szlovák-magyar viszony
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- Robert Fico
- szlovák politika
- szlovák nyelvtörvény
- kettõs állampolgárság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Slota: Katonai konfliktust jelent a kettõs állampolgárság
Katonai konfliktust jelent majd, ha a magyar Országgyûlés elfogadja a kettõs állampolgárságról szóló törvényt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint. A szélsõséges politikus Magyarországot a náci Németországhoz hasonlította, amely szerinte azzal kezdte a második világháborút, hogy kettõs állampolgárságot adott a szudétanémeteknek és a lengyelországi németeknek.
Neofasisztának nevezte Orbánt Ján Slota
Trianonról álmodnak a magyar politikusok, ezért hiteltelenek - mondta Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a szlovák közszolgálati televízióban vasárnap. Slota szerint pártja jó viszonyra törekszik Magyarországgal, bár az új kormányfõt neofasisztának nevezte, és elmondta, hogy szerinte "a Jobbik a Fidesz gyermeke".
Szlovákia lehet az Orbán-kormány elsõ célpontja egy cseh napilap szerint
A legidõsebb cseh napilap szerint Szlovákia lehet az új magyar kormány elsõ célpontja. A Lidové noviny szerint a Orbán Viktor kormánya kellemetlen kihívást jelenthet Szlovákiára, többek között a kettõs állampolgárság tervezett bevezetése miatt.
Fico pártja elutasítja a magyarok kettõs állampolgárságát
Beavatkozás lenne Szlovákia szuverenitásába a magyarok kettõs állapolgárságának megadása a szlovák kormánypárt, a Smer alelnöke szerint. Orbán Viktor Fidesz elnök hétfõn jelentette be, hogy a lehetõ leghamarabb törvényt alkotnának a kettõs állapolgárságról. Szlovákiában júniusban lesznek választások, a legnagyobb esélyes a Smer.
Fico találkozna az új magyar kormányfõvel
Kész találkozni az új magyar kormányfõvel szlovák kollégája - jelentette ki maga Robert Fico kormányfõ. A magyarellenes kijelentéseirõl is ismert Szlovák Nemzeti Párt szerint viszont egy erõs, önálló és saját nemzeti érdekeit védõ Szlovákiával kell válaszolni a magyarországi eredményekre. Ivan Gasparovic szlovák államfõ ugyanakkor közölte: Szlovákia kész az õszinte párbeszédre.
Fico kész találkozni az új magyar miniszterelnökkel
Még a júniusi szlovákiai választások elõtt találkozna az új magyar kormányfõvel Robert Fico szlovák miniszterelnök - jelentette ki Pozsonyban csütörtökön. Felvetette, hogyha a Fidesz végrehajtja néhány beígért intézkedését, akkor romlani fog a szlovák-magyar viszony.
Tíz nyelvtörvényes bejelentéssel bírkózik a szlovák minisztérium
Tíz bejelentés érkezett a szlovák kulturális minisztériumhoz az elsõ negyedévben a nyelvtörvény megsértése miatt - jelentette a pozsonyi Új Szó. A lap szerint a minisztérium még ezzel a tíz bejelentésnek sem járt utána, büntetést még senki sem kapott.
Bírósághoz fordul a kormány Sólyom kitiltása miatt
A magyar kormány eljárást indít Szlovákia ellen az Európai Bíróság elõtt, amiért tavaly augusztusban megtiltotta Sólyom László magyar köztársasági elnök beutazását - közölte kedden a kormányszóvivõi iroda. A magyar álláspont szerint Pozsony megsértette az uniós jogot, amikor egy uniós irányelvre hivatkozva nem engedte be Sólyom Lászlót. Szlovákia szerint a tiltás jogszerû volt.
Fico tart a Fidesz kormányra kerülésétõl
Robert Fico szlovák kormányfõ szerint megsínyli a szlovák-magyar viszony, ha a Fidesz kerül kormányra Magyarországon. Fico egy tévés vitamûsorban azt mondta: nem tud elsiklani a felett, hogy nem csak a Jobbik, de a Fidesz politikusai is szlovákellenes kijelentéseket tesznek. Fico vitapertnere Csáky Pál, a MKP elnöke volt, aki szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy bevették a kormányba a magyarellenes Ján Slotát.
Visszaküldte a szlovák államfõ a hazafiassági törvényt
Nem írta alá a szlovák hazafiassági törvényt Ivan Gasparovic szlovák államfõ. Az elnök ezt pénteken délután jelentette be. Közölte, a törvénnyel egyetért, de szerinte jobban elõ kellett volna készíteni.
Fico szerint alattomosan verné szét Szlovákiát Sólyom
Szlovákia elleni alattomos támadásnak nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök Sólyom László magyar köztársasági elnök múlt heti kijelentéseit, amelyet a felvidéki magyarokról tett. Sólyom nemrég Szerbiában arról beszélt, hogy a szlovákiai magyaroknak idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovákot, Fico szerint azonban Sólyom ezzel Szlovákiát akarja meggyengíteni.
Ján Slota megtorpedózná a magyar EU-elnökséget
A "nagymagyar sovinizmus" terjedésétõl tart, és emiatt Magyarország európai uniós elnökségét akadályozná Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke - derül ki egy vasárnapi közleményébõl. Slotát Sólyom László köztársasági elnök szavai ijesztették meg, "miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet". A politikus tart Orbán Viktor Fidesz-elnök kormányra kerülésétõl és a fegyveres konfliktustól is.
Fico visszadobatja az államfõvel a hazafiassági törvényt
Fel akarja kérni a hazafiassági törvény visszadobására Ivan Gasparovic szlovák államfõt Robert Fico kormányfõ - mondta maga Fico egy szlovák tévécsatornának adott interjújában. Fico annyit akar elérni, hogy a törvény csak szeptember 1-én lépjen majd hatályba. A leginkább az iskolákat érintõ hazafiassági törvény szerint ugyanis minden tanterembe ki kell majd rakni az állami jelképeket.
Belebakizott a szlovák himnuszba Ján Slota
Hibásan idézte a szlovák himnusz szövegét, és a szerzõ nevét sem tudja helyesen a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota. A bakit a német hírügynökség szúrta ki, és különösen nagy feltûnést keltett, mivel Szlovákiában komoly vita folyik az úgynevezett hazafias törvényról, ami kötelezõvé teszi a himnusz éneklését az iskolákban. A Sme címû napilap szerint lehet, hogy az államfõ alá sem írja a törvényt.
A himnusztörvény is aggasztja a szlovákiai magyarokat
A nagy vitákat kiváltó nyelvtörvény után újabb jogszabály aggasztja a magyar kisebbséget Szlovákiában. Az egyik kormánypárt javaslatára elfogadta a parlament az úgynevezett hazafiassági törvényt, amelynek célja, hogy Szlovákia ne maradjon "Brüsszel helytartótanácsa". A szlovákiai magyar pártok tiltakoztak a jogszabály ellen, az egyik magyar iskolában pedig a gyakorlati alkalmazás miatt aggódnak.
Slota pártjának frakcióvezetõje örülne, ha nem létezne Orbán
Rafael Rafaj, a szlovák SNS párt frakcióvezetõje egy lapinterjúban kijelentette: örülne, ha nem létezne Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Rafaj szerint Szlovákiában mindenki arra készül, hogy új helyzet alakul ki a szlovák-magyar viszonyban, ha a Fidesz megnyeri a választásokat.
Ellopták a szlovák nyelvû táblákat Medgyesegyházán
Ellopták a szlovák nyelvû helységnévjelzõ táblákat a Békés megyei Medgyesegyházán. A polgármester szerint nem fémtolvajok voltak a tettesek, mert az oszlopok a helyükön maradtak.
Slotáék beperelnék Magyarországot a nyelvalap miatt
A Szlovák Nemzeti Párt szerint be kellene perelni Magyarországot azért, mert a magyar kormány 50 millió forintos alapot hoz létre azoknak a szlovákiai magyaroknak a kárpótlására, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt a szlovák nyelvtörvény értelmében. A szlovák párt szerint ezzel a magyarok arra biztatják a Szlovákiában élõ magyarokat, hogy ne tartsák be a törvényt.
Berágott a szlovák kulturális minisztérium Bajnaira
Meglepõdött és felháborodott a szlovák kulturális minisztérium azon, hogy a magyar kormány pénzalapot hoz létre, amelybõl a szlovákiai nyelvtörvény miatt megbírságolt embereket kárpótolják. Szerintük ez a lépés beavatkozás a szlovák belügyekbe.
Személyesen figyelmeztetett fideszeseket a szlovák külügyminiszter
Nem kényszerítheti térdre a Fidesz Szlovákiát - Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt állítja, hogy erre figyelmeztette tárgyalásain a legnagyobb magyar ellenzéki párt politikusait. Szlovák politikusok nem elõször üzentek a Fidesznek, Robert Fico kormányfõ például két hét alatt kétszer is támadta a pártot, mint az áprilisi magyar választások legnagyobb esélyesét.
Magukra maradtak a szlovák jelöltet kérdõre vonó fideszesek
Az egész Európai Néppárt egyetértett vele, hogy meghallgatásán szembesítsék Maros Sefcovic szlovák európai biztosjelöltet egy 2005-ös, romaellenes kijelentésével - állította az [origo]-nak két néppárti fideszes képviselõ. A fideszesek azt mondják, nem az a baj a jelölttel, hogy szlovák, csak tisztázni szerették volna a problémás kijelentést. Sefcovic azzal védekezett, hogy a szöveget kiragadták környezetébõl, de még a mondatot elõbányászó román jogvédõ szerint is árnyékra vetõdtek a fideszes képviselõk.
A szlovák tévé nem engedett adásba egy magyar vitamûsort
Kiegyensúlyozatlanságra hivatkozva nem engedett adásba egy magyar vitamûsort a szlovák közszolgálati televízió. A felvett mûsor az egyik résztvevõ szerint nem kifejezetten politikai jellegû volt.
Mûvészek parodizálják Slota magyargyalázó szavait
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke magyarokra tett becsmérlõ kijelentéseit figurázta ki három szlovák mûvész. Kassai kiállításukon megjelenítették a bohócruhás Szent Istvánt, a kócos Göncz Kingát, a papagáj-turult és a magyarok görbe lábú õsét is.
Lenyelte a fõbiztos a szlovák önfejûséget
Hiába hagyta ki a szlovák kormány a nyelvtörvény magyarázatából Knut Vollebaek EBESZ-fõbiztos több fontos javaslatát, a biztos mégis elismerõ közleményben üdvözölte a jogszabályt. A szlovák kormány nyilvánvalóan fittyet hányt Vollebaek több kérésére, a biztos azonban bizalmasnak tekinti a nyelvtörvényrõl szóló állásfoglalását, ezért az [origo] többszöri megkeresésére sem volt hajlandó nyilatkozni. Enélkül viszont a magyar és a szlovák kormány is azt mond a nyelvtörvényrõl, amit akar.
Slota tart a magyar hadseregtõl
Magyarország fegyverkezik, és gyanús, hogy a dunai átkelést gyakoroltatja katonáival - mondta Jan Slota, a Szlovák nemzeti Párt elnöke egy interjúban. Slota szerint Magyarország katasztrofális gazdasági helyzete ellenére vesz Gripen-vadászgépeket. A pártelnök a ciprusi példával is riogatott: ott a NATO-tag görögök és törökök vívtak véres háborút a szigetért.
Fico készülni akar a Fidesz gyõzelmére
A nagymagyar sovinizmusra hajló párt a Fidesz, ezért fel kell készülni arra, hogy áprilisban megnyeri a választásokat Magyarországon - errõl beszélt Robert Fico szlovák kormányfõ a szlovák közszolgálati tévében. Szerinte a párt politikája komoly kihívást jelenthet Szlovákiának.
Kevesen tettek panaszt a nyelvtörvény megsértésére
Szeptember óta összesen csak tizenegy panasz érkezett a szlovák kulturális minisztériumhoz az államnyelvtörvény megsértésére. A panaszok egy része magyar nyelvû rádióadásra, épület-és térségnévre, valamint csak magyarul olvasható plakátokra vonatkozott.
Balázs Péter: Jó muníciót kaptunk az EU-tól a nyelvtörvény elleni harchoz
Egy belsõ uniós jogi állásfoglalás számos kifogásolható elemet talált a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításában. Balázs Péter külügyminiszter szerint az EU-s jogi anyag remek muníciót, kitûnõen használható érveket ad a magyaroknak.
Szlovákia nem akar rövidnadrágos gyerek lenni
Magyarország nem viselkedhet úgy Szlovákiával, mintha rövidnadrágos gyerek lenne - jelentette ki Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter egy csütörtökön megjelent interjúban. Lajcák szerint meglepõ dühvel tépi fel a szlovák-magyar viszonyban régóta lappangó problémákat a magyar politika, és a Sólyom-affér után Magyarországon mindenki csak abban versenyzett, hogyan keresheti a hibát a szlovák oldalon.
Tetszik az EBESZ-nek a szlovák nyelvtörvény végrehajtási rendelete
Üdvözölte a szlovákiai államnyelvtörvényhez készült végrehajtási irányelv elfogadását Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet nemzeti kisebbségügyi fõbiztosa. Vollebaek szerint az irányelv megadja a szükséges útmutatást a törvény alkalmazásához, de fontos, hogy azt a szlovák hatóságok folyamatosan ellenõrizzék, és elkerüljék a kisebbségek anyanyelvhasználatának szükségtelen korlátozását.
Fico: Értelmes viselkedésen múlik a szlovák-magyar viszony
A szlovák-magyar viszonyról beszélt Robert Fico szlovák kormányfõ és Ivan Gasparovic szlovák államfõ is egy-egy szerdán megjelent interjúban. Gasparovic szerint a rossz viszonyért nagy mértékben a Magyar Koalíció Pártja felelõs. Fico ismét arról beszélt, hogy a nyelvtörvény ügyében a magyar fél húzta a rövidebbet, és hogy a Fidesz és Orbán Viktor pártelnök lépésein fog múlni, kampánytémává válik-e Szlovákiában is a szlovák-magyar viszony.
Nem hatotta meg Bajnai Ficót
Merész húzás, ami ellen fel kell lépni - az [origo] által megkérdezett diplomaták és szlovákiai társadalomkutatók így értékelik, hogy a szlovák kormány a magyarral kötött megállapodást részben felrúgva, pontosította a szlovák nyelvtörvényt. Robert Fico szlovák kormányfõ ezzel azt üzente, hogy bármit megtehet, bár a határozottsággal részben kudarcait takargatja. A magyar válasznak határozottnak kell lennie, de van, aki szerint keménység helyett humorral kéne oldani a konfliktust.
Az Európai Bíróság elé viszi Sólyom kitiltását a Külügy
Az Európai Bírósághoz fordul a magyar Külügyminisztérium Sólyom László államfõ Szlovákiából való kitiltása miatt. A miniszter azt reméli, precedensértékû ítélet születik, és többet hasonló nem fordulhat elõ.
Fico: Szlovákia diplomáciai sikere a nyelvtörvény
Szlovákia nagy diplomáciai sikerének nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök az ország nyelvtörvényének ügyét. Szerinte a magyar politikusok nemzeti kötelességeiket teljesítik, amikor a törvényt támadják, míg Szlovákia a nemzetközi kötelezettségekre épít. Fico méltatta még jóviszonyát Bajnai Gordon magyar kormányfõvel, akivel "képesek bármilyen témát megvitatni".
Bajnai szerint megszegték a szlovákok a szécsényi megállapodást
A szécsényi megállapodást is megszegte, és az EBESZ ajánlásait is semmibe vette Bajnai Gordon kormányfõ szerint a szlovák kormány, amikor elfogadta a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításait. Pozsonyban szerdán fogadták el a dokumentumot, amely csak részben tesz eleget az EBESZ-ajánlásoknak, pedig ennek figyelembe vételérõl szeptemberben megállapodott Bajnaival szlovák kollégája Robert Fico.
Tévesen hivatkoztak egy uniós irányelvre Sólyom kitiltásakor
Magyarország megkapta az Európai Bizottság válaszát Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai beutazásának megtagadása ügyében - közölte a külügyi szóvivõ. A Bizottság szerint Szlovákia tévesen hivatkozott a szabad mozgásról szóló uniós irányelvre Sólyom augusztusi kitiltásakor. Szlovákia délután ugyanerre a levélre hivatkozva azt állította, hogy a testület szerint semmilyen elõírást nem szegtek meg.
Az amerikai törvényhozásban is téma a szlovák nyelvtörvény
A szlovák nyelvtörvényrõl beszélt az amerikai törvényhozásban egy demokrata szenátor. A politikus a szlovák kormány magyar kisebbséggel szembeni ellenségességérõl, de a magyarországi szélsõségek erõsödésérõl is beszélt.
Caplovic nehezményezte Orbán újraválasztását az Európai Néppártban
Dusan Caplovic szlovák kormányfõhelyettes nehezményezte, hogy az Európai Néppártban lévõ szlovák pártok szó nélkül hagyták, hogy ismét Orbánt Viktort választották a csoportosulás alelnökévé. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke elhatárolódott ettõl a véleménytõl.
Nem kell átvésni a sírköveket - használati utasítás a szlovák nyelvtörvényhez
Beszélhetnek magyarul a betegekkel a szlovákiai orvosok, és a magyar sírfeliratokat nem kell átvésni a szlovák nyelvtörvény miatt - derül ki abból a végrehajtási utasításból, amit a szlovák kormány dolgozott ki a nagy vihart kavaró nyelvtörvényhez. A dokumentum ugyan sok vitás kérdést felold, a nyelvtörvényrõl szóló EBESZ-ajánlásokat azonban nem teljesíti, és a szlovákiai magyarok szerint jogilag sem elfogadható.
Balázs Péter elítéli a Szlovák Intézet megrongálását
Egy szlovák bulvárlap szerint vasárnap hajnalban ismeretlenek betörték a Rákóczi úti Szlovák Intézet kirakatát. Balázs Péter külügyminiszter azt mondta: elítéli az épület megrongálását.
Ficóra hallgattak az MSZP helyett az európai szocialisták
Hiába lobbiztak Robert Fico szlovák kormányfõ pártja, a Smer ellen az MSZP európai képviselõi, a jövõ héten várhatóan az európai szociáldemokrata pártcsalád teljes jogú tagjává fogadják a Smert. Az MSZP több fórumon támadta a radikális és magyarellenes Jan Slotával szövetkezõ Ficót, de érveik nem sokat értek: Fico pártja az egyik legstabilabb szociáldemokrata párt Európában, a pártszövetségnek pedig kell a siker az elbukott EP-választás után.
Szlovák civilek követelik a Malina Hedvig-jelentés felülvizsgálatát
Petíciót adtak át a szlovák fõügyészségen szlovákiai civilek a Malina Hedvig-ügy után kiállított jelentés miatt. Azt kérik az ügyészségtõl, hogy ne vegye figyelembe a szlovák kormány felé igen elfogult jelentést, amely szerint a magyarul beszélõ diáklány önmagát bántotta, és emiatt szenvedett sérüléseket 2006-ban.
Szlovákul szólalt fel a nyelvtörvény ellen Bokros
A szlovákiai nyelvtörvény módosítása alapvetõ emberi jogokat és uniós normákat sért - mondta az Európai Parlamentben Bokros Lajos MDF-es képviselõ. A szlovákul felszólaló Bokros a szlovákot Európa egyik legszebb nyelvének, önmagát pedig Szlovákia igazi barátjának nevezte.
Kevesebb megyei képviselõjük lesz a szlovákiai magyaroknak
Az eddiginél kevesebb képviselõt küldhetnek a magyar pártok a szlovákiai megyei képviselõ-testületekbe - dõlt el a szombati szlovákiai megyei választásokon. Négy megyében már a szombati elsõ fordulóban sikerült elöljárót választani, mind a négy megválasztott politikus mögött a kormánypárt áll.
Slota szerint magyar bosszú a fizetésmegvonás
A magyarellenes nyilatkozatairól ismert Ján Slota szlovák politikus a magyarok bosszújának tartja, hogy meg akarják vonni egyhavi képviselõi fizetését. A megvonást a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke javasolta, mert Slota októberben nem vett részt a bizottság ülésein.
Nem vállalja be a Sólyom-affért az EU
Szlovák bíróságnak kell döntenie arról, hogy arányos intézkedés volt-e Sólyom László kitiltása Szlovákiából idén augusztusban - közölte az EU illetékes szóvivõje. Szlovákiának joga lehetett kizárni a magyar köztársasági elnököt, de csak akkor, ha az intézkedés arányos volt a Sólyom látogatása által jelentett veszéllyel.
Az ügyésznek sem tetszik a Malina Hedviget meghazudtoló jelentés
Kiegészítést kért a Malina Hedvigrõl készített orvosi jelentéshez a szlovák fõügyészség - írta egy szlovákiai hírportál szerdán. A 2006-ban Pozsonyban megvert lányról készített szakértõi jelentést korábban Malina Hedvig ügyvédje is kritizálta.
Magyar bocsánatkérés miatt küldtek végrehajtót Durayra Slotáék
Végrehajtót küldött a Szlovák Nemzeti Párt Duray Miklós szlovákiai magyar politikusra, aki magyarul kért tõlük bocsánatot egy sértõ megjegyzés miatt. A bocsánatkérésre bírósági ítélet kötelezte a politikust, aminek eleget is tett, de Jan Slota pártja szerint ezt szlovákul kellett volna megtennie.
Eljárás indult egy szlovákiai magyar lap ellen a nyelvtörvény miatt
Kizárólag magyar nyelvû reklámplakátjai miatt eljárás indult Szlovákiában a felvidéki Szabad Újság címû hetilap ellen. Az új szlovák nyelvtörvény szerint minden nyilvános írásos közlést elõször az államnyelven, szlovákul kell feltüntetni.