szociáldemokraták

címke rss
Megmenti-e a végső pusztulástól Svédországot a jobboldal?

Megmenti-e a végső pusztulástól Svédországot a jobboldal?

Jobboldali fordulatot hozott a vasárnapi parlamenti választás Svédországban, de egyre többen teszik fel azt a kérdést, hogy van-e visszaút abból a helyzetből, amibe a skandináv állam sodródott az elmúlt években a korlátlan illegális bevándorlás miatt. A svéd bűnözési ráták az egekben vannak, az oktatási rendszer szegregálódik, ráadásul egy iszlamista párt is nagyon megerősödött a no-go zónákban. Nem lesz könnyű dolga a következő jobboldali kabinetnek, mivel a többségük is meglehetősen törékeny. 

Csak legenda, hogy Károlyi önként adta át a hatalmat Kun Béláéknak

Tudomány2019.03.22, 09:19

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának végóráiban hatalomra jutott Károlyi-kormány néhány hónapos regnálását a tehetetlen sodródás jellemezte. Károlyi Mihály önfeladóan naiv külpolitikája végzetesen meggyengítette az ország pozícióit mind az antanttal, mint pedig az egyre mohóbb területi igényeket tápláló utódállamokkal szemben. Az 1919. március 20-án átadott Vix-jegyzék halálos mattot adott Károlyi rendszerének, amit szélsőbaloldali ellenzék, Kun Béla kommunistái a hőn áhított hatalom puccsszerű megszerzésére használtak fel. Kereken száz éve ezzel vette kezdetét a 133 napig tartó első magyarországi kommunista kísérlet, Kun Béla ...

Bevándorlásellenes előretörés Svédországban

Nagyvilág2018.09.10, 01:20

Áttörést értek el a bevándorlásellenes Svéd Demokraták a vasárnapi svédországi választáson, jelentősen növelték szavazataikat, öt százalékponttal szereztek többet, mint négy éve. A szocdemek elmúlt 110 éves történetük legrosszabb eredményét érik el. Utoljára 1908-ban szerepeltek ennél gyengébben, amikor még nemi és vagyoni cenzus is volt, és mindössze a felnőtt férfiak harmadának volt szavazati joga. Egyik hagyományos politikai oldalnak sincsen többsége a szavazatok majdnem 100 százalékának összeszámlálása után, sőt, úgy tűnik a szociáldemokraták és a Mérsékelt Párt szövetségei pontosan ugyanannyi mandátumot szereznek. Stefan Lövfenn ...

Káosz az utcákon, a svédek a bevándorlásellenes pártokat keresik

Nagyvilág2018.09.05, 16:09

Lassan a végéhez közeledik a svédországi választási kampány, de a kedélyeket ismételten autók felgyújtása borzolta. A finisben egy friss kutatás szerint a bevándorlásellenes Svéd Demokraták állnak az élen. A kampány legfőbb témája a bevándorlás és az ebből származó bűnözés növekedése volt.

Káoszba süllyedt Svédország a migránsok miatt

Nagyvilág2018.09.03, 09:19

Szinte lehetetlen megjósolni, hogy milyen összetételű kormány vezeti majd Svédországot a szeptember 9-i választások után. Abban az esetben, ha a régi pártok nem hajlandóak koalícióra lépni a bevándorlásellenes Svéd Demokratákkal, szinte biztos, hogy kisebbségi kabinetnek kell majd vezetnie a skandináv országot. Persze, hogy annak mely pártok lesznek a tagjai, szinte megjósolhatatlan. A választási előrejelzések egyelőre azt mutatják, hogy nagyon rosszul szerepelhet a baloldal, míg a migrációellenes erők áttörhetnek. A kis pártok pedig nagyot erősödhetnek a korábbi néppártok kárára. 

Ki lesz a nyertese a baloldal válságának?

Nagyvilág2017.06.01, 09:12

Általános európai jelenség, hogy a hagyományos szociáldemokrata pártok folyamatosan veszítik el a támogatottságukat. Mind Németországban, mind Franciaországban, mind Nagy-Britanniában, mind Spanyolországban vereségről vereségre bukdácsolnak a szociáldemokrata erők. Helyükre a radikális baloldal és a radikális jobboldal próbál benyomulni több-kevesebb sikerrel. A szociáldemokraták egyelőre csak a válaszokat keresik, de a kibontakozás nem látszik.

Szociáldemokrata miniszterelnöke lesz Romániának

Nagyvilág2016.12.30, 10:34

A volt távközlési minisztert, a PSD-ALDE jelöltjét bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis román államfő. Grindeanu a Szociáldemokrata Párt (PSD) második jelöltje, az elsőt, a muszlim vallású Sevil Shhaideh kinevezését pár napja elutasította az államfő.

Újabb pofonokat kaphat a válságban lévő baloldal

Nagyvilág2016.08.08, 13:17

A nyugat-európai szociáldemokrata pártok jelentős része komoly válságban van, választási győzelmi esélyeik nem túl jók. Az okok között meghatározó szerepe van a személyiségek hiányának, de annak is, hogy hatalmon sem tudják végrehajtani az általuk ígért programokat. 2017 újabb negatív fordulatot hozhat a szociáldemokrácia történetében.

Kiderül, hogy Gyurcsány vagy az MSZP az erősebb

Itthon2016.06.03, 17:26

Meglehetősen viharos kampányon van túl Dunaújváros egy része a hétvégi időközi önkormányzati választás miatt. Egy gyilkossággal vádolt fideszes képviselő lemondása miatt kell vasárnap szavazni, de a baloldal egyik korábbi fellegvárában elmaradt a széles körű ellenzéki összefogás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kormánypártok az esélyesek, de Gyurcsány Ferenc és az MSZP már nagyon összeveszett a jelöltállítás során. A hétvégén kiderül, ki az erősebb a baloldalon. 

Kitiltanák Orbánt a svájci szociáldemokraták

Nagyvilág2015.09.06, 13:38

A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Svájci Szociáldemokrata Pártnak az elnöke kérte egy vasárnap megjelent interjúban, hogy az alpesi ország fagyassza be Magyarország pénzügyi támogatását az ottani emberi jogi helyzet és a menekültbotrány miatt. 

Előző
Következő