szoftver

címke rss

Offline meghajtás a Google-szoftverekhez

Archívum2007.05.31, 16:18

A most megjelentetett Google Gears pluginnal internet nélkül is használhatók a Google webes alkalmazásai, például a Gmail vagy a Calendar. A szoftver még csak tesztváltozatban létezik.

Félnek a Linuxtól az érettségizõk

Techbázis2007.05.23, 16:30

Bár az informatika tárgyból érettségizõk döntõ többsége az idén is Microsoft Windows-t használva tette le vizsgáit, két éve Linux is választható. Idei újdonság, hogy a nyílt forráskódú rendszer hívei is központilag ellenõrzött szoftvereken oldhatják meg a feladatokat. Így nem fordulhat elõ, hogy egy helyi rendszergazda által összetákolt, üggyel-bajjal mûködõ rendszeren kelljen helytállni. 

Száz szoftverbõl 42 lopott itthon

Archívum2007.05.15, 11:13

Magyarországon 100 új szoftverbõl 42 továbbra is jogszerûtlen módon került tavaly a számítógépekre, ám miközben az illegalitási arány stagnált, az okozott kár a 2005. évi 106 millió dollárról 5 százalékkal, 111 millió dollárra nõtt - közölte a Business Software Alliance (BSA).

Cserélje le a Windows Intézõt!

Archívum2007.05.15, 19:19

A Windowsnak ugyan van saját fájlkezelõje, de sokak számára nem éppen a legkényelmesebb benne a fájlok rendezgetése a Ctrl+C/Ctrl+V gombkombinációkkal. A legtöbben Total Commandert telepítenek PC-jükre, pedig más, ingyenes alternatív szoftverek is letölthetõk, ezekbõl csemegéztünk.

Jövõre debütál a személyes pendrive

Techbázis2007.05.11, 18:43

A Microsoft és a SanDisk együttmûködésének az eredményeként jövõre olyan pendrive-oka és memóriakártyákat lehet majd megvenni, amelyeken a felhasználó saját szoftvereit bárhová magával viheti, s idegen PC-ken is használhatja azokat, megszokott beállításaikkal együtt.

Újabb videojáték készül a Simpson családból

Archívum2007.05.11, 11:08

A történet szerint a népszerû sárga rajzfilmfigurák egyszer csak egy videojátékban találják magukat. A szoftver õsszel jelenik majd meg.

Jön a virtuális Blackberry mobil

Techbázis2007.04.24, 11:15

A céges levelezés távoli eléréséhez a jövõben nem feltétlenül kell majd Blackberry eszközt vásárolni, a kütyü gyártója ugyanis a rivális márkák okostelefonjaihoz is elérhetõvé teszi majd a szolgáltatás használatához szükséges szoftvereket.

Játszva gyógyítanak

Mindentudás egyeteme2007.04.20, 10:23

Szegeden egyedülálló beszédfejlesztõ szoftvert fejlesztettek ki, mely az olvasási problémákkal küzdõk életét könnyíti meg. Beszélgetés Bácsi János nyelvésszel.

Nem szûr spamet a magyar

Archívum2007.04.17, 12:35

A magyar számítógép-felhasználók 86 százaléka nem használ internetes levélszemét, azaz spamszûrõt, alapvetõen azért, mert drágának tartja a szoftvert.

Nem játszhatnak korlátlanul a kínai gyerekek

Techbázis2007.04.11, 19:49

Kormányzati intézkedésekkel érnék el Kínában azt, hogy a fiatalkorúak kevesebb idõt töltsenek online videojátékokkal. Az utóbbiakat mûködtetõ cégeknek a játékfüggést megakadályozó szoftvert kell telepíteniük rendszereikbe.

A Word és az Excel atyja

Techbázis2007.04.05, 14:01

Charles Simonyi neve az utóbbi idõben leginkább közelgõ ûrutazása kapcsán merült fel a hírekben, azt kevesebben tudják, hogy a magyar származású informatikus nevéhez köthetõk az Excel és Word szoftverek.

A munkahelyen pazarolnak a dolgozók

Állás 20112007.03.27, 08:34

Az emberek többsége legfeljebb otthon spórol, munkahelyén pazarolja nemcsak az áramot, a vizet és a papírt is - derül ki a brit Logicalis létesítménygazdálkodási szoftvereket gyártó cég megbízásából végzett kutatásból.

Nézzen tévét a neten!

Techbázis2007.03.16, 10:57

Ezúttal online tévés szoftvereket gyûjtöttünk össze: az alkalmazásokkal megnézheti, mi megy épp a kazahsztáni, kínai, vagy épp egy mexikói csatornán, de akár a Nickelodeont is foghatja a neten, igaz angolul, de teljesen ingyen.

Két verziója lesz a Photoshopnak

Archívum2007.03.10, 10:57

A hónap végén mutatja be az Adobe a legújabb szoftvereit, melyek között két különbözõ Photoshop változat is lesz. A Photoshop CS3 Extended 3D-s és mozgóképes eszközöket is tartalmaz majd.

Virtuális Irakba küldik a veteránokat

Archívum2007.03.07, 10:42

A népszerû Full Spectrum Warrior címû játékon alapuló Virtuális Irak szoftverrel segítik újabban az amerikai veteránokat a poszttraumatikus stressz okozta zavarok (PTSD) leküzdésében.

Az APEH is keresi a kalózszoftvereket

Archívum2007.03.07, 15:38

Eddig csak elvben, a jövõben azonban már gyakorlatban is foglalkozhatnak az APEH revizorai a vállalkozóknál, vállalkozásoknál használt szoftverek jogtisztaságával.

Lazított szoftverellenõrzõjén a Microsoft

Archívum2007.02.28, 14:33

Új kategóriát vezetett be a Microsoft a Windows eredetiségellenõrzõjében: korábban a szoftver csak eredeti vagy hamis lehetett, ezentúl azonban akár "talán kalózverzió" besorolást is kaphat.

Netes szoftvereket árul cégeknek a Google

Archívum2007.02.22, 14:03

A Microsoft Office helyett jelenthet alternatívát a cégeknek a profi szoftvercsomag és e-mailszolgáltatás.

Siketeknek segít a mobilos szoftver

Archívum2007.02.19, 09:14

Amerikai kutatók kamerás mobilra fejlesztenek olyan megoldást halláskárosultak számára, amely lehetõvé teszi a jelbeszéd továbbítását olyan minõségben, amelyen a felek jól láthatják egymás mozdulatait.

3D-ben, puszta kézzel

Techbázis2007.02.15, 13:51

A bonni egyetem kutatói képesek kézmozdulatokkal irányítani számítógépeket: a rendkívül gyors és hatékony módszer gyermek- és felnõttkézzel egyaránt mûködik, s az eljárás forradalmasíthatja a háromdimenziós szoftverek kezelését - adta hírül a Die Welt.

Szoftverpolc a képernyõ szélén

Archívum2007.01.23, 09:44

A friss hírek, üzenetek rögtön megjelennek a monitoron, a gyakran használt szoftverek pedig egy klikkeléssel elérhetõk - ezt kínálja a Windows Vista egyik újítása, a képernyõ szélén meghúzódó eszköztár. A Sidebar nem új találmány, akár XP-hez is le lehet tölteni: három ilyen programot teszteltünk.  

Szoftverpolc a képernyõ szélén

Techbázis2007.01.22, 20:08

A friss hírek, üzenetek rögtön megjelennek a monitoron, a gyakran használt szoftverek pedig egy klikkeléssel elérhetõk - ezt kínálja a Windows Vista egyik újítása, a képernyõ szélén meghúzódó eszköztár. A Sidebar nem új találmány, akár XP-hez is le lehet tölteni: három ilyen programot teszteltünk.

Internetes tévé fájlcserélõ-alapon

Techbázis2007.01.17, 09:55

A Skype alkotói egy újabb sikervárományos szoftvert fejlesztenek, amely átalakíthatja az internetes videózási szokásokat. Megosztott internetes tévé szép felhasználói felülettel, jó minõségben, ráadásul ingyen - ez a Joost. Csak aztán gyõzzük sávszélességgel.

Ingyenes szoftverek új PC-hez

Techbázis2007.01.02, 20:01

Számítógépet kapott karácsonyra? Tavaly ugyan már összeszedtük a leghasznosabb ingyenes programokat, de az eltelt egy év alatt új alkalmazások, új verziók jelentek meg, ezért felfrissítettük a válogatást.

2006 legnépszerûbb szoftverei

Techbázis2006.12.26, 11:37

Összeválogattuk a 2006-os év legnépszerûbb szoftvereit: tízes toplistánkon azok a programok szerepelnek, amelyeket olvasóink a legtöbbször töltöttek le a Szoftverbázisról.

Ingyenes oktatóanyagok Photoshop CS3-hoz

Archívum2006.12.18, 13:18

Új weboldalt indított a NAPP (National Association of Photoshop Professionals), ahol a fotószerkesztõ szoftver legfigyelemreméltóbb újításait mutatják be.

Börtönbe kerülhet a magyar szoftverkalóz

Archívum2006.12.11, 10:16

Elsõ fokon 10 hónap szabadságvesztésre ítélt a bíróság egy többszörösen visszaesõ magyar szoftverkalózt, aki üzletszerûen foglalkozott lopott szoftverek árusításával.

Új verzió az ingyenes Acrobat Readerbõl

Techbázis2006.12.06, 14:55

A PDF-olvasó szoftver a közös munkát és a digitális aláírást is támogatja, valamint pár új extrát is kapott.

Leállt egy fõvárosi telefonközpont

Techbázis2006.11.29, 12:15

Szoftveres hiba miatt leállt a fõváros XIII. kerületében egy telefonközpont tegnapelõtt. A rendszert még mindig javítják.

Boltosokat is lecsukhatnak hamis szoftverekért

Archívum2006.11.29, 11:22

A számítástechnikai boltok eladóinak és kereskedõinek is oda kell figyelni arra, hogy jogtiszta szoftverekkel értékesítsék a számítástechnikai termékeket - derül ki az üzleti szoftverek fejlesztõinek hazai érdekvédelmi szervezetének, a BSA-nak a sajtóközleményébõl.

HR szakkiállítás a munkaerõpiac szereplõivel

Állás 20112006.11.14, 15:35

November 15-16-án kerül megrendezésre a Personal Hungary Szakkiállítás. A rendezvényen aktuális HR témák és a legújabb trendek kerülnek bemutatásra különbözõ elõadások, viták keretében. A szakmai fórumokon szó esik majd többek között a HR szoftverekrõl, a munkaerõpiac és az oktatás összehangolásáról valamint a legújabb a munkatárs-kiválasztási technikákról.  

Szoftveres gondok az új Playstationnel

Archívum2006.11.14, 10:28

A Sony keddi bejelentése szerint a cég Japánban már kapható új játékgépe inkompatibilis bizonyos régebbi játékkal, noha elvileg ezeknek is gond nélkül futniuk kellene az új masinán.

Mégis ajánlott a vírusirtó a Vistához

Archívum2006.11.13, 11:01

Helyesbítette múlt heti nyilatkozatát a Microsoft társelnöke: Jim Allchin szerint egy átlagos felhasználónak a Windows Vistára is kell majd vírusvédelmi szoftvert telepítenie.

Kalózkodás miatt zárták be a pesti konzolboltot

Archívum2006.11.09, 15:27

A Vám- és Pénzügyõrség tegnap az ASVA (Audiovizuális Mûvek Szerzõi Jogait Védõ Közcélú Alapítvány) információi alapján eljárást indított a Konzolvilág elnevezésû, elsõsorban elektronikus játékok szoftvereit és hardvereit árusító vállalkozás ellen.

Elkészült az Office 2007 végleges változata

Archívum2006.11.06, 16:14

Véget ért a grandiózus tesztelés, az Office 2007 készen áll a november végi céges premierre - adta hírül a Microsoft. A szoftver a szolgáltatások terén is tartogat újdonságokat a magyar felhasználóknak.

Wikipedia indult kémeknek

Archívum2006.11.02, 13:44

A CIA és más amerikai hírszerzõ szolgálatok ügynökei számára olyan információs adatbázist hoztak létre, amely a szabadon szerkeszthetõ Wikipédia online lexikonnal azonos szoftveres háttéren alapul.

ACDSee Photo Editor (1. rész)

Archívum2006.10.28, 17:56

Az ACDSee képnézegetõ szoftverben is vannak alapszintû szerkesztési funkciók, ám ezek komoly feladatokra nem megfelelõk: a Photo Editor egy képszerkesztõ szoftver azoknak, akiknek kevés, amit ott találnak.

Új e-könyv-olvasót jelentet meg az Adobe

Archívum2006.10.25, 09:37

Az Acrobat Readerhez hasonló, kis méretû szoftver animációkat is meg tud majd jeleníteni.

Megérkezett az új Firefox böngészõ is

Techbázis2006.10.25, 20:21

Négy nappal az Internet Explorer 7 után a legnépszerûbb alternatív böngészõ, a Firefox fejlesztõi is elõrukkoltak szoftverük okosabbá tett, magyarul is tudó új verziójával. A 2.0 fõként olyan újításokat tartalmaz, melyeket eddig külön kiegészítõkkel lehetett csak elérni.

Letöltés: szokatlan sportjátékok

Archívum2006.10.23, 20:06

Mostani játékválogatásunk szoftvereivel trambulinon ugrálhat, irodai széken kergetheti fõnökét, vagy éppenséggel lejtõk ura lehet krosszmotorral vagy síléccel.

Játék: kötözés izgalmasan

Archívum2006.10.21, 19:07

Drága, exkluzív és titkos élmények helyett az ingyenesen letölthetõ Zen Bondage szoftverbõl megtanulhatjuk, miért is izgalmas is a megkötözés.

Magyarul is elindult a Windows Live

Archívum2006.10.16, 20:41

Már lokalizált, magyar nyelvû változatban is használható a Microsoft újfajta webes és szoftveres szolgáltatásainak egy része a Windows Live keretein belül. A termékek bemutatóján igyekeztünk utánajárni, hogy mit is jelent a Live, vagyis hogyan válaszol a Microsoft a web 2.0 kihívásaira.

Mindenképp frissíteni kell az XP-ket

Archívum2006.10.10, 16:41

A Microsoft tájékoztatása szerint október 10-étõl csak olyan Windows XP-rendszerekhez tesz elérhetõvé frissítéseket, amelyekre telepítették a szoftverhez két éve kiadott második javításgyûjteményt.

Célegyenesben az új Windows

Archívum2006.10.09, 10:30

A Microsoft pénteken a Windows Vista utolsó tesztverzióját tette elérhetõvé a tesztelõk számára: az operációs rendszer következõ változata már a végleges, boltokba kerülõ szoftver lesz.

Felével több a hamis szoftver Magyarországon

Archívum2006.10.04, 13:05

A BSA szerint 50 százalékkal nõtt a hamis, vgay nem jogtiszta szoftverekkel kapcsolatos rendõrségi eljárások száma idén.

Szabad szoftveresek a másolásvédelem ellen

Archívum2006.10.04, 10:46

A szabad szoftvereket támogató felhasználói csoportok szerint egyáltalán nem kellene másolásvédelemmel ellátni a digitális formátumú, online legálisan megvásárolható film és zenefájlokat.

Jönnek a Tesco gazdaságos szoftverek

Archívum2006.10.02, 12:57

Az áruházlánc saját márkás, gazdaságos szoftvereket dob piacra Nagy-Britanniában alegalapvetõbb alkalmazásokból.

Pixia: kicsi és ingyenes képkezelõ (2. rész)

Archívum2006.09.21, 17:40

Az elmúlt alkalommal a Pixia fejlett képfeldolgozó eszközeirõl, maszkolási és rétegkezelési lehetõségeirõl volt szó, ezúttal pedig egy gyakorlati példán keresztül mutatjuk be a szoftvert.

Pixia: kicsi és ingyenes képszerkesztõ

Archívum2006.09.12, 13:12

Apró képszerkesztõ szoftver rétegkezeléssel és maszkolással? Az ilyen varázsszavak többnyire csak a nagynevû és drága fotómanipulálók nevei mellett olvashatók. A Pixia nevû szoftver ezzel szemben kicsi és ingyenes. Vajon mennyiben ér fel a "titánokhoz"?

Hírolvasó-képnézõ szoftver a Microsofttól

Techbázis2006.09.11, 12:10

A redmondi szoftvercég két, egymástól látszólag távol álló funkciót gyúrt egybe legújabb szoftverében: a Max fotók nézegetésére, megosztására, és a webes hírcsatornák olvasására szolgál.

Még mindig sok itthon az illegális szoftver

Archívum2006.09.07, 14:37

Magyarországon az illegális szoftverek használatának mértéke 42 százalék, ami az európai átlagnál 7 százalékponttal magasabb - derül ki a szoftvergyártókat tömörítõ Business Software Alliance (BSA) adataiból.

Ingyenes Borland szoftverek diákoknak

Archívum2006.09.06, 13:15

A manapság már csak oktatási célokra használt Turbo Pascal programnyelv atyja diákoknak és a programozás iránt érdeklõdõ amatõröknek ingyenes szoftvereket tett elérhetõvé.

Easy Graphic Converter: hasznos kis szoftver

Archívum2006.09.04, 20:49

Ezúttal egy grafikai fájlkonvertáló segédprogramot mutatunk be, amely elsõsorban kis mérete és végtelenül egyszerû mûködése révén nyerheti el a felhasználók tetszését. A különféle fotó és grafikai formátumok konverziója mellett még a fájlok csoportos átnevezésére és méretezésére is alkalmas.

Földrajz érdekesen

Techbázis2006.08.26, 14:36

Kipróbáltuk a NASA World Wind nevû érdekes szoftverét: az ingyenes programmal akár a Földön valaha pusztított hurrikánok nyomait is felfedezhetjük, de a Mars vagy a Hold felszínén való virtuális barangolást is lehetõvé teszi.

Dizájnos minimozi, szivarzsebre szabva

Techbázis2006.08.24, 08:01

Az LG FM30-as a koreai gyártó legkisebb médialejátszója, ami nagyon jól néz ki, majdnem mindent tud, amire szükség lehet. A kütyü könnyen kezelhetõ, de PC-s szoftvereivel hihetetlenül nehéz boldogulni.

A Microsoft segítené a Firefox fejlesztését

Techbázis2006.08.22, 12:43

Redmondba kaptak meghívást a Mozilla fejlesztõi, hogy a Microsoft segítségével igazítsák szoftvereiket a Windows Vistához.

Képek átszínezése: Recolored Beta (1. rész)

Techbázis2006.08.09, 14:10

A digitális fotók színezésére használható Recolored szoftver olyan, mint egy kifestõkönyv, és nem is igényel nagyobb kézügyességet, mint egy hároméves gyermeké. Elég néhány nagyvonalú ecsetvonás és a színtelen képbõl máris színes lesz.

Fotókból készít térbeli modellt egy szoftver

Archívum2006.08.03, 15:17

A fejlesztés alatt álló Photosynth bejárható modellt állít össze az ugyanarról a területrõl készült fényképekbõl.

Szoftver

T-Online Portal2006.08.01, 11:19

 

Lightroom: profi képkezelõ ingyen

Techbázis2006.07.22, 22:22

Kipróbáltuk az Adobe cég napokban megjelent Lightroom nevû képkezelõ szoftverének tesztverzióját: a merõben új szemléletû program gyökeresen megváltoztathatja majd a fotósok életét, bár jelen állapotában még nem tökéletes.

Hamis vírusirtót árult egy magyar fejlesztõ

Techbázis2006.07.21, 15:08

Egy vírust nem irtó - igaz, közvetlenül kárt sem okozó - szoftvert találtak a HWSW munkatársai. A programból ingyenes és fizetõs verzió is letezik, ám egyikük sem használható semmire.

Wifis mobiltelefonok Skype-oláshoz

Techbázis2006.07.20, 15:43

Amerikában saját szoftverével ellátott mobilokat hoz forgalomba Skype, Európába pedig hamarosan jön a Samsung wifis mobilja.

Lightroom: ingyenes képkezelõ szoftver fotósoknak

Archívum2006.07.20, 13:14

Az Adobe Lightroom egy teljesen új szemléletû program, mely kifejezetten a digitális fotósok igényei szerint készül, és a Photoshop bonyolult mûveletei helyett egyszerû kezelést és katalogizálást nyújt majd.

A Vista után nem kell majd Windowsra várni

Techbázis2006.07.12, 15:19

Steve Ballmer, a  Microsoft elnök-vezérigazgatójának szavai szerint a Windows Vista megjelenését követõen nem kell majd éveket várni egy még újabb operációs rendszerre, noha még az XP utódjának szánt szoftver megjelenési ideje sem biztos.

Ma vonul nyugdíjba a Windows 98

Techbázis2006.07.11, 18:14

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelõen július 11-étõl megszünteti a Windows 98 operációs rendszer mindennemû támogatását, ami azt jelenti, hogy semmilyen termékfrissítés nem jelenik már meg többé a szoftverhez.

iGO: Kérdezz-felelek a mûholdas navigációról

Vendégszoba2006.07.10, 14:11

Olvasóink az iGO nevû, tenyérgépeken használatos mûholdas navigációs szoftver fejlesztõit, Késmárki Lászlót és Blahut Györgyöt faggatták a GPS-eszközök jelenérõl és jövõjérõl. Mint kiderült, a szoftver új verziójába számos újítás kerül, s a készülõ változatot akár a nagymama is tudja majd kezelni.

Perlik a Microsoftot ellenõrzõprogramja miatt

Archívum2006.07.03, 12:41

Egy amerikai felhasználó pert indított a Microsoft ellen, mondván, a cég azon szoftverének mûködése, amely a Windows eredetiségét ellenõrzi, nem felel meg a helyi törvényeknek.

A Windows már nem üzenget Redmondba

Archívum2006.06.28, 13:10

A felhasználók felháborodásának nyomására a Microsoft kivette eredetiség-ellenõrzõ szoftverébõl azt a funkciót, amely minden Windows-indításkor üzenetet küldött a szoftvercégnek.

PhotoFiltre: automatizálható mûveletek

Archívum2006.06.26, 13:25

Ezen a héten az otthoni használatra ingyenes PhotoFiltre képszerkesztõ szoftver újabb hasznos funkciójának használatát mutatjuk be.

Letöltés: világvevõ tévés szoftver

Techbázis2006.06.21, 15:10

Nem elõször próbáltunk már online tévé- és rádióadások vételére képes szoftvert, azonban az Online TV2 alkalmazással elég jó tapasztalatokat szereztünk: a programmal a világ minden táján mûködõ webkamerákat is megnézhetünk, de még CD-t is tud írni.  

Univerzális Linux készül a mobilokhoz

Archívum2006.06.16, 15:41

Négy mobilgyártó és két  operátor is tagja annak az új iparági szövetségnek, melynek célja egy olyan telefonos szoftver kifejlesztése, amely a nyílt forráskódú Linux operációs rendszeren alapul.

Fotószerkesztés: képkeret készítése

Archívum2006.06.12, 12:10

Az elmúlt hetekben már szóba került az ingyenes PhotoFiltre program néhány képessége. Festmény hatású képet és analóg dia-szerû fotó is készült a segítségével. A szoftver a digitális fotók keretezésében is sok lehetõséget tartogat, melyek közül most három egyszerû módszer kerül terítékre.

Focis játékok a meccsek szünetére

Archívum2006.06.10, 09:51

Pénteken rajtolt a 2006-os focivébé: bár a kitartó drukkerek a hatvannégy mérkõzés mindegyikét megtekinthetik a tévében, a meccsek közötti szünetekre összeválogattuk a Szoftverbázisról letölthetõ focis játékprogramokat. Válogatásunkban ultrarealisztikus és egyszerûbb grafikájú szoftverek is helyet kaptak.

Diafilm-hatás percek alatt

Archívum2006.06.04, 15:16

Úgy tûnik a világ szabadulni szeretne a filmes fotózástól, a különféle filmhatást adó programok és kiegészítések viszont töretlenül népszerûek a digitális fotósok körében. Negatív-, vagy diafilm-szerû színek és zaj, túlhívott és megsárgult képek: ezeket az effekteket egy viszonylag egyszerû szoftverrel is reprodukálhatjuk, mint amilyen a PhotoFiltre.

Festmény készítése fotóból

Archívum2006.06.04, 13:04

Nem kell ahhoz mélyen zsebbe nyúlni és drága programokat vásárolni, ha valaki komolyabbnak tûnõ képszerkesztõ feladatot szeretne megoldani. Némi kreativitással az egyszerûbb, ingyenes szerkesztõ szoftverek is alkalmasak lehetnek bonyolultabb feladatok megoldására. Itt van például a PhotoFiltre nevû szoftver és egy adott feladat: készítsünk fotóból festményt!

Hasznos a másolt szakdolgozatok elleni szoftver

Archívum2006.06.01, 09:36

Nem sok jóval kecsegteti az orosz egyetemistákat az az új szoftver, amely pillanatok alatt kimutatja a diákok dolgozatában az internetrõl lemásolt szövegrészeket.

Linuxra is megjelent a Google Picasa

Archívum2006.05.29, 10:22

Az keresõjérõl ismert cég Linux operációs rendszer alá is elérhetõvé tette ingyenes képszerkesztõ, fotórendszerezõ szoftverét, amely eddig csak Windows alatt volt használható.

Tízbõl négy szoftver illegális itthon

Techbázis2006.05.23, 12:21

Statisztikák szerint tavaly itthon ugyanannyi kalózszoftvert hasz- náltak, mint 2003-ban. Globálisan a helyzet javult, viszont a szoftvercégek egyre több pénztõl esnek el.

Magyarra fordítja a webet egy új szoftver

Techbázis2006.05.11, 10:01

Új szótárprogramot és vele mindeddig egyedülálló fordítóprogramot mutattak be szerdán a Lurdy házban: a szoftver változatlanul hagyja a weboldal képét, csak a szöveget fordítja angolról magyarra.

Feltöltõkártyával is fizethetõ a klipes hívás

Archívum2006.05.10, 13:37

Májustól már nem csak a telefontársaság ügyfelei használhatják a Klip szoftvert hagyományos hálózatokba való telefonálásra.

PicaJet-tippek: képjavítás

Techbázis2006.05.08, 18:00

Ezúttal az ingyenes PicaJet nevû képnézegetõ szoftver szerkesztõfunkcióit tekintettük át: az alkalmazással egyszerûbb korrekciókat könnyen elvégezhetünk a digitális fotókon.

Opera Mini 2: wap helyett internet a mobilon

Archívum2006.05.04, 16:00

A norvég cég legújabb szoftvere bármilyen Javás mobiltelefonon elérhetõvé teszi a világhálót, mivel átalakítja a hagyományos weboldalakat.

PicaJet: digifotós mindenes

Techbázis2006.05.03, 17:37

Nagy divatja van manapság a digitális fotók rendszerezésére és javítására szolgáló "mindenes" szoftvereknek. Ezek közül próbáltunk ki egy jól használhatót, a PicaJet 2.5-öt.

Fotóstipp: saját webgaléria egyszerûen

Techbázis2006.04.27, 14:51

A múlt héten webes diashow készítésérõl volt szó, mostani cikkünkben pedig saját webgaléria elkészítésének pofonegyszerû lépéseit mutatjuk be az ACDSee 8.0 szoftverrel.

Teszteljen új Internet Explorert!

Techbázis2006.04.26, 12:30

Bár az Internet Explorer 7-es verziójából ezúttal is csak egy újabb tesztverzió jelent meg, ez a béta a Microsoft közlése szerint már minden olyan funkciót tartalmaz, amely a végleges szoftverbe is belekerül, így érdemes lehet kipróbálni.

Üzen a Windows, ha hamis

Techbázis2006.04.26, 12:12

A Microsoft keményebben lép fel a Windows XP kalózkópiáit használó felhasználókkal szemben: a nem legális verziókon folyamatosan megjelenõ üzenetek figyelmeztetik majd õket arra, vásároljanak eredeti szoftvert.

Inteles gépekre várnak a Mac-tulajok

Techbázis2006.04.21, 11:24

Elsõsorban az Intel processzorral szerelt típusok kelendõek az Apple számítógépei közül, sok vásárló azonban még az ezekre írt szoftverekre, illetve a még IBM lapkával szerelt modellek új változatának megjelenésére vár, ezért nem vásárol most Macintosht.

Egyre többen böngésznek Safarival

Archívum2006.04.20, 09:53

Egy friss felmérés szerint az utóbbi mintegy másfél évben háromnegyedével nõtt az Apple számítógépeken használatos Safari böngészõvel internetezõk köre, de a szoftver továbbra is csak a  harmadik legnépszerûbb az Internet Explorer és a Mozilla Firefox mögött.

Mobil böngészés netkapcsolat nélkül

Archívum2006.04.12, 17:04

A cég szoftvere segítségével a felhasználók elõre, becsomagolt formában tölthetik le kedvenc weboldalaikat, amelyeket bárhová magukkal vihetnek laptopjukon, mobiltelefonjukon vagy PDA-jukon.

Kelet-európai országok a PDA-s térképen

Archívum2006.04.06, 11:09

Április közepén kerül a boltokba az iGo Európa 2006 nevû, GPS-vevõvel szerelt PDA-kkal használható navigációs szoftvere, amely egy egy gigabájtos memóriakártyán 26 európai ország térképét tartalmazza, s külön kelet-európai verzióban is kapható lesz.

Fotóstipp: tájképek retusálása (1. rész)

Techbázis2006.04.03, 13:49

Bizonyára sok lelkes amatõrfotós próbálkozik meg a természetbúvár magazinokhoz hasonló felvételek készítésével. Bár a legtöbbször a végtermék nem ér nyomába a gyakran speciális szûrõkkel készített felvételeknek, megfelelõ szoftverrel sokat lehet javítani a kép szépségén.

Web 2.0, avagy amire az új világháló képes

Techbázis2006.03.18, 21:01

Telepítés nélkül futtatható szoftverek, bárhonnan elérhetõ online dokumentumok, ingyenes tudástárak, egyre gyarapodó netes közösségek - sorra vesszük, mi mindent nyújt a napjainkban megújuló világháló a felhasználóknak.

Ingyenes játék az 1848-as szabadságharcról

Techbázis2008.11.18, 14:31

Ingyenesen elérhetõ az a magyar fejlesztésû stratégiai játék, mellyel az 1848-as szabadságharc eseményei játszhatók újra. A játékot a fejlesztõk eredetileg fizetõsnek szánták, ám az Oktatási Minisztérium fantáziát látott a programban, és támogatása révén ingyenessé vált a szoftver.

Picasa 2: színeffektek

Archívum2006.03.13, 14:28

A Google ingyenes képkezelõ szoftverét taglaló cikksorozatunk utolsó részében - a fotószerkesztési lehetõségek után - a szoftverbe épített színeffekteket vesszük sorra.

Otthonról lehet majd bõvíteni az új Windowst

Archívum2006.03.07, 13:12

A Windows Vista felhasználói utólag is könnyedén bõvíthetik majd az operációs rendszert egy drágább változatra, ha a nagyobb tudású szoftverre lenne szükségük.

Kodak: új fényképezõk és fotópapírok

Archívum2006.02.18, 11:56

A jövõ vasárnap kezdõdõ, Floridában rendezett nemzetközi fotográfiai vásár elõtt jelentõs sajtóközleményt tett a Kodak, amelyben új fényképezõkön és fotópapírokon kívül szoftvereket illetõ együttmûködésrõl is beszámolt.

Alapvetõ fogások a Picasával (2. rész)

Archívum2006.02.17, 18:18

Kissé kontrasztszegény, színtelen a fotó? A portréalanyok szeme vörösen izzik, vagy furcsán balra dõl a templomtorony? Ezek mind olyan változtatások, melyek az egyszerû hobbifotók szintjén nem igényelnek sok százezerbe kerülõ képjavító szoftvereket. A Google Picasa 2 - képkatalogizáló funkcióján túl - alapvetõ javító lehetõségeket is a kezünkbe ad.

Alapvetõ fogások a Picasával (1. rész)

Techbázis2006.02.17, 17:55

A Google Picasa 2 nem csak kiváló képnézegetõ és katalogizáló szoftver, de emellett fotószerkesztõ képességei is figyelmet érdemelnek. Nem kell természetesen profi képességekre gondolnunk, de a Picasa 2 nem is hivalkodik ilyesmivel: egyszerûen kezelhetõ, alapvetõ funkciókat ellátó, érdekesen animált felületû szoftver.

Ormós Zoltán: Nem csak a szoftver, a fagyi is drága

Vendégszoba2006.02.15, 12:14

Büntethetõ e zenei fájlok letöltése az internetrõl? Kikkel "foglalkozik" a BSA? Milyen retorzióra számíthat egy hacker? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt Ormós Zoltán jogász az [origo] Vendégszobájában.