szlovák-magyar viszony

címke rss

Ficóra hallgattak az MSZP helyett az európai szocialisták

Nagyvilág2009.12.03, 13:43

Hiába lobbiztak Robert Fico szlovák kormányfõ pártja, a Smer ellen az MSZP európai képviselõi, a jövõ héten várhatóan az európai szociáldemokrata pártcsalád teljes jogú tagjává fogadják a Smert. Az MSZP több fórumon támadta a radikális és magyarellenes Jan Slotával szövetkezõ Ficót, de érveik nem sokat értek: Fico pártja az egyik legstabilabb szociáldemokrata párt Európában, a pártszövetségnek pedig kell a siker az elbukott EP-választás után.

Szlovák civilek követelik a Malina Hedvig-jelentés felülvizsgálatát

Nagyvilág2009.11.27, 15:35

Petíciót adtak át a szlovák fõügyészségen szlovákiai civilek a Malina Hedvig-ügy után kiállított jelentés miatt. Azt kérik az ügyészségtõl, hogy ne vegye figyelembe a szlovák kormány felé igen elfogult jelentést, amely szerint a magyarul beszélõ diáklány önmagát bántotta, és emiatt szenvedett sérüléseket 2006-ban.

Szlovákul szólalt fel a nyelvtörvény ellen Bokros

Itthon2009.11.25, 17:51

A szlovákiai nyelvtörvény módosítása alapvetõ emberi jogokat és uniós normákat sért - mondta az Európai Parlamentben Bokros Lajos MDF-es képviselõ. A szlovákul felszólaló Bokros a szlovákot Európa egyik legszebb nyelvének, önmagát pedig Szlovákia igazi barátjának nevezte.

Kevesebb megyei képviselõjük lesz a szlovákiai magyaroknak

Nagyvilág2009.11.15, 13:05

Az eddiginél kevesebb képviselõt küldhetnek a magyar pártok a szlovákiai megyei képviselõ-testületekbe  - dõlt el a szombati szlovákiai megyei választásokon. Négy megyében már a szombati elsõ fordulóban sikerült elöljárót választani, mind a négy megválasztott politikus mögött a kormánypárt áll.

Slota szerint magyar bosszú a fizetésmegvonás

Nagyvilág2009.11.12, 13:57

A magyarellenes nyilatkozatairól ismert Ján Slota szlovák politikus a magyarok bosszújának tartja, hogy meg akarják vonni egyhavi képviselõi fizetését. A megvonást a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke javasolta, mert Slota októberben nem vett részt a bizottság ülésein.

Nem vállalja be a Sólyom-affért az EU

Nagyvilág2009.11.09, 16:51

Szlovák bíróságnak kell döntenie arról, hogy arányos intézkedés volt-e Sólyom László kitiltása Szlovákiából idén augusztusban - közölte az EU illetékes szóvivõje. Szlovákiának joga lehetett kizárni a magyar köztársasági elnököt, de csak akkor, ha az intézkedés arányos volt a Sólyom látogatása által jelentett veszéllyel.

Az ügyésznek sem tetszik a Malina Hedviget meghazudtoló jelentés

Nagyvilág2009.11.04, 12:58

Kiegészítést kért a Malina Hedvigrõl készített orvosi jelentéshez a szlovák fõügyészség - írta egy szlovákiai hírportál szerdán. A 2006-ban Pozsonyban megvert lányról készített szakértõi jelentést korábban Malina Hedvig ügyvédje is kritizálta.

Magyar bocsánatkérés miatt küldtek végrehajtót Durayra Slotáék

Nagyvilág2009.10.29, 10:33

Végrehajtót küldött a Szlovák Nemzeti Párt Duray Miklós szlovákiai magyar politikusra, aki magyarul kért tõlük bocsánatot egy sértõ megjegyzés miatt. A bocsánatkérésre bírósági ítélet kötelezte a politikust, aminek eleget is tett, de Jan Slota pártja szerint ezt szlovákul kellett volna megtennie.

Eljárás indult egy szlovákiai magyar lap ellen a nyelvtörvény miatt

Nagyvilág2009.10.20, 17:56

Kizárólag magyar nyelvû reklámplakátjai miatt eljárás indult Szlovákiában a felvidéki  Szabad Újság címû hetilap ellen. Az új szlovák nyelvtörvény szerint minden nyilvános írásos közlést elõször az államnyelven, szlovákul kell feltüntetni.

Orbán szerint kulturális agresszió a szlovák nyelvtörvény

Nagyvilág2009.10.17, 18:09

Az európai értékek elleni kulturális agressziónak nevezte Orbán Viktor a szlovákiai nyelvtörvényt. A Fidesz elnöke a Magyar Koalíció Pártja rimaszombati kongresszusán beszélt errõl. Azt mondta, ha egy törvény rossz, akkor újra kell alkotni.

Lemondták a szlovák kutatók a nyelvtörvény-konferenciát

Itthon2009.10.16, 14:43

Lemondta a szlovák akadémia pénteken azt a nyilvános tanácskozást, amelyet a két ország nyelvtudományi szakemberei tartottak volna a szlovákiai nyelvtörvényrõl. A szlovák félnek állítólag nem tetszett, hogy a Pozsonyban és Budapesten is megrendezett kétfordulós vitát a sajtó nyilvánossága elõtt folytatták volna a jogszabályról.

Nem hagyja annyiban a kormány Sólyom kitiltását

Itthon2009.10.13, 20:27

Magyarország az Európai Bizottságnál kötelezettségszegési eljárást indít, amiért Sólyom László államfõt augusztusban kitiltották Szlovákiából. Ha a többlépcsõs eljárás végén az Európai Bíróság megállapítja a jogsértést, átalányösszeg és kényszerítõ bírság fizetésére is kötelezhetik Szlovákiát. A szlovák külügy szerint semmilyen uniós szabályt nem szegtek meg, de tiszteletben tartják a magyar lépést.

Csábítja a magyar paradicsom a szlovákokat

Itthon2009.10.08, 18:45

Jó közlekedés, nyugodt környezet és a pozsonyinál jóval alacsonyabb ingatlanárak - ezek miatt költözik egyre több szlovák Rajkára és környékére. Az új lakók pozsonyi panellakásaik árán családi vagy társas házat tudnak venni a Szigetközben. Szlovák hobbifocisták tûntek fel a magyar focicsapatokban, és néhány helyen megnõttek a kerítések, ahogy egyre több szlovák vándorol a magyar paradicsomba.

Az Európa Tanácshoz fordult Szlovákia nyelvtörvény-ügyben

Nagyvilág2009.09.25, 20:42

Szlovákia az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottságához fordult jogi szakvéleményért az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban pénteken. A sokat vitatott jogszabályról a szlovák-magyar kormányközi kisebbségi vegyes bizottság is tárgyalt Pozsonyban.

Biztonsági okokból elhalasztják a DAC-Nagyszombat meccset

Archívum2009.09.23, 20:50

Biztonsági okokra hivatkozva megtiltották a DAC Dunaszerdahely-FC Spartak Trnava (Nagyszombat) labdarúgó mérkõzés, a szlovák labdarúgó bajnokság 11. fordulójában esedékes találkozó szombati megtartását Dunaszerdahelyen.

Besokallt a szlovák külügy Balázs interjúja miatt

Nagyvilág2009.09.17, 19:09

Felháborodott a szlovák külügyminisztérium azon, hogy Balázs Péter magyar külügyminiszter egy német lapnak nyilatkozva a román Ceausescu-rezsimhez hasonlította Szlovákiát, illetve azt mondta, a magyaroknak kell európai modorra tanítaniuk a szlovákokat. A pozsonyi külügy bekérette a magyar nagykövetet.

Balázs Péter: Szlovákia problémás szomszéd

Itthon2009.09.16, 17:55

Jelenleg Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja Balázs Péter külügyminiszter szerint. A magyar diplomácia "õszi offenzívára" készül.

Marad a bírság a szlovák nyelvtörvény megszegéséért

Nagyvilág2009.09.16, 14:30

Nem szavazta meg a pozsonyi parlament annak a két szlovákiai magyar képviselõnek a javaslatát, akik szerették volna töröltetni a vitatott nyelvtörvénybõl a pénzbüntetés szankciót. A javaslatot a magyarokon kívül csupán néhány ellenzéki politikus támogatta.

Fõbiztos: jól kell használni a nyelvtörvényt

Nagyvilág2009.09.16, 20:00

Bár nem ellentétes az európai normákkal, a szlovák nyelvtörvény ettõl még nem jó - mondta az EBESZ kisebbségi fõbiztosa, Knut Vollebaek, miután Pozsonyban tárgyalt. A fõbiztos nyelvtörvény módosítása után elmérgesedett szlovák-magyar viszony miatt járt Szlovákiában

A nyelvtörvény félreértésétõl óvott az EBESZ fõbiztosa

Itthon2009.09.16, 00:48

A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyar kritikák részben túlzóak, részben jogosak - mondta a Bajnai Gordon kormányfõvel tárgyaló Knut Vollebaek EBESZ-fõbiztos. Vollebaek közvetíteni próbál a szlovák-magyar vitában, szerdán Pozsonyba utazik.

Bajnai: Megpróbálunk mindenkit talpon tartani, akit lehet

Itthon2009.09.12, 10:37

A hátrányos embereken segítene a kormány, egyebek mellett azzal, hogy tanoda- és közmunkaprogram indul - nyilatkozta Bajnai Gordon a Népszabadságnak. A miniszterelnök szerint a Szécsényben elfogadott 11 pont egyaránt jó Magyarországnak és Szlovákiának.  

Sme: Szlovákiának ártott Fico szécsényi keménykedése

Nagyvilág2009.09.12, 13:56

A pozsonyi Sme címû lap szerint élesen szembenállt Robert Fico szlovák kormányfõ agresszivitása Bajnai Gordon magyar miniszterelnök békülékenységével a szécsényi találkozón. Az osztrák Kurier és a svájci Neue Zürcher Zeitung is óvatos közeledésrõl ír Szlovákia és Magyarország között. A Kurier által megszólaltatott magyar diplomata szerint a magyaroknak türelmesnek kell lenni a fiatal szlovák nemzetállammal szemben.

Kényszerû találkozóról írnak a szlovák lapok

Nagyvilág2009.09.11, 11:01

Kényszerû és mesterkélt volt a csütörtöki magyar-szlovák találkozó - írják szlovák lapok Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfõ csütörtöki találkozójáról. A Pravda szerint a tárgyalást csak a nyugat-európai kormányok akarták igazán, nekik engedelmeskedett Fico és Bajnai.

Magyar-szlovák: kisállami beidegzõdések és nagymagyar büszkeség között

Vélemény2009.09.11, 11:52

A Bajnai-Fico találkozón elfogadott közös nyilatkozat némi reményt ad arra nézve, hogy normalizálódik a magyar-szlovák viszony. Milyen egyensúlyt kellene megtalálnia a magyar külpolitikának ahhoz, hogy ebbõl a reménybõl valóság legyen?

Slota megfenyegette a szlovákiai magyar pártokat

Nagyvilág2009.09.11, 15:24

Felháborodott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azon, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd - Most párt részt akar venni a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumának budapesti ülésén. Slota azzal fenyegetõzött, hogy ha tényleg elmennek, a pártok feloszlatását fogja kezdeményezni.

Bajnai: Utólag derül ki, sikeres volt-e a találkozó

Nagyvilág2009.09.11, 11:02

Csak utólag lehet majd megmondani, sikeres volt-e a Robert Ficóval folytatott csütörtöki találkozó - mondta a pozsonyi Új Szónak Bajnai Gordon magyar kormányfõ. Bajnai szerint a közös nyilatkozat megvalósítását számon fogja kérni rajtuk a nyilvánosság.

Fintorogva fogadták Bajnai szereplését a pártok

Itthon2009.09.10, 20:43

Kritikusan értékelték a Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közötti csütörtöki találkozót az ellenzéki parlamenti pártok, amelyek több kézzel fogható eredményt vártak volna a tárgyalástól. A találkozó után megszólalt a szlovák radikális Jan Slota is, aki most "a magyarországi szlovákok kiirtásával" hozakodott elõ.

Orbán szerint az EU fellépése nem pótolja a magyar választ

Itthon2009.09.10, 16:51

Orván Viktor szerint a szlovák-magyar konfliktusban az Európai Unió fellépése nem pótolhatja az egyértelmû és erõteljes magyar választ. A Fidesz elnöke szerint Magyarország jelenleg olyan gyenge országnak, amellyel mindent meg lehet tenni.

Utolsó pillanatig készül Ficóra Bajnai

Itthon2009.09.10, 09:50

Fél szemmel a külföldi diplomácia várható reakcióit figyeli, hogy akár meglepetéssel is elõállhasson a magyar miniszterelnök egy olyan tárgyaláson, mint a Robert Fico szlovák kormányfõvel csütörtökre tervezett találkozó. Sok tanácsadó készíti fel az utolsó pillanatig, de azt õ dönti el, hogy végül milyen fegyvereket vet be. A cél, hogy õ legyen a kezdeményezõ, konstruktívabbnak tûnjön fel a nemzetközi közvélemény és keménynek saját választói szemében.

Nem vállalja több szakértõ a Malina Hedvig- jelentést

Nagyvilág2009.09.10, 10:38

Több orvos azt állítja, nem is látták azt a jelentést, mely többek között rájuk hivatkozva megállapította, Malina Hedvig sérülései az õt állítólag ért támadás elõtt keletkeztek. A jelentést készítõ professzor szerint minden rendben van.

Elõször négyszemközt tárgyalt Bajnai és Fico

Itthon2009.09.10, 16:17

Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtöki szécsényi találkozója elõtt rohamrendõrök járták kis csoportokban a város utcáit, a találkozó helyszínét kordonokkal vették körbe. A két kormányfõ nem sokkal 3 óra elõtt ült tárgyalóasztalhoz. Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Maradtak még viták a Bajnai-Fico találkozó után

Itthon2009.09.11, 12:00

Az EBESZ kisebbségi fõbiztosának ajánlásai alapján igyekszik rendezni a szlovák államnyelvtörvény miatt kialakult feszültséget Szlovákia és Magyarország - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök, aki Szécsényben tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfõvel. A két miniszterelnök közös nyilatkozata szerint mindkét országnak komoly problémát okoznak a szélsõségesek.

Rosszul használta a nyelvtörvényt a szlovák posta

Nagyvilág2009.09.10, 18:46

Hibásan értelmezte az államnyelvtörvényt a szlovák posta, amikor arra utasította munkatársait, hogy csak szlovákul beszéjenek a hivatalokban. Az illetékes miniszter a pozsonyi parlamentben egyedi hibának nevezte, hogy a posta megfeledkezett a kisebbségi nyelvekre vonatkozó kivételrõl.

Bajnai: Nem szabad lemenni kutyába

Itthon2009.09.10, 11:51

Magyarország nem követhet el ugyanolyan hibát, mint ami miatt joggal kritizálta Szlovákiát - mondta Bajnai Gordon arról, hogy a balassagyarmati polgármester nem kívánatos személynek minõsítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt csütörtöki látogatása elõtt. Bajnai nem gondolja, hogy minden egy csapásra megoldódik, de bízik az elõrelépésben.

Medián: nemzeti egység Pozsony lépései ellen

Itthon2009.09.10, 09:37

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazói egyetértenek abban, hogy a magyar államnak fel kell lépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen a Medián felmérése szerint. Az MSZP-szavazók puhább, a Fidesz- és Jobbik támogatók keményebb fellépést tartanának helyesnek.

Fokozott rendõri ellenõrzés a Bajnai-Fico találkozó elõtt

Itthon2009.09.10, 06:42

Szécsényben találkozik Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtökön. A rendõrség fokozott ellenõrzéssel készül, autókat, csomagokat vizsgálhatnak át. Fico biztosítása a kormány kizárólagos jogköre.

Fico miatt lesz kevesebb tanóra Szécsényben

Itthon2009.09.09, 15:38

Csütörtökön délben hazaküldik a diákokat Szécsényben Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök aznap délutáni találkozója miatt, amelyet a Nógrád megyei városban tartanak. A helyi polgármester apró ajándékokkal várja a vendégeket.

Kitiltotta Ficót a balassagyarmati polgármester

Itthon2009.09.09, 16:56

Nyílt levelekkel bombázzák a csütörtökön Magyarországra érkezõ Robert Fico szlovák kormányfõt észak-magyarországi fideszes polgármesterek. A balassagyarmati városvezetõ nemkívánatos személynek minõsítette a szlovák politikust, és a város elkerülésére szólította fel, a salgótarjáni pedig a két nép közötti jó viszony megrontásától óvja Ficót. A magyar kormányszóvivõ közölte, Robert Fico bárhol, bármikor átlépheti a határt, és a kormány garantálja, hogy eljussson Szécsénybe, ahol Bajnai Gordon magyar miniszterelnökkel tárgyal majd.

Foghíjas szakvélemény szól Malina Hedvig ellen

Nagyvilág2009.09.08, 11:34

Elkészült a szlovákiai fõügyészség által megrendelt orvosi szakvélemény Malina Hedvigrõl, a 2006-ban Nyitrán megvert magyar lányról. A hiányos és helyenként pontatlan jelentés azt állítja: a magyar diáklány sérülései még a támadás napja elõtt keletkeztek - írja az Új Szó.

Slota bocsánatkérést követel Bajnaitól

Nagyvilág2009.09.08, 15:20

Diplomáciai jegyzékben akar bocsánatkérést követelni Bajnai Gordon miniszterelnöktõl Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota Bajnai cikkén háborodott fel, amely hétfõn jelent meg a Sme címû szlovák napilapban, és amelyben a Jobbikhoz hasonlította a magyar kormányfõ Slota pártját.

Sólyom kikosarazta a szlovák államfõt

Nagyvilág2009.09.08, 17:45

Amíg a szlovák fél nem ad magyarázatot Sólyom László Szlovákiából való kizárására, addig nem idõszerû a magyar és a szlovák köztársasági elnök találkozója - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KeH). A SITA szlovák hírügynökség kedden írta meg, hogy Sólyom lemondta a találkozót, amelyet korábban õ kezdeményezett. A KeH szerint nem mondtak le semmit, de egyelõre tényleg nem kíváncsiak Ivan Gasparovicra.

Bajnai cikkében baráti jobbot nyújt a szlovákoknak

Nagyvilág2009.09.07, 07:53

A szlovák-magyar miniszterelnöki találkozóra konkrét intézkedéseket kezdeményezett, és a két ország közti jószomszédi viszony helyreállítását javasolta Bajnai Gordon miniszterelnök abban az írásában, amely hétfõn jelent meg a Sme címû szlovák lap honlapján. Ján Slota pártját megélhetési nacionalizmussal vádolja, és "triviálisnak hangzó dolgokat is" említ a cikkben: például, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései senkivel szemben. Szlovákia jelezte, hogy kész szakértõi megbeszélésekre a pozsonyi nyelvtörvény végrehajtásáról.

Bajnai is megünnepli a szlovák haderõ napját

Itthon2009.09.04, 10:15

A szlovák nagykövet meghívta Bajnai Gordon kormányfõt a szlovák nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadásra, Bajnai pedig elfogadta a meghívást. A feszült magyar-szlovák viszony miatt Bajnai Robert Fico szlovák miniszterelnökkel is találkozik majd szeptember 10-én. 

Beleszól a szlovák nyelvtörvény végrehajtásába az EBESZ-biztos

Nagyvilág2009.09.03, 17:43

Konkrét ajánlásokat küld a szlovák nyelvtörvényhez az EBESZ kisebbségügyi fõbiztosa, hogy biztosan ne sérüljenek a szlovákiai magyarok jogai.  Knut Vollebaek részt vesz a törvény végrehajtási alapelveinek kidolgozásában, és szeptember közepén Budapestre is ellátogat - áll csütörtöki közleményében.

Bajnai szerint a cigányoknak is meg kell változniuk

Itthon2009.09.03, 12:23

A romákkal kapcsolatos elõítéleteken és a segélybõl élõk életvitelén is változtatni kell, hogy le lehessen gyõzni a Magyarországon tapasztalható romaellenes indulatokat - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök egy csütörtöki interjúban. A cigányok iránti bizalom visszaszerzéséhez a kormányfõ ugyanúgy nyitott és õszinte beszédet sürget, mint a szlovák-magyar viszony rendezéséhez, amely szerinte jelenleg mélyponton van.

"Nem etethetnek velünk zabot" - egy emberként tiltakozik a Felvidék

Nagyvilág2009.09.02, 12:23

Békés koncerthangulat, szlovák popcorn, magyar dalok és hatalmas egyetértés uralta a keddi dunaszerdahelyi tüntetést, ahol az új szlovák nyelvtörvény ellen tiltakoztak a felvidéki magyarok. A gyûlésre a szervezõk szerint 15 000 ember ment el: volt, aki kollektív ellenállásra, volt, aki szigorú magánakciókra készült, de abban mindenki egyetértett, hogy nem a szlovákokkal, hanem a szlovák politikával van baj.

"Én a szabadság mellett vagyok" - a szlovák, aki a magyarok mellé állt

Nagyvilág2009.09.02, 11:45

Egyetlen szlovákként állt ki a kisebbségeket korlátozó szlovák nyelvtörvény ellen egy magyarok által szervezett rendezvényen, mert a szólásszabadság elleni támadást látott benne. Szükségesnek tartja az államnyelv védelmét, és sötét magyar sztereotípiákat is ismer, mégis lenyeli, ha nem érti a körülötte csevegõ magyarokat a saját országában. Ondrej Dostál, a Konzervatív Intézet nevû szlovák politikai elemzõ csoport igazgatója a keddi dunaszerdahelyi demonstráción nyilatkozott az [origo]-nak. Interjú.

Lajcák: Szlovákia és Magyarország is foghatja a fejét

Nagyvilág2009.09.02, 16:20

Nevén kell nevezni a tetszõ és a nem tetszõ dolgokat - mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a szlovák kormány ülése után szerdán. Lajcák szerint a szlovák és a magyar félnek is érdeke a párbeszéd. A szlovák külügy vezetõje Sólyom László kitiltásáról is beszélt, ami miatt szerinte mindkét állam "foghatja a fejét".

Szeptember 10-én találkozik Bajnai és Fico

Itthon2009.09.01, 15:21

Szeptember 10-én találkozik egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök a magyar-szlovák határ közelében. Korábbi hírek szerint a találkozó magyar területen lesz. Eközben Robert Fico szlovák kormányfõ a sajtótt tette felelõssé a két ország közötti rossz viszonyért.

Felkészült a dunaszerdahelyi tüntetésre a szlovák rendõrség

Nagyvilág2009.09.01, 07:49

Felkészült a szlovák államnyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi tüntetésre a szlovák rendõrség: mint mondták, "csírájában elfojtják" a rendbontási kísérleteket. A DAC-stadionba meghirdetett eseményre 4-6000 embert várnak Szlovákián kívül Magyarországról és Romániából is.

Slota: Magyarország háborút szíthat

Nagyvilág2009.09.02, 00:26

Jan Slota szerint valós veszély, hogy Magyarország addig szítja majd a feszültségeket, hogy a végén háborús konfliktus tör ki. A szlovák politikus szerint a nyelvtörvény elleni aláírásgyûjtés csak elterelés, a cél a magyar kisebbség mozgósítása.

Petíciót adtak át a tüntetõk a szlovák nagykövetnek

Itthon2009.09.01, 17:29

Lezárták a Stefánia út egy részét a szlovák nyelvtörvény ellen tiltakozó demonstráció miatt kedd délután. A szlovák nagykövetség elõtt rohamrendõrök és biztonsági õrök várakoztak, de a tüntetés nyugodtan zajlott. A demonstráció szervezõi petíciót nyújtottak át a szlovák nagykövetnek, aki a tömeg fújolásától kísérve kijött az épület elé átvenni azt.

Nem a követség támadója szorította le a szlovák nagykövet kocsiját

Itthon2009.08.31, 18:55

Tisztázta a rendõrség, hogy nincs kapcsolat a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadás és a szlovák nagykövet közúti incidense között. A nagykövetre egy terepjáró vezetõje rárántotta a kormányt.

Bombával fenyegették meg a szlovák kulturális intézetet

Itthon2009.08.31, 17:00

A Szlovák Kulturális Intézet elõtt hétfõ délután egy "Vigyázz bomba!" feliratú csomagot, illetve egy szlovákokat gyalázó feliratot helyeztek el. A tûzszerészek nem találtak robbanóanyagot sem a csomagban, sem az épületben.

Csúszik a bírság a szlovák nyelvtörvény megsértéséért

Nagyvilág2009.08.31, 12:21

Még két-három hónapig várhatóan nem kell büntetést fizetniük azoknak, akik megsértik a szeptember elsején hatályba lépõ, a magyarok által hevesen bírált nyelvtörvényt Szlovákiában - derül ki a szlovák kulturális minisztérium tájékoztatásából. A késlekedés oka, hogy még nem készült el egy kísérõ jogszabály a törvényhez, amely ellen keddre hívtak össze demonstrációt szlovákiai magyarok.

Miniszterek egyeztettek a Bajnai-Fico találkozóról

Itthon2009.08.31, 00:28

Vasárnap egyeztett Balázs Péter magyar, és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Bajnai Gordon és Robert Fico miniszterelnökök találkozójáról a Bledi Startégiai Fórumon Szlovéniában. Fico a szlovák tévében azt mondta, õ akár Révkomáromban is kész találkozni Bajnaival, feltéve, hogy ott méltó helyre kerül Ciril és Metód szobra.

Budapesten találkozhat Bajnai és Fico

Itthon2009.08.29, 18:25

Akár mér szeptember elsõ felében találkozhat egymással Budapesten a magyar és a szlovák kormányfõ. A két ország közötti feszültség enyhítését szolgáló találkozó részleteirõl a szlovéniai Bledben egyeztet a magyar és a szlovák külügyminiszter.

Fico bárhol és bármikor találkozna Bajnaival

Nagyvilág2009.08.28, 17:42

Kész megvitatni bármilyen témát Robert Fico szlovák kormányfõ Bajnai Gordonnal, aki találkozóra hívta õt a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében. Fico szerint bármikor, bárhol találkozhatnak.

Economist: Orbán keményebb lesz a szlovákokkal

Nagyvilág2009.08.28, 10:24

A korábban is fagyos magyar-szlovák kapcsolat mostanra egészen megdermedt az Economist szerint. Ráadásul a lap szerint ha jövõre a Fidesz nyer a választáson, akkor a szlovákok durva gesztusaira Orbán Viktor még keményebb válaszokat adhat.

Bajnai találkozóra hívja Ficót

Itthon2009.08.28, 13:48

Munkatalálkozóra hívja Robert Fico szlovák miniszterelnököt a magyar kormányfõ, Bajnai Gordon. Bajnai azt reméli a találkozótól, hogy enyhítheti a két ország közötti feszültséget, amely szerinte elvonja a figyelmet a gazdasági válság kezelésérõl.

Robbanástól tart a magyar-szlovák vitát elemzõ Financial Times

Nagyvilág2009.08.27, 10:24

Az európai kisebbségek helyzetének veszélyeire figyelmeztet a szlovák-magyar vitát elemzõ cikkében a Financial Times. A brit üzleti lap szerint a konfliktus kérdéseket vet fel az Európai Unió hatékonyságával kapcsolatban.

Le akarták szorítani az útról a szlovák nagykövet autóját

Itthon2009.08.27, 22:42

Egy autó megpróbálta leszorítani az útról a fõvárosban a szlovák nagykövet autóját - értesült a Független Hírügynökség. A rendõrség az autósokat kihallgatta és házkutatást tartottak náluk. A Független Hírügynökség szerint a két autós azonos azzal a két férfival, akiket a rendõrség tanúként hallgatott ki a szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadás ügyében.

Lajcák: A magyarokból hiányzik az önkritika

Nagyvilág2009.08.27, 11:50

Az önkritika és önreflexió minden formája hiányzik magyar barátainkból - mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az osztrák Standard címû lapnak adott interjúban. Szerinte romlott Magyarország megítélése azzal, hogy nemzetközi színtérre vitte a Sólyom-affért.

Kihallgattak két férfit a szlovák követség megtámadásáról

Itthon2009.08.27, 16:49

A rendõrség tanúként hallgatott ki két férfit a szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadásról, és vizsgálja, hogy közük lehet-e a történtekhez. A nyomozók vizsgálják a követség biztonsági kamerájának felvételét, és beszerzik a környéken készült többi felvételt is.

Felvette a kamera a nagykövetség támadóját

Itthon2009.08.26, 15:50

Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy ismeretlen Molotov-koktélokat dobott szerda hajnalban a budapesti szlovák nagykövetség Stefánia úti épületére. A palackok nem gyulladtak meg, így kár nem keletkezett. Sólyom László államfõ elítélte a támadást, a szlovák külügyminisztérium nyugtalanságát fejezte ki. A magyar-szlovák viszony múlt hét vége óta rendkívül feszült, mert a szlovák kormány biztonsági okokra hivatkozva nem engedte Szlovákia területére lépni Sólyomot.

"Komoly ország ilyet nem csinál" - diplomaták a Sólyom-afférról

Itthon2009.08.27, 00:03

Magyarország csak magának árt a kakaskodással a magyar-szlovák konfliktusban, hiszen egy kicsinyes ügyben járatja le magát Európa elõtt - mondták az [origo]-nak jelenleg is aktív és egykori magyar diplomaták. A korábbi pozsonyi nagykövet szerint Magyarország nem volt elég óvatos, amikor nem engedett a nyilvánvalóan kötekedõ szlovákoknak. Egy másik magyar diplomata szerint tovább kell lépni, mert a szlovákok egy nagy követ dobtak a pocsolyába, és ránk is fröccsent a mocskos lébõl.

Szlovák külügyminiszter: Brüsszel nem tesz igazságot

Nagyvilág2009.08.26, 21:55

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint nincs értelme, sõt kifejezetten rosszat tesz mindkét ország megítélésének, hogy Magyarország Brüsszelhez fordul Sólyom László államfõ meghiúsult révkomáromi látogatása miatt. A szlovák politikus a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: egyedül a magas szintû kétoldalú tárgyalások oldhatják a diplomáciai feszültséget, a párbeszédnek nincs alternatívája.

Balázs: A magyarellenesség Szlovákiában kormánypolitika

Itthon2009.08.25, 13:59

Hamis érvekkel, téves jogértelmezéssel és tudatos magyarellenességgel vádolta meg a szlovák kormányt Balázs Péter külügyminiszter egy osztrák lapnak adott interjúban. Balázs Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásáról a Der Standardnak azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy új fejezet nyíljék a két ország kapcsolataiban, de eddig nem járt sikerrel.

Az Európai Bizottság nem érzi magáénak a Sólyom-affért

Nagyvilág2009.08.24, 14:46

"Sólyomnak meg kell értenie, hogy aknamezõn lépked" - írja a Sme címû szlovák lap Sólyom László államfõ péntekre tervezett, de a szlovák kormány tiltakozása miatt elmaradt szlovákiai látogatásáról. Magyarország tiltakozni fog a szlovák diplomácia magatartása miatt, de az Európai Bizottság jelezte: kétoldalú vitának tekinti a történteket.

Bekérette a Külügy a szlovák nagykövetet

Itthon2009.08.24, 20:28

Bekérette hivatalába Balázs Péter külügyminiszter a budapesti szlovák nagykövetet. A diplomatát azért hallgatták meg, mert Szlovákia hétvégén nem engedte területére lépni Sólyom László államfõt. A szoboravatásra igyekvõ Sólyomot biztonsági kockázatra hivatkozva nem engedték be Szlovákiába az ottani hatóságok múlt pénteken. A Fidesz szerint Szlovákia azért lépte meg ezt, mert a magyar kormány gyenge, nincs tekintélye.

Balázs Péter szerint Robert Fico csúsztatott

Nagyvilág2009.08.22, 18:33

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint Sólyom László június 19-én jelezte a szlovák nagykövetnek, hogy az augusztus 21-én Szlovákiába látogatna. Robert Fico szlovák miniszterelnök ezzel szemben azt állítja, csak napokkal korábban értesültek a látogatásról. Balázs Péter külügyminiszter az [origo]-nak azt mondta: Fico csúsztatott, a látogatás technikai elõkészítését összemosta a hivatalos tájékoztatással.

Nem ajánlja a szlovák külügy Sólyom László látogatását

Itthon2009.08.21, 09:49

Ha Sólyom László nem akarja rontani a magyar-szlovák viszonyt, nem látogat Szlovákiába - mondta a szlovák külügyminiszter . Miroslav Lajeák a magyar nagykövetet és Balázs Péter külügyminisztert is értesítette.

Szlovákia nem engedte be területére Sólyomot

Nagyvilág2009.08.21, 23:51

Nem kívánatosnak minõsítette Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatását a szlovák kormányfõ. Robert Fico péntek délután bejelentette: Szlovákia nem engedi be területére a magyar államfõt. Sólyom úgy döntött, a határ magyar oldalán marad, és nem megy át Szlovákiába, de példátlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte kitiltását. A külügyminiszter szerint a nemzetközi közösség elõtt kell szóvá tenni a történteket.

Provokációnak tartják a szlovákok Sólyom László pénteki látogatását

Nagyvilág2009.08.19, 20:16

Tudatos provokációnak tartja a három legfõbb szlovák közjogi méltóság Sólyom László magyar államfõ péntekre tervezett révkomáromi látogatását. Mint mondták, Sólyom nem szívesen látott vendég azon a napon, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét 41 évvel ezelõtt megszállták a Varsói Szerzõdés csapatai. Sólyom Szent István szobrának avatásán vesz részt Révkomáromban.

Szlovák értelmiségiek védik a nyelvtörvényt

Nagyvilág2009.08.17, 14:05

Bírálta az államnyelvtörvény elleni magyar tiltakozást szlovák értelmiségiek egy csoportja, akiket a szlovák sajtó nacionalistának tart. Szerintük a magyarok tiltakozása hazugságra épül.

A szlovákok többségének nem tetszik a kakaskodás

Nagyvilág2009.08.06, 11:57

Felmérést készített egy szlovák intézet arról, hogy Szlovákia lakóit mennyire nyugtalanítja a feszült magyar-szlovák viszony. A teljes szlovákiai lakosság 53 százaléka aggódik, a határon túli magyarok 76 százaléka nem nézi jó szemmel a helyzetet.

Bocsánatot kért Slotáék lefasisztázásáért Duray

Nagyvilág2009.08.04, 17:49

A bírósági döntésnek megfelelõen bocsánatot kért Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, amiért fasisztának nevezte a magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Pártot. Eredetileg 1 millió koronást kártérítés megfizetésére is ítélték, de azt végül nem kellett befizetnie.

Slotáék megkérdõjelezik a magyar földrajzi neveket

Nagyvilág2009.07.27, 18:34

Jan Slota és Vladimir Meciar pártjai is az Alkotmánybírósághoz fordulnak a szlovák államnyelvtörvény miatt. Az a kifogásuk, hogy a törvény engedi a meghonosodott magyar településnevek használatát a tankönyvekben, holott sokszor nem világos, hogy egy szlovákok lakta település mikor kapta a magyar nevét. Közben egy szlovák nyelvészprofesszor magát a törvényt támadta mondván, az "legérzékenyebb pontjaikon érinti a kisebbségeket".

Budapestre jön az EBESZ-fõbiztos a nyelvtörvény miatt

Itthon2009.07.22, 19:37

Szeptemberben Magyarországra utazik az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi fõbiztosa a szlovák nyelvtörvény ügyében - ebben állapodtak meg a magyar delegáció hágai látogatásán. A fõbiztos kedden tárgyalt a szlovákokkal, ami után a szlovák külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az EBESZ elfogadhatónak tartja a nyelvtörvényt. A konzultációk a fõbiztos kérésére egyelõre nem nyilvánosak. Balázs Péter külügyminiszter szerint azonban a szlovák nyilatkozat "lehet, hogy nagyon egyoldalú volt". A fõbiztos szlovák-magyar találkozó szervezne.

Tüntetne az MKP a szlovák nyelvtörvény ellen

Nagyvilág2009.07.22, 00:09

Tömegtüntetést tervez szeptemberre a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovák államnyelvtörvény elleni tiltakozásul. A helytelen nyelvhasználatot akár 5000 euróra büntetõ szlovák jogszabály ellen több tiltakozó akciót tervez az MKP. A magyar és a brüsszeli bírálatok eddig nem vezettek eredményre, Budapest beleszólását pedig visszautasította a szlovák miniszterelnök. A szlovák külügyminiszter szerint az EBESZ nekik adott igazat, a magyar külügyi tárca vezetõje szerint azonban túloz szlovák kollégája.

Fico elutasította a nyelvtörvény magyar bírálatát

Itthon2009.07.20, 19:40

Közösen tiltakozik az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen, amely miatt akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki nem megengedett körülmények között beszél magyarul. A négy párt közös nyilatkozatban szólítja fel a törvény megváltoztatására Szlovákiát, és Brüsszelt is megpróbálják a nyomásgyakorlásra rávenni. A szlovák államfõ pedig pénteken már aláírta a törvény módosítását, Robert Fico miniszterelnök pedig hétfõn kijelentette: a szlovák kormány nem hátrál meg, a nyilatkozattal pedig a magyar politikusok mindent határt túlléptek.

Fico kezére játszik a magyarok dühe

Nagyvilág2009.07.16, 14:00

Hiába fogtak össze õsellenségek Magyarországon a szlovákiai nyelvtörvény módosítása ellen, tiltakozásukkal csak erõsítik a pozsonyi kormányt - mondja az [origo]-nak nyilatkozó szlovák politikai elemzõ, aki szerint minél inkább erõsködik Budapest, annál keményebb lesz Pozsony is. Legfeljebb Brüsszelbõl lehetne elérni valamit, az uniós szégyenpadtól ugyanis talán még Robert Fico kormánya is megijedne - véli a politológus, aki szerint az is segíthetne, ha a szlovákiai magyarok utcára mennének, ehhez azonban nem elég erõsek.

Német EP-képviselõ is bírálja a szlovák nyelvtörvényt

Nagyvilág2009.07.09, 17:49

Az európai értékekkel ellentétesnek minõsítette a módosított szlovák nyelvtörvényt Michael Gahler német EP-kéviselõ, aki szerint a szlovák vezetõk politikailag még nem érkeztek meg Európába. Az új nyelvtörvény szerint akár ötezer eurós bírságot is ki lehet szabni arra, aki a nyilvános érintkezésben nem az államnyelvet használja.

A szlovák nyelvtörvényrõl egyeztetnek a parlamentben

Itthon2009.07.08, 06:37

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetõjének kezdeményezésére a szlovák államnyelvtörvényrõl egyeztetnek szerdán a parlamentben. A frakcióvezetõ szerint a törvény a szlovákiai magyar kisebbség számára elfogadhatatlan.

Sme: Marad a szlovák-magyar konfliktus

Nagyvilág2009.07.04, 11:24

Nem lát sok reményt a szlovák-magyar problémák közeli megoldására a Sme címû liberális szlovák napilap.

Bajnai összefut Fico helyettesével

Itthon2009.07.03, 16:12

Rövid és nem hivatalos találkozót tart szombaton Bajnai Gordon kormányfõ és Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes. A két ország között feszült a viszony, legutóbb a szlovák nyelvtörvény szigorítása miatt különbözött össze a a pozsonyi és a budapesti kormány.

Instant nemzetépítés: a szlovák nyelvtörvényrõl

Vélemény2009.07.02, 14:02

A szlovák országgyûlés új, szigorú elõírásokkal egészítette ki az ország nyelvtörvényét, s ezek az elõírások sok tekintetben korlátozhatják a magyar kisebbség jogait. Mi a szlovák politikusok motivációja és milyen valós veszélyeket hordoz a törvény?

A Sme szerint arrogáns a szlovák nyelvtörvény

Nagyvilág2009.07.02, 11:20

A Sme címû szlovák napilap szerint a szlovák nyelvtörvény az arrogancia jele, és valószínûleg arra irányul, hogy a szlovák-magyar kormányfõi találkozó sikertelenül végzõdjön. A cikk szerint Magyarország joggal nyugtalan a törvény miatt.

Aggódik a Külügy a szlovák nyelvtörvény miatt

Nagyvilág2009.07.01, 02:08

Elfogadta a szlovák nyelvtörvény magyar kisebbség által sokat kritizált szigorítását a pozsonyi parlament. Szeptembertõl akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki megsérti a szabályt. A törvénymódosítások a Magyar Koalíció Pártja szerint sérti a kisebbségek anyanyelv-használati jogait. A változtatás Budapest és Pozsony viszonyában is feszültséget hozott, a Külügyminisztérium szerint a szlovák képviselõk politikailag kétséges döntést hoztak. Tiltakozott az MSZP és a házelnök is.

Beszólt Balázs az Orbánt elítélõ szlovák határozat miatt

Nagyvilág2009.06.24, 10:31

Elfogadhatatlannak nevezte Balázs Péter külügyminiszter a szlovák parlament június 3-án elfogadott nyilatkozatát, amely elítélte több magyar politikus kijelentéseit. Balázs szerint a szlovák parlament állításával szemben nem igaz, hogy Magyarországon elterjedt volna a nacionalizmus. A külügyminiszter azt is furcsállotta, hogy a hazánkat bíráló nyilatkozatot a szlovákok elküldték más országoknak is.

Szlovákokat stírölnek a magyar szakadárok

Nagyvilág2009.06.17, 21:02

Vagy hosszú idõre súlytalanná teszi vagy teljesen új alapokra helyezi a szlovákiai magyar politikát a Magyar Koalíció Párjának kettészakadása. Elsõ ránézésre két erõs ember rivalizása vetette szét a pártot, de a konfliktusok régiek, az MKP-t csak kényszerbõl tákolták össze Vladimir Meciar miniszterelnöksége idején. A pártot elhagyó Bugár Béla, az MKP korábbi elnöke a szlovákok felé nyitna, de lehet, hogy senkinek nem kell majd és még a magyarokat is megosztja. Akkor pedig Jan Slota dörzsölheti a markát.

Mégis beszélhetnek magyarul a szlovákiai orvosok

Nagyvilág2009.06.09, 20:56

Várhatóan enyhül a szlovákiai nyelvtörvény, amely ellen az ottani magyar kisebbség és a magyar kormány is tiltakozott. A szlovák parlament kulturális bizottsága által jóváhagyott módosítások között szerepel például az, hogy mégsem írnák elõ a kórházi dolgozóknak, hogy csak szlovákul beszélhetnek.

Óvatos még a kormány a Fico-találkozóval

Itthon2009.06.04, 17:49

Robert Fico szlovák kormányfõ arról beszélt egy külpolitikai találkozón, hogy július elején találkozik Budapesten Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A magyar kormányszóvivõ ennél óvatosabban fogalmazott, Budai Bernadett szerint még csak a tervek közt szerepel a kormányfõi megbeszélés, és még az idõpontot is egyeztetik. Fico azt mondta, örül a találkozónak, amelyen elsõsorban a gazdasági válságról eshet szó.

A szlovákok összehozták a Fidesz-MSZP-koalíciót

Nagyvilág2009.06.03, 19:42

A szlovák kormány két hete támadja az összmagyar EP-képviseletrõl beszélõ Orbán Viktort, akit végül még az õsellenség szocialisták is védelmükbe vettek. Könnyen lehet azonban, hogy csak mûbalhéról van szó, egy Szlovákiára szakosodott történész szerint legalábbis a szlovák kormány a korrupciós botrányokról akarja elvonni a figyelmet a Fidesz-elnök elleni támadásokkal.

Orbán szavairól tárgyalt a szlovák parlament

Nagyvilág2009.06.03, 21:46

Orbán Viktor Fidesz-elnök EP-kampányban tett kijelentéseirõl tárgyalt szerdán a pozsonyi parlament rendkívüli ülése. A szlovák kormánypártok szerint Orbán kijelentései Szlovákia szuverenitását veszélyeztetik, az ellenzék szerint azonban Robert Fico miniszterelnök csak a korrupciós ügyekrõl akarja elterelni a figyelmet, ezért pártjaik bojkottálták az ülést.

Rendkívüli ülést hívnak össze Pozsonyban Orbán szavai miatt

Nagyvilág2009.05.31, 00:37

Felháborodtak a szlovák kormánypártok Orbán Viktor Fidesz-elnök elõzõ heti kijelentésén, amikor arról beszélt, hogy az európai parlamenti választáson eldõl, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A szlovák kormánykoalíció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte.

Betörték a fejét a magyargyalázó részegnek Dunaszerdahelyen

Nagyvilág2009.05.27, 14:05

Megverték azt a szlovák nemzetiségû fiatalt, aki ittasan ócsárolta a magyarokat Dunaszerdahelyen, és rátámadt egy õt lecsillapítani próbáló idõsebb férifra. A részeg gyalázkodót kórházba kellett szállítani, többek között betört a feje.