-hez hasonló méretű konkurencia.
Vége, eladták a Takarékbankot
Lezárult a Takarékbank adásvétele, mivel a Magyar Posta átruházta a tulajdonában lévő Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-re. Ez az a cég, amelyben többek között az FHB is részvényes.
- címkék:
- Takarékbank
- adásvétel
- Magyar Posta
- FHB
- Címkefelhő »
Takarékok: nem alaptörvény-ellenes az integrációs törvény
Készülnek az orgoványi ügyfelek kártalanítására
Alkotmánybíróság: Mehet a takarékok állami átvétele
A szövetkezeti hitelintézetek integrációja csak két, kisebb jelentőségű ponton alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság szerint a lépések összességében megfelelnek az alaptörvénynek.
Új elnöke van a Takarékbanknak
A Takarékbank május 29-i rendkívüli közgyűlésén a részvényesek elfogadták a bank konszolidált beszámolóját és 2014-es üzleti tervét. Személyi változásokról is szavaztak: az eddigi elnök Vojnits Tamás ezentúl vezérigazgató-helyettes lesz, az igazgatóság új elnöke Sebestyén István.
Megszüntette az egyik takarékszövetkezeti beadványt az AB
Az Alkotmánybíróság 2014. május 27-én kelt végzésével megszüntette az eljárást azoknak a beadványoknak az ügyében, amelyeket korábban a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága nyújtott be – tudta meg a Napi.hu. A bíró a takarékszövetkezeti integrációs törvény miatt szükséges alapszabály-módosítások miatt fordult az AB-hoz, de mivel a módosításokat a cégbíróság már bejegyezte, a kérdés okafogyottá vált.
MNB: A Magyar Takarék megveheti a Takarékbankot
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Takarék Zrt. és rajta keresztül az FHB Jelzálogbank tulajdonszerzését a Takarékbankban - közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Bankcsoporttá nőttek a szakadár szövetkezetek
Tizenegy korábbi takarékszövetkezet összeolvadásával és bankká alakulásával egy négy kisbankból álló új hazai bankcsoport jött létre az elmúlt hónapokban. Sikeresen kimenekültek a szövetkezeti szektor állami átszervezéséből, és olyan kistelepüléseken erősítik a pozíciójukat, ahol a nagybankok alig vannak jelen.
Takarékbanki csata: jönnek a trükkös átváltozó kötvények
Beigazolódott a papírforma, a Magyar Takarékbank Zrt. részvényesei az éves közgyűlésen megszavazták azt a kötvénykibocsátást, amelynek célja a hivatalos közlemény szerint az, hogy – összhangban a kormány nemzetstratégiai célkitűzéseivel – érvényt szerezzen a Takarékbank állami tulajdonrészének értékesítéséről szóló kormányhatározatnak.
- címkék:
- kötvény
- Magyar Takarék
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Újabb trükköt kell bevetni a Takarékbank megszerzéséhez
Miután komoly jogi akadályok gördültek a takarékszövetkezeti átalakítás végleges befejezése elé, egy eddig ismeretlen értékpapír kibocsátásával szerezné meg a többségi tulajdont a Magyar Takarék. Akkor is az övé lehet a Takarékbank többsége, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a takarékszövetkezeti törvényt.
- címkék:
- per
- Magyar Takarék
- Takarékbank
- Címkefelhő »
A bíró megtiltotta a Takarékbank privatizációjának lezárását
A Posta nem adhatja át az eladott részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-nek, döntött a bíróság az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség kontra magyar állam perben. A bíróság szerint a törvény több ponton az alaptörvénybe ütközik, de mivel ezt csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, megkeresik a tesületet, hogy vizsgálja meg a tavaly nyáron hozott integrációs törvény alkotmányellenességét.
Nem tudott döntést hozni az Alkotmánybíróság a takarékokról
Az Alkotmánybíróság a keddi teljes ülését a takarékszövetkezeti szektor állami átalakítása ügyének szentelte, de nem hozott döntést – írja a Napi Gazdaság. Az Origo információi szerint nincs véleményegység a bírák között, így rövid távon nem is várható határozat.
Eldől, visszafordítható-e a takarékszövetkezeti átalakítás
Az Alkotmánybíróság most még megállíthatná a takarékok állami irányítás alá sorolását, de kicsi erre az esély, írja a Népszabadság. Ha kedden a testület nem ad igazat az állami gyámságnak megágyazó törvény ellen tiltakozóknak, akkor a Takarékbank többségi tulajdonrészét megszerző befektetőcsoport örülhet, sok takarékszövetkezeti vezető pedig végleg bánkódhat.
Átmenetileg leállították a Takarékbank-ügyet
Mivel még nem zárult le az a per, amelyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség megtámadta a magyar államot a Magyar Posta tavaly augusztusi tulajdonszerzése miatt, a bíróság a következő tárgyalásig megtiltotta a Posta és az MFB kezében lévő részvénycsomag eladását a Magyar Takaréknak. Újabb fejlemény április 18-án várható.
A hat legfontosabb kérdés a Takarékbankról
A kormány szűk kilenc hónap alatt előbb államosította a Takarékbankot, majd 9 milliárdért továbbadta egy magánbefektetői körnek, teljesen átrendezve egy 2100 milliárdos piacot. Eközben sok csavar és furcsaság történt, nem csoda, ha valaki menet közben elvesztette a fonalat. Nekik próbálunk segíteni azzal, hogy hat pontban összefoglaljuk a lényeget.
- címkék:
- gazdaság plusz
- FHB
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Megvan a Takarékbank vevője
A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vásárolja meg a Takarékbank 54,8 százalékos részesedését - közölte a két eladó társaság, az MFB és a Magyar Posta az MTI-vel.
- címkék:
- privatizáció
- FHB
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Hivatalos: a Magyar Takaréké a Takarékbank
Az MFB és a Magyar Posta közzétette, hogy a Magyar Takarék vette meg a Takarékbank 54,8 százalékos részvénycsomagját valamivel több, mint 9 milliárd forintért. A vevő egyedüliként pályázott, egy kormányrendeletből már február végén világossá vált, hogy győzött is, a mostani bejelentés így puszta formalitás.
Ilyen furcsán nem adtak még el bankot Magyarországon
A végéhez közeledik a Takarékbank eladása, és bár eredményt még nem hirdettek, mindenki tudja, hogy ki győzött. Ahogyan az állam tavalyi bevásárlása, úgy az eladás körülményei miatt is forrongnak a szövetkezeti bankárok.
Kiderült, ki viheti a Takarékbankot
Szerdán este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását.
Egy takarék beperelte a magyar államot a takarékok államosítása miatt
Egy takarékszövetkezet, amelynek az ügyvezetője 20 éve Fidesz-párttag, és a párt delegálja a megyei képviselőtestületbe, az emberi jogi bíróságon perel a Fidesz-kormány intézkedése, a takarékok államosítása miatt.
Ma délig bankot lehet venni
Az állam március végéig eladja a Takarékbankban levő többségi részesedését. Az eladás gyorsasága furcsa. Ma délig kell pályázni, de a takarékszövetkezetek jó része nevében nyilatkozó szervezet szerint a tender könnyen lehet, hogy már le van játszva.
A fejlesztési tárca vitatja Demjánék állítását
- címkék:
- pályázat
- tender
- Takarékbank
- NFM
- OTSZ
- Címkefelhő »
Demjánék szerint egy pályázóra írhatták ki a TakarékBank tendert
Érvénytelennek tekintik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem vonják vissza, akkor magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.
Szász Károlyt szeretik a törvények
Szász Károly a szerencse fia. A pénzügyi felügyelet egykori elnökét rengeteg pénzzel kárpótolta az állam, amiért megszűnt a munkahelye tavaly ősszel. Ráadásul a kormányzat úgy módosította a róla szóló törvényt, hogy bármikor elhelyezkedhet a pénzügyi szférában, pedig ez a kettő együtt nagyon keveseknek adatik meg. Szásznak ráadásul nem is először volt ekkora mázlija a törvényekkel. Még azok sem nyilatkoznak az ügyről, akik lehetővé tették mindezt Szásznak.
Demjánék az államosítás miatt perelnek
Már árverezik a Takarékbankot
Meghirdették a Takarékbank privatizációját, melynek első állomásaként az érdeklődők február 6-ig tehetik meg ajánlataikat - írja röviden a Reuters.
- címkék:
- privatizáció
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Bankos összeesküvés-elméleteket szült a kormány meglepő húzása
Meglepően hamar akar túladni az állam a nyáron hasonló gyorsasággal megszerzett Takarékbanktól, és az indítékokról ezúttal is hallgat a kormány. Visszakaphatják-e a takarékszövetkezetek az irányítást, vagy a vevő máshonnan érkezik?
- címkék:
- eladás
- FHB
- Takarékbank
- OTP
- Címkefelhő »
Kiszáll az állam a Takarékbankból
Nyilvános, nemzetközi pályázaton adja el a Takarékbankban lévő többségi tulajdonát az állam, annak, aki a legtöbbet ad érte - írja az Index.
Már márciusban kiszáll az állam a TakarékBankból
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben meglévő többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a legmagasabb vételárat ajánló befektető részére, a kormány erről szóló határozata a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
- címkék:
- pályázat
- eladás
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Egyre népszerűbb a faktoring a középvállalatoknál
Mintegy 40 százalékkal növelte forgalmát a TakarékFaktorház az elmúlt évben. Az új ügyfelek többsége a középvállalatok közül került ki.
Nőtt a TakarékBank piaci részesedése a kkv-finanszírozásban
A kkv-finanszírozásban meglévő 1,6 százalékos piaci részesedését érdemben javította a TakarékBank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első üteme révén - mondta Tari István, a Takarékbank osztályvezetője.
- címkék:
- kkv-finanszírozás
- MNB
- Takarékbank
- Címkefelhő »
A bélyegnek látszó matrica
A Takarékbank mézesmadzagnak használja a takarékbélyeggel kapcsolatos nosztalgiát. A terméknek nem sok köze van az egykori iskolai bélyegekhez - sajnos, és egyben szerencsére.
Csányi: A politikai közélet ma versenyhátránya az országnak
Csányi Sándor hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként beszélt a bankrendszerről, a populizmusról, a devizahitelesekről, a Takarékbankról és természetesen Lázár Jánosról is.
Matricaként éled újjá az iskolai takarékbélyeg
Újraindítja az előző rendszerben bevezetett takarékbélyeg-gyűjtési programot a Takarékbank. Az állatokat ábrázoló, TakarékMatrica néven árult termékkel az alsó tagozatosokat célozzák meg.
Vojnits: Szó sincs államosításról
Vojnits Tamás, a Takarékbank igazgatóságának szerda este megválasztott új elnöke szerint az állam csak addig száll be az üzletmenetbe, amíg a rendszernek szüksége van a megújításra, feltőkésítésre, minden egyéb későbbi privatizációval kapcsolatos állítás a fantázia világába tartozik.
A kormány embere lett a Takarékbank új elnöke
Kedden lezajlott a Takarékbank közgyűlése, az állam többségi tulajdonos lett, szerdán este pedig megválasztották az új vezetőket. Az igazgatóság új elnöke Vojnits Tamás, az átalakításért felelős kormánybiztos lett, a vezérigazgató Szabó Levente, korábbi vezérhelyettes.
- címkék:
- Vojnits Tamás
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Konzultáltak a takarékokkal, csak épp a papírokat nem küldték el előre
Kedden hívták a szerdai egyeztetésre a Pest megyei takarékszövetkezetek vezetőit, ráadásul úgy, hogy nem küldték el előre az alapszabályokat, amelyről egyeztetni kellene. Az egyik érdekszervezet szerint ha ez átmegy az európai fórumokon is, akkor Magyarországban semmilyen tulajdon nincs biztonságban.
Lázadást fontolgatnak a takarékszövetkezetek
Háromszor kell igent mondaniuk a takarékszövetkezeteknek ahhoz, hogy a kormány vágya teljesüljön, és az állam fölénybe kerüljön a vidék bankjaiban. Az első megvolt, a takarékok felháborodottan ugyan, de csatlakoztak az új integrációs szervezethez. A neheze azonban hátravan, forró augusztusi közgyűlések jönnek, amelyeken több takarékszövetkezet a lázadást fontolgatja.
Küzdenek a takarékok
A hét közepén esedékes takarékszövetkezeti közgyűlések egyetlen tétje, hogy a Takarékbankot érintő változásokra igent mondjanak az intézmények, különben kiírják magukat a hitelintézeti körből. A szövetség ugyanakkor a jogorvoslati lehetőségek fenntartására figyelmeztet.
Duplán buktak a devizahitelesek
Csalódást okozott a Kúria ítélete a devizahiteleseknek, viszont lehet, hogy a végrehajtások felfüggesztéséhez elegendő az, hogy jogtalanul emelte meg a bank az árfolyamrést. A takarékszövetkezetek minden erőt bevetve harcolnak az államosításuk ellen, a bankok természetesen áthárítják a tranzakciósilleték-emelést, és még a trappista is sokkal drágább lesz augusztustól. De legalább a kártyás fizetés ingyenes maradhat, és a tőzsdék is emelkedtek.
Demján: Sokkal nagyobb tűz lesz ebből
"Jellemével nem férne be egy szövetkezetbe" - jellemezte a takarékok átszervezéséért felelős kormánybiztost, Vojnits Tamást Demján Sándor nagyvállalkozó. A takarékok szövetsége nevében Demján újabb levelet írt a köztársasági elnöknek, arra kérve őt, hogy küldje el a törvényt az Alkotmánybíróságnak.