szívbetegségek

címke rss

Tízezer beteg génvizsgálata adhat betekintést a szívbetegségek kialakulásába

Tudomány2010.06.22, 13:13

Nagyszabású vizsgálat indult a szívbetegségek öröklött tényezőinek feltárásra, amely nagy lépés lehet a személyre szabott gyógyászat felé. A vizsgálatot a londoni Imperial College kutatói vezetik, és összesen 10 000 betegnél elemzik majd az összes génváltozatot, emellett pedig részletes szívvizsgálatot is végeznek.

A kávé és a tea is csökkenti a szívbetegségek kockázatát

Tudomány2010.06.21, 08:46

A kávé- és a teafogyasztóknak sem kell aggódniuk a szívbetegségek és az ezek következtében fellépő halálozás miatt - írják új tanulmányukban az utrechti University Medical Center kutatói. A szerzők 37 514 személy kávé- és teafogyasztását mérték fel kérdőívekkel, majd 13 éven keresztül követték a résztvevőket.

Az alacsony embereknél jóval gyakoribb a szívinfarktus

Tudomány2010.06.09, 08:00

Egy 3 millió emberen végzett, minden eddiginél átfogóbb elemzés megerősítette, amit 1951-ben vetettek fel először: testmagasságunk nem közömbös tényező a szívbetegségek kialakulása szempontjából. 52 korábbi tanulmány alapján végre komoly megerősítést nyert, hogy az alacsonyabb embereknél gyakoribb a halálos szívinfarktus kockázata, mint a magasabb személyeknél.

Szívbetegségre számíthat, aki nem mos naponta kétszer fogat

Tudomány2010.05.28, 14:25

A fogorvosunkon kívül a kardiológusunk is okkal javasolhatná, hogy ne csak egyszer, hanem naponta legalább kétszer mossunk fogat. A University College London kutatói 12 000 felnőtt vizsgálata alapján úgy találták, hogy ha elmarad a második fogmosás, akár 70 százalékkal is nőhet a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

Előző
Következő