szívbetegség

címke rss

Sokkoló tanulmány hívta fel a figyelmet a közelmúltban a gyógyszerszedés veszélyeire: belehalhat, ha ezt a két gyógyszert egyszerre szedi

Már korábban is sejthető volt, hogy bizonyos gyógyszerek együttes szedése akár komoly egészségügyi kockázattal is járhat. Az American College of Cardiology folyóiratában most közzétett egy nagy port kavart tanulmányt, amely a gyógyszerszedés veszélyeire és a nem kívánt mellékhatásokra hívta fel a figyelmet, a merevedési zavarokra- és a mellkasi fájdalmakra, esetleg szívbetegsére alkalmazott gyógyszerek együttes szedése ugyanis jelentősen növelheti halálunk esélyét. A kutatás több mint 60 ezer férfi részvételével zajlott.

4 tipp, ami segít csökkenteni az alkoholfogyasztásodat

Life.hu2024.01.21, 07:57

Sokan már a száraz január kíhívás közepén is túl vannak, közülük többen levonták a konzekvenciát, ugyanis már 3 hét alatt is sokat javult a közérzetük az alkoholos italok elhagyásával. Vannak, akik időközben feladták, ám egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert az elhatározásuk nem volt komoly. Szakemberek most elárulják, melyek azok a praktikák, amelyekkel könnyebb kitérni az alkohol csábítása elől. 

Nagyon megváltozott a betegsége miatt a magyar énekes

Tévé2024.01.16, 14:54

Szívbetegsége miatt komoly lemondásokra kényszerült a Trap kapitányként ismert Molnár Tibor, mára az egész élete megváltozott.

A kardiológus ajánlata: finom falatok a szív védelmében

Life.hu2024.01.10, 13:27

Kérdésed van? A TikTok garantáltan választ kínál mindenre, legyen szó fogyókúráról, sminktrendekről, háztartásról és igen, egészségügyről is. A közösségi média tele van orvosokkal, akik amolyan influenszerként osztják a tanácsokat, így közelebb hozva az orvostudományt és az egészségvédelmet a felhasználókhoz. 

A szívbetegség jelei, amelyeket könnyen észrevehetünk a lábunkon

Life.hu2024.01.07, 08:54

Sokan közülünk tisztában vannak a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségek tüneteivel, például a mellkasi fájdalommal. Mások azonban kevésbé ismertek és kevésbé nyilvánvalóak. Egy szakértő felfedte, hogy a lábunk valójában a szívünk egészségéről is árulkodhat.

Súlyos megbetegedéssel nézhetnek szembe a menopauza alatt hőhullámokkal küzdő nők

Life.hu2023.12.28, 07:58

Szakemberek szerint azokat a nőket, akik hőhullámokat tapasztalnak a menopauza alatt, gyakrabban érinti később a szívbetegség kockázata. Hőhullámok akkor fordulnak elő, amikor a csökkent ösztrogénszint miatt a testhőmérséklet-szabályozás felborul.

Még a fekvés is kevésbé tesz tönkre, mint az ülés: ezt tedd, ha egészséges akarsz maradni

Life.hu2023.12.22, 11:01

Új bizonyítékok támasztják alá, hogy mennyire gyilkos az ülőmunka, de a jó hír, hogy már napi néhány perc testmozgás is segíthet csökkenteni a szívbetegség és a stroke kockázatát.

Többször kellett megmenteni az életét, elvesztette az álmát, mégis mindig mosolyog a magyar foci egyik legnagyobb tehetsége

Sport2023.12.10, 12:42

Századik NB I-es meccsét játszotta, amikor egy rosszullét miatt a szünetben cserét kellett kérnie, majd az orvosi vizsgálat után közölték vele, hogy keressen valami civil foglalkozást. Pál Zoltán ekkor már válogatott kerettag volt, a Vfb Stuttgart vitte volna Lisztes Krisztián mellé, de végül örült, hogy egyáltalán sétálni tud. Hosszú idő után azonban a megye II-ben csak megkapta azt az örömöt a focitól, amit a betegsége elvett tőle.

Megszólalt a szívbetegségéről Lukács Sándor

Tévé2023.11.02, 16:08

Egészségi állapotáról beszélt Lukács Sándor, miután szívproblémákkal került kórházba.

„Pulzus nélküli ember vagyok" - konnektorra dugva él a 30 éves nő

Life.hu2023.10.27, 08:11

A 30 éves nő állandóan fáradtnak érezte magát, majd kiderült, hogy egy ritka szívbetegségben szenved. Jelenleg úgy marad életben, hogy mindig figyelnie kell, fel legyen töltve az akkumulátora. 

Előző
Következő