Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pánikszerû eladásokba kezdtek Dubajban
A szíriai feszültségek komoly eladói nyomás alá helyezték a világ tõzsdéit, de leginkább a közel-keleti indexek sínylették meg az amerikai külügyminiszter tegnapi kemény nyilatkozatát. A befektetõk pánikszerûen kezdték önteni a részvényeket a dubaji börzén, amely több mint 7 százalékot zuhant ma, de a szaúd-arábiai parkett is 4 százalék felett esett.
Szíria: Amerika bizonyítékokat hamisít
Az Aszad-rezsim szerint hazudott az amerikai külügyminiszter, amikor azt állította, hogy megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvert vetett be.
A hullahalmokat még elnézték Szíriának, de ezt nehezen ússza meg
Hogy pontosan mi történt Szíriában, azt csak az ENSZ szakértõi tudják majd megmondani, és a vizsgálat még javában tart. Az Egyesült Államokat azonban ez az apró bizonytalanság sem tántorítja el attól, hogy belengesse a Szíriai elleni katonai akció lehetõségét. Hogyan lett tabu a vegyi fegyver, és miért pont ez a legkézenfekvõbb ürügy a cselekvésre?
Elhalasztották a szerdai orosz-amerikai találkozót
Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy a találkozót azért nem tartják meg, mert a vegyi fegyverek szíriai bevetése miatt az Egyesült Államok felülvizsgálja álláspontját a szíriai rendezéssel kapcsolatban.
Szíria: szinte biztos az amerikai csapás
Hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a belsõ jelentést, amellyel a közvélemény elõtt is meg tudják indokolni az amerikai hadsereg tervezett szíriai hadmûveleteit.
Amerika szerint megbocsáthatatlan dolog történt Szíriában
Nem várta meg a hivatalos ENSZ-vizsgálat végét az Egyesült Államok, szerintük nem kétséges, hogy vegyifegyver-támadás volt Szíriában. A Fehér Ház szóvivõje közölte: Obama mérlegeli, hogy mi legyen a megfelelõ válasz.
- címkék:
- John Kerry
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Golyókkal fogadták a vegyifegyver-szakértõket Szíriában
Az ENSZ vegyifegyver-szakértõi megérkeztek Damaszkusz Muadamija nevû külvárosába, ahol a múlt héten egy feltételezett gáztámadásban több százan életüket vesztették. A csoport megkezdte munkáját. A kocsijukra orvlövészek többször rálõttek.
- címkék:
- Szíria
- vegyifegyver
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Egy gáztámadás nem maradhat büntetlenül
Egyre harciasabban beszélnek a nyugati országok egy Szíria elleni katonai akcióról. Az oroszok aggódnak, szerintük az ellenzék rendezte meg a vegyi támadást. Aszad háborús kudarcot jósol az USA-nak.
- címkék:
- Szíria
- gáztámadás
- szíriai felkelés
- Címkefelhõ »
Keresheti a szíriai vegyifegyver-támadások nyomait az ENSZ
Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ ellenõrei korábbi vegyi fegyveres támadásokra vonatkozó bizonyítékokat keressenek a helyszínen. Három helyre mehetnek, de a múlt szerdai feltételezett gáztámadás helyszínéhez nem engedik oda õket. A nemzetközi közösség biztos abban, hogy Damaszkusz vegyi fegyvert vetett be, egy szíriai ellenzéki szervezet véres bosszút ígér.
Bevatkozástól inti Irán Obamát Szíria ügyében
Irán figyelmeztette vasárnap Washingtont, hogy ne lépje át a "vörös vonalat" Szíria ügyében, mert annak komoly következménye lesz a Fehér Ház számára.
- címkék:
- Irán
- Szíria
- Egyesült Államok
- Címkefelhõ »
Nyugati és közel-keleti hírszerzõk dolgoznak a vegyi támadás bizonyításán
A nyugati országok között egyre erõsödik a konszenzus, hogy az Aszad-rezsim a héten vegyi fegyvert vetett be Szíriában. Az egyetértés olyan bizonyítékokra épül, amelyeket nyugati és közel-keleti hírszerzõ szervezeteknek dolgozó informátorok a helyszínen gyûjtöttek be - írta szombati számában a The Wall Street Journal.
- címkék:
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Vasárnap dõl el, mi lesz Szíriával
A vezetõ nyugati nagyhatalmak, valamint Törökország, Jordánia, Szaúd-Arábia és Katar fegyveres erõinek vezetõi vasárnap vitatják meg a szíriai helyzetet.
Szírek ezreit kezelik mérgezéssel
Az idegmérgek jelenlétére utaló tünetekrõl egyelõre nem tudni, vegyi fegyver váltotta ki õket, de ezt kizárni sem lehet.
Valamire készülnek az amerikaiak Szíriában
Barack Obama amerikai elnök a hétvégére összehívta a biztonsági tanácsadóit, hogy átbeszéljék a szíriai helyzetet. Az amerikai flotta közben fokozza jelenlétét a Földközi-tengeren.
A kormány vegyifegyvert használhatott Szíriában
Hírszerzési jelentések alapján gyanítható, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvert vetett be a felkelõk ellen. Az ENSZ és az USA vizsgálódna, de Obama elnök nem akar háborút minden áron.
A szíriaiak csaknem egyharmada menekült
Hárommillió gyereknek kellett elhagynia az otthonát, az UNICEF szerint felfoghatatlan az a szenvedés, amivel szembe kell nézniük.
- címkék:
- Szíria
- menekültek
- UNICEF
- Címkefelhõ »
Több mint ezer halott lehet a szíriai gáztámadásban
A szíriai lázadók szerint több mint 1300-an haltak meg egy vegyi támadásban szerdán reggel. Nem látnak már esélyt a politikai rendezésre.
- címkék:
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Vegyi fegyverekkel gyilkoltak Szíriában
Ellenzéki aktivisták szerint több százan meghaltak, amikor vegyi fegyvereket vetettek be Damaszkusztól keletre.
- címkék:
- Szíria
- polgárháború
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Dzsihádra szólították fel a dániai muszlimokat
Egy YouTube-ra feltöltött videóban dzsihádra szólították fel a Dániában élõ muszlim közösséget.
- címkék:
- Dánia
- Szíria
- dzsihád
- Címkefelhõ »
Halott bevándorlók a cataniai strandon
A tenger csendes, megindult a roham Szíriából az olasz partok felé. A strandon talált bevándorlók nem tudtak úszni, és megfulladtak.
Az USA Szíriától fél a legjobban
- címkék:
- Szíria
- Egyesült Államok
- CIA
- Címkefelhõ »
Ide vele, vagy lefejezlek
A világ eddig csak nézte, hogy a mélybe zuhan egy ország, de a szíriai válság most már olyan katasztrófával fenyeget, amilyenre a ruandai népirtás óta nem volt példa. 1,7 millió ember menekült már el Szíriából, Magyarországig is egyre többen eljutnak. Milyen az élet a sivatag közepén épült menekülttáborokban?
Százezernél több halott Szíriában
Az ENSZ adatai szerint a szíriai polgárháborúnak már több mint százezer áldozata van. Többségük civil.
Lemészároltak egy tizenháromtagú családot Szíriában
Szíria egy tengerparti városában lemészároltak egy 13 tagú szunnita családot. Egyes beszámolók szerint a nõket és a gyerekeket élve égették el a házukban.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
Ruanda óta nem volt ilyen menekültáradat
A harcok miatt Szíriát elhagyó menekültek száma átlagosan napi hatezerre emelkedett idén, ilyen menekültáradatra a ruandai népirtás óta nem volt példa – vélte Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi fõbiztosa a Biztonsági Tanácsnak tartott tájékoztatóján.
- címkék:
- Szíria
- menekülthullám
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Szíriában elraboltak három német állampolgárt
Szíriában elraboltak három német állampolgárt a Grünhelme humanitárius szervezet aktivistái közül - jelentette be Berlinben a szervezet alapítója.
- címkék:
- Szíria
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Lefogadhatod, hogy kifizették õket valahogy
A túszszabadítás nincs ingyen, még akkor sem, ha váltságdíjat konkrétan nem fizetnek az emberrablóknak - állítja az Origónak nyilatkozó veterán túsztárgyaló, akit a 14 hónap után megmentett magyarok helyzetérõl kérdeztünk. A TEK-et dicséri, hogy polgárháborús helyzetben ilyen hosszú idõ után ki tudták menteni a magyarokat, és jól tették, hogy nem kapkodtak.
Három fontos téma a G8-csúcson
Lezárult az észak-írországi G8 csúcstalálkozó, a világ vezetõ gazdasági hatalmai az adóelkerülés elleni közös fellépésrõl és Szíriáról is beszéltek, de a legfontosabb napirendi pont az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkerekedelmi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdésének bejelentése volt.
Obama és Putyin nem értenek egyet
"Nem esik egybe" Moszkva és Washington álláspontja a szíriai konfliktus megoldásának ügyében, de mindkét fél a békés rendezést pártolja - ez derült ki Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfõ esti megbeszélése után.
Apró vasketrecben sínylõdtek a szíriai magyar túszok
Csodával határos módon élték túl több mint egyéves szíriai fogságukat azok a magyar túszok, akiket a múlt héten szabadított ki a TEK Szíriában. A magyar mérnök és villanyszerelõ hónapokig sínylõdött egy apró vasketrecben, és a TEK szerint mentálisan annyira lerobbantak, hogy szakpszichológiai ellátásra lesz szükségük. A magyar terrorelhárítók végül váltságdíj fizetése nélkül kapták meg a túszokat, de azt nem árulták el, hogy mit nyertek az ügybõl az emberrablók, illetve hogy mennyibe került Magyarországnak a 14 hónapos túszmentõ akció.
Magyar földön a szíriai túszok
Hazaérkeztek a Szíriában 14 hónapig fogságban lévõ magyarok, akik egy olajtársaság dolgozói voltak. A TEK tárgyalásos úton szabadította ki a foglyokat, és mindenkit arról biztosított, hogy senkit nem hagynak cserben.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- túsz
- TEK
- Címkefelhõ »
Este érnek haza a szíriai fogságból kiszabadult magyarok
Jelenleg valahol Törökországban, egy meg nem nevezett városban van az a két magyar férfi, akik a Terrorelhárító Központ munkája nyomán szabadultak ki szíriai fogságukból. Orvosok vizsgálják õket.
Fegyvert ad az USA a szíriai felkelõknek
Barack Obama amerikai elnök elhatározta magát: a szíriai felkelõket mostantól fegyverrel is támogatja az USA. Kiderült ugyanis, hogy a rezsim a saját állampolgárai ellen vegyi fegyvereket is bevetett. Ez akár fordulópontot is jelenthet a polgárháborúban.
Vegyi fegyvereket használtak a szíriai kormányerõk
Az USA szerint átlépték a határt, ezért katonai segítséget nyújtanak a felkelõknek, de nem részletezték, hogy milyen fajtát.
Kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyarok
A TEK szerint kiszabadultak azok a magyarok, akik tavaly áprilisban estek fogságba a polgárháború dúlta Szíriában. A magyarok több mint egy évet vártak a szabadulásra, de állítólag sértetlenül megúszták az emberrablást.
Elfoglalta a szíriai hadsereg Kuszeirt
Több hetes ostrom után a szíriai kormányerõk elfoglalták Kuszeirt - jelentette a szíriai televízió. A stratégiai fontosságú város eddig a Bassár el-Aszad katonái ellen harcoló felkelõk kezén volt. A felkelõk elismerték, hogy elvesztették a várost, de azt mondják, tovább harcolnak érte.
Vegyifegyverrel pusztítják egymást a szírek
Minden korábbinál brutálisabb a szíriai konfliktus, bizonyítékot talált az ENSZ a tiltott vegyifegyverek bevetésére. A BBC szerint a lázadók és a kormány is használt ilyeneket.
- címkék:
- Szíria
- Szíriai polgárháború
- Címkefelhõ »
A Hezbollah összecsapott a szíriai felkelõkkel
A határ libanoni oldalán lövöldöztek egymásra a felkelõk és a Hezbollah fegyveresei.
Megérkeztek az orosz rakéták Szíriába
Bassár el-Aszad elnök bejelentette, hogy megérkeztek Szíriába az elsõ orosz rakétaszállítmányok. Az elnök ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a fegyverembargó nem volt nagy hatással a polgárháború sújtotta országra. Az oroszok szerint a fegyvereladással segítenek a térség stabilizációjában. Moszkva egyébként azóta üzletel nyíltabban a szíriai kormányerõkkel, amióta az Európai Unió hajlandónak mutatkozik az el-Aszad katonái ellen harcoló felkelõk felfegyverzésére.
Aszad legalább 2014-ig államfõ maradna
Legalább 2014-ig, de inkább tovább államfõ maradna Szíriában Bassár el-Aszad. Aszad Izraelt azonnali válaszcsapással fenyegeti.
Izrael Szíriát fenyegeti
Az EU embargójának feloldásával és Oroszország újabb fegyverszállítmányával eszkalálódhat a szíriai konfliktus, ha nem áll be változás a júniusi tárgyalásokon.
Szíriában vegyi fegyverrel is harcolnak
A francia Le Monde két tudósítója szerint a szíriai hadsereg vegyi fegyvert is bevetett a felkelõk elleni harcban.
- címkék:
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Legalább 22 halott a szíriai kormányerõk újabb támadásában
A szíriai kormányerõk szombaton indították az eddigi leghevesebb tüzérségi támadást a felkelõk kezén lévõ Kuszeir ellen a város egy hete tartó ostroma során - közölte egy londoni központú civil szervezet, amely helyi aktivistáktól szerzi értesüléseit.
Videón ette meg egy halott katona szívét
A Human Rights Watch háborús bûnnek tekinti az ügyet, a szír felkelõk is azt mondták, hogy bíróság elé állítják katonájukat.
Már több mint 80 ezren haltak meg Szíriában
A több mint két éve tartó polgárháborúban közel 5 ezer gyerek halt meg.
- címkék:
- Szíria
- Szíriai polgárháború
- Címkefelhõ »
Negyven halott egy török pokolgépes robbantásban
Autóba rejtett pokolgépek robbantak szombaton a délkelet-törökországi Reyhanliban, a szíriai határ közvetlen közelében. A két egymást követõ robbanásban a legfrissebb jelentések szerint negyvenen meghaltak, és mintegy százan megsebesültek.
Szíria szétesésére készül a Pentagon
Az amerikai kormány forgatókönyve szerint az arab állam vallási hûbérbirtokokra hullhat szét, ami terrorhullámot és menekültáradatot váltana ki a régióban.
Ideggázt használhattak a szíriai felkelõk
Megdönthetetlen bizonyíték még nincs rá, de az ENSZ vizsgálóbizottsága arra gyanakszik, hogy a szíriai lázadók szaringázt használtak. Eddig a kormányerõket vádolták vegyi fegyverek alkalmazásával.
Izrael bombázta Damaszkuszt
Egy damaszkuszi katonai komplexumot bombázott vasárnapra virradóra Izrael. Izrael egy a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmányt támadhatott meg.
- címkék:
- Izrael
- Szíria
- légitámadás
- Címkefelhõ »
Gyermekeket és nõket mészárol az Asszad-rezsim
A szíriai kormányerõk nõket és gyermekeket sem kímélve mészárolják a tengerpari területeken élõket. A kormány ugyanakkor azt mondja, terroristákkal végeztek.
- címkék:
- Szíria
- kivégzés
- polgárháború
- Címkefelhõ »
Izraeli gépek indítottak légi támadást Szíriában
Izraeli források szerint a támadás a libanoni Hezbollah rakétái ellen irányult. Az akciót úgy hajtották végre, hogy az izraeli gépek nem sértették meg Szíria légterét. Egyelõre kizárt, hogy Egyesült Államok szárazföldi csapatokat vezényeljen a polgárháború sújtotta Szíriába.
Több tucat embert végeztek ki Szíriában
A kormányerõk lemészárolták egy tengerparti település lakosságának egy részét.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
Megtámadhattak egy orosz utasszállítót Szíriában
Állítólag rakétákkal lõttek hétfõn egy orosz utasszállító repülõgépre Szíria légterében, az esetet az orosz külügyminisztérium sürgõsen tisztázza a közel-keleti ország hatóságaival.
Merénylet a szíriai miniszterelnök ellen
A szíriai miniszterelnök súlyosan megsérült egy pokolgépes robbantásban.
- címkék:
- Szíria
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Szíriai vegyi fegyverektõl tart Obama
Az amerikai elnök szerint fordulópontot jelent a szíriai vegyi fegyverek bejelentése, bár Obama úgy véli, az errõl szóló hírszerzési információk még csak elõzetesek.
- címkék:
- Barack Obama
- USA
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Az USA gáztámadást gyanít Szíriában
Nem mondták meg, hol és mikor, de az amerikai kormányzat azt gyanítja, két alkalommal is mérgezõ gázzal támadt a szíriai kormány az ellene lázadókra. Ha bizonyítékot is találnak erre, az USA beavatkozhat a konfliktusba.
Szíriai hackerek miatt zuhant a tõzsde
Az önmagát Szíriai Elektronikus Hadseregnek nevezõ, Bassár el-Aszad elnököt támogató csoport vállalta a felelõsséget az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségnek a Twitterének meghackelését.
- címkék:
- Szíria
- hacker
- hackertámadás
- Címkefelhõ »
Közel százan haltak meg Szíriában
Újabb véres nap, ellenzéki források szerint legalább 85 embert ölt meg a szíriai rezsim.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
Szíriában általános amnesztiát hirdettek
Az április 16-a elõtt hozott halálos ítéleteket életfogytiglani kényszermunkára változtatják, a terrorszervezetekhez csatlakozott szíriaiaknak csak a büntetésük negyedét kell letölteni.
- címkék:
- Szíria
- amnesztia
- Címkefelhõ »
Csak szíriai kép nyert Pulitzert 2013-ban
Szíriai polgárháborús tudósítások nyerték mindkét, 2012-ben készült sajtófotókért odaítélt Pulitzer-díjat.
- címkék:
- Szíria
- Szíriai polgárháború
- Címkefelhõ »
Leromboltak egy zsinagógát Damaszkuszban
Kifosztottak és felgyújtottak egy történelmi jelentõségû zsinagógát Damaszkuszban, miközben a kormányerõk és a felkelõk harca pusztítja a fõvárosnak azt a részét.
- címkék:
- Izrael
- zsidóság
- Szíria
- zsinagóga
- Címkefelhõ »
Csak a lelkem hoztam - szíriai menekültek legfontosabb poggyászukkal
Mit vinne magával, ha el kellene menekülnie otthonról egy másik országba? Egymillió szíriai menekültnek már meg kellett válaszolnia a kérdést, akár Jordániába, Libanonba, Törökországba vagy Irakba szökött át az otthon pusztító polgárháború elõl. Az ENSZ portrésorozatán legfontosabb magukkal hozott dolgukkal együtt ismerhetjük meg néhányukat.
Fejpénzt fizetnek az újságírókért Szíriában
Egy kuvaiti üzletember 100 ezer eurónak megfelelõ fejpénzt ajánlott azoknak, akik Szíriában foglyul ejtik az al-Dzsazíra vagy az al-Arabíja arab hírtelevízió bármelyik tudósítóját.
- címkék:
- Szíria
- újságíró
- szíriai politika
- Címkefelhõ »
Drónokat vetne be szír szélsõségesek ellen a CIA
Iszlamista szélsõségesekrõl gyûjt adatokat a Los Angeles Times szerint a CIA, hogy szükség esetén pilóta nélküli repülõgépekkel likvidálja õket. Barack Omaba amerikai elnök még nem adott engedélyt a bevetésekre.
- címkék:
- Szíria
- drón
- szélsõségesek
- CIA
- Címkefelhõ »
Riadóztatták az izraeli hadsereget
Szíriai felkelõk behatolták a fegyvermentes övezetnek számító Golán-fennsíkra, ezért az izraeliek teljes harckészültségbe helyezték a hadseregüket.
- címkék:
- Izrael
- Szíria
- hadsereg
- harckészültség
- Címkefelhõ »
Vérfürdõ a szíriai rendõrakadémián
A Bassár el-Aszad elnök által vezettet szíriai rezsim biztonsági erõinek legalább 34 tagja halt meg vasárnap hajnalban, miután a felkelõk megtámadtak egy rendõrakadémiát az északi Aleppó tartományban. Egy mûsik városban a felkelõk egy börtönt is elfoglaltak, és szabadon eresztettek több száz foglyot.
Az USA több segélyt ad a szíriai ellenzéknek
Az Egyesült Államok további 60 millió dollár értékû nem katonai segélyt nyújt a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen küzdõ szíriai lázadóknak.
Szír gyerekek gyógyulhatnak Magyarországon
260 ezer dollárt ajánlott fel Magyarország a szíriai menekültek megsegítésére. Súlyosan sérült szíriai gyerekek érkezhetnek Magyarországra.
- címkék:
- Magyarország
- Szíria
- kórház
- Címkefelhõ »
Szíriai kutatóközpontot bombázott Izrael
A szíriai hadsereg szerda este bejelentette, hogy az izraeli légierõ "közvetlen bombatámadást" intézett szerdán egy katonai kutatóközpont ellen, amely Damaszkusz és a tõle nem messze lévõ libanoni határ között helyezkedik el. Izrael nem kommentálta a szíriai bejelentést.
Több tucat kivégzett fiatal Aleppóban
Legkevesebb 65 fejbe lõtt fiatalember holttestére bukkantak Aleppó egyik lázadó negyedében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja.
Elraboltak egy magyar újságírót Szíriában
Elrabolták Szíriában Szlankó Bálint újságírót, majd 12 óra múlva - kifosztva - elengedték. A Külügyminisztérium sajtófõosztályának vezetõje az MTI-nek az érintett nevét nem említve elmondta: az újságíró hazautazását már szervezik.
- címkék:
- Szlankó Bálint
- Szíria
- újságíró
- elrablás
- Címkefelhõ »
Elraboltak egy magyar újságírót Szíriában
Szlankó Bálintot két kollégájával együtt rabolták el ismeretlen fegyveresek Aleppónál. Az újságírók egy napig voltak egy cellában bekötött szemmel, megbilincselve. Már jól vannak, és az országot is elhagyták.
Óriási öngyilkos robbantás Szíriában
Legalább harmincan meghaltak Szíriában egy öngyilkos robbantásban.
- címkék:
- Szíria
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Putyin menekíti az oroszokat Szíriából
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma két repülõgépet indít Bejrútba a Szíriából távozni kívánó orosz állampolgárokért.
- címkék:
- Oroszország
- Szíria
- evakuálás
- Címkefelhõ »
Vegyi fegyvert vetett be a szír hadsereg
A Le Monde francia lap hírszerzõktõl származó információi szerint tavaly decemberben a szír hadsereg vegyi fegyvert vetett be a kormányt megdönteni akaró lázadók ellen, de a fegyver nem volt halálos.
- címkék:
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Bizonyítékot találtak a szíriai mészárlásra
A szíriai kormányerõk tagadták, hogy õk követték volna el, sõt hogy egyáltalán lett volna ilyen, de a civilek és a helyi lakosok szerint a katonák öltek meg több mint 100 embert egy szíriai faluban. A BBC riportere bizonyítékot talált a mészárlásra.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- BBC
- Címkefelhõ »
Vizsgázó diákok tucatjait robbantották fel Aleppóban
Robbanások rázták meg a szíriai Aleppó egyetemét kedden. A feltehetõen rakétatalálatok okozta detonációknak akár 82 halálos áldozata is lehet.
Havazás és árvizek a Közel-Keleten
Szokatlanul hideg tél köszöntött be a Közel-Keleten. Áradásokat okoztak a heves esõzések Palesztinában és Libanonban. Jordániában 30 centis hó esett, Szíriában és Törökországban is havazott.
Béketervvel állt elõ a szíriai diktátor
Párbeszédet ajánlott az ellene harcoló lázadóknak Bassár el-Aszad szíriai elnök, de a jelek szerint az ellenzék nem hajlandó tárgyalni vele. A polgárháborúban 60 ezer ember halt már meg.
Kalózok elleni harcra edz az orosz hadiflotta
Az elmúlt évtizedek legjelentõsebb hadgyakorlatába kezd az orosz haditengerészet. A gyakorlat célja a terrorizmus és a kalózok elleni harcra való felkészülés.
Elege lett a mészárlásokból a szíriai tábornoknak
Újabb magas rangú tábornok dezertált a szíriai seregbõl. Azzal indokolta a távozását, hogy elege lett a szíriai hadsereg mészárlásaiból. Több katonai vezetõ is követheti a példáját.
Amerikai és francia elitegységek szíriai bevetésre készülnek
A Focus nevû német hetilap úgy értesült, francia és amerikai elitegységek hónapok óta készülnek arra, hogy bevessék õket Szíriában.
- címkék:
- Szíria
- háború
- elitalakulat
- elitegység
- Címkefelhõ »
Lebombáztak egy pékséget Szíriában
Több mint hatvanan meghaltak és legkevesebb ötvenen megsebesültek, miután légicsapás ért vasárnap egy péküzletet Szíria középsõ részén, Hama tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja. Helyi források ennél is több, kilencven halottról beszélnek.
Az ágyúzást kibírtuk, de enni kell - riport Aleppóból
A legnagyobb szír városban, ahol a felkelõk és a kormányerõk július óta harcolnak, nyomorúságos a helyzet. Az ágyúzás és a bombázás valamelyest alábbhagyott, ahogy a felkelõk fölénybe kerültek. Alig van viszont ennivaló, és nincs se áram, se fûtõanyag. Helyszíni riport az éhes és vacogó Aleppóból.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
A szíriai ellenzék mellé állt Magyarország
Magyarország a szíriai ellenzék által alakított koalíciót ismeri el Szíria egyetlen törvényes képviselõjének. A külügy szerint Aszadéknak minél elõbb menniük kell.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
Világháborút vizionál az iráni katonai vezetés
A NATO-tagállam Törökország védelme a NATO légvédelmi rakétáival világháborúhoz vezethet az iráni hadsereg vezetõje szerint. A törökök a szíriai konfliktustól védenék magukat.
Magyarország is beállt a szíriai lázadók mögé
Magyarország is aláírta szerdán azt a nemzetközi dokumentumot, amelyben több mint 100 ország ismerte el a szíriai nép egyetlen legitim képviselõjének az ország elnökével polgárháborút vívó lázadókat. Martonyi János külügyminiszter szerint kifejezetten jó kapcsolataink vannak a felkelõkkel, akiknek az egyik szóvivõje még magyarul is tud, és már a segítségünket is felajánlottuk.
Új ellenméreggel védi magát az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg több tízezer adag új típusú, vegyi fegyvereket semlegesítõ ellenmérget szerzett be és oszt szét katonái között.
Szíria adhatja a következõ bukott diktátort
A német hírszerzés szerint húsz hónap polgárháború után összeomlóban van az Aszad-rezsim, az EU-s külügyminiszterek már az ellenzékkel tárgyalnak, Izrael pedig titkos szír vegyi fegyvert keres.
Elhagyták a magyar diplomaták Szíriát
A képviselet felfüggesztette tevékenységét.
Rakétavédelmi rendszert telepít a NATO a török-szíriai határhoz
Hírszerzési információk szerint Szíria vegyi robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétákat készül kilõni. Törökország ezért a NATO-tól kért védelmet.
Kereket oldott a szíriai rezsim arca
Váratlanul dezertált Szíriából a külügyminisztériumi szóvivõ, Dzsihád Makdiszi, aki a rezsim védelmében az elmúlt hónapokban szinte minden nap nyilatkozott, õ volt a külvilág felé a szíriai hatalom arca.
- címkék:
- Szíria
- szíriai tüntetések
- Címkefelhõ »
Csak éhes katonára támadj, ha nincs elég lõszered!
A hadsereg züllik, a felkelõk türelmesen várják, hogy teljesen szétessen, de nagyon sokáig õk sem érnek rá, mert közben a civil lakosság egyre többet szenved Szíriában. A török határ közelében fekvõ Haszínban egyre látványosabb a két éve tartó polgárháborúban is érezhetõ fordulat: a felkelõk egyre magabiztosabbak, Aszad csapatai viszont már csak pusztítani képesek. Így néz ki a szíriai háború testközelbõl.
Vérfürdõ elõfutára lehet a szíriai internetszünet
A szíriai felkelõk attól tartanak, hogy az internetszolgáltatás két napja tartó szüneteltetésével vérfürdõt készít elõ a kormány. A hatóságok karbantartásra hivatkoznak.
Minden magyar hagyja el Szíriát!
Az elmúlt hetekben Szíriában tovább romlott az általános biztonsági helyzet, ezért a Külügyminisztérium nyomatékosan megismétli korábbi figyelmeztetését: magyar állampolgárok ne utazzanak Szíriába, az esetlegesen még ott tartózkodók pedig haladéktalanul hagyják el az országot.
Leállt az internet Szíriában, támadják a repülõteret
A BBC szerint a mobilhálózat sem mûködik, a helyi aktivisták mûholdon keresztül próbálnak meg kapcsolatot létesíteni a külvilággal. Közben a hadsereg offenzívát kezdett a damaszkuszi repülõtér ellen.
Játszótérbe csapódott egy bomba Szíriában
Tíz gyerek halt meg, miután a fürtös bomba becsapódott Damaszkusztól keletre. Az ország többi részén ismét intenzív harcok dúlnak.
Az idén 119 újságíró halt meg munka közben
Szíria volt a legveszélyesebb. Egyre többször ölnek meg újságírót azért, hogy egy konfliktusban részt vevõk megakadályozzák a szerintük nem megfelelõ információk terjedését.
67,5 milliárdos negyedéves nyereség a Molnál
A Mol Nyrt. 67,5 milliárd forint nyerséget ér el a harmadik negyedévben, 86 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Az év elsõ kilenc hónapját nézve azonban ötödével csökkent az olajtársaság profitja Szíria és a horvát INA miatt.
Az USA is támogatja a szíriai ellenzék új vezetõjét
Több ország, köztük az Egyesült Államok, Franciaország, Törökország és Katar is azonnal támogatásáról biztosította a vasárnap alakult új szíriai ellenzéki koalíciós erõt. A koalíció célja, hogy a szíriai nép legitim képviselõjeként kapja meg a nemzetközi elismerést, és a késõbbiekben átvegye a hatalmat.