szoftver

címke rss

Offline meghajtás a Google-szoftverekhez

Archívum2007.05.31, 16:18

A most megjelentetett Google Gears pluginnal internet nélkül is használhatók a Google webes alkalmazásai, például a Gmail vagy a Calendar. A szoftver még csak tesztváltozatban létezik.

Félnek a Linuxtól az érettségizők

Techbázis2007.05.23, 16:30

Bár az informatika tárgyból érettségizők döntő többsége az idén is Microsoft Windows-t használva tette le vizsgáit, két éve Linux is választható. Idei újdonság, hogy a nyílt forráskódú rendszer hívei is központilag ellenőrzött szoftvereken oldhatják meg a feladatokat. Így nem fordulhat elő, hogy egy helyi rendszergazda által összetákolt, üggyel-bajjal működő rendszeren kelljen helytállni. 

Száz szoftverből 42 lopott itthon

Archívum2007.05.15, 11:13

Magyarországon 100 új szoftverből 42 továbbra is jogszerűtlen módon került tavaly a számítógépekre, ám miközben az illegalitási arány stagnált, az okozott kár a 2005. évi 106 millió dollárról 5 százalékkal, 111 millió dollárra nőtt - közölte a Business Software Alliance (BSA).

Cserélje le a Windows Intézőt!

Archívum2007.05.15, 19:19

A Windowsnak ugyan van saját fájlkezelője, de sokak számára nem éppen a legkényelmesebb benne a fájlok rendezgetése a Ctrl+C/Ctrl+V gombkombinációkkal. A legtöbben Total Commandert telepítenek PC-jükre, pedig más, ingyenes alternatív szoftverek is letölthetők, ezekből csemegéztünk.

Újabb videojáték készül a Simpson családból

Archívum2007.05.11, 11:08

A történet szerint a népszerű sárga rajzfilmfigurák egyszer csak egy videojátékban találják magukat. A szoftver ősszel jelenik majd meg.

Jövőre debütál a személyes pendrive

Techbázis2007.05.11, 18:43

A Microsoft és a SanDisk együttműködésének az eredményeként jövőre olyan pendrive-oka és memóriakártyákat lehet majd megvenni, amelyeken a felhasználó saját szoftvereit bárhová magával viheti, s idegen PC-ken is használhatja azokat, megszokott beállításaikkal együtt.

Jön a virtuális Blackberry mobil

Techbázis2007.04.24, 11:15

A céges levelezés távoli eléréséhez a jövőben nem feltétlenül kell majd Blackberry eszközt vásárolni, a kütyü gyártója ugyanis a rivális márkák okostelefonjaihoz is elérhetővé teszi majd a szolgáltatás használatához szükséges szoftvereket.

Játszva gyógyítanak

Mindentudás egyeteme2007.04.20, 10:23

Szegeden egyedülálló beszédfejlesztő szoftvert fejlesztettek ki, mely az olvasási problémákkal küzdők életét könnyíti meg. Beszélgetés Bácsi János nyelvésszel.

Nem szűr spamet a magyar

Archívum2007.04.17, 12:35

A magyar számítógép-felhasználók 86 százaléka nem használ internetes levélszemét, azaz spamszűrőt, alapvetően azért, mert drágának tartja a szoftvert.

Nem játszhatnak korlátlanul a kínai gyerekek

Techbázis2007.04.11, 19:49

Kormányzati intézkedésekkel érnék el Kínában azt, hogy a fiatalkorúak kevesebb időt töltsenek online videojátékokkal. Az utóbbiakat működtető cégeknek a játékfüggést megakadályozó szoftvert kell telepíteniük rendszereikbe.

A Word és az Excel atyja

Techbázis2007.04.05, 14:01

Charles Simonyi neve az utóbbi időben leginkább közelgő űrutazása kapcsán merült fel a hírekben, azt kevesebben tudják, hogy a magyar származású informatikus nevéhez köthetők az Excel és Word szoftverek.

A munkahelyen pazarolnak a dolgozók

Állás 20112007.03.27, 08:34

Az emberek többsége legfeljebb otthon spórol, munkahelyén pazarolja nemcsak az áramot, a vizet és a papírt is - derül ki a brit Logicalis létesítménygazdálkodási szoftvereket gyártó cég megbízásából végzett kutatásból.

Nézzen tévét a neten!

Techbázis2007.03.16, 10:57

Ezúttal online tévés szoftvereket gyűjtöttünk össze: az alkalmazásokkal megnézheti, mi megy épp a kazahsztáni, kínai, vagy épp egy mexikói csatornán, de akár a Nickelodeont is foghatja a neten, igaz angolul, de teljesen ingyen.

Két verziója lesz a Photoshopnak

Archívum2007.03.10, 10:57

A hónap végén mutatja be az Adobe a legújabb szoftvereit, melyek között két különböző Photoshop változat is lesz. A Photoshop CS3 Extended 3D-s és mozgóképes eszközöket is tartalmaz majd.

Virtuális Irakba küldik a veteránokat

Archívum2007.03.07, 10:42

A népszerű Full Spectrum Warrior című játékon alapuló Virtuális Irak szoftverrel segítik újabban az amerikai veteránokat a poszttraumatikus stressz okozta zavarok (PTSD) leküzdésében.

Az APEH is keresi a kalózszoftvereket

Archívum2007.03.07, 15:38

Eddig csak elvben, a jövőben azonban már gyakorlatban is foglalkozhatnak az APEH revizorai a vállalkozóknál, vállalkozásoknál használt szoftverek jogtisztaságával.

Lazított szoftverellenőrzőjén a Microsoft

Archívum2007.02.28, 14:33

Új kategóriát vezetett be a Microsoft a Windows eredetiségellenőrzőjében: korábban a szoftver csak eredeti vagy hamis lehetett, ezentúl azonban akár "talán kalózverzió" besorolást is kaphat.

Netes szoftvereket árul cégeknek a Google

Archívum2007.02.22, 14:03

A Microsoft Office helyett jelenthet alternatívát a cégeknek a profi szoftvercsomag és e-mailszolgáltatás.

Siketeknek segít a mobilos szoftver

Archívum2007.02.19, 09:14

Amerikai kutatók kamerás mobilra fejlesztenek olyan megoldást halláskárosultak számára, amely lehetővé teszi a jelbeszéd továbbítását olyan minőségben, amelyen a felek jól láthatják egymás mozdulatait.

3D-ben, puszta kézzel

Techbázis2007.02.15, 13:51

A bonni egyetem kutatói képesek kézmozdulatokkal irányítani számítógépeket: a rendkívül gyors és hatékony módszer gyermek- és felnőttkézzel egyaránt működik, s az eljárás forradalmasíthatja a háromdimenziós szoftverek kezelését - adta hírül a Die Welt.

Szoftverpolc a képernyő szélén

Archívum2007.01.23, 09:44

A friss hírek, üzenetek rögtön megjelennek a monitoron, a gyakran használt szoftverek pedig egy klikkeléssel elérhetők - ezt kínálja a Windows Vista egyik újítása, a képernyő szélén meghúzódó eszköztár. A Sidebar nem új találmány, akár XP-hez is le lehet tölteni: három ilyen programot teszteltünk.  

Szoftverpolc a képernyő szélén

Techbázis2007.01.22, 20:08

A friss hírek, üzenetek rögtön megjelennek a monitoron, a gyakran használt szoftverek pedig egy klikkeléssel elérhetők - ezt kínálja a Windows Vista egyik újítása, a képernyő szélén meghúzódó eszköztár. A Sidebar nem új találmány, akár XP-hez is le lehet tölteni: három ilyen programot teszteltünk.

Internetes tévé fájlcserélő-alapon

Techbázis2007.01.17, 09:55

A Skype alkotói egy újabb sikervárományos szoftvert fejlesztenek, amely átalakíthatja az internetes videózási szokásokat. Megosztott internetes tévé szép felhasználói felülettel, jó minőségben, ráadásul ingyen - ez a Joost. Csak aztán győzzük sávszélességgel.

Ingyenes szoftverek új PC-hez

Techbázis2007.01.02, 20:01

Számítógépet kapott karácsonyra? Tavaly ugyan már összeszedtük a leghasznosabb ingyenes programokat, de az eltelt egy év alatt új alkalmazások, új verziók jelentek meg, ezért felfrissítettük a válogatást.

2006 legnépszerűbb szoftverei

Techbázis2006.12.26, 11:37

Összeválogattuk a 2006-os év legnépszerűbb szoftvereit: tízes toplistánkon azok a programok szerepelnek, amelyeket olvasóink a legtöbbször töltöttek le a Szoftverbázisról.

Ingyenes oktatóanyagok Photoshop CS3-hoz

Archívum2006.12.18, 13:18

Új weboldalt indított a NAPP (National Association of Photoshop Professionals), ahol a fotószerkesztő szoftver legfigyelemreméltóbb újításait mutatják be.

Börtönbe kerülhet a magyar szoftverkalóz

Archívum2006.12.11, 10:16

Első fokon 10 hónap szabadságvesztésre ítélt a bíróság egy többszörösen visszaeső magyar szoftverkalózt, aki üzletszerűen foglalkozott lopott szoftverek árusításával.

Új verzió az ingyenes Acrobat Readerből

Techbázis2006.12.06, 14:55

A PDF-olvasó szoftver a közös munkát és a digitális aláírást is támogatja, valamint pár új extrát is kapott.

Boltosokat is lecsukhatnak hamis szoftverekért

Archívum2006.11.29, 11:22

A számítástechnikai boltok eladóinak és kereskedőinek is oda kell figyelni arra, hogy jogtiszta szoftverekkel értékesítsék a számítástechnikai termékeket - derül ki az üzleti szoftverek fejlesztőinek hazai érdekvédelmi szervezetének, a BSA-nak a sajtóközleményéből.

Leállt egy fővárosi telefonközpont

Techbázis2006.11.29, 12:15

Szoftveres hiba miatt leállt a főváros XIII. kerületében egy telefonközpont tegnapelőtt. A rendszert még mindig javítják.

HR szakkiállítás a munkaerőpiac szereplőivel

Állás 20112006.11.14, 15:35

November 15-16-án kerül megrendezésre a Personal Hungary Szakkiállítás. A rendezvényen aktuális HR témák és a legújabb trendek kerülnek bemutatásra különböző előadások, viták keretében. A szakmai fórumokon szó esik majd többek között a HR szoftverekről, a munkaerőpiac és az oktatás összehangolásáról valamint a legújabb a munkatárs-kiválasztási technikákról.  

Szoftveres gondok az új Playstationnel

Archívum2006.11.14, 10:28

A Sony keddi bejelentése szerint a cég Japánban már kapható új játékgépe inkompatibilis bizonyos régebbi játékkal, noha elvileg ezeknek is gond nélkül futniuk kellene az új masinán.

Mégis ajánlott a vírusirtó a Vistához

Archívum2006.11.13, 11:01

Helyesbítette múlt heti nyilatkozatát a Microsoft társelnöke: Jim Allchin szerint egy átlagos felhasználónak a Windows Vistára is kell majd vírusvédelmi szoftvert telepítenie.

Kalózkodás miatt zárták be a pesti konzolboltot

Archívum2006.11.09, 15:27

A Vám- és Pénzügyőrség tegnap az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) információi alapján eljárást indított a Konzolvilág elnevezésű, elsősorban elektronikus játékok szoftvereit és hardvereit árusító vállalkozás ellen.

Elkészült az Office 2007 végleges változata

Archívum2006.11.06, 16:14

Véget ért a grandiózus tesztelés, az Office 2007 készen áll a november végi céges premierre - adta hírül a Microsoft. A szoftver a szolgáltatások terén is tartogat újdonságokat a magyar felhasználóknak.

Wikipedia indult kémeknek

Archívum2006.11.02, 13:44

A CIA és más amerikai hírszerző szolgálatok ügynökei számára olyan információs adatbázist hoztak létre, amely a szabadon szerkeszthető Wikipédia online lexikonnal azonos szoftveres háttéren alapul.

ACDSee Photo Editor (1. rész)

Archívum2006.10.28, 17:56

Az ACDSee képnézegető szoftverben is vannak alapszintű szerkesztési funkciók, ám ezek komoly feladatokra nem megfelelők: a Photo Editor egy képszerkesztő szoftver azoknak, akiknek kevés, amit ott találnak.

Új e-könyv-olvasót jelentet meg az Adobe

Archívum2006.10.25, 09:37

Az Acrobat Readerhez hasonló, kis méretű szoftver animációkat is meg tud majd jeleníteni.

Megérkezett az új Firefox böngésző is

Techbázis2006.10.25, 20:21

Négy nappal az Internet Explorer 7 után a legnépszerűbb alternatív böngésző, a Firefox fejlesztői is előrukkoltak szoftverük okosabbá tett, magyarul is tudó új verziójával. A 2.0 főként olyan újításokat tartalmaz, melyeket eddig külön kiegészítőkkel lehetett csak elérni.

Letöltés: szokatlan sportjátékok

Archívum2006.10.23, 20:06

Mostani játékválogatásunk szoftvereivel trambulinon ugrálhat, irodai széken kergetheti főnökét, vagy éppenséggel lejtők ura lehet krosszmotorral vagy síléccel.

Játék: kötözés izgalmasan

Archívum2006.10.21, 19:07

Drága, exkluzív és titkos élmények helyett az ingyenesen letölthető Zen Bondage szoftverből megtanulhatjuk, miért is izgalmas is a megkötözés.

Magyarul is elindult a Windows Live

Archívum2006.10.16, 20:41

Már lokalizált, magyar nyelvű változatban is használható a Microsoft újfajta webes és szoftveres szolgáltatásainak egy része a Windows Live keretein belül. A termékek bemutatóján igyekeztünk utánajárni, hogy mit is jelent a Live, vagyis hogyan válaszol a Microsoft a web 2.0 kihívásaira.

Mindenképp frissíteni kell az XP-ket

Archívum2006.10.10, 16:41

A Microsoft tájékoztatása szerint október 10-étől csak olyan Windows XP-rendszerekhez tesz elérhetővé frissítéseket, amelyekre telepítették a szoftverhez két éve kiadott második javításgyűjteményt.

Célegyenesben az új Windows

Archívum2006.10.09, 10:30

A Microsoft pénteken a Windows Vista utolsó tesztverzióját tette elérhetővé a tesztelők számára: az operációs rendszer következő változata már a végleges, boltokba kerülő szoftver lesz.

Szabad szoftveresek a másolásvédelem ellen

Archívum2006.10.04, 10:46

A szabad szoftvereket támogató felhasználói csoportok szerint egyáltalán nem kellene másolásvédelemmel ellátni a digitális formátumú, online legálisan megvásárolható film és zenefájlokat.

Felével több a hamis szoftver Magyarországon

Archívum2006.10.04, 13:05

A BSA szerint 50 százalékkal nőtt a hamis, vgay nem jogtiszta szoftverekkel kapcsolatos rendőrségi eljárások száma idén.

Jönnek a Tesco gazdaságos szoftverek

Archívum2006.10.02, 12:57

Az áruházlánc saját márkás, gazdaságos szoftvereket dob piacra Nagy-Britanniában alegalapvetőbb alkalmazásokból.

Pixia: kicsi és ingyenes képkezelő (2. rész)

Archívum2006.09.21, 17:40

Az elmúlt alkalommal a Pixia fejlett képfeldolgozó eszközeiről, maszkolási és rétegkezelési lehetőségeiről volt szó, ezúttal pedig egy gyakorlati példán keresztül mutatjuk be a szoftvert.

Pixia: kicsi és ingyenes képszerkesztő

Archívum2006.09.12, 13:12

Apró képszerkesztő szoftver rétegkezeléssel és maszkolással? Az ilyen varázsszavak többnyire csak a nagynevű és drága fotómanipulálók nevei mellett olvashatók. A Pixia nevű szoftver ezzel szemben kicsi és ingyenes. Vajon mennyiben ér fel a "titánokhoz"?

Hírolvasó-képnéző szoftver a Microsofttól

Techbázis2006.09.11, 12:10

A redmondi szoftvercég két, egymástól látszólag távol álló funkciót gyúrt egybe legújabb szoftverében: a Max fotók nézegetésére, megosztására, és a webes hírcsatornák olvasására szolgál.