szurkálás

címke rss

Hangos horkolás miatt halálra késelte szomszédját egy férfi

Nagyvilág2024.01.25, 08:35

Két férfi hónapok óta vitatkozott azon, hogy egyikük hangosan horkol. Néhány napja is ezen veszekedtek, majd az egyik férfi betört a másikhoz, hogy elmondja megműtteti magát. Ám az nem hitt neki, és halálra szurkálta a horkoló.

Egy 12 éves fiú hátba szúrt egy vele egyidős fiút Hajdúhadházon

Itthon2023.11.23, 11:50

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia Hajdúhadházon. Egy 12 éves fiú támadt rá egy vele egykorú fiúra. Megütötte, aztán hátba szúrta.

Összeszurkálta barátnője rokonait egy elhagyott Csongrád-Csanád vármegyei férfi

Itthon2023.06.09, 14:29

Több embert is brutálisan összeszurkált egy férfi Csongrád-Csanád vármegyében. Az egyik férfi, aki a gyerekét védte életveszélyes állapotban került kórházba a támadás után. Soha nem épült fel teljesen. A támadó a gyereket akarta először megszurkálni.

Brutális kegyetlenséggel szurkálta össze saját gyereke fejét egy Bács-Kiskun vármegyei nő

Itthon2023.06.08, 11:01

Minden előzmény nélkül, késsel esett neki a saját kislányának egy asszony. A fejét szurkálta a hétéves gyereknek, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. Csak a szerencsének, és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően maradt életben.

Éktelen ordítozásra riadtam - a szomszéd tudta Tengelicen, hogy nagy a baj - videó

Itthon2023.06.01, 14:13

Holtan találtak rá egy fiatal lányra Tengelicen az egyik házban ma hajnalban. A szakértőknek azonnal egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt. A Teol most megtudta, hogy a lányt halálra szurkálták. A gyilkosa a rokona, az unokatestvére lehet, akit a rendőrök, és a Terrorelhárítás kommandósai közösen fogtak el.

Egyetlen szúrással ölte meg szerelmét egy Pest vármegyei nő

Itthon2023.06.01, 11:48

Többször is összeverekedett egy Pest vármegyei pár. A nő háromszor is megszúrta a férfi. Mind a háromszor lábon. Az utolsó veszekedés során a szúrás olyan brutális volt, hogy a férfinak esélye sem volt, elvérzett.

Késsel támadt rá két nőre egy gyáva férfi az 52-ées villamoson

Itthon2023.05.22, 14:27

Közösség tagja ellen, felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt ítéltek el egy 35 éves férfit. Késsel a kezében támadt rá két nőre egy villamoson, többször feléjük szúrt, azt mondta nekik, hogy el fogja vágni a torkukat. A rendőrök pillanatok alatt elfogták.

Húsklopfolóval verte a felesége fejét, aztán összeszurkálta a kegyetlen férj Nyírtelken

Itthon2023.05.22, 11:23

Brutálisan összeverte, és megalázta feleségét egy férfi. Előbb olyan erővel verte, egy húsklopfolóval a nő fejét, hogy annak eltört a nyele. Aztán két késsel is szúrkálta. Ezután a fejsze következett volna, de a nőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy rájött, ha halottnak tettei magát, a férfi ott hagyja. Ez volt ugyanis a férfi célja, hogy megölje a feleségét. A férfi ezután fel akarta vágni a saját ereit. A véres jelenetsort a pár másfél éves kislánya végignézte.

Majdnem halálra késeltek egy ápolót a szekszárdi kórházban

Itthon2023.05.15, 16:37

Rátámadt egy beteg egy ápolónőre hétfőn hajnalban Szekszárdon a kórházban. Kés volt a kezében, és többször meg is szúrta a nőt, aki életveszélyes állapotba került – írja a Tények.hu az MTI-re hivatkozva.

Horrorfilmbe illő kivégezés - egy 12 éves kislányt körömreszelővel gyilkolt meg két másik gyerek

Nagyvilág2023.03.22, 06:50

Megúszhatja a börtönt az a két lány, akik meggyilkolták 12 éves iskolatársukat. Egy elhagyott vasúti alagúton keresztül csalták ki az erdőbe, majd 32-szer szurkálták meg egy körömreszelő éles végével, aztán egész egyszerűen ott hagyták a Németországban található Freudenberg városhoz közeli erdőben. A gyilkosok azért úszhatják meg a börtönt, mert mindketten 14 év alattiak - írja a The Sun.

Meglőtte, aztán majdnem halálra szurkálta ismerősét egy férfi Tatabányán

Itthon2023.03.17, 16:14

Letartóztatták azt a férfit, aki előbb meglőtte egy gázfegyverrel, aztán egy késsel megszúrta ismerősét. A bíróság szerint ha szabadon marad, megnehezítheti a bizonyítást, illetve befolyásolhatja, vagy akár meg is félemlítheti a tanúkat.

Tapétavágóval szurkálta össze 13 éves iskolatársát egy lány Szepetneken

Itthon2023.03.09, 16:56

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában. Sznopek Veronika rendőrségi szóvivő elmondta, az eset szerdán, az iskola egyik mosdójában történt, ahol a lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.

Több, mint 20 év után emelhetnek vádat egy férfi ellen, aki majdnem halálra késlt egy fiatal nőt

Itthon2023.03.09, 11:07

2001-ben egy akkor 27 éves nőt támadott meg egy férfi Kecskeméten. Az asszony a szerencsének és két, közelben lévő férfinek köszönhette, hogy életben maradt: amikor kiabálni kezdett, a segítségére siettek, a támadó pedig elfutott. A rendőrök a kést, amivel a férfi támadt, a közelben megtalálták, de a támadót nem. Az ügyet időről időre elővették a rendőrök, de a rejtélyes támadót nem sikerült elfogni.

Egy lány miatt támadott a Deák téri késelő

Itthon2023.02.20, 13:29

Fél nap alatt azonosították, aztán elfogták azt a 18 éves fiút, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban az 5. kerületi Erzsébet téren, a Deák tér mellett késével halántékon szúrt egy 18 éves kamaszt. Az áldozatot a mentősök életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol romlott az állapota. 

Késelés Debrecenben: Azzal hívtak, hogy megszurkálták a lányomat, minden szörnyűség lejátszódott a fejemben

Itthon2023.01.27, 15:57

Majdnem halálra szúrta iskolatársa egy 16 éves lányt Debrecenben. Ahogy azt korábban megírtuk, a konfliktust az okozta, hogy Vera összejött a támadója, Bea exével, amit ő nem tudott elviselni. A Bors információi szerint a szintén 16 éves János alig néhány hónapot járt együtt annak idején Beával, a fiú pedig a szakításuk után csak egy évvel állt össze Verával, akivel már szintén egy esztendeje együtt vannak.

Lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú

Itthon2023.01.26, 15:45

Lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen. A járőr azért ment ki a társasházhoz, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért: a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.

Egy fiú miatt szúrta majdnem halálra iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben

Itthon2023.01.26, 13:42

A 16 éves lány tegnap késelte meg az iskolatársát Debrecenben, akinek a sérülései életveszélyesek voltak. Valószínűleg egy fiún vesztek ösze.

Drámai videón, ahogy a rendőrök rálőnek a rendőrgyilkosra és elfogják

Itthon2023.01.13, 15:03

Az Origo megszerezte a videót, amin látszik, ahogy a rendőrgyilkost elfogják a rendőrök. Az ámokfutó percekkel korábban szúrta halálra társukat, ők pedig sebesülten, vérző lábbal, karral üldözték a még akkor magából kikelve őrjöngő férfit. A felvételt készítők háttérben hallható szavaiból kiderül, hogy a felvétel kezdete előtt a rendőrök leadtak egy figyelmeztető lövést - erre indították el a felvételt. A felvételen az is látható, hogy a férfi késsel a kezében a villamosmegálló felé fut, ahol nemsokkal korábban állt meg egy villamos - az utasok védelmében a rendőrök kénytelenek voltak lőni.

Egy 29 éves főtörzsőrmestert késeltek halálra éjjel Budapesten

Itthon2023.01.13, 09:36

Baumann Péter főtörzsőrmester az a rendőr, akit tegnap éjszaka egy férfi halálra szurkált. A rendőrség őt gyászolja, a rendőrkapitányságokra fekete zászlót, a rendőrségi autókra gyászszalagot tesznek ki.

Brutális gyilkosság lett a baráti beszélgetés vége Aranyosapátin

Itthon2022.11.30, 13:05

Egy férfit az otthonában látogatta meg az egyik legjobb barátja, és egyben kollégája. Jó hangulatban beszélgetett, italoztak, ám egy idő után vitázni kezdtek, és össze is verekedtek. Végül a házigazda egy összecsukható kést vett elő, amellyel többször nyakon szúrta áldozatát. A 46 éves férfi azonnal meghalt.

Összeszurkálta a menyasszonyát, az új barátnőjét és annak anyját egy férfi Ráckevén

Life.hu2022.11.29, 22:59

Menyasszonyát, majd később az új barátnőjét és annak anyját is megszurkálta egy ráckevei fiatal. 2020-ban emeltek ellene vádat, a Fővárosi Törvényszék 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a kamaszt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Azzal hívta a rendőröket egy salgótarjáni nő, hogy megölték az anyját - persze ő tudta, ki tette

Itthon2022.11.25, 10:26

Egy 57 éves nő hívta a rendőröket márciusban azzal, hogy salgótarjáni lakásának konyhájában holtan találta édesanyját. Nem sokkal később kiderült, hogy ő maga szurkálta halálra a saját anyját, néhány nappal korábban.

Szíven szúrta kötekedő ellenfelét a fiatal fiú

Itthon2022.11.16, 11:25

A fiatal fiú januárban munkából, már sötétedés után tartott haza, amikor a házuk előtt találkozott ismerősével. Azonnal vitatkozni kezdtek. Kölcsönös szidták egymást, aztán mindketten hazamentek. Az idősebb fiú, aki ekkor már részeg volt, nem tudta túltenni magát a sértéseken, ezért több barátjával visszament a helyszínre, ahol üvöltözve verekedni hívta vitapartnerét. Mindez majdnem az életébe került

Amikor szólt a felesége, hogy nem mosogatott el, 18 szúrással kivégezte

Itthon2022.11.11, 10:12

Gyakorlatilag kivégezte a feleségét egy férfi, Nyíregyházától nem messze. Azután esett neki az asszonynak, hogy az szóvá merte tenni, hogy megint részeg, és még a tegnapi kést sem mosta el. A férfi ellen most vádat emeltek, ha mindent beismer, 13 évre ítélik.

Majdnem halálra szúrta és élve felgyújtotta barátját egy férfi Erdőkertesen - videó

Itthon2022.10.07, 10:27

Kedden reggel egy erdőkertesi házhoz riasztották a rendőröket, és a mentősöket. A megadott címen egy megszúrt férfit találtak, aki tele volt égési sérülésekkel. Életveszélyes állapotban vitték kórházba. Támadója akkorra már elmenekült, így azonnal keresni kezdték. Végül a férfi maga jelentkezett.

Szabó ollóval szurkálta halálra idős, beteg anyját egy hatvani férfi

Itthon2022.10.05, 10:57

A férfi évek óta a 84 éves anyja hatvani lakásában élt. Az asszony a betegsége miatt folyamatos ápolásra és gondozásra szorult. Ezt a fia csinálta, amiért ápolási díjat kapott. Ez volt gyakorlatilag az egyetlen állandó jövedelme, ráadásul azt is elveszthette volna, ha az anyja egy olyan intézménybe kerül, ahol szakemberek ápolják. A férfi emellett depressziós, ami valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy 2011 karácsonya után öngyilkosságot kísérelt meg, olyan kilátástalannak látta az életét.

Megkéselték a magyar fitneszmodellt, vérben úszó férjét a TEK fogta el

Itthon2022.10.01, 11:03

A fitneszmodell, K. Ildikó és férje jó ideig egy nyírteleki házban laktak. A Tények stábjának a helyiek elmondták, hogy a pár évekig „se veled, se nélküled kapcsolatban" volt. Aztán nemrég elindították a válókeresetet.

Tagadja, hogy megszurkálta ismerősét Ferencvárosban, azt viszont elismeri, hogy az elvette a sörét

Itthon2022.09.21, 10:50

Budapest egyik legforgalmasabb részén, a Könyves Kálmán körúton kezdett késsel hadonászni egy férfi tegnap délután. Egy embert meg is szúrt, őt a mentősök azonnal kórházba vitték. 20 perccel őt is megtalálták. Épp egy presszóban ült.

Majdnem halálra szurkálta élettársát egy istenmezejei nő

Itthon2022.08.10, 12:58

A férfi január 6-án hajnalban az istenmezejei lakásukban szórakozott az élettársával, a nevelt fiával és az unokatestvérével. Hajnalban már mind részegek voltak, amikor a házigazdák összevesztek, és lökdösni kezdték egymást. A fiú ekkor közéjük állt, hogy szétválassza őket, de az idősebb férfi megütötte, aztán fellökte az őt békíteni igyekvő fiút, mire az az anya magához vett egy konyhakést, és azzal esett neki az élettársának.

A székesfehérvári kórházban szurkálta meg élettársát egy férfi

Itthon2022.08.09, 13:08

A férfi a székesfehérvári kórházban ápolónőként dolgozó volt élettársára támadt rá. Fojtogatta, aztán a földre lökte a nőt. Ezután egy kést szorított a nő nyakához, aztán többször a nő felé szúrt. A nőt, aki védekezett, közben többször megvágta a kézén, és a lábán.

Hátulról támadt, késsel a barátjára egy nő

Itthon2022.07.26, 12:29

Egy nő áthívta magához régi ismerősét tavaly márciusban. Beszélgetni kezdtek, aztán egy idő után már vitatkoztak, ezért a nő elküldte ismerősét, majd egyre idegesebben, egy késsel a kezében kilökdöste a a kapun. Az 51 éves férfi hazaindult, de a nő dühében a neki már hátat fordító férfit a kést tartó kezével kezdte ütni, és hétszer megvágta.

Féltékenységből megszurkálta gyerekkori barátját a nádudvari férfi - fotó

Itthon2022.06.29, 11:16

Ököllel ütötte a szomszédját, ahol csak érte, aztán négyszer meg is szúrta egy férfi. Azért esett neki gyerekkori barátjának, mert az gondolta, hogy annak viszonya van élettársával. Tévedett, letöltendő börtönre ítélhetik.

Megkéselte az ápolónőt egy beteg a miskolci kórházban

Itthon2022.06.14, 11:14

A 70 éves asszonyt egy éve Miskolcon, az egyik kórházban ápolták. Délután az ápolónő bement a kórterembe azért, hogy a betegek vércukorszintjét ellenőrizze. Amikor az asszonyhoz ért, egy időre hátat fordított, a nő pedig minden előzmény nélkül hátba szúrta.

Nyakon szúrta ismerősét a mosonmagyaróvári

Itthon2022.06.01, 15:26

A győri rendőrök őrizetbe vették azt a 30 éves férfit, aki majdnem halálra késelte ismerősét.

Ömlik belőlem a vér, én ezt nem fogom túlélni - mondta az újpesten megszúrt rendőr rádión a kollégáinak

Itthon2022.05.19, 15:29

Késsel támadt egy rendőrre egy 35 éves férfi Újpesten 2020 karácsonyán. A rendőrt összesen 13 szúrás, illetve vágás érte. A férfi most részletesen beszélt arról, hogy pontosan mi történt. Többek között arról is, hogy érezte, ahogy a támadója belé szúrja a kését markolatilag, aztán kihúzza. Azt mondja, biztos volt benne, hogy meg fog halni. A támadót végül a másik rendőr lelőtte.

Megrázó videón a brutális érdi leszámolás: gázolás, és halálos szurkálás

Itthon2022.05.18, 12:06

A vádirat szerint egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai között konfliktus alakult ki. A viszony annyira elmérgesedett, hogy az egyik közösségi oldalon élő videóközvetítésekben agresszíven illetve gyalázkodva üzentek egymásnak. Ahol aztán találkozót beszéltek meg, amelynek tragédia lett a vége. A megrázó jeleneteket több kamera is rögzítette.

Kegyetlen, hogy mivel akart gyilkolni Győrben – fotó

Itthon2022.05.09, 16:48

Előbb ököllel ütötte áldozatát, majd legalább négyszer megszúrta egy ollóval, amely végül a megszurkált férfi mellkasában maradt. A támadó most egy másik ügy miatt börtönben. És korábban is többször ült már. A mostani ítélete akár életfogytiglan is lehet.

16 éves fiú szúrt mellkason egy férfit Siófokon

Itthon2022.05.02, 09:58

Majdnem megölt egy férfit egy 16 éves fiú, eztán nem sokkal később betört egy házba. Egy gyermekotthonból szökött meg, nem először. Most felfüggesztett fogházra ítélhetik.

Hasba szúrta szerelmét egy nő Litéren

Itthon2022.04.11, 10:59

Kis híján megölte szerelmét egy nő Litéren. A férfi előbb felpofozta őt, aztán szidni kezdte. Ennek a vitának a végén ölte majdnem meg a férfit.

Egyetlen szúrással ölte meg férjét a tokodi asszony

Itthon2022.02.14, 10:45

A részeg nő egy éve a tokodi házukban szíven szúrta szintén részeg férjét. A férfi életét a mentősök sem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A nő korábban a fiát is megszúrta.

Szíven szúrta élettársát egy kisnánai férfi

Itthon2022.02.10, 13:58

A férfi és a nő nem túl régen költözött össze, amikor a heves viták elkezdődtek. Pont egy éve egy falubeli ismerősüknél vendégeskedtek, ahonnan másnap reggel részegen és zaklatottan érkeztek haza, mivel még a partin összevesztek. A vita végén a férfi a konyhában felkapott egy 20 centis kést, és az ágyon ülő élettársát mellkason szúrta.

Megvágta a nyakát kollégájának, egy budapesti telephelyen, mert az rá mert szólni

Itthon2022.02.07, 10:29

Majdnem megölte kollégáját egy férfi, egy munka utáni bográcsozáson. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A támadó azért vágta meg a kollégája nyakát, hátulról rátámadva, mert az szóvá merte tenni, hogy rendetlen, és sokat iszik.  

Hajtóvadászat Budapesten: halálra szúrtak egy férfit a nyílt utcán

Itthon2022.01.17, 09:33

Gyilkosság történt tegnap este Budapesten, a XVI. kerületben. Egy férfit szurkáltak halálra. 

Majdnem halálra szurkálta volt osztálytársát egy férfi Újpesten – videó

Itthon2022.01.12, 20:25

A vád szerint egy 28 éves férfi minden alap nélkül egy általános iskolai osztálytársát okolta minden problémájáért. Először véresre verte, az orrát is eltörte, fél évvel később pedig majdnem halálra szurkálta.

Megszúrkáltak egy férfit egy budapesti aluljáróban

Itthon2022.01.03, 15:57

Szerdán tárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki egy vita során rátámadt egy másik férfira egy budapesti aluljáróban három évvel ezelőtt.

Letartóztatták a férfit, aki majdnem halálra szurkálta a barátját Szenteste Sümegen

Itthon2021.12.30, 12:29

Egy férfi barátjával italozott utóbbi sümegi lakásán, amikor este tíz órakor minden ok vagy előzmény nélkül felkapott egy kést, és mellbe szúrta. A házigazda eszméletét vesztette, és a földre rogyott.

Befejeződött a nyomozás az intenzíven fekvő nőt összeszurkáló kínai férfi ügyében: ez lett a sorsa

Life.hu2021.12.02, 08:28

Átadta az ügyészségnek a nyomozás iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annak a kínai férfinak az ügyében, aki megszurkálta betegtársát a Honvédkórház Covid 2-es intenzív osztályán. A megtámadott 54 éves nő négy nap múlva életét veszítette.

Élete végéig börtönben maradhat a mórahalmi gyilkos, aki hátulról szúrta le az öccsét, majd a még élő fiúra rágyújtotta a házat

Itthon2021.11.16, 12:43

A férfi az elsőfokú ítélet szerint részegen leszúrta a neki háttal álló 17 éves öccsét. A fiú nem halt meg, a bátyja ennek ellenére nem segítséget hívott, hanem benzint locsolt szét a házban, és azt meggyújtotta. A főépület és az egyik melléképület teljesen leégett. A megszúrt fiú a tűzben megfulladt.

Majdnem halálra szurkálta testvérét egy férfi Szeged mellett

Itthon2021.10.19, 13:06

Kis híján megölte testvérét egy férfi szombaton. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért esett neki, az viszont biztos, hogy kétszer is megszúrta. A szúrások olyan helyeken érték a testvért, hogy életveszélyes állapotban került kórházba.  

Összeszurkálta a felesége a Heves megyei házukban, aztán menekülni sem hagyta

Itthon2021.09.10, 12:08

A nő és a férfi egy kis Heves megyei településen éltek. Rendszeresen ittak, és ilyenkor veszekedtek egymással. Két éve egy ismerősükkel elmentek a falunapra, ahol mindketten berúgtak. Amikor hazaértek, ismét vitatkozni kezdtek. A vita hevében az asszony felkapott egy kést, és kétszer megszúrta a kezével védekezni próbáló férfit. Aztán azt sem hagyta, hogy férje elmeneküljön, vagy legalább mentőt hívjon.

Csak a kora miatt nem ítélhetik életfogytiglanra a fiút, aki brutálisan halálra szurkált egy férfit Gyulán

Itthon2021.09.10, 11:30

Szó szerint kivégzett egy férfit egy 18 éves fiú Gyulán. Addig szurkálta áldozatát, amíg az meg nem halt. A hasán, a mellkasán és a hátán is megszúrta. A holttestet később egész egyszerűen a szemét mellett hagyta.

Kitalálta, hogy lakótársa szexuálisan zaklatta, ezért egy késsel halálra szurkálta

Itthon2021.09.09, 11:42

Februárban halálra szurkálta lakótársát egy férfi Komárom-Esztergom Megyében. Mindezt azért, mert állítása szerint a másik férfi szexuálisan zaklatta őt álmában. Ezt azonban csak kitalálta, semmi alapja nem volt.

Halálra szurkálta párját egy pillangókéssel egy férfi Gödön: egy járókelő hívott mentőt a nőhöz

Life.hu2021.08.13, 13:50

Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Nőnapon szúrta majdnem halálra szerelmét egy férfi Nagyatádon

Itthon2021.07.27, 14:51

Kis híján halálra szúrta élettársát egy férfi. Egy késel támadt rá az asszonyra, akit kétszer is megszúrt. Ha a szúrásokat, csak kicsit is máshol ejti, a nő nem élte volna túl. A támadás nőnapon történt.

Egy 40 éves keszthelyi férfi majdnem halálra szurkálta ismerősét

Itthon2021.07.16, 16:39

Féltékenységből majdnem megölte ismerősét egy férfi Várvölgyön. A 40 éves keszthelyi férfit azonnal elfogták.

Fényes nappal szurkálta majdnem halálra főbérlőjét Esztergomban a 85 éves férfi

Itthon2021.07.16, 11:05

A 85 éves férfi egy két szintes pincehelyiség emeleti részében, egy vita végén, egy késsel többször megszúrta és megvágta főbérlőjét, a pince tulajdonosát a gyanú szerint tegnap délután, Esztergomban. A megszurkált férfi életveszélyes állapotban került kórházba.

Továbbra is komoly veszélyt jelent a kínai férfi, aki halálra szurkált egy nőt a Honvédkórházban

Itthon2021.07.14, 10:14

Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben maradhat az a kínai férfi, aki a gyanú szerint megölt egy altatásban lévő beteget a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén. Egy másik beteget, egy ápolót és egy biztonsági őrt is megsebesített. A most elkészült szakértői vélemény szerint az elmeállapota továbbra is kóros, így pedig nem zárható ki, hogy ha szabadon engedik, újabb hasonló támadást követ el. Ezért a további kezelését rendelhetik el.

Halálra szurkálta barátját egy férfi Pécsen

Itthon2021.07.02, 13:54

A férfi tavaly augusztusban költözött be az egyik pécsi munkásszállóra. Ott ismerkedett meg későbbi áldozatával. Eleinte jóban voltak, együtt jártak szórakozni, barátságuk azonban meglazult, miután a férfinak odaköltözött a barátnője.

Börtönben marad a szakmári kamasz, aki le akarta szúrni a barátnőjét

Itthon2021.06.30, 10:20

Fojtogatta, és többször oldalba rúgta barátnőjét egy 17 éves fiú. Előtte egy nagy késsel meg is akarta szurkálni. Végül az anyja, és a mostohaapja tudta csak leállítani, közösen. A rendőröket is ők hívták.

Konyhakéssel szúrta hasba az apját a kecskeméti férfi

Itthon2021.06.14, 10:03

Nem először támadt rá az apjára az a férfi, aki ellen most vádat emeltek. A viták rendszeresek voltak köztük, ahogy a verekedések is. Egyszer egy baltával akart az apjára támadni. Később kis híján meg is ölte az idősebb férfi, egy konyhakéssel szúrta hasba.

Szólt a rendőröknek, hogy az élettársa ellopott egy táskát, erre a férfi hasba szúrta

Itthon2021.06.11, 10:37

Majdnem halálra szúrta élettársát egy férfi Budapesten. Azért támadt rá a nőre, mert az feljelentette őt, hogy lopott. A nő csak azért maradhatott életben, mert még időben kórházba került. Igaz a mentősöket nem a támadó, hanem a gondnok írta.

Az utolsó szavaival is kutyáját kereste a 28-as villamoson halálra késelt férfi

Itthon2021.06.01, 14:04

Egy háromfős banda támadt rá két férfira egy éve a 28-as villamoson, Budapesten. Az egyik férfit megütötték, a másikat halálra szurkálták. A banda tagjai ellen most vádat emeltek.

Az utcán, fényes nappal szurkálta majdnem halálra volt barátnőjét a bátonyterenyei férfi

Itthon2021.05.31, 17:27

A férfi és a nő egy éve szakítottak előbbi folyamatos féltékenység miatt. Mivel a férfi szakítás után is agresszíven viselkedett a nővel, a bíróság távoltartást is elrendelt. Ennek ellenére szurkálta kis híján halálra volt szerelmét a férfi.

Kést szúrt barátja hátába egy mezőkövesdi férfi

Itthon2021.05.18, 14:09

A férfi novemberben együtt ivott barátaival a mezőkövesdi lakásán. A hajnali órákban kérdőre vonta az egyik barátját, hogy miért vitte el a buliba az egyik ismerősét, aki neki nem volt szimpatikus. Aztán előbb ököllel támadt rá, aztán a ruháját rángatta, végül hátba szúrta.

Börtönben marad a békési hentes, aki csontozó késsel szúrt hasba egy férfit a kocsmában

Itthon2021.05.06, 10:30

Egy hentes 2019 nyarán részegen hasba szúrta egy kocsmában a pultos nő élettársát. Mindezt azért, mert az rászólt, hogy ne rendetlenkedjen.

Nyakon szúrt egy férfi egy eladót egy pizzériában Budapesten

Itthon2021.05.05, 13:47

Egy 25 éves férfi nem tudta kifizetni a pizzaszeletet, amit kért, ezért dühében rátámadt az üzlet alkalmazottjára Budapesten. Egy késsel nyakon is szúrta. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

30 éve gyilkolt Budapesten egy jordán migráns, most emeltek vádat ellene

Itthon2021.04.19, 10:25

Halálra szúrt egy pénzváltót egy jordán migráns a vád szerint, még 1991-ben. A holttestet a gyilkosság után eltüntette, azt azóta sem találták meg. Két társa is volt, egy szír férfi, és egy magyar nő. Őket már korábban elítélték, de nem gyilkosság, hanem rablás miatt. Ők ugyanis a gyilkosságban nem vettek részt, nem is tudtak arról, hogy társuk erre készül.

Le akart szúrni egy biztonsági őrt a miskolci pályaudvaron, mert nem szállhatott fel a buszra

Itthon2021.04.19, 09:43

A férfi a nyár elején akart felszállni egy buszra a miskolci pályaudvaron. Csakhogy olyan részeg volt, hogy ezt a sofőr nem engedte meg neki, és hívta a biztonsági őröket, akik segíteni próbáltak neki. Egyiküket akarta leszúrni.

18. születésnapi buliján szurkálta halálra ismerősét

Itthon2021.04.09, 10:15

2017-ben emeltek vádat az ellen a fiatal ellen, aki a 18. születésnapján, 2015-ben egy újpesti zártkörű születésnapi rendezvényen az ott kéretlenül, részegen megjelenő ismerősét megölte.

Majdnem halálra szurkált egy férfit egy migráns Debrecenben

Itthon2021.03.31, 10:46

Többször megütött, aztán combon szúrt egy férfit egy debreceni klub előtt egy líbiai migráns. Mielőtt a kést kihúzta volna a férfiból, még meg is forgatta benne, hogy még súlyosabb sérülést okozzon. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a megszúrt férfi nem vérzett el a helyszínen.

Más volt a gyilkos fegyver: újabb részlet derült ki a Covid-osztályon történt támadással kapcsolatban

Life.hu2021.03.25, 11:01

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, körülbelül másfél héttel ezelőtt egy kínai férfi sebészolóval összeszurkált egy lélegeztetésre szoruló tanárnőt a Honvédkórházban. A nőt a szúrások a mellkasán és az arcán érték, és a támadás után pár nappal belehalt a sérülésekbe.

Harmincszor szúrta meg a lélegeztetőgépen tartott tanárnőt a kínai szakács a Honvédkórházban - videó

Itthon2021.03.18, 13:01

Március 13-án riasztották a rendőröket azzal, hogy a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén egy 37 éves kínai férfi megszurkált egy lélegeztetőgépen fekvő, így tehetetlen beteget. Mire kiértek, a biztonsági őrök már lefegyverezték és lefogták. A történtekről és a nyomozás jelenlegi állásáról most Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője beszélt részletesen.

Meghalt a tanárnő, akit egy kínai férfi szúrt meg a Honvédkórházban

Life.hu2021.03.17, 14:53

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szombaton egy kínai férfi sebészolóval szurkált össze egy lélegeztetésre szoruló tanárnőt a Honvédkórházban. A nő a mellkasán és az arcán sérült meg, életmentő beavatkozásra volt szüksége. Szerevezete azonban sajnos ma reggel feladta a harcot.

Meghalt a nő, akit egy kínai férfi szurkált össze a Honvédkórház koronavírus-osztályán

Itthon2021.03.17, 16:01

Meghalt az a nő, akit egy kínai férfi szurkált össze a Honvédkórház Covid-osztályán szombaton – tudta meg a Blikk. A lap információi szerint a támadó a nő mindkét szemét megszúrta egy sebészeti ollóval, az egyik szúrás elérte az asszony agyát is. A férfinak drogelvonási tünetei lehettek, ezért kezdhetett ámokfutásba. Összesen öt embert sebesített meg, mielőtt elfogták. Ahogy azt korábban megírtuk, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva.

Így történt: részletek a Honvédkórház Covid-osztályán történt ámokfutásról

Life.hu2021.03.17, 12:46

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a Honvédkórház Covid-osztályán egy kínai férfi megszurkál egy öntudatlan beteget. Most kiderült, hogyan is történt pontosan a támadás.

Majdnem megölte szerelmét egy nő, de megbánta, és a férfi megbocsátott, így megúszhatja a börtönt

Itthon2021.03.17, 13:51

Majdnem halálra szúrta párját egy Siófok mellett élő nő. Azért támadt rá a szerelmére, mert a családját szidta. Egy vadásztőrt döfött a mellkasába. 

Letartóztatták a kínai férfit, aki a Honvédkórház koronavírus osztályán szúrt meg egy beteget

Itthon2021.03.16, 14:11

A 37 éves kínai férfi szombaton a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén egy sebészeti ollóval szurkált meg egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt. A megszurkált nő életveszélyes állapotba került. A rendőrök a támadót a kórház udvarán elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki – ahogy azt korábban megírtuk.

Kegyetlen gyilkosság - megszúrta, aztán rágyújtotta a házat testvérére a mórahalmi férfi

Itthon2021.03.12, 12:49

A vádirat szerint a férfi Mórahalmon részegen vitatkozni kezdett a fivérével. A vita végén a neki háttal álló testvére hátába szúrta kését, amitől az súlyos sérülésekkel esett a földre, de nem halt meg. Ezután a testvére kegyetlenül végzett vele.

Eljátszotta, hogy meg akarja venni a luxuskocsit, de amikor lebukott, megkéselte a sofőrt - képek

Itthon2021.02.24, 13:27

Késsel támadt rá egy autó tulajdonosára egy férfi Üllőn. Korábban azt mondta, meg akarja venni a kocsit. Még a házához is elvitette magát. Amikor egyértelmű lett, hogy nincs pénze, rátámadt a tulajdonosra. Pereceken belül elfogták. A zsebéből két kés is előkerült.

Hátba szúrta a némán teregető anyját egy nő egy hevesi faluban

Itthon2021.01.28, 17:09

Majdnem megölte az anyját egy nő Heves megyében, egy faluban. Kést döfött az asszony hátába, méghozzá olyan erővel, hogy az eltört. Még aznap elfogták.

Hátba szúrta a férjét egy nő Szárligeten

Itthon2021.01.25, 11:49

Majdnem halálra szúrta egy nő a férjét Szárligeten. A kertben, hátulról támadt rá a párjára. A szúrás után kivette a férje hátából a kést, és azt a mosogatóba tette.

Még élt az öccse, akit hátba szúrt, amikor rágyújtotta a házat Mórahalmon

Itthon2021.01.15, 17:58

Kegyetlenül végzett öccsével egy férfi Mórahalmon. Előbb egy vita végén hátba szúrta, aztán rágyújtotta a még életben lévő testvérére a házat, és hagyta meghalni.

Még egy gyilkosságot beismert a férfi, aki tegnap megölt egy nőt Salgótarjánban

Itthon2021.01.13, 12:58

Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint tegnap halálra szúrt egy nőt Salgótarjánban. Miközben kihallgatták, egy másik gyilkosságot is beismert, és azt is elmondta, hogy a másik áldozatát hol rejtette el.

Ne haragudj, de meg fogok halni - mondta a támadás után édesanyjának az Újpesten leszúrt rendőr - videó

Itthon2021.01.01, 14:01

Majdnem halálra késelt egy tomboló férfi egy rendőrt szenteste napjának reggelén Újpesten. Több mint tízszer szúrta meg, mielőtt a megtámadott rendőr kolléganője le tudta lőni. A megszurkált rendőr most egy videóban mindent részletesen elmesélt a támadásról, illetve arról, ami azután történt.

Majdnem halálra szúrta szerelmét a kiskunlacházi férfi, erre azt hazudta, hogy elesett biciklizés közben

Itthon2020.12.04, 12:18

A férfi és a nő egy kiskunlacházi házban éltek együtt. Pont egy éve, együtt ittak, aztán veszekedni kezdtek. Ennek lett kis híján tragédia a vége.

Tokodi tragédia: előbb mellkason szúrta a fiát, aztán megölte a férjét

Itthon2020.10.19, 13:17

Egy részeg nő áprilisban a tokodi házukban egy vita után szíven szúrta a szintén részeg férjét. Bár a mentősök gyorsan kiértek, a férfi életét már ők sem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A nőt azonnal őrizetbe vették.

Majdnem halálra szurkált egy férfit egy tizenkilenc éves fiú Tatabányán

Itthon2020.09.25, 12:31

Kiabálni kezdett, aztán hasba szúrt egy férfit egy fiatal fiú szerdán Tatabányán egy buszmegállóban a gyanú szerint. A megszúrt férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Élete végéig börtönben maradhat a férfi, aki kis híján halálra szurkálta szerelmét a XI. kerületben

Itthon2020.09.08, 13:17

Majdnem halálra szurkálta volt barátnőjét egy férfi Budapesten. Nyakon szúrta, miután a nő kidobta őt. A nő csak a gyors orvosi segítség miatt maradhatott életben.

Majdnem halálra szurkált egy férfit Marcaliban, mert zavarta a fűkasza hangja

Itthon2020.08.12, 09:50

Hátba szúrta ismerősét egy férfi tegnap délelőtt. A megszúrt férfi pont füvet nyírt, amikor a másik rátámadt. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Órákkal a vita után szurkálta halálra ismerősét a budapesti szállón

Itthon2020.07.24, 10:28

Túl hangosan hallgatott zenét egy férfi egy budapesti munkásszállón, ezért egy lakótársa rászólt. Akkor a vita után úgy tűnt minden rendeződött. A hangosan zenét hallgató férfi azonban néhány óra múlva a vád szerint halálra szurkálta ismerősét.

Vádat emelhetnek a 15 éves orgoványi fiú ellen, aki megölte az apját

Itthon2020.07.12, 15:19

Januárban egy 15 éves fiú hívta a rendőröket azzal, hogy megölte az apját. A 15 éves orgoványi fiatal ellen hamarosan vádat emelhetnek.

15 évvel azután fogták el, hogy szíven szúrt egy férfit Budapesten

Itthon2020.06.17, 11:00

A vádirat szerint egy negyvenkét éves román férfi 2004-ben egy másik férfit keresve bement egy X. kerületi lakásba. Ott miután azt mondták neki, hogy a férfi, akit keres nincs ott, elkezdte átkutatni a lakást. Eközben rányitotta az ajtót egy meztelen nőre, aki kiküldte a szobából. Válaszul ő megrúgta. A nő védelmére kelt egy másik férfi, akit előrántva egy kést megvágott és szíven szúrt. A további támadását a késelő barátja akadályozta meg, aki elhívta a késelőt.

Majdnem halálra szurkálta 22 évvel fiatalabb barátnőjét egy pátrohai férfi - videó

Itthon2020.06.12, 08:03

Egy féltékenységi vita végén egy 62 éves férfi megszúrta 40 éves barátnőjét tegnap. Hogy nem halt meg, két dolognak köszönhető: az egyik, hogy az ismerőse nem hagyta, hogy a férfi újra szúrjon, a másik, hogy a nő gyorsan kórházba került.

Nem lesz közös temetése a Deák téren halálra szurkált két fiatalnak

Itthon2020.06.09, 12:45

Nem lesz közös temetése a Deák téren halálra szurkált két fiatal fiúnak – tudta meg a Blikk. A két meggyilkolt fiút más időben, és más helyen temetik majd el.

Beszélgetés közben egyszer csak kést rántott és többször szúrt a budapesti férfi

Itthon2020.06.08, 11:55

A vádirat szerint az ötven éves férfi egy éve, az esti órákban, az egyik IX. kerületi buszmegállóban az élettársával, és a nő korábbi párjával együtt ivott és beszélgetett. A beszélgetés közben a férfi minden előzmény nélkül elővett egy kést, amellyel többször, a vállán, a hasán és a nyakán megszúrta párja korábbi élettársát. Az utolsó szúrástól a másik férfi térdre esett, majd miután észlelte, hogy vérzik a nyaka, lement az aluljáróba segítséget kérni. Óriási szerencséje volt, hogy életben maradt.  

Megszólalt a Deák téren meggyilkolt fiú nagymamája

Itthon2020.05.30, 10:46

Az utcán találkozott az erőszakos bandával az a két fiatal, akiket egy hete halálra szurkáltak a Deák téren. A Bors azt írja, a támadók megjegyzéseket tettek a fiúk társaságában lévő lányokra, ebből alakult ki a vita. A lap információi szerint a 21 éves fiút az egész testén több szúrás is érte, a fiatalabb fiút csak egy, az azonban a szívét. Mindketten az utcán, a járdán fekve haltak meg.

Elítélték a 13 éves lányt, aki hátba szúrta iskolatársát

Itthon2020.05.29, 13:58

Egy 13 éves kislány karácsony után pár nappal az egyik esztergomi gyermekotthonban minden előzmény nélkül hátba szúrta iskolatársát a vádirat szerint. A másik lányt súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Meghalt a fiam, mit mondjak?!

Itthon2020.05.23, 19:04

Az Origo elérte a Deák téri kettős gyilkosság egyik áldozatának a főnökét, rajta keresztül pedig a fiú édesapját is. A testvérét is megszúrták a támadás során. A két, ártatlan fiatal drámai meggyilkolásának újabb részleteiből kiderül, hogy a gyilkos banda tagjai többsége bűnöző volt, korábban elítélték őket.

Drámai részletek a hajnali Deák téri kettős gyilkosságról

Itthon2020.05.23, 06:47

Két fiatalokból álló társaság esett egymásnak ma hajnalban a belvárosban, a Deák téren. Előbb csak vitatkoztak, aztán verekedni kezdtek. A verekedés közben kések is előkerültek, és két fiatalt halálra szurkáltak. Hat embert már elfogtak a rendőrök.

Előző
  • 1
  • 2
Következő