Szlovákia

címke rss

Új Szó: maradnak a járulékok, de nő az áfa Szlovákiában

Gazdaság2010.08.27, 14:49

Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.

Nem tetszik a kettős állampolgárság az új szlovák kormányfőnek sem

Nagyvilág2010.08.25, 12:31

Olyan törvényt kell hozni, amely kimondja, hogy Szlovákia területén nem érvényes a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény - nyilatkozta Iveta Radicová szlovák miniszterelnök a Die Welt című német lapnak adott interjújában. A politikus szerint azt a törvényt vissza kell vonni, amely még Robert Fico kormányzása alatt született, és kimondja, hogy a magyar állampolgárságot szerzők elveszítik szlovák állampolgárságukat.

Dzurinda: A kettős állampolgárság ellentmond a nemzetközi jognak

Nagyvilág2010.08.23, 09:55

A szlovák oldalon megvan a jóakarat a szlovák-magyar viszony javításához - jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter. Szerinte a kettős állampolgárság megadása magyar részről nem volt jó lépés. Az a célja, hogy a Miskolc és Kassa között épüljön autópálya a két ország viszonyának javítása érdekében.

"A Fidesz jól megvan Slota nélkül is" - szlovák lapvélemény a kormánypártról

Nagyvilág2010.08.21, 12:48

Világosan látható, hogy a 19. századi nacionalizmus újjáélesztése a Fidesz részéről a belpolitikai harcokban nincs egyenes összefüggésben azzal, hogy milyen kormányzat van hatalmon Pozsonyban - írja a Pravda független szlovák napilap egyik kommentárjában. A véleménycikk elsősorban Németh Zsolt és Semjén Zsolt kettős állampolgárságról tett kijelentéseit vizsgálja.

Árvizet okoz az özönvízszerű eső Szlovákiában

Nagyvilág2010.08.15, 20:06

Fennakadásokat okoz az özönvízszerű eső következtében kialakult árvíz Szlovákiában. A csapadék miatt medrükből kilépett folyók több települést elöntöttek, és egy hidat is elmostak. Az árvíznek az esti órákig egy halálos áldozata van, egy ember pedig eltűnt.

"Kétszer gondolkodni, aztán egyszer szólni" - interjú Bugár Bélával

Nagyvilág2010.08.14, 08:31

Hibázott a szlovákiai választások előtt a Fidesz, de ez nem zárja ki az együttműködés lehetőségét - mondta az [origo]-nak adott interjúban Bugár Béla, a szlovák kormányba is bekerült Híd nevű magyar-szlovák párt elnöke. Bugár kijelentette, nem hagyja, hogy Magyarországról diktáljanak neki, választói érdekében bárkivel kész konfrontálódni Magyarországon és Szlovákiában is. A magyar-szlovák viszony rendezése érdekében azt ajánlja, próbáljuk kicsit beleélni magunkat a másik helyzetébe.

Szlovák kormány: rossz kezdet

Vélemény2010.08.14, 10:30

A júniusi szlovákiai választások végeredménye első pillantásra egyrészt sokkolónak, másrészt közel ideálisnak tűnhetett a laikusok számára. De hogyan él tovább az új koalícióban Robert Fico szelleme, és milyen hatásfokkal képes a Híd a szlovákiai magyarok érdekeit képviselni?

Nem kap büntetést Szlovákia a görög hitel elmaradásáért

Archívum2010.08.12, 18:38

Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, közölte csütörtökön az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője.

Eljárás indult Slota pofozkodó helyettese ellen

Nagyvilág2010.08.12, 10:41

Fegyelmi eljárás indult a szlovák parlamentben az SNS alelnöke ellen, aki kedden megpofozott egy kormánypárti képviselőt. A megpofozott képviselő korábban azt mondta, ő nem követel elégtételt az incidens miatt, a mentelmi bizottság mégis elővette az ügyet.

A szlovák turisták jobban járnak a magyar utazási irodákkal

[origo] utazás2010.08.12, 12:01

Akár több száz eurót is megtakaríthat az a szlovák állampolgár, aki Pozsony helyett Budapestről indul tengerparti nyaralásra. 2009-hez hasonlóan idén is sokkal kevesebbe kerül a nyaralás azoknak, akik magyarországi utazási irodával indulnak útnak - írja csütörtökön az Új Szó című pozsonyi magyar napilap, amely a last minute utak árait hasonlította össze.

Nem adnak hitelt a szlovákok Görögországnak

Gazdaság2010.08.11, 19:14

Eldőlt, hogy - az eurót használó országok közül egyedüliként - Szlovákia nem hajlandó Görögországnak hitelt nyújtani, az Európai Pénzügyi Stabilitási Alaphoz viszont csatlakozik. A görögök nemzetközi hitele ettől még nem forog veszélyben.

Felképelte képviselőtársát Slota helyettese

Nagyvilág2010.08.10, 17:18

Felpofozta a szlovák kormánykoalíció egyik fiatal képviselőjét Anna Belousovová, a nacionalista SNS elnökhelyettese. A politikus azt nehezményezte, hogy a képviselő egy nyilatkozatban Ancának titulálta. A felpofozott képviselő közölte, nem vár bocsánatot, és felkínálja másik arcát is.

Szlovák-magyar adómeccs: 3-2

Gazdaság2010.08.09, 14:51

A korábbi kiütéses öt-nulláról ugyan három-kettőre javította Magyarország a Szlovákiával vívott adómeccs eredményét, de még mindig szomszédunk vezet. A kisebb mértékű társasági és személyi jövedelemadó, bár komoly gondolkodásra késztetheti a befektetőket, de összességében még mindig kisebb terhek sújtják a vállalkozásokat Szlovákiában, mint idehaza. Szlovákiában éppen ezért nem is számítanak arra, hogy tömegesen vonulnának át - vagy vissza - cégek a határ déli oldalára.

Egy tiszteletbeli magyar a második ember Pozsonyban

Nagyvilág2010.08.08, 16:23

Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, később pedig esszéíróként és politikusként igyekezett leszámolni a szlovák és a magyar nacionalisták által hangoztatott téveszmékkel. Rudolf Chmel a részben magyar szlovákiai párt, a Híd színeiben lett miniszterelnök-helyettes az új szlovák kormányban, és szlovákként talán többet tud tenni a kisebbségekért, mint egy magyar.

Leváltották a szlovák katonai hírszerzés főnökét

Nagyvilág2010.08.05, 19:56

Leváltotta a katonai hírszerzés főnökét, Milan Hudecot a szlovák védelmi miniszter, mert kiderült, hogy a férfi nemzetbiztonsági átvilágítása nincs egészen rendben. Az ellenzék botrányosnak minősítette a történteket, Robert Fico korábbi miniszter szerint az eset veszélyezteti Szlovákia nemzetbiztonságát.

Háttérbe vonulna Ján Slota

Nagyvilág2010.07.28, 18:40

Új elnöke lehet ősszel a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS). Ján Slota jelenlegi elnök ugyanis nem jelölteti magát a posztra a párt szeptemberi tisztújításán - jelentette a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

Slota állítólag kész lemondani pártja vezetéséről

Nagyvilág2010.07.20, 16:43

Nem indul újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöki tisztségéért Ján Slota a TA3 pozsonyi hírtelevízió meg nem erősített értesülése szerint. Slota pártja négy évvel korábbi eredményéhez képest lényegesen rosszabbul szerepelt a júniusi választásokon.

Magyar turistákat fenyegetett fegyverrel egy szlovák férfi

Nagyvilág2010.07.20, 22:22

Fegyverrel a kézben követelt ki 200 eurót sátorozó magyar turistáktól egy szlovák férfi. A szlovák rendőrség már vádemelési javaslatot tett a jánosgyarmati férfi ellen, aki tagadja, hogy megzsarolta volna a magyarokat.

Letelepedési engedélyt kapott Szlovákiában három guantánamói rab

Nagyvilág2010.07.20, 15:26

A szlovák belügyminisztérium kedden bejelentette, hogy letelepedési engedélyt kapott Szlovákiában az a három egykori guantánamói fogoly, akiket januárban fogadott be az ország. A rabok korábban éhségsztrájkba kezdtek, mert nem voltak megelégedve az életkörülményekkel, amelyeket Szlovákia biztosított számukra.

Megszorításokra készül a szlovák kormány

Archívum2010.07.19, 15:40

Mihamarabb szeretné rendbe tenni az államháztartást a szlovák pénzügyminisztérium, ezért a jövő évre egy nagyarányú takarékossági intézkedés-csomagot tervez.

A csehek és a szlovákok együtt bírálják a magyar állampolgársági törvényt

Nagyvilág2010.07.19, 16:44

Csehország nagymértékben megérti és támogatja Szlovákiát a kettős állampolgárságról szóló vitában - jelentette be Pozsonyban Petr Necas cseh miniszterelnök, miután tárgyalt Iveta Radicová szlovák kormányfővel. Radicová szokatlannak nevezte a magyar kormány kettős állampolgársággal kapcsolatos eljárását.

Szlovákia csatlakozik az európai kölcsönalaphoz, de nem adna pénzt Görögországnak

Archívum2010.07.15, 13:29

Szlovákia beszáll az európai pénzügyi stabilitást garantáló alapba, ám Pozsony a Görögországnak szánt hitelcsomagba nem akar pénz adni.

Köröznek egy magyar polgármestert Szlovákiában

Nagyvilág2010.07.15, 10:08

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt folyik eljárás Szlovákiában Dubovsky László tornaljai polgármester ellen, akit a rendőrök nem találtak sem otthonában, sem a hivatalában, ezért országos körözést adtak ki ellene. A polgármester a vád szerint nem tud elszámolni a város kasszájából felhatalmazás nélkül kivett összegekkel.

Elfogták a Basternák László meggyilkolásával vádolt férfit

Nagyvilág2010.07.13, 12:22

Elfogták Basternák László gyilkosát - erősítette meg a szlovák rendőrség. Az előkerült bizonyítékok alapján már hétfőn vádat is emeltek a férfi ellen, de azt nem tudni, miért lőtte agyon a szlovákai magyar politikust pénteken a dél-szlovákiai Ógyallán.

Meggyilkoltak egy szlovákiai magyar politikust

Nagyvilág2010.07.10, 15:27

Pénteken saját háza előtt meggyilkolták Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) komáromi járási elnökét, a város korábbi polgármesterét. A politikust korábban már több alkalommal próbálták megölni. A szlovák belügyminiszter szerint korai arról beszélni, milyen indítékok állhatnak a gyilkosság mögött.

Megszünteti a Fico-féle retorziót az új szlovák kormány

Nagyvilág2010.07.08, 09:06

Az új szlovák kormány visszavonja az elődje által a magyar kettős állampolgársági törvényre adott szigorú válaszlépést - derül ki az interjúból, amelyet Iveta Radicová szlovák miniszterelnök adott a HVG-nek. Radicová közölte ugyanakkor azt is, hogy nem értenek egyet a magyar állampolgársági törvény elfogadtatásával sem, és ha Budapesten nem hajlandók módosítani rajta, akkor Szlovákiában érvényteleníteni fogják azt.

Letette az esküt az új szlovák kormányfő

Nagyvilág2010.07.08, 23:23

Hivatalosan is Iveta Radicová az új szlovák miniszterelnök, miután csütörtökön este az államfő elfogadta Robert Fico lemondását, Radicová pedig letette az esküt. Az államfő méltatta, hogy Fico "mindig védte a nemzetállam érdekeit".

Bíróságon keresi igazát Sólyom kitiltása miatt a Külügyminisztérium

Itthon2010.07.06, 15:59

Miután az Európai Bizottság nem adott igazat magyarországnak, a Külügyminisztérium az Európai Bírósághoz fordul. Azt várják, hogy a bíróság mondja ki: Szlovákia jogszerűtlenül tagadta meg tavaly augusztusban a belépést Sólyom László magyar államfőtől.

Csapdákkal teli terepre merészkedett a Híd

Nagyvilág2010.06.30, 16:10

Nagy lehetőség, de sok kockázatot rejt magában a többségében magyarokból álló Híd nevű párt számára a szlovákiai kormány felépítése. A pártnak sok kérdésre lesz befolyása, de olyan fontos döntésekből maradhat ki szinte teljesen, mint például az oktatás. A kisebbségi terület felügyelete például fontos a szlovákiai magyarság miatt, de oda tartozik a cigányság integrációja is, amiben nehéz látványos eredményt elérni.

Három posztot kap az új szlovák kormányban a Híd párt

Nagyvilág2010.06.28, 21:03

Megegyezés született Szlovákiában az új kormány megalakításáról tárgyaló négy párt között a pozíciókról, és ennek értelmében a részben szlovákiai magyarokból álló Híd párt három posztot kap. A kiszivárgott információk szerint a kisebbségügyi kormányfőhelyettes Rudolf Chmel korábbi budapesti nagykövet lesz, a Híd magyar vezetője, Bugár Béla pedig a parlament alelnöke lesz.

Brüsszel szerint nem volt jogsértő Sólyom kitiltása Szlovákiából

Itthon2010.06.24, 14:49

Az Európai Bizottság szerint Szlovákia nem követett el kötelezettségszegést, amikor Sólyom Lászlót nem engedték be az országba. A testület szerint egy országnak joga van korlátozni a szabad mozgáshoz való jogról szóló európai irányelvet. A magyar Külügyminisztérium nem hagyja annyiban, az Európai Bírósághoz fordul.

Megállapodtak a szlovák pártok a leendő minisztériumok számáról

Nagyvilág2010.06.24, 23:57

Sikerült megállapodnia a leendő minisztériumok számáról és a kormány szerkezetéről a kormányalakításra készülő négypárti szlovák koalíciónak - jelentette be szerdán Iveta Radicova kormányalakítással megbízott politikus. A pártok azonban továbbra sem tudják eldönteni, hogy ki melyik minisztériumot kapja, mert néhány fontos tárcára többen is jelentkeztek.

AI: Éhségsztrájkot kezdtek a Szlovákiában befogadott guantanámói rabok

Nagyvilág2010.06.24, 20:38

Éhségsztrájkkal tiltakozik rossz tartási körülményei ellen az a három korábbi guananámói rab, akiket Szlovákia fogadott be idén januárban. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint a volt rabokat napi egy órás séta kivételével bezárva tartják, és hónapok óta nem rendeződött a jogi státuszuk sem.

Ráhajt a második legfontosabb posztra a szlovákiai magyar párt

Nagyvilág2010.06.24, 17:07

Próbálják félretenni ellentéteiket a jobboldali-liberális pártok Szlovákiában, nehogy ismét az ugrásra készen álló Robert Fico távozó miniszterelnök ölébe hulljon a kormányalakítás lehetősége - mondta az [origo]-nak Bugár Béla, a Híd nevű szlovák-magyar párt elnöke. A Híd Bugár szerint miniszterelnök-helyettest adna a kormányba, és szívesen foglalkozna a kisebbségi ügyekkel.

Kudarcot vallott a kormányalakítással Fico

Nagyvilág2010.06.23, 17:06

Beismerte, hogy nem sikerült kormányt alakítania, és visszaadta az erre vonatkozó megbízást Ivan Gasparovic szlovák államfőnek Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök. Gasparovic szerdán Iveta Radicovának, az alakulófélben lévő új négypárti koalíció közös kormányfőjelöltjének adott kormányalakítási megbízatást. Radicová elfogadta a felkérést, a négy párt szerda délután már a miniszteri posztok elosztásáról tárgyal.

Megközötték a koalíciós szerződést a kormányzásra készülő szlovák pártok

Nagyvilág2010.06.23, 20:18

Többnapos tárgyalás után megszületett a kormányzásra készülő négy szlovák párt koalíciós szerződése - közölte szerda délután a kormányalakítással megbízott politikus. A minisztériumok elosztásáról azonban még nem sikerült megegyezni, erről csütörtökön tovább egyeztetnek.

Megegyezett programjáról a koalícióra készülő szlovák ellenzék

Nagyvilág2010.06.23, 10:03

Éjszakába nyúló tanácskozáson sikerült egyezségre jutnia a négy koalíciós kormányzásra készülő szlovákiai ellenzéki pártnak azokról a programpontokról, amelyek mögé mindannyian oda tudnak állni. Csökkentik az állam költségeit, megreformálják az igazságszolgáltatást, de nem lesz átfogó kisebbségi törvény, és nem enyhítik a marihuána-fogyasztás büntetését sem.

Lejár Fico határideje a kormányalakításra

Nagyvilág2010.06.23, 07:57

Szerdán várhatóan visszaadja Robert Fico a kormányalakítási megbízást az államfőnek, miután hiába nyerte meg pártja a szlovákiai választásokat 35 százalékos eredménnyel, nem akadt koalíciós partnere. A jobbközép koalíció létrehozására összefogott négy párt kedden majdnem tíz órás tanácskozás során megállapodott a programtézisekről.

Szomszédaink késlekedése miatt lehet a magyar a régió legjobb gazdasága

Gazdaság2010.06.21, 10:11

Magyarország már tudja, hogy milyen, ha felelőtlenül költekezik, a régiós versenytársakra azonban fájdalmas megszorítások várnak - az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint emiatt van esély arra, hogy igaza lesz Matolcsy Györgynek, és 2013-ra a régió leggyorsabban növekedő országává válunk. A nagy vetélytárs Lengyelország lehet.

Liberalizmus szlovák módra

Vélemény2010.06.21, 17:04

A 2010-es országgyűlési választáson Magyarországon csúfos kudarcot vallott a magát liberálisként definiáló politikai szervezet - alig két hónappal később ugyanakkor a szlovák választások egyik szenzációját jelentette a frissen alakult  liberális formáció sikere. Minek köszönhető, hogy a szomszéd ország polgárainak ennyire megtetszett a Szabadság és Szolidaritás?

A meglepetések embere válthatja le Robert Ficót

Nagyvilág2010.06.19, 16:28

A szociológusból lett politikus, Iveta Radicová tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy elfoglalja Robert Fico jelenlegi szlovák miniszterelnök helyét, ami új korszakot hozhat a szomszédos ország politikai életében. A példaképének Angela Merkelt tartó Radicovát egy ismerőse az [origo]-nak kemény, de igazságos politikusként jellemezte, és várható, hogy stílusváltást hoz a magyarokkal szemben is.

Fico pártja a házelnöki posztra pályázik

Nagyvilág2010.06.19, 19:02

Robert Fico szerint ha pártja, a Smer ellenzékben kerül, akkor jár nekik a szlovák parlament házelnöki posztja.

Fico a kormányra készülők nélkül nem írja alá az európai garanciacsomagot

Archívum2010.06.18, 17:39

Robert Fico szerint a szlovák kormány nem írja alá a pénzügyi nehézségekbe jutott országok megsegítésére szolgáló európai garanciacsomagot, amennyiben azt a szombati választásokon közösen többséget szerzett négy jobboldali párt nem fogadja el.

A Fidesztől várják az első lépést a szlovákiai magyar képviselők

Nagyvilág2010.06.17, 10:55

Nehézkesen indul a magyar kormány és a hétvégi szlovákiai választásokon egyetlen, részben magyar pártként parlamentbe került Híd együttműködése. A Fidesz korábban nem támogatta ezt a pártot, és ugyan most mindketten azt mondják, hogy nyitottak a párbeszédre, a magyar kormány a közelebbről nem részletezett magyar érdekek képviseletét várja el, a Híd elnöke ezt csak saját módján hajlandó megtenni, és a kezdő lépést is Budapesttől várja.

Nagyvonalú ajánlattal próbál kormányon maradni Fico

Nagyvilág2010.06.15, 21:32

Állítólag a miniszterelnöki posztot és a minisztériumok felét ígérte Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő az egyik ellenzéki pártnak, ha hajlandó kormánykoalícióra lépni vele. A hétvégi választásokat Fico pártja nyerte, de koalíciója megbukott. A kormányfőnek jövő hétig van lehetősége új szövetséges után nézni, de az ellenzéki pártok inkább egymással tárgyalnak, hogy leválthassák.

Bonyolult feladványt adott az Orbán-kormánynak a szlovák választás

Nagyvilág2010.06.14, 15:04

Durva beszólogatás nem lesz a magyarok felé, de kemény politikára lehet számítani a formálódó új szlovák koalíciós kormány részéről a magyar vezetéssel szemben - egyeztek meg az [origo] által megkérdezett szlovákiai magyar elemzők. Az még nyitott kérdés, hogy a szlovákiai magyar kisebbség érdekei hogyan érvényesülnek, miután a korábbi húsz helyett most csak hét képviselőjük lesz a parlamentben. Az eredmény a Szlovákiához fűződő viszony újragondolására kényszerítheti a magyar kormányt is.

Finomhangolásra készül az Orbán-kormány Szlovákiával

Nagyvilág2010.06.14, 16:46

Nem bánta meg a Fidesz-kormány, hogy a végül csúfos kudarcot valló szlovákiai magyar pártot támogatta a szombati választáson, és ugyan számítanak arra, hogy javulni fog a szlovák-magyar viszony, de ez nem lesz gyors változás. Az [origo] Németh Zsoltot, a Külügyminisztérium államtitkárát kérdezte arról, milyen tanulságokat vont le a kormány a hétvégi szlovákiai választásokból.

Szlovákia nagyobb növekedést vár

Gazdaság2010.06.14, 19:08

A szlovák pénzügyminisztérium javította a GDP-növekedésre vonatkozó idei  előrejelzését hétfőn az eddig vártnál kedvezőbb külső várakozásokra és annak a hatására, hogy javultak Szlovákia és az euróövezet rövid- és középtávú kilátásai.

Másfél hétig próbálkozhat a kormányalakítással Fico

Nagyvilág2010.06.14, 13:23

Jövő hét szerdáig próbálkozhat a kormányalakítással Robert Fico, akinek pártja megnyerte ugyan a hétvégi szlovák választásokat, de elvesztette többségét, miután két korábbi koalíciós partnere rosszul szerepelt a voksoláson. A parlamentben így a bejutott négy ellenzéki pártnak van több mandátuma, az államfő hétfőn mégis a jelenlegi kormányfőnek adott megbízást a kormányalakításra. Fico ezt elfogadta, mert mint mondta, mindent megtesz azért, hogy mégis létre tudjon hozni egy erős kormányt.

Bugár: Óriási kompromisszumokra lesz szükség

Nagyvilág2010.06.13, 18:38

A Híd elnöke, Bugár Béla elégedett pártja eredményével, és sajnálja, hogy a másik magyar párt, az MKP nem került be. Bugár szerint a négy jobboldali párt 79 képviselője elegendő a jól működő kormányhoz. A koalíciós tárgyalásokat a pártelnök szerint nem szabad sokáig elhúzni, és mindenkinek készen kell állni a kompromisszumokra.

Megbukott Fico koalíciója a szlovák választáson

Nagyvilág2010.06.13, 12:00

Hiába lett pártja az első, úgy tűnik Robert Fico szlovák kormányfő koalíciója vereséget szenvedett a szombati szlovákiai választásokon. Két szövetségese közül az egyik, a korábbi kormányfő, Vladimir Meciar pártja kibukott a parlamentből, a nacionalista Ján Slota vezette másik pedig épphogy csak becsusszant. A választás nagy vesztese még a Magyar Koalíció Pártja, amely Meciarék sorsában osztozik. Kormányt várhatóan az ellenzék alakíthat, amelyben úgy tűnik részt kap az alig egy éves, listáján szlovák és magyar politikusokat egyaránt szerepeltető Híd párt.

"Izgalmas politikai helyzet" - magyar pártok a szlovákiai választásokról

Itthon2010.06.13, 17:26

A Jobbik és az MSZP szerint is felelőssé tehető az utóbbi időszak fideszes politizálása azért, hogy nem jutott be a szlovák parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja. A legtöbb magyar párt örvendetesnek tartja ugyanakkor, hogy Robert Fico előreláthatóan nem tud majd kormányt alakítani. Az LMP az egész szlovák szituációt "izgalmas politikai helyzet"-ként jellemezte.

Békét vár az új kormánytól a Híd alelnöke - miniinterjú

Nagyvilág2010.06.13, 01:38

Együttműködne a másik szlovákiai magyar párttal is, és sajnálja, hogy csak választási sikere után figyel felt rá a Magyarországi diplomácia - a szlovákiai parlamenti választás exit-poll eredményei szerint látványos sikert elérő Híd-Most párt egyértelműen kormánykoalícióra készül az új parlamenti leosztásban. A szlovákiai magyar párt alelnöke, Simon Zsolt az [origo]-nak a választás éjszakáján arról beszélt, hogy az új kormánytól a négy évvel ezelőtti irányok újbóli felvételét és békességet vár.

Sajnálja a magyar kormány az MKP kiesését

Itthon2010.06.13, 17:38

A magyarellenesség végéről, az átrendeződött szlovák belpolitikai helyzetről és a szlovák-magyar kapcsolatok új lehetőségeiről nyilatkozott vasárnap a szlovákiai választásokra reagálva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt külügyi államtitkár. Mindketten azt mondták, sajnálják a Magyar Koalíció Pártja kiesését, de azt Németh szerint nem a kettős állampolgársági törvény okozta. Az államtitkár szerint az új magyar pártnak, a Hídnak magának kell eldöntenie, hogyan kíván részt venni a magyar-magyar párbeszédben.

Fico pártja kapott kormányalakítási megbízást

Nagyvilág2010.06.13, 14:36

Erkölcsi kérdésnek nevezte Ivan Gasparovic szlovák államfő, hogy a parlamenti választás győztesét kérje fel kormányalakításra. Gasparovic felkérése után Robert Fico pártja, a Smer próbálhat meg kabinetet alakítani. Fico azonban közölte: kész az ellenzéki szerepre, sőt koalíciós társa, Jan Slota is tisztában van a hatékony koalíció esélytelenségével.

Távozik az MKP elnöksége a választási kudarc miatt

Nagyvilág2010.06.13, 12:14

Lemond a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöksége, mert a párt nem tudott bejutni a szlovák törvényhozásba a szombati választásokon. Csáky Pál pártelnök elképzelhetőnek tartja, hogy sok MKP-s átlép a bejutott Híd-Most szlovák-magyar pártba.

Bukik Fico koalíciója az exit-pollok szerint

Nagyvilág2010.06.13, 03:45

Új kormánykoalíciót kell létrehozni Szlovákiában a szombati választásokon készült exit-poll felmérések szerint, Robert Fico miniszterelnök szövetsége ugyanis valószínűleg elveszítette parlamenti többségét. A szavazás után készített felmérések szerint Fico koalíciós partnere, Vladimir Meciar kiesett a parlamentből, miközben a magyar pártok maguk mögé utasították Jan Slota radikálisait. A folyamatosan érkező választási részeredmények még más képet mutatnak, de ez csalóka lehet - Folyamatosan frissülő cikk.

Nyugodtan folyik a választás Szlovákiában

Nagyvilág2010.06.12, 17:17

Szombaton reggel elkezdődött Szlovákiában a parlamenti választás. A szavazás este tíz óráig tart, nyugodt körülmények között és incidensek nélkül folyik. Délig a vezető politikusok többsége leadta a szavazát, Robert Fico miniszterelnök feleségének azonban problémája volt a szavazólappal. Idén Szlovákiában nincs kampánycsend, egyedül a választási helyiségekben nem szabad kampányolni.

Megrongálták Slotáék Trianon-emlékművét Révkomáromban

Nagyvilág2010.06.12, 18:57

Kalapáccsal rongálták meg szombatra virradóra a révkomáromi szlovák Trianon-emlékművet. A szobrot a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt emelte június 4-én a határmenti településen, hogy a trianoni békeszerződést életesse. A rendőrség szerint egy dunaszerdahelyi magyar férfi volt a támadó, Slota szerint a rongálás nem véletlenül történt a szlovák parlamenti választások napján.

Vihar késlelteti a szlovák választási eredményeket

Nagyvilág2010.06.12, 22:47

Késnek a szlovák parlamenti választás eredményei, mert a Szlovákián végigsöprő vihar miatt néhány szavazókörben meg kellett hosszabbítani a nyitvatartást. A 10 órára tervezett urnazárás után kiszivárgott pletykák alapján az egyik magyar párt szimpatizánsai már örülnek, a hivatalos eredményekre azonban kicsit tovább kell várni.

Visszafogottan várják Slotáék a választási eredményeket

Nagyvilág2010.06.12, 22:32

Visszafogott körülmények közt készülődött szombat este a szlovák választások eredményváró rendezvényére a nacionalista SNS párt. A helyszínen lévő újságírók szerint négy évvel ezelőtt sokkal nagyobb ünnepségre készültek, bár a helyszínen megjelent Jan Slota pártelnök idén 10 százalék fölötti eredményre számít. A magyar Híd-Most párt Slotáéknál jóval trendibb rendezvényt tart Pozsony másik végében, amit azonban elmoshatnak a város fölött gyülekező viharfelhők.

A kis pártok kezében Fico sorsa a szlovák választáson

Nagyvilág2010.06.12, 13:49

A kis pártok eredményein izgulhat Robert Fico szlovák kormányfő a szombati szlovákiai választás estéjén. Az erőviszonyok kiegyenlítettek a jelenleg kormányzó koalíció három pártja, illetve az öt bejutásra esélyes ellenzéki csoportosulás között. Az, hogy ki kormányozhatja Szlovákiát a következő ciklusban, azon fog múlni, hogy melyik kis párt esik ki a parlamentből, vagy kerül be.

Fico pártja erős többség nélkül nyerhet Szlovákiában

Nagyvilág2010.06.11, 23:26

A legtöbb felmérés szerint a Robert Fico vezette Smer nyeri a szlovák parlamenti választásokat, de ha az ellenzéki pártok összeszövetkeznek, többséget szerezhetnek együtt a parlamentben. Ráadásul az egyik intézet szerint Fico egyik szövetségese, Vladimir Meciar pártja kieshet a szlovák nemzetgyűlésből.

Pénzmosással hozza összefüggésbe Ficót egy hangfelvétel

Nagyvilág2010.06.10, 17:40

Két nappal a szlovák parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a Sme című liberális lap, amelyen állítólag Robert Fico szlovák kormányfő hangja hallható. A Ficónak vélt ember a felvételen gyakorlatilag beismeri, hogy pártja, a Smer 75 millió koronás támogatásban részesült - nem hivatalos úton. Fico tagad és perel.

Az árvíz miatt drágulhatnak az élelmiszerek Szlovákiában

Gazdaság2010.06.09, 10:12

Az ár- és belvizek több mint 180 ezer hektáron tették tönkre a termést Szlovákiában, az elmúlt hetek katasztrofális időjárását az élelmiszerek drágulásán keresztül mindenki pénztárcája megsínyli, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

Csökkent Robert Fico népszerűsége

Nagyvilág2010.06.08, 11:41

Február óta öt százalékot esett Robert Fico szlovák kormányfő népszerűsége - derül ki a Focus ügynökség friss felméréséből, amelyet alig négy nappal a szlovákiai választások előtt hoztak nyilvánosságra. Ján Slota, a Szlovák Nemztei Párt elnökének ugyanakkor nőtt a népszerűsége.

Visszadobta a szlovák posta az MKP magyar nyelvű szórólapját

Nagyvilág2010.06.08, 23:24

A nyelvtörvényre hivatkozva nem akarta terjeszteni a szlovák posta a Magyar Koalíció Pártja egyik jelötjének magyar nyelvű szórólapjait Dunaszerdahely térségében. Hodosy Szabolcs képviselőjelölt diszkriminációnak tartja a történteket, a posta pedig azzal magyarázkodik, hogy problémás volt számukra a nem egyértelmű jogszabály értelmezése.

A pártoktól elvett pénzből építene újjá Fico

Nagyvilág2010.06.08, 00:06

A választások után járó párttámogatásokból metszene le négymillió eurót Robert Fico szlovák kormányfő, hogy ezzel az összeggel segítse az árvíz sújtotta keleti országrész helyreállítását. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a gesztus csupán azt mutatja, hogy Fico kormányának tartalékalapjában nem volt elég pénz ilyen válsághelyzetek kezelésére.

1500 embert telepítettek ki Kassán

Nagyvilág2010.06.05, 12:14

Megelőző intézkedésként 1500 embert telepítettek ki Kassán a Hernád áradása miatt. A folyó már nem emelkedik, és a szakemberek arra számítanak, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet.

Trianont méltatta Révkomáromban Slota

Nagyvilág2010.06.04, 18:16

Révkomáromban is felavatták a Szlovák Nemzeti Párt Trianont méltató emléktábláját. Avató beszédében Ján Slota, a párt elnöke kijelentette, soha nem engedik elvenni maguktól a szlovák földet. Atrocitás nem történt, bár Slotáékat pártjuk korrupciós ügyeit firtató feliratok fogadták az egykori határátkelő épületének ablakaiban.

Szlovák rendőrökkel fékezné meg Slotát a révkomáromi polgármester

Nagyvilág2010.06.03, 15:11

A révkomáromi polgármester szerint törvénytelenül akarnak emléktáblát elhelyezni a városban szlovák kormánypárti politikusok. A trianoni békeszerződést helyeslő tábla pénteki avatásán várhatóan részt vesz Robert Fico szlovák miniszterelnök és Ján Slota szlovák nacionalista pártvezér. A polgármester szerint a tábla kihelyezésére nem kértek engedélyt.

Megáradt patakok miatt telepítettek ki százakat Szlovákiában

Nagyvilág2010.06.02, 10:38

Legalább 750 embert telepítettek ki Kelet- és Délnyugat-Szlovákiában a megáradt patakok miatt. A víz településrészeket öntött el, pincékbe tört be, utakat tett járhatatlanná. Legalább három települést elvágott a külvilágtól, van ahol áram sincs.

"Három magyar is beférne a szlovák válogatottba" - interjú a vb-résztvevő Saláta Kornéllal

Sport2010.06.07, 17:34

Igent mondott volna a magyar válogatottnak, ha korábban keresik, és szívesen jött volna Győrbe vagy a Fradiba a labdarúgó-világbajnokság egyetlen, magyarul folyékonyan beszélő labdarúgója, a szlovák csapat utazó keretébe kedden bekerült Saláta Kornél. A Slovan Bratislava huszonöt éves védője szerint Gera, Huszti és Dzsudzsák is beférne a szlovák csapatba, amely legalább egy meccset meg szeretne nyerni Dél-Afrikában. Úgy érzi, a szlovákok és a magyarok nagyon jól megvannak egymással, az ellentétet csak a politikusok gerjesztik.

Szlovákiában három halottja van az áradásoknak

Nagyvilág2010.06.02, 22:03

Komoly gondokat okoz az esőzés és az árvíz Szlovákiában, ahol már három ember vesztette életét. Az érsekújvári régióban 2000 embert kellett kiköltöztetni, a bártfai járásban három települést elvágott a külvilágtól. A belügyminiszter szerint Szlovákia az Európai Unióhoz fordul segítségért. Csehországban is halálos áldozatokat követelt az áradás.

Trianon-emlékművel fricskázná a szlovákiai magyarokat Slota és Fico

Nagyvilág2010.06.01, 16:56

A trianoni békeszerződést ünneplő emlékműveket állítana Szlovákia különböző részein az SNS szlovák nacionalista párt. Jan Slota, a párt elnöke a magyar határ mentén fekvő Révkomáromban állítaná az első emlékművet, ezzel demonstrálva, hogy a város Szlovákiához tartozik. A kezdeményezéssel Robert Fico szlovák kormányfő is egyetért, aki bejelentette: részt vesz az emlékmű avatásán.

Földrajzban már barátkozik Szlovákia és Magyarország

[origo] utazás2010.06.01, 14:24

A szlovák-magyar területen húzódó Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozik az Európai Geoparkok Hetéhez, és közös rendezvényekkel kívánja felhívni a figyelmet a földtudományi értékek megőrzésére.

Aláírta a szlovák elnök a kettős állampolgárságra adott pozsonyi választ

Nagyvilág2010.05.31, 14:05

Aláírta Ivan Gasparovic szlovák államfő azt a törvénymódosítást, amelyet múlt héten fogadott el a pozsonyi parlament a magyar kettős állampolgárságra vonatkozó módosításra válaszul. Eszerint július 17. után elveszti a szlovák állampolgárságát, aki másik állampolgárságot szerez.

Pártállami hagyaték is mérgezi az állampolgársági vitát

Itthon2010.05.30, 21:36

Ötven éve tiltja a szlovák-magyar kettős állampolgárságot egy kétoldalú nemzetközi szerződés, amelyet ugyan Magyarország az 1990-es években felmondott, a szlovákok azonban máig érvényesnek tartanak. A budapesti szlovák konzul szerint az egyezmény alapján a magyar állampolgárságot kérő szlovákoknak eddig is le kellett mondaniuk szlovák állampolgárságukról. A szerződés azonban a nemzetközi joggyakorlat alapján már nem érvényes, de még ha az lenne is, akkor sem vonatkozna a most kettős állampolgárságot szerzőkre.

Gasparovic: Nincs miért kérni a magyar állampolgárságot

Nagyvilág2010.05.27, 20:29

Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint a szlovákiai magyaroknak nincs miért kérniük a magyar állampolgárságot, mert Szlovákia teljes mértékben biztosítja állampolgári jogaikat és részvételüket az ország politikai és gazdasági életében. A pozsonyi parlament szerdán fogadta el a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényre válaszoló javaslatot, amelynek értelmében az a szlovák állampolgár, aki másik ország állampolgárságát saját akaratából felveszi, elveszti a szlovákot.

Magyar, szlovák, két jó barát

[origo] utazás2010.05.28, 16:48

Nem érzik a magyarországi szlovákság kulturális örökségével foglalkozók, hogy az utóbbi napok politikai csatározásai miatt megnőtt volna az ellenségeskedés a hazai szlovák nemzetiségűekkel szemben. A magyarországi szlovákok a háború utáni lakosságcsere következtében a korábbinál is nagyobb mértékben szóródtak szét, de nagyobb településeiken több, megtekintésre is érdemes műemléket és látnivalót találhatunk.

Régi adósságról írnak a kettős állampolgársággal foglalkozó külföldi lapok

Itthon2010.05.27, 21:58

Tovább ronthatja a kiélezett szlovák-magyar viszonyt a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény - írja több külföldi lap. A Wall Street Journal azt írja, hogy a piacok a szimbolikus lépéseknél többet is elvárnak a Fidesztől. A Reuters egy budapesti nyugdíjast idézve a határontúliakkal szembeni morális elégtételnek nevezi a törvényt. Az ír Irish Times pedig azt írja, a szlovák politikusok elverték a port Magyarországon.

Véglegesítették Ficóék válaszcsapását az állampolgársági törvényre

Nagyvilág2010.05.26, 21:23

Szerda délután a pozsonyi parlament gyorsított eljárásban elfogadta azt a javaslatot, amelyet a magyar kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás miatt nyújtott be Robert Fico kormánya. A javaslat értelmében az a szlovák állampolgár, aki másik ország állampolgárságát saját akaratából felveszi, elveszti a szlovákot. A parlamenti ülésen Ján Slota, a kormánykoalícióban helyet foglaló Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt mondta, "Veszélyben a haza!"

Ultimátumnak is beillik Ficóék üzenete Orbánnak

Nagyvilág2010.05.25, 22:33

Egyoldalúnak és elfogadhatatlannak minősítette a pozsonyi parlament a magyar kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítást keddi, rendkívüli ülésén hozott határozatában. Az ülésen Robert Fico szlovák miniszterelnök felszólltotta Orbán Viktort, állítsa le a törvény elfogadásának folyamatát. Egy szlovákiai magyar parlamenti képviselő az [origo]-nak azt mondta, támadó hangulatú volt az ülés, és attól tartanak, hogy a szlovák kormány olyan válaszlépést fog tenni, amely a felvidéki magyarokat fogja sérteni.

Lajcák: Magyarország sárba lépett a kettős állapolgársággal

Nagyvilág2010.05.24, 22:06

Bár konkrétumokat nem árult el, a szlovák külügyminiszter szerint nemzetközi szervezetek figyelmeztették Magyarországot a határon túli magyarok kettős állampolgárságról szóló törvénytervezet miatt. Miroslav Lajcák szerint a Fidesz túl régen van ellenzékben, ezért nem tudja, hogyan kell viselkednie az európai szervezetekben. A miniszter kedden Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával tárgyal.

Meghalt Patrik Fico, a legalacsonyabb szlovák

Nagyvilág2010.05.20, 15:39

Elhunyt a legkisebb termetű szlovák állampolgár, Patrik Fico. A 109 centiméter magas férfi 32 éves volt, és órásként dolgozott. Egy rutinműtét során vesztette életét: nem ébredt fel az altatásból.

Kitilthatják a Facebookról a magyarellenes csoportot

Archívum2010.05.20, 11:25

Tavaly november óta létezik a Facebookon az Anti-Hungary nevű csoport, amelyhez ismertetője szerint olyan felhasználók csatlakozását várják, akik "szemben állnak Szlovákia déli szomszédjával, Magyarországgal". A csoport ellentétes a közösségi oldal fehasználási feltételeivel, amely tiltja a gyűlöletbeszédet, ám a bejelentések ellenére mindezidáig nem törölte még a Facebook az oldalt.

Egy ellenzéki párt szerint pénzért osztogattak befutó helyeket Ficóék

Nagyvilág2010.05.20, 21:50

Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) feljelentette a kormányzó Smert, mert szerintük a Robert Fico vezette párt a választási listáin jó helyeket biztosított milliós pénzadományokért cserébe. Válaszul a Smer rágalmazás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Orbán elhárította Fico tárgyalási ajánlatát

Nagyvilág2010.05.19, 15:12

Visszautasította Orbán Viktor leendő miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfő felszólítását, hogy négyszemközt tárgyaljanak a Fidesz kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatáról. A szlovák kormány ellenzi, hogy a szlovákiai magyarok magyar állampolgárságot is kapjanak, Fico szerint a javaslat beavatkozás Szlovákia belügyeibe. Orbán viszont azt mondja, nem akar játszótárs lenni a szlovák választási kampányban, és meg akarja védeni Magyarországot az ilyen provokációktól.

Fico minél hamarabb találkozna Orbánnal a kettős állampolgárság miatt

Nagyvilág2010.05.19, 23:02

Robert Fico szlovák kormányfő szerdán bejelentette, hogy személyesen találkozna Orbán Viktorral a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényjavaslat miatt. Fico azután mondta ezt, hogy a Külügyminisztérium elutasította a magyar-szlovák kisebbségi és emberi jogi vegyes bizottság összehívását.

Átszakadt a gát a szlovákiai Tőketerebesen

Nagyvilág2010.05.18, 10:18

A város épületeit veszélyezteti a Magyarországon is súlyos problémákat okozó árvíz a kelet-szlovákiai Tőketerebesen, miután az éjszaka átszakadt az Ondava folyón épített gát. A szlovák belügyminiszter a helyszínre utazott, a védekezésben több mint száz katona is segít.

Párbeszédet követel Fico a kettős állampolgárságról

Nagyvilág2010.05.18, 15:09

Haladéktalan párbeszédet követel Robert Fico szlovák kormányfő Budapesttel a kettős állampolgárságról. Fico erről a szlovák nemzetbiztonsági tanács ülése után beszélt. A kormányfő kezdeményezte a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság azonnali összehívását, és bejelentette, hogy egyelőre nem fejezi be munkáját a szlovák parlament - melynek most jár le a ciklusa -, hogy készen álljanak az esetleges válaszlépésekre. Orbán Viktor leendő miniszterelnök csak annyit közölt, hogy nem ülnek fel a provokációnak.

A szlovák nyelvrendőrség vizsgálja az MKP-t

Itthon2010.05.17, 22:07

A szlovákiai magyar kisebbség pártjának számító Magyar Koalíció Pártjához (MKP) látogat a szlovákiai nyelvtörvényt ellenőrző csoportja. A nyelvrendőrség amiatt vizsgálódna, mert az MKP egynyelvű plakátokkal is kampányol a júniusi választásokra. Az MKP közölte, hogy részükről nem vesz részt senki a találkozón.

Csak egy állampolgárságot engedélyezne Fico

Nagyvilág2010.05.16, 16:35

Robert Fico szlovák kormányfő szerint Szlovákia meggyengítésének szándéka és saját hatalmának bebiztosítása áll a Fidesz kettős állampolgársággal kapcsolatos terveinek hátterében. A miniszterelnök szerint a magyar tervek komoly biztonsági kockázatot jelentenek, ezért a kormány törvénymódosítással kíván reagálni: e szerint elvesztenék szlovák állampolgárságukat azok, akik felvesznek egy másikat.