Szolnok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- baleset
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy hónapig tartó nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Nemzetközi gyakorlatok miatt a megszokottnál nagyobb katonai gépjárműforgalomra kell számítani szeptember 7. és október 7. között - derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből.
Gázolt a vonat Szolnoknál
Elgázolt egy embert a Szolnokról kihaladó tehervonat, ezért szünetel a vasúti közlekedés a Szolnok és Szajol közötti szakaszon.
- címkék:
- Szolnok
- vonatgázolás
- Címkefelhő »
Izgalmas éjszakai kalandon vehetnek részt repülőgépek szerelmesei
Magyarország egyik legizgalmasabb múzeumában jártunk
Magyarországon rengeteg olyan helyszín, programlehetőség van, amiért önmagában érdemes útra kelni. Ilyen például a szolnoki RepTár, amely a repülés szerelmeseinek éppúgy ajánlható, mint családi programnak. Mi is megnéztük a múzeumot, amely megérdemelten foglalja el a klasszisoknak kijáró helyét az ország izgalmasabbnál izgalmasabb tárlatai között.
Több ezer éves tárgy került elő a ruhásszekrényből
Házkutatás során muzeális értékű vaskést találták a rendőrök egy szolnoki férfinél, aki állította, hogy egy barátjától vette a kést, aki pedig egy vásárból hozta el az időszámításunk előtti I-III. századi tárgyat.
- címkék:
- Szolnok
- régészeti lelet
- Címkefelhő »
Igazi legenda érkezett a szolnoki RepTár repülőmúzeumba
Első alkalommal Magyarországon a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban (RepTár) tekinthető meg csütörtöktől a második világháborúban egymás ellen harcoló két vadászrepülőgép, a brit Spitfire és a német Messerschmitt.
Először Magyarországon a II. világháború két ikonikus repülője
A tűzoltók mentettek ki egy aknából egy kutyát Szolnokon
Egy öt méter mély aknából mentettek ki egy kutyát a tűzoltók Szolnokon. Az állatot átadták az állatvédőknek.
- címkék:
- Szolnok
- kutya
- mentés
- akna
- Címkefelhő »
Nyitva hagyott autót lovasított meg és tört össze egy tiszapüspöki férfi
Úgy érezte a férfi éjszaka, hogy Szolnokra kell mennie, először gyalog indult el, aztán meglátta az utcán parkoló autót és inkább azt választotta.
Cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresik a szolnoki rendőrök
A szolnoki rendőrök cserbenhagyás miatt nyomoznak ismeretlen elkövető ellen.
Egy fiatal nő életét vesztette közúti balesetben Szolnok külterületén
Egy fiatal nő életét vesztette közúti balesetben Szolnok külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök hajnalban a police.hu honlapon.
- címkék:
- halál
- közúti baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Frontális karambol történt Szolnoknál
Súlyos baleset történt Szolnoknál a 4-es főúton - írja a police.hu.
- címkék:
- Szolnok
- 4-es főút
- baleset
- Címkefelhő »
Feladta magát a szolnoki gázoló
A rendőrség egy ideig szemtanúkat keresett azzal a balesettel kapcsolatban, amelyben egy autós elgázolt egy idős asszonyt Szolnokon. A felhívás után a sofőr feladta magát.
- címkék:
- Szolnok
- gázolás
- zebra
- Címkefelhő »
Hollik István: A baloldal mára odáig jutott, hogy a nemzeti konzultációs íveket is kilopatja a postaládákból
A baloldal mára odáig jutott, hogy nemcsak kamuvideókat gyárt, de a nemzeti konzultációs íveket is kilopatja a postaládákból - olvasható Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalán.
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz az ellopott nemzeti konzultációs kérdőívek miatt
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz, miután az interneten a napokban nyilvánosságra került egy videó, amely a nemzeti konzultációs kérdőívek eltulajdonítását mutatja be - közölte a párt helyi közgyűlési frakciójának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
- címkék:
- nemzeti konzultáció
- Fidesz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Elismerte a szolnoki baloldal vezetője, hogy összeomlott a szövetségük
A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben - írta a közösségi oldalán Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, egyértelművé téve, hogy szétesett a baloldal Szolnokon.
- címkék:
- Radócz Zoltán
- baloldal
- Szolnok
- Címkefelhő »
Ellopta a postaládából a nemzeti konzultációs íveket egy baloldali aktivista - videó
Egy szolnoki ház postaládájából lopta ki a nemzeti konzultációs íveket egy nő - derült ki az Origo birtokába került videofelvételből. A nőről lapunk birtokába került több kép is, amelyen baloldali politikusokkal kampányolt közösen a tavalyi önkormányzati és EP-választáson. Az elmúlt napokban a baloldal teljes támadást próbált indítani a nemzeti konzultáció ellen. Ennek során a jogszabályok sem zavarják őket.
Kigyulladt a szolnoki bíróság egyik bűnjelraktára
Kigyulladt a szolnoki bíróság egyik, bűnjelraktárként használt földszinti helyisége pénteken. A tűzben senki sem sérült meg senki.
- címkék:
- Szolnok
- tűz
- Címkefelhő »
Temetésre csalt ki pénzt egy nő gyászoló rokonoktól Szolnokon
- címkék:
- Szolnok
- csalás
- rendőrség
- Címkefelhő »
Hűtés nélkül szállított, több tonnányi szalonnát foglaltak le a pénzügyőrök
A NAV pénzügyőrei Szolnoknál egy teherautó ellenőrzésekor hűtés nélkül szállított, nagy mennyiségű szalonnára bukkantak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalára kiarakott bejegyzésben azt írták, hogy a romlandó árut meg kellett semmisíteni.
- címkék:
- Szolnok
- szalonna
- romlott élelmiszer
- NAV
- Címkefelhő »
Töltsön egy éjszakát a Szolnoki Repülőmúzeumban
Megszökött otthonról egy szolnoki kamaszlány
A szolnoki rendőrök a 13 éves, helyi Kolompár Eszmeralda Rozália eltűnése ügyében nyomoznak. A fiatal lány fotóját közzétették, és kérik, hogy aki felismeri, tegyen bejelentést.
- címkék:
- krimi
- eltűnés
- Szökés
- kamaszlány
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megfenyegették a szolnoki baloldal zavaros ügyeiről szivárogtató Facebook-oldal kezelőjét
Botrányos állapotok uralkodnak Szolnokon, miután egy, a baloldali frakcióból kilépett képviselő kitálalt a baloldal sötét ügyeiről. Április végén tartott sajtótájékoztatóján Ligeti József terhelő dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Szolnoki Többség nevű közgyűlési frakciószövetség tagjairól. - olvasható a Szoljon.hu összefoglalójában. Mindeközben megfenyegették a városi baloldal piszkos ügyeiről szivárogtató Facebook-oldal kezelőjét. Egyre inkább a maffiafilmekre hasonlít az, ami a szolnoki baloldalnál történik.
Egymás telefonhívásait rögzítették a szolnoki baloldal vezetői
Egészen durva belháború bontakozott ki a szolnoki baloldal két, egymással rivalizáló csapata között: egy újabb nyilvánosságra hozott felvételből kiderül, hogy a szembenálló csoportosulások vezetői rögzítették az egymás közötti beszélgetéseket. Tovább folytatódik a szolnoki baloldal szétcsúszása, újabb titkokra derült fény.
Egymást ügynöközte a szétesés határára kerülő szolnoki baloldal egy titkos hangfelvételen
Ti nem vagytok idevalók - Szotyori-Lázár Zoltán ezekkel a szavakkal jelezte Lukácsi Katalinnak, hol van a helye egy hétfőn kiszivárgott hanganyagon. A romokban lévő szolnoki baloldal kulcsszereplőinek beszélgetése megmutatja, milyen állapotok uralkodnak a kényszerből összeállt összefogás tagjai között. Ügynöközés, egymás utasítgatása, és totális paranoia - egészen elképesztő felvétel látott napvilágot.
Május 15-én nyit a RepTár
Május 15-étől újra megnyitja kapuit a szolnoki RepTár. A repülőgépeket bemutató múzeum megnyitása több lépcsőben történik.
Százezret fizetnek annak, aki tud valamit erről a férfiről
A rendőrök százezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki egy középkorú, szolnoki férfi megtalálása érdekében. A férfit költségvetési csalás miatt körözik.
Összetört egy szélvédőt, majd nekiállt fenyegetőzni egy szolnoki férfi
A szolnoki rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a 21 éves, helyi férfi ellen, aki két évvel ezelőtt rátámadt egy másik férfira. Először betörte az autója szélvédőjét, majd fenyegetéssel próbálta meg rávenni, hogy ne tegyen rá terhelő vallomást.
Ellenzéki háború Szolnokon, összeomlik a baloldali koalíció
Összeomolhat az ellenzéki együttműködés Szolnokon, miután a jegyzőnél két képviselő is jelezte távozási szándékát a baloldali Szolnoki Többség nevű frakciószövetségből - értesült az Origo. Ezzel könnyen megváltozhatnak a képviselő-testületi erőviszonyok: a baloldali többségnek vége lehet.
Karambol Szolnoknál a 4-es főúton, a mentők is a helyszínen
Baleset történt péntek délelőtt a 4-es főúton Szolnok térségében.
- címkék:
- 4-es főút
- baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Ég egy kamion pótkocsija a 442-es főúton, Szolnokon
Lezárták az érintett útszakaszt, ahol oltják a lángokat a tűzoltók - írják a katasztrófavédelem honlapján.
- címkék:
- Szolnok
- 442-es főút
- tűzeset
- tűz
- Címkefelhő »
Letartóztatták a szolnoki kórházban dühöngő férfit
Koronavírus gyanújával vittek a szolnoki kórház COVID19-részlegére egy férfit, de dühöngeni kezdett, nem akarta megvárni a kivizsgálás végét.
Festék borult egy kamionról a 4-es főútra Szolnoknál
Nagy mennyiségű festék borult egy kamionról az úttestre a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán, a Tószegi út közelében - írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- 4-es főút
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megütöttek egy gyalogost Szolnokon
Nem tetszett egy biciklisnek, hogy egy nő a kerékpárúton gyalogol, ezért előbb leöntötte vízzel, aztán rátámadt, majd egy férfire is. A támadót elfogták a rendőrök.
- címkék:
- rendőrség
- krimi
- garázdaság
- bicikliút
- Szolnok
- Címkefelhő »
Kigyulladt egy szolnoki üzemépület
Kigyulladt egy galvanizáló üzem csütörtökön Szolnokon, a bent tartózkodó hét ember épségben kijutott az épületből - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
- címkék:
- tűz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Egyműszakos munkarendre tér át szolnoki üzemében a Stadler
Különleges munkarendet vezet be a Stadler cég a szolnoki kocsiszekrény üzemében március 23-tól április 17-ig; a termelőtevékenységet végző munkatársak – néhány részterület kivételével – az eddigi kétműszakos munkarendről egyműszakos munkarendre térnek át, és ehhez igazodik a termelést támogató területek munkaidő-beosztása is – közölte a társaság.
Az ország leghosszabb terepasztala készül Szolnokon
Lovas huszárok, gyalogság és tüzérek csapnak össze Szolnokon
A szolnoki ellenzék jobbikos kezdeményezésre ismét elárulta a kárpátaljai magyarokat
Szolnok városa eddig évi 2,5 millió forinttal segítette a nagyobb részt mélyszegénységben élő kárpátaljai magyarokat. A helyi képviselő-testületben enyhe többséget alkotó jobbikos-balliberális koalíció miatt azonban idéntől ez a támogatás nem jár a kárpátaljaiaknak. A külhoni magyarok támogatásáról szóló javaslatot ezúttal a Jobbik frakcióvezetője, Galló György javaslatára vették le a napirendről. Egy helyi sajtóorgánum szerint Galló Szotyori-Lázár Zoltán emberének tekinthető, aki régebben a szolnoki Jobbik alapszervezetét vezette. Szotyori-Lázárról két dolgot érdemes megjegyezni: egyrészt Vona Gábor bukott pártelnök keresztfia, mássrészt ...
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét a vakvezető kutyáknak
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórt szét egy ismeretlen Szolnokon egy olyan területen, ahol vakvezető kutyák is dolgoznak.
- címkék:
- Szolnok
- tű
- vakvezető kutya
- szalonna
- Címkefelhő »
Karambol a 4-esen Szolnoknál, mindkét sofőr az autójába szorult
Két autó ütközött össze a 4-es főút 100-as kilométerszelvényénél, Szolnok térségében - írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- autóbaleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Börtönben marad a mezőtúri díler, aki akár életfogytiglant is kaphat
Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a mezőtúri férfinak, akit akár életfogytiglanra is ítélhetnek kábítószer-kereskedelem miatt.
Durván megrugdosta ismerősét egy szolnoki férfi
Két férfi összeveszett egymással egy szolnoki lakásban, majd egy egyikük úgy megrugdosta a másikat, hogy az súlyosan megsérült.
Vonat gázolt el egy embert Abonynál
Embert gázolt egy vonat vasárnap este a Pest megyei Abony külterületén.
- címkék:
- Abony
- gázolás
- vonat
- tehervonat
- Szolnok
- Címkefelhő »
Egy szolnoki férfi éveken keresztül molesztált kislányokat
Letartóztatásban marad az a hatvanhárom éves szolnoki férfi, aki fiatal lányokat molesztált, és pornográf képeket készített róluk.
Szkíta kori település maradványaira bukkantak Szolnokon
Szkíta kori, a Kr.e 7.- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző feltárás során - közölte Kovács Péter, a feltárást vezető régész.
Bombát találtak Szolnok belvárosában
Több órás forgalomkorlátozásra kell készülni Szolnok belvárosában, ahol földmunkák közben bombát találtak.
- címkék:
- bomba
- lezárás
- Szolnok
- Címkefelhő »
Elkészült Szolnok ötcsillagosának látványterve
A szolnoki ellenzék magyarázkodni próbál a vallási műsor megszüntetése miatt
Négy pontban próbálta megmagyarázni a szolnoki ellenzék, hogy miért szűnt meg a korábban a Szolnok TV-n futó Napi Üzenet című ökumenikus vallási műsor éppen karácsony előtt. Visszaköszönnek az SZDSZ-es idők: nemlétező szakmai szempontokkal indokolták a döntést.