szupersportautó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sportautó
- autós hír
- olasz autó
- német autó
- prémiumautó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Végre elkészülhet az Arash AF-10
Nemsokára megkezdődhet a gyártása annak az Arash AF-10 elnevezésű brit szupersportautónak, amelynek prototípusát először még a 2006-os Londoni Autószalonon láthatta a közönség.
2013-ban jön 600 lóerős SLS AMG
Bár a Frankfurti Autószalonon bemutatott SLS AMG már önmagában is a Mercedes legerősebb autóihoz tartozik, a gyártó már a jóval izmosabb Black Series változatot tervezi.
Bemutatták a Lexus szupersportkocsiját
A Tokiói Autószalonon végre lerántották a leplet a régóta várt LFA szériaváltozatáról. Az 560 lóerős szupersportkocsi 2010 tavaszán kerül piacra.
Gyártásba kerül a Veritas RS III
Elkezdi gyártani a Vermot nevű német manufaktúra az extrém külsejű Veritas RS III roadstert. Az utcai versenyautóból mindössze harminc készül, darabja 345 ezer euró.
Már készül az új Nissan GT-R
Röviddel azután, hogy a japánok elárulták, újból frissítik sportautójukat, most kiderült, hogy a Nissan már a következő generáción is dolgozik.
Hartung Sparta Nature: erősebb, mint egy Bugatti
Ezzel a büszke kijelentéssel többször is találkoztam az apró sisakgyártó manufaktúra, a düsseldorfi Hartung egyedi építésű autójára tett szóróanyagokban. Az 1360 lóerős Sparta Nature gyártásában még egy andorrai vegyipari cég, az Andorplastics is közreműködött.
Feltámadt a sirályszárnyas Mercedes
A legendás 300 SL mintájára készítette el a Mercedes új szupersportkocsiját, az SLS AMG-t, amelynek hivatalos premierje a Frankfurti Autószalonon lesz. 571 lóerő és 317 km/óra az adatlapon.
Kiszivárgott fotókon az Audi R8 Spider
Néhány nappal az Audi R8 nyitott tetős változatának premierje előtt hivatalos sajtófotók jelentek meg az interneten.
Új mérce: McLaren MP4-12C
A Forma-1-es pályák után az utcákon is összecsap a Ferrari és a McLaren, ugyanis az angol versenyistálló bemutatta legújabb közúti szupersportautóját, a 600 lóerős MP4-12C-t.
Végre bemutatják az új McLarent
Kiszivárgott képek és kémfotók után e hét szerdán a McLaren végre bemutatja új szupersportkocsiját, amely P11 helyett MP4-12C néven jelenik meg. Különleges fék-kormányzási technológiája egy betiltott Forma-1-es fejlesztésen alapul.