Szombathelyi Haladás

címke rss

Lanzafame botrányt okozott a Honvéd kupameccse után - videó

Sport2020.02.13, 10:26

Tonci Kukoc góljával 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd a Haladás ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén. Mátyus János, a Haladás edzője és Jagodics Márk csapatkapitány szerint is elfogadhatatlanul viselkedett a kispestiek olasz csatára.

A Haladás nagy visszatérője máris magyarázkodhat a szurkolóknak

Sport2020.01.09, 09:13

A 29 esztendős szombathelyi születésű Devecseri Szilárd a Haladásban nevelkedett, a megyeszékhelyen lett profi futballista, majd 2015 nyarán Mezőkövesdre igazolt – ám egy év múlva visszatért Szombathelyre. Másfél évig zöld-fehérben futballozott, majd 2018 februárjában Zalaegerszegre igazolt. Devecseri közös megegyezéssel felbontotta nyárig érvényes szerződését és fél plusz két évre a Haladáshoz került. Most pedig már a szurkolóknak kénytelem magyarázkodni egy korábbi eset miatt. 

Kiderült, hogy szerepelhet-e tavasszal a Haladás az NB II-ben

Sport2019.12.19, 19:13

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 18. helyén álló Szombathelyi Haladás a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csütörtöki városi közgyűlésen téma volt a klub anyagi helyzete. Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója mindenkit megnyugtatott: nem szűnik meg a klub.

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Haladás ukrán védője

Sport2019.12.10, 16:04

2018 júliusában érkezett az akkor még az élvonalba tartozó együtteshez Yuriy Habovda Balmazújvárosból. Michal Hipp vezetőedzőnél nem volt alapember, ugyanakkor a trénerváltás után Horváth Ferenc érkezésével beverekedte magát a kezdőbe. 2020 nyaráig szóló szerződésének felbontását családi okok miatt kérte a szombathelyi vezetőségtől.

Megint kikapott, továbbra is kieső helyen áll a Haladás az NB II-ben

Sport2019.11.27, 20:15

A Csákvár sorozatban harmadszor kapott ki a labdarúgó NB II-ben: szerdán, a 11. fordulóban a Budaörs vendégeként maradt alul 3-0-ra. A Haladás is tovább szenved, ezúttal a Tiszakécske ellen kapott ki, és maradt kieső helyen. A listavezető MTK Budapest 1-0-ra kikapott a Győr vendégeként. 

A Chelsea-sztár tizenegyesét másolta a Haladás focistája, óriásit bakizott - videó

Sport2019.11.07, 15:31

Szerdán este a labdarúgó Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a Haladás hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Vác FC csapatát. A találkozó azonban nem arról marad emlékezetes, hogy a szombathelyiek három gólt lőttek az utolsó negyedórában, hanem Gaál Bálint kihagyott tizenegyeséről. Az első játékrész végén a Haladás támadója úgy akart elvégezni egy tizenegyest, ahogy azt Jorginho, a Chelsea sztárja szokta. Finom fogalmazva, nem sikerült neki.

Edzőt vált az NB II-ben is kieső helyen álló Haladás

Sport2019.10.29, 11:54

Az előző idényben még az NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás felbontotta Supka Attila szerződését, akit júliusban neveztek ki a csapat élére.

Rangadót vesztett a Vasas, kieső helyen a Haladás az NB II-ben

Sport2019.10.27, 20:04

A Gyirmót házigazdaként 2-1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó NB II 14. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Megszerezte az első győzelmét az NB II-ben az MTK

Sport2019.08.11, 21:31

Az MTK 4-0-ra győzött a Dorogi FC vendégeként a labdarúgó NB II harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A Haladás és a Nyíregyháza sem tudott nyerni. 

Magyar bajnok edző érkezett az NB II-es Haladáshoz

Sport2019.07.11, 18:29

A legutóbb a Budapest Honvédnál dolgozó Supka Attilát nevezte ki az NB II-es Szombathelyi Haladás a csapat vezetőőedzőjének.

Rendeződhet az anyagi gondokkal küzdő Haladás helyzete

Sport2019.07.01, 14:12

Visszakerülhet az anyaegyesület Haladás VSE-hez a város labdarúgócsapatát működtető Szombathelyi Haladás Kft.

47 évesen meghalt a Haladás volt focistája

Sport2019.05.24, 16:54

A Szombathelyi Haladás a hivatalos honlapján tudatta, hogy 47 éves korában meghalt Halmosi Zoltán, a klub korábbi válogatott focistájának, Halmosi Péternek a testvére.

Pénzbüntetéssel búcsúzik a Haladás az élvonaltól

Sport2019.05.24, 11:51

Pénzbüntetéssel búcsúzik a labdarúgó NB I-től a Szombathelyi Haladás. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága 200 ezer forintra bírságolta a klubot - írja honlapján a Haladás.

Fiatal magyar focikapus igazolt a német másodosztályba

Sport2019.05.23, 12:40

A német másodosztályban szereplő Arminia Bielefeld labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Kiss Ágoston.

Király Gábor: sikeres külföldi karrier, mackónadrág és valóra vált Eb-álom

Sport2019.05.23, 06:00

Király Gábor, az NB I-ből kiesett Haladás és a magyar válogatott korábbi kapusa szerdán délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy befejezi profi karrierjét. A magyar válogatottsági rekorder 43 évesen, 26 év és 882 mérkőzést követően köszönt el a profi futball világától. Összegyűjtöttük pályafutásának mérföldköveit és legemlékezetesebb pillanatait.

Kiesett a Haladás, a kiesés szélén az MTK

Sport2019.05.13, 13:15

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. utolsó előtti fordulójában a Haladás 1-0-ra kikapott Mezőkövesden, így matematikailag biztossá vált a szombathelyi csapat kiesése. A Diósgyőr fordulatos meccsen, 4-4-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként, így elmozdult a kieső helyről. A MOL Vidi fordított az MTK ellen Székesfehérváron, míg a Paks hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát, így a fővárosiak várhatják az utolsó fordulót a 11. kieső helyről, azonban a szabolcsiak még nem tudták bebiztosítani a bennmaradásukat. A bronzéremért harcoló Újpest FC egygólos vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a Szusza Ferenc Stadionban, így aa ...

Az MLSZ döntött az NB I-es focicsapatok licenckérelmeiről

Sport2019.05.08, 19:14

Minden jelenlegi NB I-es klub rendelkezik már a következő idénybeli induláshoz szükséges első osztályú licenccel, ugyanis a Szombathelyi Haladás, a Mezőkövesd Zsóry FC és a Diósgyőri VTK kérelmét is elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.

Király Gábor megmagyarázta a szögletből kapott gólját

Sport2019.05.06, 20:28

A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában a kiesés elől menekülő Haladás a 93. percben még 1-0-ra vezetett a Paks ellen, azonban Remili Mohamed 15 másodperccel a lefújás előtt szögletből gólt lőtt Király Gábornak, így döntetlenre végződött a szombathelyi találkozó. A Haladás elvesztett két pontot, így pedig két fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontos hátrányba került a 10. még bennmaradó helyen álló MTK mögött. A találkozó után a 108-szoros válogatott Király Gábor a Nemzeti Sportnak elmondta, azért helyezkedett a rövid oldalra, mert korábban a gólszerző Remili minden beadása oda érkezett.

Király vagy Rózsa? Két potyakapussal nem tud bennmaradni a Haladás

Sport2019.04.13, 15:29

Csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága mérsékelte Király Gábor, az OTP Bank Ligában utolsó helyen álló Szombathelyi Haladás kapusának eltiltását. A 43 éves kapus három mérkőzésre szóló büntetése kettőre csökkent, ami már letöltöttnek tekinthető. Király tehát mostantól ismét bevethető. A kérdés csak az, hogy vajon Horváth Ferenc vezetőedző visszateszi-e a kapuba a 108-szoros válogatott játékosát, aki az idei szezonban rengeteg kritikát kapott. Horváth azért sincs könnyű helyzetben, mert a Haladás másik kapusa, Rózsa Dániel is alakított pár hajmeresztő dolgot az idényben. Mutatjuk, miket.

Nem tudott dönteni az MLSZ Király Gáborról

Sport2019.04.05, 08:25

Az MLSZ Fellebviteli Bizottsága csütörtöki ülésén nem tudta eldönteni, jogos volt-e a Ferencváros ellen kiállított Király Gábor piros lapja, így elnapolta az ügyet.

Magyar kapust igazolt a Juventus

Sport2019.04.01, 22:57

Senkó Zsombor, a szombathelyi Illés Akadémia 16 éves kapusa az olasz rekordbajnok Juventushoz igazolt – adta hírül a játékost képviselő EM Sports Consulting.

A Premier League-csapat Király Gáborról forgatott kisfilmet - videó

Sport2019.03.30, 14:16

Néhány héttel ezelőtt a Szombathelyi Haladás kapusához, Király Gáborhoz látogatott el egyik korábbi, angliai klubjának, a Crystal Palace-nak a televíziós stábja.

Megvan a cél a Haladás focicsapatánál: befejezni a bajnokságot

Sport2019.03.30, 12:24

Tóth Miklós, a Haladás focicsapatának ügyvezető igazgatója interjút adott az M4 Sportnak, és beszélt a szombathelyiekről megjelent sajtóhírekről, a klub anyagi problémáiról és a lehetséges megoldásokról is.

A megyei bajnokságba zuhanhat a Szombathelyi Haladás

Sport2019.03.29, 10:29

A Sportfaktor.hu, majd a szombathelyi kötődésű Rangadó.hu portál írta meg először: a labdarúgó NB I sereghajtója, a lényegében már kiesett Haladás súlyos anyagi gondokkal küzd.

Szinte kilátástalan helyzetben a Haladás

Sport2019.03.27, 22:16

Nyolc meccs van hátra az NB I-es labdarúgó-bajnokság idei küzdelmeiből, és 11 pont a szombathelyiek hátránya a 10. helyen álló Diósgyőr mögött. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a csoda is kevés lehet - írja a SportFaktor.

A büntetőt hárító Király negatív hős lett, a Fradi tovább menetel - videó

Sport2019.03.16, 22:08

Az éllovas Ferencváros 2-0-ra verte a sereghajtó Szombathelyi Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójában, a meccsen a büntetőt hárító Király Gábort kiállították. A MOL Vidi FC hazai pályán győzte le 1-0-ra a Mezőkövesdet. A Puskás Akadémia fordulatos meccsen, a 91. percben szerzett góllal verte az MTK-t (3-2), Újpesten megszerezte első gólját Lacina Traoré, a lila-fehér csapat pedig ezzel a találattal nyert 1-0-ra a Kisvárda ellen, míg a Honvéd kiütötte a Paksot (3-0). 

Király előbb büntetőt védett, majd piros lapot kapott a Fradi ellen - videó

Sport2019.03.16, 18:56

Az éllovas Ferencváros a sereghajtó Szombathelyi Haladást látta vendégül a Groupama Arénában az OTP Bank Liga 25. fordulójában (2-0). A találkozón sokáig Király Gábor tartotta életben a vendég csapat reményeit, a rutinos kapus több bravúrja mellett büntetőt is védett. A hajrában azonban Lovrencsics Gergő gólja után addig reklamált, amíg két sárga lapot nem kapott, ami után mehetett az öltözőbe.

Az éllovas Ferencváros a Haladást fogadja

Sport2019.03.16, 11:38

A nyolcpontos előnnyel éllovas Ferencváros a sereghajtó Szombathelyi Haladást fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójában.

Csodagól kellett a Vidi fordításához, újra győzött a Haladás az NB I-ben

Sport2019.03.02, 19:34

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő MOL Vidi FC hazai pályán 2-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Kisvárdát, míg a sereghajtó Szombathelyi Haladás a Budapest Honvéd vendégeként nyert 3-1-re, így november óta először győzött az NB I-ben. A Puskás Akadémia Felcsúton aratott kétgólos győzelmet a Debrecen fölött, a Mezőkövesd szintén kettővel nyert a Paks ellen, míg az Újpest-MTK fővárosi rangadó gólnélküli döntetlennel ért véget.

Király Gábor lerángatta az ellenfél gatyáját, majd fetrengeni kezdett - videó

Sport2019.02.18, 07:48

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában a Szombathelyi Haladás hazai pályán kapott ki a Mezőkövesdtől, ezzel pedig már 14 pontos hátrányban van a bennmaradást érő 10. helytől. A találkozó negatív hőse ezúttal is Király Gábor volt: a veterán legenda egygólos vezetésnél visszahozta a meccsbe a Kövesdet, majd egy teljesen ártalmatlan szituációban lerángatta Sztefan Drazsics nadrágját, végül pedig egy apró testkontaktus után úgy terül el a szerb csatár mellett, ahogy azt Neymar szokta csinálni a legrosszabb napjain.

Bolgár válogatott focistát igazolt az NB I sereghajtója

Sport2019.02.12, 07:38

Négyszeres bolgár válogatott támadót igazolt a Szombathelyi Haladás. Galin Ivanov másfél évre írt alá.

Negyvenszeres szlovák válogatott védő igazolt az NBI-be

Sport2019.01.17, 22:16

Saláta Kornél személyében negyvenszeres szlovák válogatott labdarúgóval erősített az OTP Bank Ligában sereghajtó Szombathelyi Haladás.

Király Gábor számolgatott, ennyi pont kell a Haladás bennmaradásához

Sport2018.12.30, 17:42

A magyar válogatottsági csúcstartó, Király Gábor elmondta, számításai szerint a Haladásnak mennyi pontot kell szereznie a tavaszi 15 fordulóban, hogy a következő szezont is az NB I-ben kezdje. A rutinos kapus a kiralygabor.eu-nak nyilatkozva azt is elárulta, hogy mi változott a tavaszi idényhez képest a klubnál.

A Haladás edzője szerint már csak a kecskeáldozás segíthet a csapatán

Sport2018.10.28, 10:01

A Szombathelyi Haladás hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett szombaton a Budapest Honvéd ellen, és továbbra is az utolsó helyen áll az OTP Bank Ligában. A csapat vezetőedzője, Horváth Ferenc lassan teljesen kifogy az ötletekből, és egészen extrém megoldásokhoz nyúlna.

Böde-mesterhármas, a Fradi egy félidő alatt elintézte a DVTK-t - videó

Sport2018.10.28, 12:14

Az éllovas Ferencváros a DVTK vendégeként 4-1-re nyert az OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján, többek között Böde Dániel mesterhármasának köszönhetően. A Debrecen hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen, a Király Gábort először a kispadra ültető Haladás büntetőt rontva, emberhátrányban játszva, a 91. percben kapott góllal kapott ki a Budapest Honvédtól, míg a Paks 2-1-re verte a Mezőkövesdet.

A Haladás ziccerei kimaradtak, a Vidi viszont kihasználta Király hibáját

Sport2018.10.20, 19:17

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésein a MOL Vidi idegenben verte 2-0-ra a sereghajtó Haladást, nem bírt egymással az MTK és a Honvéd a fővárosi focirangadón (1-1), az Újpest hiába volt hátrányban, végül 2-1-re nyert Diósgyőrben, a Mezőkövesd Kisvárdán aratott siker (1-2), míg a Debrecen-Paks összecsapás az utolsó pillanatokban dőlt el a hazai együttes javára (2-1).

Király Gábor: 42 éves vagyok, nem leszek fiatalabb, de mindenem a Haladás

Sport2018.10.12, 05:55

A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás nem kezdte jól a bajnokságot, a válogatott szünet előtt az utolsó, 12. helyen áll a csapat – egy győzelem és két döntetlen mellett hétszer kapott ki . A jobb szereplés érdekében a vasi együttes edzőt is váltott, de egyelőre hiába vette át Horváth Ferenc a távozó Michal Hipp helyét, két hét alatt még nem tudott csodát tenni. Ráadásul a szurkolók egy része a klub kapuslegendája, Király Gábor ellen fordult, így nagyon nehéz helyzetből kell felállnia a Haladásnak, és ez még akkor is igaz, ha egyelőre csak tíz forduló ért véget az NB I-ben.

Horváth Ferenccel is szenved a Haladás - videó

Sport2018.10.06, 19:24

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) szombati játéknapjának késő délutáni összecsapásain a Mezőkövesd otthon tartotta a három pontot a Haladás ellen (2-0), így a vasi csapat továbbra sem tud kijönni a gödörből, a Paks 4-1-re győzte le a Kisvárdát, míg a Puskás Akadémia Újpesten kapott ki (2-0).

Távozott a Haladás focicsapatának szlovák vezetőedzője

Sport2018.09.19, 15:39

A szlovák Michal Hipp távozott a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

Megtört az átok: a PAFC legyőzte a Vidit a büntetők csatáján

Sport2018.09.15, 21:43

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában megtört az átok, a Puskás Akadémia 2-1-re legyőzte a MOL Vidi FC-t a felcsúti Pancho Arénában - Marko Scsepovics a 102. percben büntetőt hibázott -, így a két csapat történelmében az első sikerét ünnepelhette a PAFC. Az Újpest megverte a Debrecent (1-0), a Mezőkövesd gyorsan háromgólos előnybe került a DVTK ellen, végül „csak" 4-2-re nyert, a Kisvárda 4-1-re kiütötte a Haladást, míg a Paks 3-0-ra verte az MTK-t.

A DVSC egy szezonra elég ziccert rontott, Priskinnek egy lövés is elég volt

Sport2018.09.01, 19:16

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladással a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Lanzafame duplázott, továbbra is hibátlan a Ferencváros

Sport2018.08.04, 22:10

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Ferencváros 3-1-re legyőzte a Szombathelyi Haladást a Groupama Arénában.

Újpesti döntetlen Szombathelyen, a Honvéd kiütötte az újoncot

Sport2018.07.30, 10:14

A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában a Szombathelyi Haladás hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az Újpest FC-vel, míg a Budapest Honvéd 4-0-ra legyőzte az újonc Kisvárdát a Bozsik Stadionban. 

Szombathelyre igazolt a Ferencváros Eb-t megjárta focistája

Sport2018.06.26, 15:01

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Szombathelyi Swietelsky Haladás a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette a Ferencváros magyar válogatott támadóját, Priskin Tamást.

A Fradi kihasználta a Vidi botlását, újra élen a zöld-fehérek

Sport2018.04.28, 21:48

A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 2-1-re legyőzte a Swietelsky Haladást, így Thomas Doll csapata ismét a tabella élére ugrott, mivel a Videoton egygólos vereséget szenvedett Pakson.

Borzalmas ütközés, balmazújvárosi pontszerzés, dühös Haladás

Sport2018.04.21, 20:02

A Haladás kapusának, Gyurján Mártonnak az eszméletvesztése és súlyos sérülése árnyékolta be a Haladás-Balmazújváros NB I-es bajnokit, amely 0-0-ra végződött. A döntetlen inkább a Balmazújvárosnak jó, bár a vendégcsapat sem tűnt éppen elégedettnek.

Szörnyű sérülés a Haladás-Balmazújváros NB I-es meccsen

Sport2018.04.21, 22:41

Szombathelyen zajlik a labdarúgó NB I-ben a Haladás-Balmazújváros meccs, amelynek az 53. percében borzalmas sérülés történt.

A magyar focista az év öngólját lőtte

Sport2018.04.15, 09:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában a Haladás három ponttal távozott Paksról (1-2). A találkozón a hazaiak játékosa, Hahn János olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az a saját kapujában kötött ki.

17 éves játékos volt a Haladás hőse a Fradi elleni stadionavatón

Sport2017.11.25, 22:43

A labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában a Swietelsky-Haladás a Ferencváros ellen 2-1-re megnyerte első tétmérkőzését a november 8-án átadott új szombathelyi sportkomplexumban. A Haladás győztes gólját Kiss Tamás szerezte első labdaérintéséből, aki nem mellesleg pénteken ünnepelte 17. születésnapját.

A korábbi szlovák szövetségi kapitány lett a Haladás edzője

Sport2017.11.13, 10:42

Az OTP Bank Liga 11. helyén álló Szombathelyi Swietelsky-Haladás a hivatalos honlapján közölte, a korábbi szlovák szövetségi kapitány, Michal Hipp váltja a kispadon Pacsi Bálintot.

Előző
Következő