sztrájk

címke rss

Sztrájkol a szlovén közszféra a bérbefagyasztás ellen

Archívum2010.09.27, 19:58

Mintegy 80 ezer szlovén rendőr, vámtisztviselő, újságíró kezdett hétfőn nyílt végű sztrájkot Szlovéniában: a közszolgálati alkalmazottak tiltakoznak a kormány terve ellen, amely két évre befagyasztaná a közalkalmazotti béreket.

Egy járatot kellett törölni Ferihegyen a franciák sztrájkja miatt

Itthon2010.09.23, 19:22

Egy járatot töröltek, és több repülő késéssel indult vagy érkezett Ferihegyre a francia szakszervezetek csütörtöki általános sztrájkja miatt - közölte a Budapest Airport. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Franciaországba tartó pénteki járatoknak mi lesz a sorsuk.

Mégsem sztrájkolnak szerdától a Malév pilótái

Itthon2010.09.13, 17:31

Nem kezdenek határozatlan idejű sztrájkot a Malév pilótái szerdától, miután a légitársaság és a szakszervezet megállapodásra jutott a vitás kérdésekről a hétfő délutáni tárgyalásokon. A pilóták hétfőn tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert szerintük a cég túlzott mértékben csökkenti a fizetésüket.

Befejeződött a Malév-pilóták sztrájkja

Itthon2010.09.13, 13:16

Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődött el és a terveknek megfelelően délben be is fejeződött a Malév-pilóták figyelmeztető sztrájkja. A Budapest Airport szóvivője szerint egyetlen járat sem késett a sztrájk miatt, a pilóták szakszervezete szerint azonban szerdától határozatlan idejű sztrájkot kezdenek, ha hétfőn nem sikerül megállapodni. A légitársaság és a pilóták egy évi 1 milliárd forintos bérelvonáson miatt különböztek össze.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Itthon2010.09.12, 19:36

Hétfőn délelőtt tíz óra és dél között sztrájkolni fog a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete. A szakszervezet szerint csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév-járatoknál emiatt.

Százezrek tüntettek a francia nyugdíjreform ellen

Nagyvilág2010.09.07, 20:38

A kormányzati becslés szerint is több mint egymillióan tiltakoztak kedden Franciaországban az ellen, hogy a kormány 62 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 41,5 év járulékfizetéshez kötné az öregkori ellátást. Szakértők szerint a kormány nem fog változtatni a terveken.

Sztrájkkal fenyegetnek a Malév pilótái

Archívum2010.09.06, 08:04

Amennyiben nem vezetnek eredményre a kollektív szerződésről kezdeményezett tárgyalások, úgy szeptember 15-én sztrájkba lépnek a Malév pilótái.

Napi ötven euró jár a sztrájkok miatt Görögországban rekedt turistáknak

[origo] utazás2010.08.25, 17:55

Már csak a görög parlament jóváhagyására vár a hosszas huzavona után elkészült törvénytervezet, amelynek értelmében kártérítést kapnak azok a külföldiek, akiknek a sztrájkok miatt kényszerűen meg kellett hosszabbítaniuk ott tartózkodásukat.

Szűkítenék a sztrájkjogot a munkaadók

Állás 20112010.08.03, 08:42

Elégedetlenek a sztrájk jogi szabályozásával a munkaadók, ezért több ponton is "pontosítást", szűkítést szeretnének. A kamarai elnök másként szabályozná a sztrájkjogot a versenyszférában és a közszolgálatban - írja a Népszava.

Befejezték a sztrájkot a görög fuvarozók

Nagyvilág2010.08.01, 18:53

Egy hét után vasárnap végett vetettek a Görögország üzemanyag-ellátását ellehetetlenítő sztrájkjuknak a görög fuvarozók. A sztrájkolók a kormány őket érintő válságintézkedései miatt tiltakoztak.

A "made in China" modelljéről szólhat a kínai sztrájksorozat

Archívum2010.06.17, 11:29

A Honda után a Toyota egyik kínai beszállítójánál is sztrájkba léptek a munkások csütörtöki hírek szerint. Az elmúlt időben több sztrájk is leállította a termelést különböző vállalatoknál.

Sztrájkol a johannesburgi BKV

Archívum2010.06.14, 22:49

Elmaradt munkabérük miatt sztrájkolnak a biztonsági őrök a vb egyik helyszínén, Fokvárosban. Johannesburgban a buszvezetők tartottak munkabeszüntetést.

A turizmusban dolgozók is sztrájkolnak Görögországban

[origo] utazás2010.06.04, 17:44

Huszonnégy órás sztrájkot hirdetett meg június 30-ára Görögországban az idegenforgalmi dolgozók szakszervezete. A dolgozók már június 16-án is hallatják szavukat, négy órára szüneteltetik a munkát, és az utcára vonulnak.

Tönkre tehetik a nyaralást az európai sztrájkok

[origo] utazás2010.06.01, 13:23

Több dél-európai országban is általános sztrájkokat hirdettek júniusra, s bár ezekben az országokban nem ritkák az egyes ágazatokat érintő munkabeszüntetések, az általános sztrájk meglehetősen ritka. Egy általános leállás könnyen tönkreteheti a nyaralást is, ezért nem árt előre tájékozódni. 

Két rossz közül választhatnak Európa dolgozói

Archívum2010.06.01, 19:43

Júniusra szinte egységesen sztrájkokat ígérnek, de a jelek szerint két véglet között ingadoznak a nyugat- és dél-európai szakszervezetek. A megalkuvó írek példája és a keményvonalas görög álláspont követése egyaránt visszaüthet.

"Be van verve a szög" - langyos lett a sztrájk Nagyváradon

Gazdaság2010.06.01, 11:55

A múlt héten még több tízezren tüntettek a kormány megszorításai ellen Bukarestben, de a nagy hírveréssel beharangozott általános közalkalmazotti sztrájk olyannyira langyosra sikerült Romániában, hogy észrevenni is alig lehetett. Nagyváradon csupán néhány tucat tanár sztrájkolt, de még ők is egyetértenek vele, hogy túl sok pénz megy el az állami dolgozókra. Riport az erőtlen romániai sztrájkról.

Ferihegyet is érinti a British Airways újabb sztrájkja

Nagyvilág2010.05.30, 10:17

Újabb ötnapos sztrájkot hirdetett a British Airways utaskísérőit tömörítő szakszervezet, sőt, már az azt követő munkabeszüntetést is beharangozták. A londoni repterek közül a munkabeszüntetés a Heathrowt érinti leginkább, ahonnan a budapesti járatok is közlekednek. A sztrájkmenetrend szerint napi négy járatból csak kettő közlekedik Ferihegyre és vissza. Az utaskísérők az őket érintő megszorítások ellen tiltakoznak.

Sztrájkkal tiltakoznak a románok a brutális megszorítások ellen

Archívum2010.05.27, 14:54

Sztrájkok egész sora bénítja meg a jövő héten Romániát, az állami alkalmazottak szakszervezetei így készülnek tiltakozni a kormány által tervezett drasztikus megszorítások ellen. Május 31-től teljes ágazatok, szakmák dolgozói szüntetik be a munkát, a megmozdulások sora meghatározatlan ideig tart majd.

Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle

Gazdaság2010.05.25, 08:03

Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.

Napi két Budapest-London járat marad ki a British Airways-sztrájk miatt

Nagyvilág2010.05.24, 13:10

Öt napos sztrájkba kezdtek a British Airways dolgozói, mivel nem tudtak megállapodni a bérekről a társasággal. A budapesti járatok közel fele maradhat ki emiatt, ami azt jelenti, hogy napi két járat nem indul el.

Hétfőtől sztrájkolnak a British Airways stewardessei

Nagyvilág2010.05.23, 17:55

Öt napos sztrájkba kezdenek hétfőn a légi utaskísérők a British Airways-nél. A súlyos anyagi gondokkal küszködő légitársaság két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, a korábbi sztrájkban résztvevőktől pedig elvette a nekik és családjuknak járó utazási kedvezményeket is.

A Ganz-Röck még mindig nem fizetett a dolgozóknak

Gazdaság2010.10.12, 14:34

Továbbra sem kapják meg elmaradt bérüket a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának dolgozói - közölte Kengyel Gábor, a Vasas Szakszervezet helyi bizottságának a titkára csütörtökön.    

Tüntetés- és sztrájkhullám söpör végig Románián

Gazdaság2010.04.29, 17:16

Magasabb bérért demonstráló köztisztviselők vonultak a román kormány épülete elé csütörtökön Bukarestben, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nagyszabású tiltakozó akciókat hirdetett május 1-re.

Jogos sörükért sztrájkolnak a Carlsberg dolgozói

Archívum2010.04.09, 12:38

Sörükért léptek sztrájkba egy dán sörgyár munkásai, nevezetesen hagyományos juttatásukért, hogy munkaidőben is annyi sört ihassanak, amennyitől még nem lesznek részegek.

Elmarad a mozdonyvezetők szombati sztrájkja

Itthon2010.04.09, 23:25

Megállapodott a vasúti vontatást végző MÁV-Trakció Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete a kollektív szerződések helyi függelékeiről pénteken, így elmarad a szombatra meghirdetett vasutassztrájk. A szakszervezet szerint segítette a megegyezést, hogy a MÁV-Trakció vezérigazgatója is bekapcsolódott a tárgyalásokba.

Szombaton akarnak sztrájkolni a mozdonyvezetők

Itthon2010.04.06, 19:08

Szombaton reggel 8 és délután 14 óra között sztrájkolni fognak a mozdonyvezetők, ha péntekig nem jön létre megállapodás a MÁV-Trakció Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között. A vita tárgya a kollektív szerződés több helyi függeléke, amiknek meghosszabbításába a szakszervezet nem ment bele.

Népszabadság: Végleg betehet a Malévnak egy sztrájk

Archívum2010.04.02, 09:34

A Malév végét is jelentheti, ha a dolgozók a kollektív szerződés felmondására sztrájkkal válaszolnak, mert a munkabeszüntetéssel járó veszteségeket már nem tudná kiheverni a társaság. A tavalyi mérleg szerinti veszteség előzetes adatok szerint meghaladta a 25 milliárd forintot - írja a Népszabadság.

Sztrájkra készülnek a Malévnál a ksz felmondása miatt

Gazdaság2010.03.31, 17:51

Valószínűleg áprilisban sztrájkba lépnek a Malév pilótái, miután a munkáltató szerdán felmondta a hatályos kollektív szerződést a társaság szerkezetátalakítására hivatkozva.

Hétvégétől megint sztrájk a British Airways-nél

[origo] utazás2010.03.26, 12:28

Újabb, ezúttal négynapos sztrájkba kezdenek szombattól a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég törölt járatai között több budapesti is van.

Több szektorban is sztrájkolnak kedden Franciaországban

Archívum2010.03.22, 14:28

Sztrájkokat és tüntetéseket szerveznek kedden Franciaországban, ahol a kormány szociális és gazdasági politikája ellen országos tiltakozónapot hirdettek a szakszervezetek.

Két budapesti járatpárt töröltek a British Airways sztrájkja miatt

Nagyvilág2010.03.20, 11:34

A British Airways szombat hajnalban megkezdett, háromnapos sztrájkja miatt London és Budapest között három helyett csak egy járatpár üzemel. A cég 12 ezer utaskísérője szüntette be a munkát létszámcsökkentésük és bérbefagyasztásuk miatt. A vezérigazgató szerint a BA a túlélésért küzd.

Sztrájkolnak a görögök

Gazdaság2010.02.25, 18:00

Országszerte sztrájkok bénítják meg a görög társadalmat: járatokat törölnek, iskolák maradtak bezárva, akadozik a tömegközlekedés. Mindezt a kormány megszorító intézkedései miatt szervezték a szakszervezetek. A miniszterelnök helyettese pedig a nácikat is bevonta a görög válságot előidézők körébe.

Budapesti járatokat is törölnek a Lufthansa-sztrájk miatt

[origo] utazás2010.02.22, 12:41

Több mint 3200 Lufthansa-járat maradhat ki csütörtökig a hétfőn kezdődött négynapos sztrájk miatt, amelyben a pilóták vesznek részt. A légitársaság történetében még nem volt ekkora méretű munkabeszüntetés, a vezetőség legalább százmillió eurós kárra számít. Ferihegyen négy - három frankfurti és egy müncheni-  járatot töröltek a sztrájk miatt.

Ferihegyről minden Lufthansa-utas elindulhatott

[origo] utazás2010.02.22, 17:14

A Lufthansa pilótáinak hétfő hajnal óta tartó sztrájkja ellenére nem rekedtek utasok Ferihegyen, mivel a Lufthansa törölt járataira jeggyel rendelkezők más légitársaságok repülőivel juthattak el a célállomásokra; várhatóan nem lesz másképp kedden sem - mondta el Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek hétfőn délután. Közben a francia légiirányítók is négynapos sztrájkra készülnek.

Felfüggesztik a sztrájkot a Lufthansa pilótái

[origo] utazás2010.02.23, 08:38

Kedd hajnalban felfüggesztik a sztrájkot a Lufthansa pilótái. A béremelésük és munkahelyük megtartása miatt tiltakozó pilóták eredetileg csütörtökig nem vették volna fel a munkát.

Káoszt okozhat a Lufthansa-sztrájk

[origo] utazás2010.02.22, 15:51

Több mint 3200 Lufthansa-járat maradhat ki csütörtökig a hétfőn kezdődött négynapos sztrájk miatt, amelyben a pilóták vesznek részt. A légitársaság történetében még nem volt ekkora méretű munkabeszüntetés, a vezetőség legalább százmillió eurós kárra számít. Ferihegyen négy - három frankfurti és egy müncheni-  járatot töröltek a sztrájk miatt.

Amíg nem kapnak fizetést, nem dolgoznak a kazángyárban

Archívum2010.02.18, 11:19

Amíg meg nem kapják az elmaradt fizetésüket, nem dolgoznak a kiskunfélegyházi a TE Ganz Röck munkásai. A cég több mint háromhavi bérükkel adós. A társaság gazdasági gondjait várhatóan csütörtök délután tárgyalja a parlament.

A fizetések miatt sztrájk kezdődött egy kiskunfélegyházi gyárban

Gazdaság2010.02.17, 09:58

Újra sztrájkolnak a TE Ganz-Röck kiskunfélegyházi gyárának dolgozói, mert nem kapták meg a fizetésüket és a kért írásbeli ígéretet sem kapták meg.

Sztrájkolnak a belga vasutasok a vonatbaleset után

Nagyvilág2010.04.06, 22:11

Rossz munkakörülményeik miatt sztrájkolnak a mozdonyvezetők Belgiumban, egy nappal a 18 halottat követelő vonatszerencsétlenség után. Azt mondják, munkaerőhiány van és túlhajszoltak az alkalmazottak. Az egyik mozdonyvezető túlélte balesetet, amelyet feltehetően emberi mulasztás okozott.

Elhúzódik a sztrájk a francia IKEA-nál

Állás 20112010.02.15, 09:58

Általános sztrájkra szólították fel az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetőséggel folytatott bértárgyalások.

Hónapok óta bér nélkül a Ganz-Röck dolgozói

Állás 20112010.02.12, 09:37

Ismét sztrájkoltak a Ganz - Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában csütörtökön délelőtt. Az ok: a dolgozók még mindig nem kapták meg múlt évről elmaradt fizetéseiket - közölte a gyár szakszervezeti bizottságának a vezetője.

Sztrájkoló román közszolgák

Állás 20112010.02.03, 09:31

Mintegy 45 ezer romániai közigazgatási alkalmazott tartott tegnap figyelmeztető sztrájkot a tömeges elbocsátások és bércsökkentés ellen. A dolgozók nem elégednek meg ennyivel. Február 12-re újabb munkabeszüntetést helyeztek kilátásba.

Két kirúgott postás visszavételét követelte száz veszprémi

Itthon2010.01.29, 18:13

A veszprémi postától január elején kirúgott két postás visszavételéért tüntettek százan a veszprémi belvárosi posta előtt. A pénteki tüntetés vezetője szerint a postások a szakszervezet helyi vezetői voltak és igazságtalanul rúgták ki őket a sztrájk miatt.

Rekeszhalmozó munkások zárták el a belga sörcsapokat

Nagyvilág2010.01.24, 13:31

Sztrájkhelyzet alakult ki Belgiumban, azonban nem a tömegközlekedés vagy az áramellátás bénult meg, hanem a sörgyártás. Az ország és a világ egyik legnagyobb söripari konszernje ugyanis elhatározta, hogy európai dolgozóinak tíz százalékát kirúgja a válság miatt. A munkások tiltakozásul rekeszhalmokat építettek, és akadályozták a sörgyárak forgalmát, így viszont ürességtől konganak a boltok polcai. A helyzet most megoldódni látszik, de a sörgyár vezetői attól félnek, a tiltakozási hullám a világ más részeire is átterjed.

Így kárpótol a sztrájkért a BKV

Itthon2010.01.21, 17:05

A BKV januári sztrájkja miatt három nappal meghosszabbítják a sztrájk alatt használt bérletek érvényességét. A még érvényben lévő bérletek automatikusan hosszabbodnak, akinek mostanra lejárt a bérletük, azok az új bérletükkel járhatnak három nappal tovább. Az éves bérletesek jövőre három napnyi kedvezményt kapnak.

Vége a sztrájknak Ferihegyen

Itthon2010.01.21, 21:06

Véget ért a több mint egy hete tartó, a légi közlekedésben kisebb fennakadásokat okozó sztrájk a Malév földi kiszolgáló cégénél. Csütörtök este állapodott meg a cég a szakszervezettel, amely olyan kollektív szerződést akart, amellyel biztosítható, hogy nem csökken a munkavállalók jövedelme.

Még nem döntött a BKV a bérletek meghosszabbításáról

Itthon2010.01.18, 16:16

Még nem döntötte el a BKV vezetése, hogy meghosszabbítják-e a bérletes utasok szelvényeinek érvényességét, hogy így kompenzálják az utasokat a múlt heti sztrájk miatt. Az [origo]-nak nyilatkozó jogász szerint egy BKV elleni kártérítési perre lenne szükség, így kiderülne, hogy az utasok jogai védhetőek-e a magyar törvények alapján. Egy készülő uniós jogszabály a városi tömegközlekedés károsultjait is védené.

Most az eddig nem sztrájkoló BKV-sok elégedetlenek

Itthon2010.01.18, 20:49

Nem írták alá a kollektív szerződést az eddig nem sztrájkoló BKV-s szakszervezetek. Szerintük a sztrájkolók által vasárnap este aláírt megállapodás rosszabb, mint amire ők eredetileg rábólintottak. Többek között ezer forintnyi ételutalványon vitáznak.

Minden BKV-járat elindult reggel

Itthon2010.01.18, 06:40

Hétfőn reggel már a menetrend szerint közlekednek a buszok és a villamosok Budapesten, rendben járnak a trolik a metrók és a HÉV-szerelvények is. A szakszervezetek vasárnap este felfüggesztették a sztrájkot. A vasárnap késő estig tartó tárgyalásokon a vezérigazgató és a sztrájkbizottság szóvivője szerint sikerült olyan megoldást találni, ami nem borítja fel a BKV üzleti tervét, de a munkavállalók is megkaphatják, amit követelnek.

Korda György énekli a BKV-pótló himnuszát

Auto2010.01.17, 21:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CGgU5o1ScAbvF37O

Vasárnapi tömegközlekedés a fővárosban

Itthon2010.01.17, 19:13

A sztrájk miatt vasárnap is jóval kevesebb BKV-járata lehet számítani. Vasárnap 37 vonalon járnak autóbuszok, 4 vonalon a villamosok. A 6-os villamosok helyett is buszok közlekednek. A metró és a HÉV továbbra is menetrend szerint jár.

A sztrájk ellenére nincs fennakadás Ferihegyen

Itthon2010.01.17, 10:26

Vasárnap is folyatódik a sztrájk a Malév földi kiszolgáló cégénél. A munkabeszűntetés ellenére a járatok azonban időben indulnak. A felek várhatóan vasárnap is egyeztetnek a kollektív szerződésről.

Megkezdték a tárgyalást a BKV és a szakszervezetek

Itthon2010.01.16, 11:48

A tervezettnél fél órával később megkezdődött a tárgyalás a BKV menedzsmentje és a munkabeszüntetést kezdeményező 14 szakszervezet között a kollektív szerződésről. Az egyeztetésen a vállalat vezérigazgatója is részt vesz. A BKV szakszervezetei öt napja sztrájkolnak.

Kisebb késések lehetnek a sztrájk miatt Ferihegyen

Itthon2010.01.16, 13:03

Zavartalan a forgalom, legfeljebb kisebb késésekre lehet számítani a sztrájk miatt Ferihegyen. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Malév vezetése folytatják a tárgyalásokat. 

Közlekedő metrók, buszok és villamosok a sztrájk alatt

Itthon2010.01.16, 21:51

Szokás szerint jóval kevesebb buszjáratra, módosított járatokra, menetrend szerint közlekedő metróra, és elvétve járó HÉV-re lehet számítani a BKV-dolgozók sztrájkja miatt a hétvégén. Olvassa el, melyik busz jár szokatlan útvonalon, milyen sűrűn járnak majd a HÉV-ek és mivel utazhat BKV-s bérletével szombaton és vasárnap!

Este 7-kor folytatódnak a BKV-tárgyalások

Itthon2010.01.16, 15:30

Folytatódik a BKV-sztrájk, miután nem született megállapodás a kollektív szerződésről a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat délelőtti tárgyalásokon sem; a BKV új ajánlatot adott, amely a cég szerint előre mutatóbb, mint az eddigiek. A felek szombaton este tárgyalnak az új kollektív szerződésről, amit vasárnap este terjesztenének az összes, tehát a sztrájkoló és nem sztrájkoló, szakszervezet elé.

Vasárnap este véget érhet a BKV-sztrájk

Itthon2010.01.17, 18:39

Vasárnap este is tárgyalnak a sztrájkoló szakszervezetek és a BKV vezetése. Korábban Kocsis István vezérigazgató azt mondta, az álláspontok közeledtek, de egyezségre még nem jutottak. Mindkét fél úgy véli, a vasárnap esti tárgyaláson megszülethet a megállapodás, és véget érhet a kedd óta tartó sztrájk.

Nincs megállapodás, tovább tart a ferihegyi sztrájk

Itthon2010.01.16, 00:07

A Malév GH szerint közeledtek az álláspontok, a szakszervezet szerint nincs szó közeledésről. A ferihegyi sztrájk így továbbra is tart, késéseket okozva a légiközlekedésben. A szakszervezet szerint illegálisan sztrájktörőket alkalmaz a Malév GH, és ezzel balesetveszélyes helyzetet teremt.

Hétvégén is folytatódik a BKV-sztrájk

Itthon2010.01.15, 19:19

Új ajánlattal állt elő a péntek kora délutáni tárgyaláson a 14 sztrájkoló szakszervezet, de megállapodniuk se ekkor, se az esti tárgyaláson nem sikerült a BKV-val, így hétvégén folytatódik a sztrájk. A sztrájkbizottság elnöke szerint az álláspontok közeledtek, a szakszervezet néhány dologban előnyösebb feltételeket kínált a cégnek, de legfontosabb követeléseiből továbbra sem enged. Az is felvetődött, hogy hétvégére függesszék fel a sztrájkot, de a dolgozók addig akarják folytatni, amíg nincs megállapodás. Sztrájk azonban lesz, sőt hétfőn tüntethetnek a dolgozók.

Expedíció sztrájk idején a Petőfi hídtól a Bosnyák térig

Itthon2010.01.15, 06:31

Stoppal, biciklivel, taxival, kocsival, busszal és gyalog a Petőfi híd budai hídfőjétől a Bosnyák térig. Ilyen a közlekedési helyzet sztrájk idején Budapesten.

Telekocsi segítheti a pestieket a sztrájkban

Itthon2010.01.15, 19:04

Budapesten belül is lehet fuvart keresni és ajánlani az iWiW Telekocsi alkalmazásában, amely a BKV-sztrájk miatt nehezen közlekedő fővárosiaknak segít. Ingyen vagy olcsón, egyik kerületből a másikba juthatnak el a felhasználók előzékeny autósok segítségével.

Bajnai: Zsarolnak a sztrájkoló BKV-s szakszervezetek

Itthon2010.01.14, 19:07

Bajnai Gordon miniszterelnök csak akkor hajlandó szóba állni a sztrájkoló szakszervezetekkel, ha megegyeznek a BKV-val az elégséges szolgáltatásokról. Korábban a szakszervezetek azt kérték, jelenjen meg Bajnai is a tárgyalásokon. A kormányfő azt is elmondta, hogy zsarolásnak tartja a napok óta tartó munkabeszüntetést.

Sztrájk és szmog ellen: telekocsi-mozgalom szállítja az utasokat

Időjárás2010.01.14, 14:58

Elhúzódó BKV-sztrájk kellett ahhoz, amit a környezetvédők olyan régóta szorgalmaznak: autómegosztó mozgalom szerveződött Budapesten. Az önkéntes szállítók és az utasok saját honlapon, blogon és közösségi oldalon jelentkezhetnek, de a tanácsok alapján mindenki készíthet magának stoppolós vagy szállítós táblát.

Új vonalakon indultak el a villamosok délután

Itthon2010.01.14, 22:21

A villamosok többsége a remizben maradt, néhány vonalat azonban délután újraindított a BKV a tovább folytatódó sztrájk ellenére. A buszok 45 vonalon járnak, a legsűrűbb 5 percenként jön, de több mint egy tucat járatra kell fél órát vagy annál is többet várni. A metró és a trolibuszok tartják a menetrendet, és jár a HÉV is, de a szokásosnál ritkábban.

A BKV kedvéért nem sztrájkoltak a vasutasok

Itthon2010.01.14, 08:32

Bár csütörtök reggelre sztrájkot hirdetett meg a VDSZSZ vasutas szakszervezet a BKV iránti szolidaritásból, a munkabeszüntetésnek a budapesti pályaudvarokon alig volt nyoma, a legtöbb vasutas dolgozott. Tudósítónknak a Keleti pályaudvaron többen azt mondták, a BKV kedvéért nem akarnak sztrájkolni.

A főnök is segít a munkahelyre jutni sztrájk idején

Állás 20112010.01.14, 19:35

A BKV-sztrájk okozta munkába járási nehézségeket a cégek más-más stratégiával próbálják meg kezelni. Valahol  a munkaadó kifizeti a taxit. Akadt munkahely, ahol a főnök maga vette fel az alkalmazottakat autójával. Máshol a dolgozók szervezték meg egymás között a fuvarozást. Voltak olyan munkaadók is, akiket nem érdekelte, ki hogyan jut be. Néhány pillanatkép munkavállalóktól.

Kocsis: ellentételezni kell a bérletes utasokat

Itthon2010.01.14, 18:24

Szabó Máté ombudsman levélben soron kívüli tájékoztatást kért a BKV vezérigazgatójától arról, fizet-e kártérítést a vállalat a sztrájk miatt az utasoknak. Kocsis István szerint ezt várhatóan úgy oldja majd meg a BKV, hogy meghosszabbítják a bérletek érévnyességét. Az ombudsman szerint azoknak járhatna pénz, akik nem tudták használni a bérletüket, de azoknak is, akiknek bérletük ugyan nem volt, de kénytelenek voltak drágább utazási lehetőséget keresni a BKV helyett.

"Lojálisak voltunk, mi faragtunk rá" - riport a metróvezetőkről

Itthon2010.01.14, 12:57

Nem tartják korrektnek a sztrájkoló busz- és villamosvezetőket sztrájkra buzdító szakszervezeti vezetőket a sztrájk idején is dolgozó metróvezetők. Szerintük épp a kollektív szerződés hiánya miatt lett jelenleg 20-30 százalékkal alacsonyabb a bérük. A sztrájkhoz nem fognak csatlakozni, mert szerintük a BKV elfogadható kompromisszumot ajánlott. Riport a Kőér utcai metrótelephelyről.

Bombariadó volt éjszaka több metróállomáson

Itthon2010.01.14, 09:04

Bombariadó miatt kellett átvizsgálni csütörtök hajnalban a budapesti metró több állomását, miután egy ismeretlen robbantással fenyegette meg a BKV-t. A rendőrök nem találtak robbanószerkezetet, a bombariadó a metró reggeli közlekedését már nem akadályozta.

Újabb buszok útvonalát módosítja pénteken a BKV

Itthon2010.01.14, 23:07

Több budapesti buszjárat módosított útvonalon fog közlekedni pénteken a BKV közleménye szerint. A változtatások érintik majd a 30-as, 225-ös, 200E, 136E és 153-as járatokat.

Pénteken folytatódnak a BKV-s sztrájktárgyalások

Itthon2010.01.14, 20:12

A BKV üzleti tervében akarnak kutakodni a sztrájkoló szakszervezetek, hogy megtalálják az általuk követelt pénzek forrását - jelentették be csütörtök délután, miután a csütörtöki egyeztetések is eredménytelenül zárultak. A sztrájkolók Bajnai Gordon miniszterelnököt is tájékoztatnák a helyzetről, mert állítják: a BKV-nak van elég pénze, csak nem akarja tudomásul venni a dolgozók követeléseit. A sztrájktárgyalások pénteken 13 órakor folytatódnak.

Csak rendőr engedhet autóst a buszsávba

Auto2010.01.13, 09:30

A Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának kedd esti közleményével ellentétben az autósok csak akkor használhatják jogszerűen a buszsávot, ha azt a közlekedési rendőrök jelzik.

Több helyen is használhatták a buszsávot az autósok Budapesten

Auto2010.01.13, 11:34

Több buszsávot is használhattak rendőri irányítás mellett az autósok Budapesten szerdán, de kizárólag ott lehet a buszsávokra és a villamossínekre hajtani, ahol ezt a rendőrök karjelzésekkel jelzik.

Behúzott has, ingyen fuvar - így segítik egymást a sztrájk idején a pestiek

Itthon2010.01.13, 19:35

Az [origo] stoppoló riporterét két perc alatt felvette egy, a BKV-sztrájk miatt sajnálkozó autós, másokat kérés nélkül is elvittek a metrómegállókig. A ritkán járó buszokon zokszó nélkül összepréselődtek az utasok, hogy minél többen felférjenek, az ellenőrök nem büntettek, a rendőrök pedig sokszor elnézték a buszsávba hajtóknak a szabálytalanságot. Az [origo] tapasztalatai szerint a sztrájk sok budapestiből kihozta a segítőkészséget.

A cseh buszsofőr is többet keres a magyarnál

Archívum2010.01.13, 18:07

Magyarországon a buszvezetők átlagos 168 400 forintos bruttó átlagfizetése jóval elmarad a szlovák és cseh sofőrökétől, de mozdonyt és kamiont vezetni is jobban megéri itthon, mint buszt.

Megduplázta a taxik forgalmát a BKV-sztrájk

Itthon2010.01.13, 11:27

Jelentősen meglendítette a taxitársaságok forgalmát a BKV-sztrájk, a társaságok 2-2,5-ször annyi embert szállítottak, mint máskor. A taxizók száma keddről szerdára sem csökkent, az egyik társaság már délelőtt közölte, hogy előrendeléseket csak délutánra tud felvenni a túlterheltség miatt.

"Tárgyalnak, de minek?" - riport a sztrájkoló buszsofőrökről

Itthon2010.01.13, 12:24

Csocsózással és pókerezéssel töltik az időt a BKV garázsaiban a sztrájkoló buszsofőrök, akik a szerintük rossz munkakörülményekre és a gyenge állapotban lévő járművekre panaszkodtak. A tárgyalásoknak nem sok értelmét látják, az egyik sofőr szerint még az is egyszerűbb lenne, ha interneten csetelnének egymással a felek. Riport a cinkotai és dél-pesti garázsból.

Csütörtökön a vasutasok is sztrájkolnak

Itthon2010.01.13, 19:38

Csütörtökön reggel négy órán keresztül a vasutasok egyik nagy szakszervezete, a VDSZSZ is csatlakozik a BKV sztrájkjához. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerint tekintettel vannak az utasokra. Azonban nem sikerült megállapodniuk a MÁV-val az elégséges szolgáltatás mértékéről.

Csütörtökön sem lesz vége a BKV-sztrájknak

Itthon2010.01.13, 21:48

Csütörtökön is folytatódik a BKV-sztrájk, miután a szerda délelőtti egyeztetésen ismét nem történt elmozdulás a cég vezetése és a szakszervezetek között. A szakszervezetek szerint a sztrájk eredményes, noha a BKV egyelőre nem hajlandó új ajánlatot tenni nekik. A buszok szerdán több mint negyven vonalon jártak, de sok helyen csak óránként, miközben mindössze 5 villamosjárat közlekedett a fővárosban.

Megnyitják a buszsávot az autók egy része előtt a sztrájk ideje alatt

Auto2010.01.13, 00:23

Használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt, ha legalább hárman ülnek bennük - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája kedd este.

Meglátszik a fővárosi boltokon a BKV-sztrájk

Gazdaság2010.01.12, 13:33

A keddi BKV-sztrájk a fővárosi és a Budapest-környéki boltok forgalmán is meglátszott, a tömegközlekedéstől jobban függő üzletekben forgalomcsökkenést, az autóval megközelíthető, nagyobb boltokban növekedést hozott a munkabeszüntetés.

Nem lesz szendvics a Malév-gépeken a sztrájk miatt

Itthon2010.01.12, 15:35

Csak kisebb késéseket okozott eddig a Malév földi kiszolgálóinak sztrájkra a ferihegyi repülőtéren, a gépek 20-30 perces késéssel indulnak Budapestről. A reptér szóvivője szerint a 200 földi kiszolgáló ötöde nem vette fel a munkát, mert szakszervezetük béremelést és a megszűntetett kollektív szerződés visszaállítását követeli. A sztrájk miatt az utasok csak hideg élelemre számíthatnak, melegétel és szendvics nem lesz kedden.

Tömött járművek, gyaloglók jelzik a BKV-sztrájkot

Itthon2010.01.12, 22:48

Éjféltől sztrájkolnak a BKV dolgozói. A nagyobb csomópontokban már kora reggel tele voltak a megállók buszra és villamosra várókkal. A trolik, a HÉV és a metró járnak, a buszok és a villamosok közül azonban csak néhány járat indult el, azok is ritkán és kiszámíthatatlanul közlekednek, nagy rajtuk a tömeg. A sztrájkolók egyelőre kitartanak, a BKV és a szakszervezetek közötti tárgyalások kedd délután folytatódhatnak.

Szerdán is folytatódik a BKV-sztrájk

Itthon2010.01.12, 22:42

Nem tudott megegyezni a BKV a szakszervezetekkel a kedd délutáni tárgyalásokon, ezért szerdán tovább folytatódik a BKV-sztrájk. Az egyeztetéseken egyik fél sem engedett eddigi ajánlatából, ezért a szakszervezet szerint szerdán még kevesebb járat fog elindulni, az éjszakai buszokat azonban nem érinti a sztrájk. Horváth Csaba kormánybiztos a budapesti autósoktól kért segítséget, hogy vegyék fel a megállókban hagyott utasokat.

Folytatódik a Malév-dolgozók sztrájkja

Itthon2010.01.12, 16:06

Szerdán is folytatódhat a Malév földi kiszolgálóinak sztrájkja, mert a szakszervezet és a cég nem tudott megállapodni. A munkabeszüntetés miatt nem kellett járatokat törölni, de késések előfordulhatnak, és gond lehet az utasok ételével. A szakszervezet szerint a cég sztrájktörőket alkalmaz.

Nem fújják le a sztrájkot a BKV-szakszervezetek

Itthon2010.01.12, 11:32

Egyelőre nem függeszti fel a sztrájkot a BKV-s sztrájkbizottság. A tiltakozás határozatlan időre szól, a BKV addig is alvállalkozóitól, a Volán társaságoktól és a MÁV-tól kér segítséget. A BKV vezetésével délután kettőkor ülnek le újra a szakszervezetek. Kocsis István vezérigazgató azonban előre közölte, nem engednek és nem állnak elő új ajánlattal.

A BKV-sztrájk költségeit is mi fizetjük

Vélemény2010.01.13, 10:37

"A sztrájkjoggal való visszaélés tilos" - mondja ki a törvény, bő egy éven belül mégis másodszor történik meg egy adóból finanszírozott vállalatnál. A közművekre különleges szabályok vonatkoznak, felelőtlen sztrájkjuknak pedig a társadalom és a gazdaság a legnagyobb károsultja. Miért alakulhatott ki megint ez a kínos helyzet?

Szerdán dönt a szakszervezet a vasutassztrájkról

Itthon2010.01.12, 22:12

Szolidaritási sztrájkot akarnak kezdeni a MÁV dolgozói, szerdán születhet döntés arról, hogy mikortól lesz munkabeszüntetés. A vasutas szakszervezet ezzel áll ki a BKV-alkalmazottak mellett.

Sztrájkolnak a BKV-dolgozók kedden

Itthon2010.01.12, 00:52

Sztrájkba lépnek kedd éjféltől a BKV alkalmazottai, így jelentős közlekedési káosz várható a fővárosban. Az utolsó késő esti egyeztetések sem hoztak áttörést, már az elégséges szolgáltatásról sem tárgyalt a szakszervezet a BKV-val. Ráadásul a dolgozók azzal vádolják a céget, hogy sztrájktörésre készül, és a garázsba tartó buszokat ismeretlen helyre viszi. Kedden ugyanis ideiglenes sofőrökkel helyettesíthet majd a BKV a szakszervezet szerint. A MÁV is csatlakozik a sztrájkhoz.

Nem menti meg Budapestet a Volán és a taxi

Itthon2010.01.12, 10:20

Dugók várhatók kedden a főváros útjain, mivel sztrájkba lépnek a BKV és a MÁV alkalmazottai. A közlekedési gondokon a BKV-bérleteket is elfogadó Volán és a túlterhelt taxitársaságok várhatóan alig tudnak majd enyhíteni. Az iskolák, intézmények és szolgáltatások ettől függetlenül működni fognak a Fővárosi Önkormányzat szerint.

Egyre valószínűbb a keddi BKV-sztrájk

Itthon2010.01.11, 22:07

Délután sem tudott megállapodni a BKV vezetése a szakszervezetekkel a kollektív szerződésről, így egyre valószínűbb, hogy a múlt heti közlekedési fennakadások után kedden hivatalos sztrájkba kezdenek a közlekedési vállalat dolgozói. Nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról sem. Várhatóan nem járnak majd a buszok, a villamosok, és fennakadások lesznek a metró-, troli- és HÉV-közlekedésben is. A vasutasok is szolidaritási sztrájkot hirdettek.

Sztrájkol a BKV? Utazzon riksával!

Auto2010.01.12, 06:03

Kedden sztrájkba kezdtek a BKV dolgozói, a közösségi közlekedés várhatóan lassú és kiszámíthatatlan lesz Budapesten. Összegyűjtöttük, milyen egyéb megoldásokat választhatnak azok, akik buszozni szoktak, de most nem tehetik. Utazás taxival, gyalog, két és három keréken sztrájk idején.

Nincs fennakadás a ferihegyi sztrájk miatt

Itthon2010.01.11, 21:33

Miután a Malév Ground Handling Zrt. elutasította a szakszervezet javaslatait, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet sztrájkba kezdett Ferihegyen hétfő este. A 8 órakor indult sztrájkról még nem tudni, meddig húzódhat, ám egyelőre nem okozott még fennakadást a repülőtér forgalmában.

Nő a keddi BKV-sztrájk valószínűsége

Itthon2010.01.10, 22:45

Vasárnap is eredménytelen volt a BKV és a szakszervezetek közti tárgyalás. Az érdekképviselet egyik vezetője szerint mostantól gőzerővel felgyorsul a keddre meghirdetett sztrájk szervezése, bár hétfőn leülnek még egyszer tárgyalni a vállalat vezetésével.

Közlekedési káosz alakult ki Pozsonyban a fuvarozók tiltakozása miatt

Nagyvilág2010.01.08, 15:10

Hatalmas dugókat okoznak Pozsonyban az elektronikus útdíj bevezetése ellen tiltakozó fuvarozók. A kaminonosok és teherautósok eltorlaszolták az egyik legforgalmasabb útvonalat a szlovák fővárosban. A káoszt sűrű havazás is növeli.

Postásokat rúgtak ki a sztrájk miatt

Itthon2010.01.07, 12:36

A karácsony előtti, jogellenesnek ítélt postássztrájk miatt 29 dolgozóját bocsátotta el a Magyar Posta. Az elbocsátott emberek szervezők voltak. A munkabeszüntetésben részt vevő 120 dolgozó írásbeli figyelmeztetést kapott. Az elküldött postások bírósághoz fordulnak.