Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- női tenisz
- Marija Jurjevna Sarapova
- Justine Henin
- Patty Schnyder
- legfrissebb
- legrégebbi
Clijsters-Mauresmo döntő a nőitenisz-vébén
Nem lesz belga házidöntő a női teniszezők Los Angelesben zajló hárommillió dollár összdíjazású világbajnokságán, miután az elődöntő egyik ágán a francia Amélie Mauresmo három játszmában legyőzte a második helyen rangsorolt, hétfőtől világelső Justine Henin-Hardenne-t. A másik összecsapáson a címvédő Kim Clijsters (aki egyébiránt párosban is bejutott a fináléba) az amerikai Jennifer Capriatit verte. Anna Kurnyikova közben bejelentette, egyelőre nem vonul vissza.
Szafin Agassit is legyőzte az AusOpenen
Marat Szafin csütörtökön bebizonyította, ismét a teniszvilág közvetlen élmezőnyének tagja: a még néhány napig világelső Andy Roddick keddi legyőzését követően óriási csatában, 3 óra 42 perc alatt diadalmaskodott a Melbourne-ben 26 meccsen át veretlen, 1995-ben, 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is bajnok Andre Agassi ellen. A női egyes elődöntőjében a papírformának megfelelően a két belga klasszis, Justin Henin-Hardenne és Kim Clijsters diadalmaskodott.
Henin nyerte a melbourne-i női döntőt
A belga Justine Henin-Hardenne nyerte az év első Grand Slam-tornáját, az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, miután 1 óra 47 perc alatt, három játszmában legyőzte honfitársát, Kim Clijsterst. Férfi párosban a címvédő francia Michael Llodra, Fabrice Santoro duó két szettben legyőzte az első helyen kiemelt amerikai Bob Bryant és Mike Bryan kettőst.
Clijsters Párizsban nyerte huszadik tornáját
Andy Roddick, Anthony Dupuis és Fernando González győzelmével ért véget az elmúlt hét három ATP-tenisztornája. A hölgyek legrangosabb viadalán, Párizsban a belga Kim Clijsters nyert, megszerezve ezzel pályafutása 20. WTA-elsőségét.
- címkék:
- Fernando González
- James Blake
- Olivier Rochus
- Anthony Dupuis
- Andy Roddick
- Kim Clijsters
- Justine Henin
- Tommy Robredo
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Ivan Ljubičić
- Juan Mónaco
- Márkosz Pagdatísz
- Luis Horna
- Agustín Calleri
- Rainer Schüttler
- tenisz
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Párizs
- Címkefelhő »
Ferrero megelőzte Roddickot
Juan Carlos Ferrero a rotterdami torna vasárnapi döntőjében vereséget szenvedett ugyan Lleyton Hewitt-tól, fináléba jutása mégis elég volt ahhoz, hogy a harmadikról a második helyre jöjjön fel a férfi teniszezők hagyományos világranglistáján. A nőknél már csak 301 pont Kim Clijsters hátránya Heninnel szemben.
Henin biztosan menetel Dubaiban
Az első helyen kiemelt, világranglista-vezető belga Justine Henin-Hardenne és - némi meglepetésre - az orosz Szvetlana Kuznyecova jutott az 585 ezer dollár összdíjazású dubai női tenisztorna döntőjébe. Henin-Hardenne azt az amerikai Meghann Shaughnessy-t verte két sima játszmában, aki az első fordulóban Kapros Anikót, a másodikban pedig Mandula Petrát búcsúztatta.
Kuznyecova legyőzte Venus Williamst
A világranglista 29. helyén álló Szvetlana Kuznyecova két sima játszmában legyőzte Venus Williamst a dubai, 585 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-torna negyeddöntőjében. A világelső Justine Henin-Hardenne ugyanakkor lemosta a pályáról Conchita Martinezt.
Henin-Hardenne nyert Dubaiban
Az első helyen kiemelt, világranglista-vezető belga Justine Henin-Hardenne két játszmában legyőzte az orosz Szvetlana Kuznyecovát az 585 ezer dollár összdíjazású dubai női tenisztorna döntőjében.
Kapros nagy csatában búcsúzott Miamiban
Kapros Anikónak nem sikerült a bravúr a 3 millió dollár összdíjazású miami női tenisztornán: a magyar játékos a 16 közé jutásért óriási küzdelemben, három játszmában vereséget szenvedett a 10. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától.
Nalbandian sem indulhat Wimbledonban
Rájár a rúd a nagyágyúkra, ugyanis Agassi, Gaudio, Henin és Clijsters után David Nalbandian személyében újabb nagy név jelentette be, sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságtól. Amanda Coetzer bejelentette visszavonulását.
- címkék:
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Gastón Gaudio
- Amanda Coetzer
- Kim Clijsters
- Justine Henin
- Andre Agassi
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Lleyton Hewitt
- argentin
- Tomáš Berdych
- Fernando González
- Márkosz Pagdatísz
- Jarkko Nieminen
- női tenisz
- tenisz
- Andy Murray
- Novak Đoković
- Eastbourne
- Wimbledon
- Címkefelhő »