sztrájk

címke rss

Sztrájkol a szlovén közszféra a bérbefagyasztás ellen

Archívum2010.09.27, 19:58

Mintegy 80 ezer szlovén rendőr, vámtisztviselő, újságíró kezdett hétfőn nyílt végű sztrájkot Szlovéniában: a közszolgálati alkalmazottak tiltakoznak a kormány terve ellen, amely két évre befagyasztaná a közalkalmazotti béreket.

Egy járatot kellett törölni Ferihegyen a franciák sztrájkja miatt

Itthon2010.09.23, 19:22

Egy járatot töröltek, és több repülő késéssel indult vagy érkezett Ferihegyre a francia szakszervezetek csütörtöki általános sztrájkja miatt - közölte a Budapest Airport. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Franciaországba tartó pénteki járatoknak mi lesz a sorsuk.

Mégsem sztrájkolnak szerdától a Malév pilótái

Itthon2010.09.13, 17:31

Nem kezdenek határozatlan idejű sztrájkot a Malév pilótái szerdától, miután a légitársaság és a szakszervezet megállapodásra jutott a vitás kérdésekről a hétfő délutáni tárgyalásokon. A pilóták hétfőn tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert szerintük a cég túlzott mértékben csökkenti a fizetésüket.

Befejeződött a Malév-pilóták sztrájkja

Itthon2010.09.13, 13:16

Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődött el és a terveknek megfelelően délben be is fejeződött a Malév-pilóták figyelmeztető sztrájkja. A Budapest Airport szóvivője szerint egyetlen járat sem késett a sztrájk miatt, a pilóták szakszervezete szerint azonban szerdától határozatlan idejű sztrájkot kezdenek, ha hétfőn nem sikerül megállapodni. A légitársaság és a pilóták egy évi 1 milliárd forintos bérelvonáson miatt különböztek össze.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Itthon2010.09.12, 19:36

Hétfőn délelőtt tíz óra és dél között sztrájkolni fog a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete. A szakszervezet szerint csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév-járatoknál emiatt.

Százezrek tüntettek a francia nyugdíjreform ellen

Nagyvilág2010.09.07, 20:38

A kormányzati becslés szerint is több mint egymillióan tiltakoztak kedden Franciaországban az ellen, hogy a kormány 62 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 41,5 év járulékfizetéshez kötné az öregkori ellátást. Szakértők szerint a kormány nem fog változtatni a terveken.

Sztrájkkal fenyegetnek a Malév pilótái

Archívum2010.09.06, 08:04

Amennyiben nem vezetnek eredményre a kollektív szerződésről kezdeményezett tárgyalások, úgy szeptember 15-én sztrájkba lépnek a Malév pilótái.

Napi ötven euró jár a sztrájkok miatt Görögországban rekedt turistáknak

[origo] utazás2010.08.25, 17:55

Már csak a görög parlament jóváhagyására vár a hosszas huzavona után elkészült törvénytervezet, amelynek értelmében kártérítést kapnak azok a külföldiek, akiknek a sztrájkok miatt kényszerűen meg kellett hosszabbítaniuk ott tartózkodásukat.

Szűkítenék a sztrájkjogot a munkaadók

Állás 20112010.08.03, 08:42

Elégedetlenek a sztrájk jogi szabályozásával a munkaadók, ezért több ponton is "pontosítást", szűkítést szeretnének. A kamarai elnök másként szabályozná a sztrájkjogot a versenyszférában és a közszolgálatban - írja a Népszava.

Befejezték a sztrájkot a görög fuvarozók

Nagyvilág2010.08.01, 18:53

Egy hét után vasárnap végett vetettek a Görögország üzemanyag-ellátását ellehetetlenítő sztrájkjuknak a görög fuvarozók. A sztrájkolók a kormány őket érintő válságintézkedései miatt tiltakoztak.

A "made in China" modelljéről szólhat a kínai sztrájksorozat

Archívum2010.06.17, 11:29

A Honda után a Toyota egyik kínai beszállítójánál is sztrájkba léptek a munkások csütörtöki hírek szerint. Az elmúlt időben több sztrájk is leállította a termelést különböző vállalatoknál.

Sztrájkol a johannesburgi BKV

Archívum2010.06.14, 22:49

Elmaradt munkabérük miatt sztrájkolnak a biztonsági őrök a vb egyik helyszínén, Fokvárosban. Johannesburgban a buszvezetők tartottak munkabeszüntetést.

A turizmusban dolgozók is sztrájkolnak Görögországban

[origo] utazás2010.06.04, 17:44

Huszonnégy órás sztrájkot hirdetett meg június 30-ára Görögországban az idegenforgalmi dolgozók szakszervezete. A dolgozók már június 16-án is hallatják szavukat, négy órára szüneteltetik a munkát, és az utcára vonulnak.

Tönkre tehetik a nyaralást az európai sztrájkok

[origo] utazás2010.06.01, 13:23

Több dél-európai országban is általános sztrájkokat hirdettek júniusra, s bár ezekben az országokban nem ritkák az egyes ágazatokat érintő munkabeszüntetések, az általános sztrájk meglehetősen ritka. Egy általános leállás könnyen tönkreteheti a nyaralást is, ezért nem árt előre tájékozódni. 

Két rossz közül választhatnak Európa dolgozói

Archívum2010.06.01, 19:43

Júniusra szinte egységesen sztrájkokat ígérnek, de a jelek szerint két véglet között ingadoznak a nyugat- és dél-európai szakszervezetek. A megalkuvó írek példája és a keményvonalas görög álláspont követése egyaránt visszaüthet.

"Be van verve a szög" - langyos lett a sztrájk Nagyváradon

Gazdaság2010.06.01, 11:55

A múlt héten még több tízezren tüntettek a kormány megszorításai ellen Bukarestben, de a nagy hírveréssel beharangozott általános közalkalmazotti sztrájk olyannyira langyosra sikerült Romániában, hogy észrevenni is alig lehetett. Nagyváradon csupán néhány tucat tanár sztrájkolt, de még ők is egyetértenek vele, hogy túl sok pénz megy el az állami dolgozókra. Riport az erőtlen romániai sztrájkról.

Ferihegyet is érinti a British Airways újabb sztrájkja

Nagyvilág2010.05.30, 10:17

Újabb ötnapos sztrájkot hirdetett a British Airways utaskísérőit tömörítő szakszervezet, sőt, már az azt követő munkabeszüntetést is beharangozták. A londoni repterek közül a munkabeszüntetés a Heathrowt érinti leginkább, ahonnan a budapesti járatok is közlekednek. A sztrájkmenetrend szerint napi négy járatból csak kettő közlekedik Ferihegyre és vissza. Az utaskísérők az őket érintő megszorítások ellen tiltakoznak.

Sztrájkkal tiltakoznak a románok a brutális megszorítások ellen

Archívum2010.05.27, 14:54

Sztrájkok egész sora bénítja meg a jövő héten Romániát, az állami alkalmazottak szakszervezetei így készülnek tiltakozni a kormány által tervezett drasztikus megszorítások ellen. Május 31-től teljes ágazatok, szakmák dolgozói szüntetik be a munkát, a megmozdulások sora meghatározatlan ideig tart majd.

Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle

Gazdaság2010.05.25, 08:03

Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.

Napi két Budapest-London járat marad ki a British Airways-sztrájk miatt

Nagyvilág2010.05.24, 13:10

Öt napos sztrájkba kezdtek a British Airways dolgozói, mivel nem tudtak megállapodni a bérekről a társasággal. A budapesti járatok közel fele maradhat ki emiatt, ami azt jelenti, hogy napi két járat nem indul el.

Hétfőtől sztrájkolnak a British Airways stewardessei

Nagyvilág2010.05.23, 17:55

Öt napos sztrájkba kezdenek hétfőn a légi utaskísérők a British Airways-nél. A súlyos anyagi gondokkal küszködő légitársaság két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, a korábbi sztrájkban résztvevőktől pedig elvette a nekik és családjuknak járó utazási kedvezményeket is.

A Ganz-Röck még mindig nem fizetett a dolgozóknak

Gazdaság2010.10.12, 14:34

Továbbra sem kapják meg elmaradt bérüket a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának dolgozói - közölte Kengyel Gábor, a Vasas Szakszervezet helyi bizottságának a titkára csütörtökön.    

Tüntetés- és sztrájkhullám söpör végig Románián

Gazdaság2010.04.29, 17:16

Magasabb bérért demonstráló köztisztviselők vonultak a román kormány épülete elé csütörtökön Bukarestben, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nagyszabású tiltakozó akciókat hirdetett május 1-re.

Jogos sörükért sztrájkolnak a Carlsberg dolgozói

Archívum2010.04.09, 12:38

Sörükért léptek sztrájkba egy dán sörgyár munkásai, nevezetesen hagyományos juttatásukért, hogy munkaidőben is annyi sört ihassanak, amennyitől még nem lesznek részegek.

Elmarad a mozdonyvezetők szombati sztrájkja

Itthon2010.04.09, 23:25

Megállapodott a vasúti vontatást végző MÁV-Trakció Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete a kollektív szerződések helyi függelékeiről pénteken, így elmarad a szombatra meghirdetett vasutassztrájk. A szakszervezet szerint segítette a megegyezést, hogy a MÁV-Trakció vezérigazgatója is bekapcsolódott a tárgyalásokba.

Szombaton akarnak sztrájkolni a mozdonyvezetők

Itthon2010.04.06, 19:08

Szombaton reggel 8 és délután 14 óra között sztrájkolni fognak a mozdonyvezetők, ha péntekig nem jön létre megállapodás a MÁV-Trakció Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között. A vita tárgya a kollektív szerződés több helyi függeléke, amiknek meghosszabbításába a szakszervezet nem ment bele.

Népszabadság: Végleg betehet a Malévnak egy sztrájk

Archívum2010.04.02, 09:34

A Malév végét is jelentheti, ha a dolgozók a kollektív szerződés felmondására sztrájkkal válaszolnak, mert a munkabeszüntetéssel járó veszteségeket már nem tudná kiheverni a társaság. A tavalyi mérleg szerinti veszteség előzetes adatok szerint meghaladta a 25 milliárd forintot - írja a Népszabadság.

Sztrájkra készülnek a Malévnál a ksz felmondása miatt

Gazdaság2010.03.31, 17:51

Valószínűleg áprilisban sztrájkba lépnek a Malév pilótái, miután a munkáltató szerdán felmondta a hatályos kollektív szerződést a társaság szerkezetátalakítására hivatkozva.

Hétvégétől megint sztrájk a British Airways-nél

[origo] utazás2010.03.26, 12:28

Újabb, ezúttal négynapos sztrájkba kezdenek szombattól a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég törölt járatai között több budapesti is van.

Több szektorban is sztrájkolnak kedden Franciaországban

Archívum2010.03.22, 14:28

Sztrájkokat és tüntetéseket szerveznek kedden Franciaországban, ahol a kormány szociális és gazdasági politikája ellen országos tiltakozónapot hirdettek a szakszervezetek.

Két budapesti járatpárt töröltek a British Airways sztrájkja miatt

Nagyvilág2010.03.20, 11:34

A British Airways szombat hajnalban megkezdett, háromnapos sztrájkja miatt London és Budapest között három helyett csak egy járatpár üzemel. A cég 12 ezer utaskísérője szüntette be a munkát létszámcsökkentésük és bérbefagyasztásuk miatt. A vezérigazgató szerint a BA a túlélésért küzd.

Sztrájkolnak a görögök

Gazdaság2010.02.25, 18:00

Országszerte sztrájkok bénítják meg a görög társadalmat: járatokat törölnek, iskolák maradtak bezárva, akadozik a tömegközlekedés. Mindezt a kormány megszorító intézkedései miatt szervezték a szakszervezetek. A miniszterelnök helyettese pedig a nácikat is bevonta a görög válságot előidézők körébe.

Káoszt okozhat a Lufthansa-sztrájk

[origo] utazás2010.02.22, 15:51

Több mint 3200 Lufthansa-járat maradhat ki csütörtökig a hétfőn kezdődött négynapos sztrájk miatt, amelyben a pilóták vesznek részt. A légitársaság történetében még nem volt ekkora méretű munkabeszüntetés, a vezetőség legalább százmillió eurós kárra számít. Ferihegyen négy - három frankfurti és egy müncheni-  járatot töröltek a sztrájk miatt.

Budapesti járatokat is törölnek a Lufthansa-sztrájk miatt

[origo] utazás2010.02.22, 12:41

Több mint 3200 Lufthansa-járat maradhat ki csütörtökig a hétfőn kezdődött négynapos sztrájk miatt, amelyben a pilóták vesznek részt. A légitársaság történetében még nem volt ekkora méretű munkabeszüntetés, a vezetőség legalább százmillió eurós kárra számít. Ferihegyen négy - három frankfurti és egy müncheni-  járatot töröltek a sztrájk miatt.

Ferihegyről minden Lufthansa-utas elindulhatott

[origo] utazás2010.02.22, 17:14

A Lufthansa pilótáinak hétfő hajnal óta tartó sztrájkja ellenére nem rekedtek utasok Ferihegyen, mivel a Lufthansa törölt járataira jeggyel rendelkezők más légitársaságok repülőivel juthattak el a célállomásokra; várhatóan nem lesz másképp kedden sem - mondta el Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek hétfőn délután. Közben a francia légiirányítók is négynapos sztrájkra készülnek.

Felfüggesztik a sztrájkot a Lufthansa pilótái

[origo] utazás2010.02.23, 08:38

Kedd hajnalban felfüggesztik a sztrájkot a Lufthansa pilótái. A béremelésük és munkahelyük megtartása miatt tiltakozó pilóták eredetileg csütörtökig nem vették volna fel a munkát.

Amíg nem kapnak fizetést, nem dolgoznak a kazángyárban

Archívum2010.02.18, 11:19

Amíg meg nem kapják az elmaradt fizetésüket, nem dolgoznak a kiskunfélegyházi a TE Ganz Röck munkásai. A cég több mint háromhavi bérükkel adós. A társaság gazdasági gondjait várhatóan csütörtök délután tárgyalja a parlament.

A fizetések miatt sztrájk kezdődött egy kiskunfélegyházi gyárban

Gazdaság2010.02.17, 09:58

Újra sztrájkolnak a TE Ganz-Röck kiskunfélegyházi gyárának dolgozói, mert nem kapták meg a fizetésüket és a kért írásbeli ígéretet sem kapták meg.

Sztrájkolnak a belga vasutasok a vonatbaleset után

Nagyvilág2010.04.06, 22:11

Rossz munkakörülményeik miatt sztrájkolnak a mozdonyvezetők Belgiumban, egy nappal a 18 halottat követelő vonatszerencsétlenség után. Azt mondják, munkaerőhiány van és túlhajszoltak az alkalmazottak. Az egyik mozdonyvezető túlélte balesetet, amelyet feltehetően emberi mulasztás okozott.

Elhúzódik a sztrájk a francia IKEA-nál

Állás 20112010.02.15, 09:58

Általános sztrájkra szólították fel az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetőséggel folytatott bértárgyalások.

Hónapok óta bér nélkül a Ganz-Röck dolgozói

Állás 20112010.02.12, 09:37

Ismét sztrájkoltak a Ganz - Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában csütörtökön délelőtt. Az ok: a dolgozók még mindig nem kapták meg múlt évről elmaradt fizetéseiket - közölte a gyár szakszervezeti bizottságának a vezetője.

Sztrájkoló román közszolgák

Állás 20112010.02.03, 09:31

Mintegy 45 ezer romániai közigazgatási alkalmazott tartott tegnap figyelmeztető sztrájkot a tömeges elbocsátások és bércsökkentés ellen. A dolgozók nem elégednek meg ennyivel. Február 12-re újabb munkabeszüntetést helyeztek kilátásba.

Két kirúgott postás visszavételét követelte száz veszprémi

Itthon2010.01.29, 18:13

A veszprémi postától január elején kirúgott két postás visszavételéért tüntettek százan a veszprémi belvárosi posta előtt. A pénteki tüntetés vezetője szerint a postások a szakszervezet helyi vezetői voltak és igazságtalanul rúgták ki őket a sztrájk miatt.

Rekeszhalmozó munkások zárták el a belga sörcsapokat

Nagyvilág2010.01.24, 13:31

Sztrájkhelyzet alakult ki Belgiumban, azonban nem a tömegközlekedés vagy az áramellátás bénult meg, hanem a sörgyártás. Az ország és a világ egyik legnagyobb söripari konszernje ugyanis elhatározta, hogy európai dolgozóinak tíz százalékát kirúgja a válság miatt. A munkások tiltakozásul rekeszhalmokat építettek, és akadályozták a sörgyárak forgalmát, így viszont ürességtől konganak a boltok polcai. A helyzet most megoldódni látszik, de a sörgyár vezetői attól félnek, a tiltakozási hullám a világ más részeire is átterjed.

Vége a sztrájknak Ferihegyen

Itthon2010.01.21, 21:06

Véget ért a több mint egy hete tartó, a légi közlekedésben kisebb fennakadásokat okozó sztrájk a Malév földi kiszolgáló cégénél. Csütörtök este állapodott meg a cég a szakszervezettel, amely olyan kollektív szerződést akart, amellyel biztosítható, hogy nem csökken a munkavállalók jövedelme.

Így kárpótol a sztrájkért a BKV

Itthon2010.01.21, 17:05

A BKV januári sztrájkja miatt három nappal meghosszabbítják a sztrájk alatt használt bérletek érvényességét. A még érvényben lévő bérletek automatikusan hosszabbodnak, akinek mostanra lejárt a bérletük, azok az új bérletükkel járhatnak három nappal tovább. Az éves bérletesek jövőre három napnyi kedvezményt kapnak.

Még nem döntött a BKV a bérletek meghosszabbításáról

Itthon2010.01.18, 16:16

Még nem döntötte el a BKV vezetése, hogy meghosszabbítják-e a bérletes utasok szelvényeinek érvényességét, hogy így kompenzálják az utasokat a múlt heti sztrájk miatt. Az [origo]-nak nyilatkozó jogász szerint egy BKV elleni kártérítési perre lenne szükség, így kiderülne, hogy az utasok jogai védhetőek-e a magyar törvények alapján. Egy készülő uniós jogszabály a városi tömegközlekedés károsultjait is védené.

Most az eddig nem sztrájkoló BKV-sok elégedetlenek

Itthon2010.01.18, 20:49

Nem írták alá a kollektív szerződést az eddig nem sztrájkoló BKV-s szakszervezetek. Szerintük a sztrájkolók által vasárnap este aláírt megállapodás rosszabb, mint amire ők eredetileg rábólintottak. Többek között ezer forintnyi ételutalványon vitáznak.