szocialista autó

címke rss
Így nem lett népautó a Trabant õse - AWZ P70 (1955) veteránteszt

Így nem lett népautó a Trabant õse - AWZ P70 (1955) veteránteszt

Elsõsorban a kezdetleges gyártási körülményeknek köszönhetõ, hogy a favázas, de úttörõ módon mûanyag karosszériás, természetesen kétütemû P70-bõl csak 36 ezer példány készült. Mégis, történelmi jelentõségû a keletnémet kisautó, hiszen kitaposta az utat a késõbb évtizedeken át, összesen hárommillós darabszámban eladott Trabantnak, és egy idõben Magyarországon is sokan álmodtak róla – rendszerint hiába.

A több millió márkás szocialista szívátültetés - Wartburg 1.3 Tourist (1989) veteránteszt

Auto2023.11.12, 14:15

Meghökkentõ, milyen lassan õröltek a malmok a vasfüggöny mögött: miközben az Auto Unionnál és a Saabnál (utolsó nyugat-európai gyártóként) már 1966 környékén átálltak négy ütemre, addig az NDK-ban számtalan elvetélt kísérlet után csak 1988-ban sikerült a mûvelet. Arra azonban már nem futotta, hogy a régi, alvázra felszerelt karosszériát is lecseréljék, ráadásul jött a rendszerváltás, és vele együtt a bukás. Végül csak egy országban lett igazán népszerû az 1,3-as Volkswagen-motoros Wartburg: nálunk.

Füstbe ment ütemváltás - Barkas B 1000 (1984) veteránteszt

Auto2023.10.08, 06:00

Nem mondhatnánk, hogy a KGST ipara sokféle kishaszonjármûvel árasztotta volna el a magyar utakat, a hórihorgas, lengyel Nysa/Zuk duó tagjai és a fõleg temetõk környékén felbukkanó ©koda 1203-asok mellett fõleg Barkasok pöfögtek áruval vagy utasokkal megpakolva. Bemutatjuk a keletnémet „Transporter" történetét, amely a gyártó szándéka ellenére évtizedekig ugyanazzal a karosszériával és kétütemû motorral szolgált, majd próbaútra indulunk egy átmeneti szériás, frissen felújított kisbusszal.

Téeszelnökök és vállalatvezetõk szolgálatában - Volga 24-10 (1988) veteránteszt

Auto2022.12.04, 12:21

Míg a Kádár-korszak elitje csak a protokollrendezvényeken volt hajlandó szovjet limuzinba ülni, helyette inkább tekintélyes Mercedes-flottával furikázott, addig a kevésbé fontos kádereknek sofõrös Volga járt. Egy idõ után azonban az M24-es sorozat is vesztett varázsából, ezért frissített változatához a diktatúra puhulásával már magánszemélyek is hozzájuthattak. Egy ilyen, az elsõ tulaj hagyatékából származó, majd hosszas garázsfogság után feltámasztott, eredeti példánnyal indultunk próbakörre.

Rendhagyó kiadvány készül a régi Trabantokról, Ladákról és Skodákról

Auto2022.10.13, 12:27

Olvasók is szerkeszthetik a Merkúr-korszak ikonikus autóiról szóló, egyszeri tesztgyûjtemény címlapját.

Harmincévesnél is idõsebb, de alig pár száz kilométert mentek vele - Lada 1500S veteránteszt

Auto2022.02.22, 13:51

Hosszú évtizedeken keresztül a dupla kereklámpás, fordulatszámmérõs, kívül-belül gazdagon díszített „Ezeröcsi" a Merkúr-kínálat egyik legvágyottabb típusa volt, igazi státuszszimbólumnak számított. Egy hihetetlenül keveset futott, különleges felszereltségû példányt próbáltunk ki, ötsebességes váltóval. Bár az export a rendszerváltás után elhalt, az egykori szovjet utódállamokban csak az ezredforduló után, elképesztõ eladási rekorddal, 4,3 millió példánnyal zárta pályafutását a 2106-os modellcsalád.

A KGB használta ezt az álcázott, V8-as Volgát, a hangja és az ereje is letaglózó - videó

Auto2021.04.01, 09:32

Az egyik legritkább és legerõsebb szocialista autó egy szép példánya egy magyar gyûjtõ birtokába került.

Videón egy farmotoros Skoda, ami szó szerint porig van ültetve

Auto2020.11.05, 09:50

Gyönyörûen felújították a 120-ast. De vajon használható-e másfél centis hasmagassággal?

Trabant, Zsiguli és társai: mennyire ismeri a szocialista autókat? - kvíz

Auto2020.09.18, 09:21

Évtizedeken keresztül meghatározták az utcaképet a farmotoros Skodák, Trabantok, Polskik és Ladák, de egyre kopnak az emlékek, az újabb generációk pedig már az egész korszak történelem. Mégis, sokakat érdekelnek a KGST-autócsodák, mi pedig most a számukra összeállítottunk egy középhaladó tesztet, egy-egy motoros, buszos és teherautós kérdéssel fûszerezve. Tesztelje tudását!

Ilyen extrákkal tették menõbbé a Merkúr-korszak fapados autóit

Auto2020.08.09, 21:47

Volt, aki csak útközben is hallgatni akarta a Játék és muzsika tíz percben adásait, kényelmesebb kormányt akart tekerni a repedezõ bakelitnél, vagy tetõn akarta szállítani a szüretelõ kádat. Mások kisipari mûanyagokkal, matricákkal vagy forgatott felnivel érték el, hogy autójuk kitûnjön a szocialista típusok tengerébõl. Bemutatjuk a legismertebb KGST-extrákat, amelyek zöme a hordozójukkal együtt rég bontóban végezte, de a megmaradtak egyre érdekesebb, retró gyûjtõi darabok.

A Lada-ballada tragikus hõse - Moszkvics 2140 veteránteszt

Auto2020.04.26, 14:50

Hozzánk aránylag kevés 2140-es érkezett, hiszen a 80-as években már végképp elavultnak számított – akkoriban helyette legtöbben kocka-Ladára fizettek be a Merkúrnál. Persze akadtak páran, akik még mindig rajongtak a piac korábbi sztárjának számító Moszkvicsért, másokat pedig az aránylag rövid várakozási idõ vagy a jó telekjáró-képesség gyõzött meg róla. Mára érdekes veteránná érett.

Szorgos gépünk gyõzni fog – 10 márka terepjárói a keleti blokkban

Auto2019.02.16, 16:21

Érdekes hozadéka a mai SUV-divatnak, hogy világszerte elkezdett nõni az érdeklõdés a veterán terepjárók iránt. Ilyenekkel persze az egykori szocialista autóipar is szolgálhat, az apró LuAZ-tól kezdve a mai napig gyártott Lada Niváig. Többségüket a hidegháborúban katonai célokra fejlesztették, így a kényelemmel igencsak hadilábon álltak, de civilként erdei-mezei munkára is bevetették õket. Bemutatjuk az átkos kínálatát úttalan utakra, köztük pár blöffölõ, 4x2-hajtású ritkasággal és egy ritka Csepellel.

Kispók, ami csak a mesében létezhetne - Polski Fiat 126p teszt

Auto2018.10.07, 18:39

Emberek százezreinek adta meg a mobilitás lehetõségét a lengyel-olasz törpe, amelyet nálunk is sokan szerettek. Mára eléggé megritkult a populáció, különösen, ami a korai, fém lökhárítós változatokat illeti. Gábor pont egy ilyen, alig több mint 50 ezer kilométert futott példányt újított fel, amikor meglátott egy hirdetést, és nem akart hinni a szemének.

120 éves lenne a Wartburg-gyár, ahol még BMW-k is készültek

Auto2018.03.12, 09:12

Rendhagyó az Eisenachi Autógyár története: élete elején és végén is Wartburgokat, a köztes idõben pedig más márkákat gyártott.

Így halnak ki a KGST-autók, amikre oly sok évet vártunk

Auto2018.03.03, 18:57

1990 vízválasztó volt a magyar piacon: ez volt az utolsó teljes éve a szocialista autómárkáknak, közben pedig megindult az új és használt nyugati kocsik tömeges importja. Mi maradt mára a rendszerváltásig eladott Trabantokból, Daciákból és Polskikból? Íme, a túlélésért küzdõ márkák 10-es toplistája.

Hadd zúgjon csak, az a dolga - Volga M21 veterán teszt

Auto2017.07.30, 15:08

Az M21-es Volga akkoriban mutatkozott be, amikor szovjet tankok tiporták el az '56-os forradalmat, aztán három sorozatban egészen 1970-ig gyártották, és fokozatosan kiváltotta a bogárhátú Pobedákat. Ma reneszánszát éli a keleti blokk megbecsült és tekintélyt parancsoló veteránjaként, de mivel megtizedelõdött az itthoni állomány, egyre több példány érkezik Ukrajnából. Ezúttal egy magyarországi, szépen restaurált, kései limuzint próbáltunk ki.

Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

Auto2017.05.28, 12:50

Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letûnt kornak. Pedig nem könnyû kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetõs óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 

A tsz-elnök limuzinja - Moszkvics 403 (1965)

Auto2017.03.18, 12:59

A gömbölyû Moszkvicsokkal új idõszámítás kezdõdött a szovjet autóiparban: ezek voltak az elsõ, már nem Nyugatról koppintott, saját tervezésû modellek. A 403-as a sorozat legjobban sikerült típusa.

Zöldségesek kedvence - Zuk A06B veterán teszt

Auto2017.03.05, 00:31

A rendszerváltás elõtti évtizedek egyik legismertebb szocialista gyártmányú fuvarosa a Zuk volt. Egy dobozos példányt próbáltunk ki, amibõl nem ma divatos food truck készült, hanem eredeti állapotára újították fel.

Patika Wartburgot kerestem, mint a nosztalgiázó németek

Auto2016.12.31, 17:31

Ritkán ugyan, de kapható még újszerû alkatrész a volt szocialista tömegmodellekhez, sõt, olykor komplett autót lehet venni csodás állapotban. Hosszas keresgélés után a kehes Trabant helyett én is találtam egy Merkúr-féle gyöngyszemet. Vajon balek dolog volt átlépni a háromszázezres álomhatárt? Bemutatunk egy megszállott német retróautó-kereskedõt, aki szerint nem. Sõt! 

Szinte új kocka Ladát kínáltak kétmillióért

Auto2015.12.07, 10:00

Nemrég még az utcakép része volt, most viszont a kereklámpások után a kocka Lada is elindult lassan a veteránautó-státusz felé. Ez bizony az árakat is kezdi felsrófolni, a krómos 2107-es csúcsmodell hirdetési ára újszerû állapotban elérte a kétmilliós álomhatárt. 

A keleti blokk igazi csajozógépei

Auto2015.08.09, 21:54

Minden jampi eljátszott a gondolattal, hogy szakadt Trabant helyett gyors nyugati autóval állít be a bisztróhoz vagy Micike lakótelepi lakása elé. Ez általában illúzió volt, de a szocialista ipar is készített izgalmas sportkocsikat, igaz, a legtöbbjük elérhetetlen versenygép vagy ritka prototípus volt. Léteztek viszont kiskapuk: menõ kupék nagyszériás típusok alapjain, fontos extraként a gyorsaság illúziójával.

Egy sziget, ahol megállt az idõ a nyolcvanas években

Auto2015.04.22, 14:19

Bezzeg régen minden jobb volt - szól az univerzális bölcsesség, ám egyre csak távolodnak és szépülnek az emlékek. Nemrég megnyílt viszont Szentendrén az ország egyik legizgalmasabb retrókiállítása, ahol bárki felidézheti, milyen is volt pontosan a Varia bútor, a Fabulon szappan, és persze a keleti blokk autófelhozatala. 

Ennyi szivárgott át a Golfból a szögesdrót alatt

Auto2014.11.16, 22:23

A nyolcvanas években múzeumra emlékeztetett a keleti blokk autókínálata, de az utolsó pillanatban több gyártó meglovagolta a ferdehátúak divatját – persze nem annyira az itt élõ családok, inkább a vaskos devizabevételek kedvéért. Bemutatjuk a Samarák, Oltcitek, Alekók és más keleti három- és ötajtósok történetét, köztük olyan típusokat, amelyek sosem jutottak el a magyar piacra. 

Kártyavárként dõlt össze a szocialista autóipar

Auto2014.10.07, 14:29

A Skoda él és virul, és talán egyszer a Lada is visszatér exportpiacaira. Viszont valószínûleg sosem fog már új Wartburg, ARO, Polski Fiat vagy Volga készülni, és a keleti blokk legszebb sportkocsiját sem sikerült feltámasztani. 

Csak a nosztalgia maradt meg apáink álommárkáiból

Auto2014.09.23, 10:34

A Trabantot kipécézték az NSZK-sok, a Daciák mentek vissza a feladóhoz, a Zastavák sorsát pedig a délszláv háborúk pecsételték meg. Nem sok jót hozott a rendszerváltás a keleti blokk elavult gyárainak, néhány mégis megmenekült közülük – igaz, rendszerint nyugati konszernek összeszerelõ üzemeként. Kiderítjük, mi történt a 25 éve még Merkur-katalógusban csodált KGST-autómárkákkal. 

Három napra feltámad Lada-ország

Auto2014.04.19, 16:04

A Merkúr-autókínálat java felsorakozik egy április végi kiállításon, belépõjegyek és kordonok nélkül. Ahogyan tavaly, az idén is Zsigulik, Trabantok és Zaporozsecek lesznek többségben, de a nyugati turisták irigyelt Volvóit, sõt, a Malév, az Autóklub és a rendõrség szolgálati jármûveit is meg lehet nézni. Bónuszként az év egyik legnagyobb veteránautó találkozóját is jövõ hétvégén tartják Biatorbágyon. 

Kuba szabadtéri autómúzeum marad

Auto2014.01.13, 12:15

Fél évszázad után idéntõl újra szabadon vásárolhatnak autókat a kubaiak. Legalábbis elvileg, egy új kocsi megvásárlásához ugyanis több emberöltõ is kevés, és a használtak is pokolian drágák, különösen a havi 4400 forintnyi átlagbérhez képest. Így aztán aligha tûnnek el az utcaképbõl az özönvíz elõtti, Lada-motoros amerikai cirkálók.

Autót a dolgozó népnek!

Auto2013.10.13, 17:12

Az egyikük állítólag papírból készült, a másikat harckocsi-indítómotor hajtotta, a harmadik meg seprûnyéllel indult - legendák sora övezte a szocializmus népautóit. Kiderítjük, mi igaz a szóbeszédbõl, és egyúttal összehasonlítunk három olyan, eredeti állapotban megmaradt példányt, amelyhez fogható ma már sokszor csak az új kori 50-60 ezer forintos ár tízszereséért tûnik fel eladósorban. Trabant 601S, Polski Fiat 126p, Zaporozsec 968A összehasonlító teszt.

A Kádár-korszak nagy dilemmája - Skoda 100, Wartburg 353, Lada 1200 összehasonlító teszt

Auto2013.08.20, 17:19

Összecsõdül a család apraja-nagyja, meghozta a postás az évek óta várt értesítést: a Merkur-telepen át lehet venni a farmotoros Skodát. Vagy mégis inkább Ladát kellett volna elõjegyezni? Netán kétütemû Wartburgot? Utólag nehéz igazságot tenni, negyven év távlatából mégis kísérletet teszünk rá veterán-összehasonlító tesztünkön. Utazzon vissza velünk a 3,60-as kenyér korszakába, amikor egy családi autó bõven kijött 80 ezer forintból - igaz, egy munkás átlagosan havi 2616 forintot vitt haza.

Örök élet plusz egy nap - Lada 2105 és 2107

Auto2012.04.28, 12:44

Volt idõ, amikor felnéztek rájuk, késõbb lenézték õket, ma viszont már megnézik a kocka Ladákat. Úgy tûnt, a keleti blokk legmenõbb autóját semmi sem tudja letaszítani a togliatti szerelõszalagról, de egyszer minden véget ér. 46 évvel 1966-os bemutatása után a Fiat 124 utolsó leszármazottjából is elkészül az idén az utolsó példány. Taki bácsi taxijától, a paraszt-Mercitõl, egyszóval a kocka Ladától két nagy becsben tartott kedvenccel búcsúzunk.

Autóínséges idõkben sem kellett mindenkinek a nyereménykocsi

Auto2011.04.03, 14:42

Több mint 90 ezer autót sorsolt ki az OTP a gépkocsinyeremény-betétkönyv ötvenéves története során. Volt, aki egyszer egy Wartburgot, tizenkét évvel késõbb pedig egy Lada Samarát nyert, de egyiket sem vette át. Nincs azonban raktár ma már kincset érõ, nullkilométeres veterán autók százaival, a bank az új autókat sem õrzi, évtizedekkel késõbb is kifizeti viszont a kocsi értékét.

Kicsavart kéz, akasztott ember - elhibázott autófotók

Auto2011.03.13, 12:06

Egy turmixgép vagy egy villanyborotva esetében egy jól bevilágított, fehér háttér bõven elég a reklámfotóhoz, autók és más jármûvek látványos bemutatásához azonban lenyûgözõ tájakra, vonzó hölgyekre és sok fantáziára van szükség. Néha minden igyekezet ellenére is megmosolyogtató a végeredmény.

Hogy legyen fekete is - Pobjeda

Archívum2010.11.28, 12:45

A Pobjeda név hallatán szinte mindenkinek egy masszív felépítésû, bogárhátú, fekete színû szovjet gép jut eszébe. Egy ilyen példányt mutatunk be, pedig hazánkba nem érkeztek feketére fényezett M20-asok.

Kelet belehúzott - Oldtimer Show-tudósítás

Archívum2010.10.23, 13:06

Ötven százalék esélye van, hogy Gagarin is ült abban a nyitott ZISZ-ben, amely az idei Oldtimer Show egyik különlegessége. Ezen kívül további majdnem 300 veterán jármûvet állítottak ki.

Nem Orbán ötlete a vonat és a busz keresztezése

Auto2014.03.11, 16:19

Nem újdonság az Orbán-kormány második akciótervében szereplõ közúti-vasúti keresztezés. A múlt század elején ugyan még nem a MÁV és a Volán összevonásában gondolkodtak, a sínautókat viszont tömegközlekedési és szervizcélokra is használták. Közös tulajdonságuk, hogy belsõ égésû motor hajtja õket és képtelenek defektet kapni. Összegyûjtöttünk néhány különlegességet az elmúlt nyolcvan évbõl.

50 ezerért is nehezen vitték a veterán Daciát

Auto2010.10.17, 21:21

Megelõzendõ a pénzköltést, a tizenegyedik Oldtimer Aukció potenciális vevõinek nagy része inkább otthon maradt. A jelenlévõk szinte ajándékáron juthattak volna számos különlegességhez, de a tárgyak java így is visszakerült eredeti gazdájához.

Gyári állapotú Trabant kalapács alatt

Archívum2010.10.15, 13:10

Több mint félszáz kedves régi tárgy keres új gazdát vasárnap a Hungexpón. A XI. Oldtimer Aukció listájára a ritka folyóiratok és a dísztárgynak is kiváló autó- és motoralkatrészek mellett egy nyolcvankilenc éves Ford T-modell és egy hetvenezer kilométert futott, újszerû Trabant 601 is felkerült. Az árverés mellett veteránbörzét is rendeznek ugyanott.

Feléledt a Merkur-telep

Archívum2010.08.13, 16:48

Egy napra birtokba vették a KGST-autók a csepeli Védgát utcában lévõ egykori Merkur-átadótelepet. A kiállítás apropójából áttekintjük a gépkocsi-értékesítõ vállalat történetét is.

Kivételes elbánás - Volga 24

Auto2010.07.18, 13:22

A 24-es Volga kora és gyártott mennyisége jóval nagyobb hazai állományt indokolna. A kevés túlélõ közül egy igen eredeti állapotút mutatunk be.

Szovjetek Szolnokon

Auto2010.07.12, 12:10

Elsõ alkalommal rendeztek találkozót szovjet jármûvek számára az Alföld szívében. Hõség, nosztalgia és spontaneitás jellemezte a háromnapos eseményt.

Lassan, de nem halkan - Multicar tûzoltóautó (1968)

Auto2010.06.27, 10:37

Ha két tûzoltó veterán jármûvet restaurál, annak logikusan csak tûzoltó szerkocsi lehet az eredménye. Próbavonulást is tettünk a létrás antiszáguldóval.

Patyomkin-páncélos - GAZ-13 Csajka

Archívum2010.03.21, 11:07

A GAZ 13-as pompás küllemének nemcsak a fõelvtársak rangját, hanem az orosz autóipar nem létezõ fejlettségét is demonstrálnia kellett. Íme egy utolsó csavarig felújított, igen korai példány.

Szebb is, jobb is - Wartburg 312

Auto2010.02.14, 21:54

Németországban vett magyar Wartburg, de akad itt más érdekesség is, például most találkozunk elõször olyan autóval, amelynél a gyári szagot is restaurálták. Körülszimatoltunk a nagykerekû ezres utasterében.

A szocialista sportkocsi - Skoda Rapid 130

Archívum2010.01.22, 23:49

A legtöbb magyar autós legfeljebb fantáziálhatott egy kupéról a nyolcvanas évek elején vagy közepén - a szocialista tábor nem sok ilyesmit gyártott, ha mégis, nem jutott belõlük mindenhová. Íme egy németországi exportra készült Skoda Rapid 130 utóélete.

Nosztalgikus szocialistaautó-reklámfilmek

Auto2009.12.06, 16:35

A nemrég bemutatott nagyszerû Tatra-videó nézettsége világosan jelzi, a kékes füst mellett valami kevésbé látható nosztalgikus érzés is körüllengi az egykori szocialista autókat. Néhány korabeli reklámfilmmel segítjük az emlékek felszínre törését.

Polgári szolgálatos - UAZ 452

Auto2009.05.10, 11:05

Nekem az a lényeg, hogy orosz legyen, katonai, zöld és fogja a mágnes - Kozma Károly ars poeticája ez, amelynek materializált változatát rövid idõre ki is próbálhattuk.

Fehér holló - Zsiguli 2101

Auto2009.05.04, 21:55

Tíz éve még kismillió fekete belsõs fehér ezerkettes rótta útjainkat, ma már alig van belõlük, még a közepes állapotúak is ritkaságnak számítanak. Persze nem ilyet, hanem egy szépségdíjas modellt mutatunk be.

Keleten a helyzet változott - moszkvai veterán autók

Auto2009.03.29, 15:08

Moszkvába utaztunk, hogy régi orosz autókat láthassunk. Megdöbbenve vettük tudomásul, hogy az utakról szinte teljesen kihaltak, már csak garázsokban találkozni velük. A kis magángyûjtemények hihetetlen leleteket rejtenek, a múzeumok kínálata viszont felejthetõ.

Pompás csehszlovák - Skoda 120 GLS

Auto2010.08.13, 15:59

A hazai autós társadalom 1976-ban csak a sajtóból ismerhette meg a ©koda akkori csúcsmodelljét. Most sem igen találni belõle itthon: cikkünk fõszereplõje, a gyári állapotú 120 GLS is egy szlovákiai faluból került hazánkba.

Doktor Volga - Volga M21

Auto2008.06.08, 00:49

M21-es Volgáról cikket írni nem számít valami úttörõ dolognak, hiszen meglehetõsen népszerû veterán. Ezúttal azonban egy elsõ szériás darabot mutatunk be.

Munkás transzport - Barkas B1000

Auto2010.08.13, 16:02

A szocialista érában kevés elnyûhetetlen jármû rótta hazánk útjait. A Barkas B1000 ebbe a szûk körbe tartozott. Szerzõnk a keletnémet kisbusz vezetõülésén és hátsó traktusában is megtapasztalta a kor dolgozóinak járó kényelmet.

Bûzös kocka - Wartburg 353 W

Auto2010.08.13, 12:08

Csak akkor vesszük észre, mennyire eltûnt az utóbbi években, ha látunk egy életének utolsó füstfelhõit eregetõ példányt. A Wartburg 353-as igazi tömegautónak készült, legnagyobb exportpiaca Magyarország volt. Eredeti állapotú, megkímélt példány mégis alig maradt, az pedig gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy valaki egy adásvétellel két teljesen gyári 353-ashoz jusson. Elmeséljük a szinte népmesei történetet és ismertetjük a modell történetét.

Szolgáltak és végük - Moszkvics 407

Auto2010.08.13, 12:07

Hívták õket többek között meseautónak, URH-nak, csíkosnak, de a sokféle elnevezésen mindig a kék-fehér fényezésû, RENDÕRSÉG felirattal ellátott kocsikat értette az utca embere, márkától függetlenül. Elõször nagyobb számban Moszkvics és Warszawa autókat használt a hazai hatóság, amelyekbõl nem maradt egy sem. Bemutatjuk az utókor kedvéért restaurált és rendõrségi kivitelûre átalakított 407-es Moszkvicsot.

Sirályi felség - GAZ-14 Csajka

Auto2007.08.17, 12:02

Tízbõl legalább kilenc autóértõ látja maga elõtt a nagy, fekete autót a Csajka szó hallatán. A GAZ-14-es említésénél jóval rosszabb az arány, pedig az is Sirály, csak modernebb, szögletesebb és ritkább. Immár Magyarország útjain is megpillantható néha a több mint két és fél tonnás szovjet limuzin.

Plasztikforradalom - P70

Auto2010.08.13, 12:02

Napjainkban csöndben szokás alkalmazni a mûanyag karosszériaelemeket, az ötvenes években viszont büszkén emlegette autótechnikai úttörõ szerepét a zwickaui AWZ. Egy hazánkban feltámasztott P70-esrõl és az elsõ duroplaszt borítású típus történetérõl Féjja Zsolt számol be. A típustörténet felidézésében Huszta Tibor segített.

Elõzõ
  • 1
Következõ