Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb letartóztatások a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt
Egy második házaspárt is õrizetbe vett a francia rendõrség a közép-franciaországi Montargisban a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt, amelyet a hétvégén Párizs belvárosában találtak. A villogó elakadásjelzõkkel az út szélén hagyott üres autóban gázolajjal teli kannák is voltak – közölték csütörtökön rendõrségi források.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Erdogan fegyvert fogna Obamával az Iszlám Állam fõvárosáért
Erdogan török elnök azt mondta, Törökország részt venne egy közös hadjáratban az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam fõvárosa, Rakka felszabadítására. A török elnök szerint Barack Obama a G20-csúcstalálkozón vetette fel neki a hadjárat tervét. Washington nem erõsítette meg Erdogan szavait.
A törökök ragaszkodnak hozzá: nem késhet a vízummentesség
Törökország nem fogadja el, hogy az Európai Unió a vízummentesség megadását az év végéig késleltesse – jelentette ki kedden Ibrahim Kalin elnöki szóvivõ az NTV török hírtelevízió adásában. Azt mondta: ez a lehetõség fel sem merülhet.
A szíriai rezsim klórgázt vetett be Aleppóban helyi aktivisták szerint
Helyi aktivisták és orvosok kedden klórgáz bevetésével vádolták meg a damaszkuszi rezsimet, miután az ostromgyûrûbe zárt, észak-szíriai Aleppó ellenzéki fegyveresek kezén lévõ asz-Szukkari nevû kerületére hordóbombákat dobtak le, és mintegy 80 ember légzési nehézségekkel orvosi kezelésre szorult - derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet Ibrahim al-Haddzs, a szíriai ellenzékhez köthetõ segélyszervezet, a Fehérsisakosok egyik munkatársa adott a helyszínen. Az áldozatok között 50 gyermek is van.
- címkék:
- Szíria
- klórgáz
- Címkefelhõ »
Dzsihádisták ezrei indulnak Európa felé
A szíriai polgárháború öt évvel ezelõtti kezdete óta 5-7 ezer európai csatlakozott az Iszlám Államhoz és más szélsõséges szervezetekhez. Kisebb részük már visszatért Európába, de az igazi rohamra akkor számíthatunk, ha sikerrel jár az Iszlám Állam elleni hadjárat, és elfogynak a terrorszervezet területei. A helyzetet nehezíti, hogy a visszatérõk között gyerekek is lehetnek.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Összehangolt bombatámadás ért több szíriai várost
Több szíriai városban robbantak bombák egy idõben. Az egyik helyszínen két katona meghalt, négy pedig megsebesült.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Képtelenek megállapodni a szíriai tûzszünetrõl
Kudarcba fulladtak hétfõn az egyeztetések az amerikai és az orosz külügyminiszter között a szíriai tûzszüneti megállapodásról. A sikertelen tárgyalás után néhány órával a két ország elnöke is informális megbeszélést folytatott egymással.
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- USA
- Oroszország
- Címkefelhõ »
Elûzték az Iszlám Államot a török határról
Elûzték vasárnap a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelõ erõk - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerõsített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja nevû szervezet is.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Törökországból lõtték az Iszlám Államot
Az Egyesült Államok a török területen nemrégiben telepített mozgatható rakétavetõkbõl mért csapásokat az Iszlám Állam fegyvereseinek állásaira Szíriában.
- címkék:
- Szíria
- rakétavetõ
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Újabb török harckocsik hatoltak be Szíria területére
A török hadsereg mintegy 20 harckocsija hatolt be szíriai területre szombaton a dél-törökországi Kilis tartomány Elbeyli nevû határátkelõje közelében.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhõ »
Evakuálják a lakosságot Damaszkuszból
Megkezdõdött mintegy 300 civil evakuálása pénteken Damaszkusz Muadamíje nevû külvárosából, amelyet jelenleg a felkelõk ellenõriznek. A városrész kiürítésérõl korábban megállapodott a kormány és a felkelõk.
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- háború
- Címkefelhõ »
Külföldi turistákat csábítanak Szíriába
Reklámkampányt indított a szíriai turisztikai minisztérium, hogy külföldi nyaralókat csábítson a polgárháború sújtotta országba.
- címkék:
- Szíria
- turizmus
- Címkefelhõ »
Sorra tárják fel az Iszlám Állam tömegsírjait
Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt dokumentált az Iszlám Államtól visszafoglalt iraki és szíriai területeken, de valószínû, hogy a számuk növekedni fog, ahogy visszaszorítják a szervezetet.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- tömegsír
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Megvan a szíriai török hadjárat elsõ török áldozata
Meghalt egy török katona Szíriában, amikor kurd harcosok tüzet nyitottak török harckocsikra. Õ a hadjárat elsõ török áldozata.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhõ »
Török harckocsik összecsaptak a kurd erõkkel Szíriában
Török harckocsik összecsaptak a kurd többségû Szíriai Demokratikus Erõk nevû ellenzéki szövetséggel szombaton Szíria északi részén. Ez volt az elsõ összecsapás, amióta a török tankok a héten átlépték a szíriai határt - közölte egy civil szervezet és egy kurd vezetõ. Értesülések szerint egy török katona meghalt, három társa megsebesült.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- kurd
- Címkefelhõ »
Kerry és Lavrov tisztább képet kapott a szíriai helyzetrõl
Lényegében csak a hogyan tovább kérdést sikerült valamennyire tisztázni - ezt mondta John Kerry amerikai külügyminiszter miután tíz órán keresztül egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a szíriai helyzetrõl.
Gyermekek haltak meg a kormányerõk bombázásaiban Aleppóban
Tizenegy gyermek és négy nõ vesztette életét helikopterrõl ledobott hordóbombák miatt Aleppó felkelõk kezén lévõ részén - jelentette pénteken a kiterjedt aktivistahálózattal rendelkezõ Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH). A hordóbombákat a szíriai kormányerõk vetik be.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Tömegpusztító fegyvert vetett be az Iszlám Állam és a szíriai kormány
A szíriai konfliktusban a kormány és az Iszlám Állam többször is vegyi fegyvert vetett be – jelentette az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága, amely három esetben egyértelmûen bizonyítani tudta, az elkövetõket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát.
Török segítséggel foglaltak el falvakat a szíriai felkelõk
Elfoglaltak négy falut Észak-Szíriában az Ankara támogatását élvezõ szíriai felkelõk annak a szerdán indított török offenzívának a keretében, amely az Iszlám Állam nevû terrorszervezet dzsihadistáinak kiûzését tûzte ki célul a török-szíriai határ térségébõl - jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Dogan török hírügynökség.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- háború
- Címkefelhõ »
Törökország harckocsikkal támadja az Iszlám Államot
Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.
Lavrov: Moszkva gyõzte meg Aszadot, hogy váljon meg vegyi fegyvereitõl
Moszkva gyõzte meg Bassár el-Aszad szíria elnököt három évvel ezelõtt, hogy váljon meg vegyi fegyvereitõl, és ezzel elkerülték a Szíriára nézve pusztító következményekkel járó amerikai légicsapásokat - jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
- címkék:
- Szergej Lavrov
- Aszad
- Szíria
- Címkefelhõ »
A vérzõ fejû szíriai kisfiú világa mostantól még félelmetesebb
Szombat éjjel meghalt annak az ötéves szíriai kisfiúnak a bátyja, akit napokig kezeltek válságos állapotban egy aleppói kórházban, miután a házukat bombatalálat érte. A tízéves Ali Daqneesht a romok alól mentették ki, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A mentõautóban sokkos állapotban ülõ öccsérõl készült fotó a napokban bejárta az egész világsajtót és a közösségi oldalakat, közben pedig számos fontos kérdést vetett fel az ikonikus képek szerepérõl és a nyugati társadalmak közönyérõl.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- háború
- bombatámadás
- ikonikus
- Címkefelhõ »
Omran testvére meghalt a bombázásban
Meghalt annak a szíriai kisfiúnak a bátyja, akinek a képe bejárta a héten a világsajtót. A tízéves Ali is a szerdai bombázásban sebesült meg, és szombaton vesztette életét a kórházban.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhõ »
Újabb orosz légi bázisok lehetnek Iránban
Nem kizárt, hogy Irán újabb légi bázisokat bocsát Oroszország rendelkezésére a szíriai mûveletekhez - közölte szombaton Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter.
- címkék:
- Irán
- Oroszország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Aktívabbak lesznek a törökök Szíriában
Törökország a következõ fél évben aktívabb szerepre törekszik majd a szíriai konfliktus rendezésében - mondta szombaton újságíróknak Binali Yildirim török miniszterelnök.
- címkék:
- Fethullah Gülen
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az amerikai vadászgépek látványa is elijeszti a szíriai bombázókat
Két amerikai F–22-es riasztotta el a szíriai légierõ két vadászbombázóját, hogy megvédje a kurdokkal együtt dolgozó amerikai kommandósokat. Incidensre nem került sor a gépek között.
Amerikai harci gépek érkeznek a szíriai koalíciós erõk védelmére
Harci repülõgépet küldött az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdõ, amerikai vezetésû koalíció azoknak a szárazföldi egységeknek a megvédésére, amelyek Szíria északi részén támogatják a kurd fegyvereseket - tudatta pénteken az amerikai védelmi minisztérium szóvivõje.
- címkék:
- USA
- Szíria
- vadászgép
- Címkefelhõ »
Fotók bizonyítják, hogy emberi pajzsként használták a civileket
A Szíriai Demokratikus Erõk légi felvételeket hozott nyilvánosságra arról, hogy az Iszlám Állam harcosai emberi pajzsként használták a civileket, amikor elmenekültek Manbidzsból. A túszok egy részét azóta elengedték.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Egy hónapja nem érkezett segély Szíriába
Az elmúlt hónapban nem jutottak be segélyszállítmányok a polgárháborús káoszba süllyedt Szíria ostromgyûrûbe zárt területeire - mondta csütörtökön Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja, aki a harcok beszüntetését követelve nyolc perc után megszakította Genfben a világszervezet Szírián belüli humanitárius segélyezésért felelõs munkacsoportja ülését.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Egyetlen kép kifejezi az aleppói gyerekek szenvedéseit
Az egész világsajtót bejárta az ötéves Omran Dakní története, és talán ráirányítja a figyelmet az aleppóiak, elsõsorban a gyerekek szenvedéseire.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhõ »
Verés, kínzás, nemi erõszak
2011 és 2015 között legalább 17 723 ember halt meg a szíriai kormány kezében lévõ börtönökben – állítja az Amnesty International többek között a túlélõk beszámolói alapján. A nemzetközi emberjogi szervezet felszólította a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Damaszkuszra a kínzások leállítása érdekében.
Az oroszok Iránból is bombázzák Szíriát
Oroszország Tu–22M3 és Szu–34 bombázókat telepített az Irán nyugati részén található hamadai bázisra. A gépek innen fogják támadni a szíriai célpontokat.
- címkék:
- Irán
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam vállalta a szíriai öngyilkos merényletet
A kamikaze akcióban meghalt legalább 32 szíriai lázadó harcos egy autóbuszon, a szíriai Atme településen, a török határ közelében. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta.
Több tucat civil vesztette életét a támadásokban
Az utóbbi 24 óra leforgása alatt több mint 70 polgári személy vesztette életét a bombázások és tüzérségi támadások miatt Szíria felkelõk uralta északi részén - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja nevû emigráns szervezet.
- címkék:
- Szíria
- civil áldozatok
- Címkefelhõ »
Kiszabadultak az Iszlám Állam élõ pajzsai
Az Iszlám Állam kétezer civil túszt használt élõ pajzsként, amikor kivonult a szíriai Manbídzsbõl. A túszok nagy részét elengedték, a többiek sorsa ismeretlen.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Új orosz fegyverek érkeztek a Krímbe
Megérkeztek a Krím félszigetre az S-400-as légvédelmi rakétarendszerek, odavezénylésükrõl Moszkva még júliusban döntött. Feladatuk hivatalosan egy szíriai orosz bázis védelme lesz.
- címkék:
- Ukrajna
- Oroszország
- Szíria
- Krím
- Címkefelhõ »
Férje adta fel a gyerekeivel együtt terroristának készülõ asszonyt
Kisgyermekeikkel akart három szaúdi lánytestvér Szíriába menni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevû terrorszervezethez, ám õrizetbe vették õket Libanonban - közölte pénteken a szaúd-arábiai belügyminisztérium.
- címkék:
- Libanon
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Bevenné egész Aleppót egy lázadó csoport
Elfoglalná, illetve saját szóhasználata szerint "felszabadítaná" a szíriai Aleppót lázadók egy csoportja, amely állítása szerint sikereket ért el a kormányhû erõk elleni harcban.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Heves harcok Aleppónál
Heves harcok dúltak az utóbbi napokban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hû kormányerõk által ostromgyûrûbe zárt Aleppóban, a település keleti részét uraló szíriai felkelõknek szombati beszámolóik szerint hetek óta elõször sikerült áttörniük a kormányerõk állásain, és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhõ »
Fontos várost foglaltak vissza az Iszlám Államtól
A szíriai ellenzéki erõk amerikai támogatással, két hónapig tartó harcok után "szinte teljesen" visszafoglalták az Iszlám Államtól az észak-szíriai Manbidzs városát. Ez volt az Iszlám Állam kezén lévõ utolsó város a szíriai–török határ térségében.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Õrizetbe vettek egy szíriai férfit Olaszországban
Õrizetbe vett a terrorizmus elleni olasz nyomozóhatóság egy fiatal szíriai férfit Genova városában.
- címkék:
- Olaszország
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Új arculattal próbálkozik a terrorszervezet
Az al-Kaidától függetlenül fog a jövõben mûködni az egyik legjelentõsebb szíriai kormányellenes csoport, az an-Núszra Front – jelentette be múlt héten a szervezet vezetõje. A lépés minden bizonnyal szimbolikus: így akarnak elfogadható partnerként feltûnni a többi lázadó csoport és a nagyhatalmak szemében. A radikális iszlamista, de az Iszlám Államnál valamelyest mérsékeltebb csoportnak nem lesz könnyû dolga, de szervezettsége és ereje jóvoltából továbbra is megkerülhetetlen szereplõ maradhat a szíriai káoszban.
- címkék:
- Szíria
- al-Kaida
- Iszlám Állam
- an-Nuszra
- Címkefelhõ »
Megölték az Iszlám Állam egyik parancsnokát
Több mint hatvan szélsõségessel végeztek a szíriai kormányerõk az ország keleti felében, Deir ez-Zór városnál.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Klórgázos hordókat szórt egy helikopter Szíriában
Egy helikopter klórgázt tartalmazó hordókat szórt le Szíria északi részén.
- címkék:
- Szíria
- klórgáz
- Címkefelhõ »
Lelõttek egy orosz helikoptert Szíriában
Lelõttek egy Mi-8-as orosz helikoptert, amely segélyt vitt Aleppóba, és úton volt visszafelé a bázisra.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Százezrek éheznek a körbezárt városban
Több százezer civil rekedt az ostrom alatt lévõ Aleppó városában, Szíriában. A várost ostromló kormánycsapatok és az õket támogató oroszok ugyan felajánlottak több folyosót, amelyen át elhagyhatják a várost, de az ENSZ és az USA szerint ez csak trükk, hogy a lázadók letegyék a fegyvert. Néhány tucatnyian mentek el eddig. A többiek félnek, hogy ha a kormánycsapatok kezére kerülnek, akkor megölik õket, vagy börtönbe kerülnek. A városban viszont az éhhalál vár rájuk.
Szkeptikusan fogadták Moszkva ajánlatát az aleppói folyosóról
Moszkva kész együttmûködni az ENSZ-szel és a humanitárius szervezetekkel a szíriai Aleppónál a humanitárius folyosók kialakításában – közölte az orosz védelmi miniszter helyettese. Az ENSZ és az Egyesült Államok tisztségviselõi azonban kételyeiket fejezték ki az orosz kezdeményezéssel kapcsolatban.
- címkék:
- Aszad
- Moszkva
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Bombatalálat ért egy szülõotthont Szíriában
Bombatalálat ért egy szülõotthont pénteken a szíriai Idlíb tartományban, és súlyosan megrongálta az épületet – adta hírül a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) nemzetközi alapítvány, amely ennek a szülõotthonnak is támogatója.
- címkék:
- Szíria
- bomba
- szülõotthon
- Címkefelhõ »
Pokémonokkal fotózták végig Szíria romjait
Egy mûvész felkavaró képsorozatban vegyítette Szíria romjait és a zsebszörnyeket, így szeretné felhívni a figyelmet a valós élet problémáira.
A török határnál robbantott az Iszlám Állam
A többségében kurdok lakta északkelet-szíriai Kámisli városában robbant két pokolgép. Legalább 44-en meghaltak és 140-en megsebesültek.
Újabb merénylet Németországban: Szíriai menedékkérõ robbantotta fel magát
Egy olyan 27 éves szíriai férfi robbantott vasárnap éjjel a bajorországi Ansbachban, aki menedéket kért Németországban, de kérelmét elutasították - jelentette be hétfõ hajnalban Joachim Hermann bajor tartományi belügyminiszter.
Kórházakat ért bombatalálat Szíriában
Kórházakat ért bombatalálat a szíriai Aleppóban. A támadás következtében meghalt egy újszülött csecsemõ. Mind a négy egészségügyi intézmény beszüntette a mûködését.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- bombázás
- Címkefelhõ »
Véres káosz fenyegeti Franciaországot a radikalizálódás miatt
A magas munkanélküliség, a sikeres hitszónokok és a francia államban való csalódás vezet sok muszlim fiatalt a radikális ideológiák felé, majd a terrortámadások elkövetéséhez – vélik a Nizza környéki településen élõk. Franciaországban a magas fokú biztonsági intézkedések ellenére sem sikerül megakadályozni a magányos merénylõket. Mindennek következménye lehet az is, hogy az országban a bosszúvágy miatt polgárháborús állapotok alakulnak ki a többség és a muszlim kisebbség között.
Keresztre feszítette egy szíriai pilóta holttestét az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam nevû terrorszervezet fegyveresei lelõtték a szíriai hadsereg egyik repülõgépét az ország keleti felében lévõ Deir ez-Zór tartományban, a halott pilóta testét pedig keresztre feszítették – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja nevû emigráns szervezet.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Félezer belga a terroristák között
Nõk és gyerekek is csatlakoztak a Szíriában és Irakban tevékenykedõ csoportokhoz.
- címkék:
- Irak
- Belgium
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Egy halott amerikai újságíró családja beperelte a szír kormányt
Marie Colvin családja azzal vádolja a szíriai kormányzatot, hogy hivatalos politikává tette az újságírók meggyilkolását. Ezért beperelték Damaszkuszt egy amerikai szövetségi bíróságon.
- címkék:
- Basar al-Asszad
- Szíria
- Címkefelhõ »
72 órás tûzszünetet hirdettek Szíriában
A szíriai hadsereg 72 órás fegyvernyugvást hirdetett a kormány által ellenõrzött területeken.
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- Címkefelhõ »
16 halott egy szíriai öngyilkos merényletben
Legalább 16 ember meghalt kedden egy pékségben elkövetett öngyilkos robbantásban az észak-szíriai el-Haszeke tartomány azonos nevû székhelyén - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja nevû emigráns civil szervezet.
- címkék:
- Szíria
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Kínzásokat és kivégzéseket követnek el ellenzéki csoportok Szíriában
Néhány szíriai ellenzéki csoport a Bassár el-Aszad elnök kormányáéhoz hasonló jogsértõ módszereket alkalmaz a polgárháborúban, beleértve kínzásokat, emberrablásokat és statáriális kivégzéseket - állítja az Amnesty International nemzetközi jogvédõ szervezet egy kedden közzétett jelentésében.
- címkék:
- Szíria
- kivégzés
- kínzás
- Címkefelhõ »
Merénylet a török határnál, tíz halott
Autóba rejtett pokolgép robbant Szíriában, nem messze a török határtól.
A török elnök bocsánatot kért a lelõtt orosz vadászgép miatt
Törökország nem akarta szándékosan lelõni az orosz gépet.
Öngyilkos merényletek a libanoni-szíriai határon
Hatan meghaltak, tizenkilencen megsebesültek a hajnali akciókban.
- címkék:
- Libanon
- Szíria
- merénylet
- Hezbollah
- Címkefelhõ »
Nyolc szírt lõtt agyon a török határõrség
A civil szervezetek értesülése szerint az áldozatok a szír-török határ nyugati részén próbáltak átjutni. A jogvédõk szerint Törökország 2015 augusztusa óta zárva tartja az államhatárt.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- migráció
- menekült
- Címkefelhõ »
Bizalmas dokumentumban kérik Szíria bombázására Obamát
Ötvenegy amerikai külügyi tisztségviselõ írta alá azt a bizalmas dokumentumot, amelyben tiltakozását fejezi ki az Obama-kormányzat Szíriával kapcsolatos politikája ellen - írta internetes oldalán a The Wall Street Journal.
- címkék:
- Obama
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az ENSZ népirtással vádolja az Iszlám Államot
Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet módszeresen irtja a jazidi kisebbséget Szíriában és Irakban - állapították meg a témában az ENSZ megbízásából vizsgálatot végzõ független szakértõk csütörtökön ismertetett jelentésükben.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- ENSZ
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Sarokba szorították az Iszlám Állam fegyvereseit
Elbarikádozták magukat az Iszlám Állam szélsõségesei a kormányerõk által ostromlott Szirtben.
- címkék:
- Szíria
- Líbia
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Messze még a szíriai háború lezárása
A hatodik éve tartó szíriai konfliktus a legsúlyosabb humanitárius válság a Vöröskereszt elnöke szerint, aki úgy látja, messze még a háború lezárása, bár az ideiglenes fegyvernyugvások átmeneti reményt adnak.
- címkék:
- Szíria
- konfliktus
- Vöröskereszt
- Címkefelhõ »
Argentína szír menekültek ezreit fogadná be
Argentína azt tervezi, hogy a polgárháború sújtotta Szíriából mintegy 2500-3000 menekültet fogad be.
- címkék:
- Argentína
- Szíria
- menekültek
- migráns
- Címkefelhõ »
Négy év után jutott be élelmiszersegély az ostromlott városba
Négy év nélkülözés után elõször élelmiszersegély jutott be Darajába, az ostromlott szíriai városba - adta hírül csütörtök éjjel a Vörös Félhold segélyszervezet illetékese Damaszkuszban.
Már a francia kommandósok is Szíriában vannak
Franciaország különleges erõket telepített Szíria északi részére, akiknek az a feladatuk, hogy tanácsokat adjanak a Szíriai Demokratikus Erõk nevû mozgalomnak.
Hatszázezer ember él ostrom alatt, élelmiszer nélkül
Az Egyesült Államok azt javasolta szerdán Oroszországnak, hogy maga lásson hozzá Szíriában a humanitárius segélyek légi úton történõ elosztásához, miután Damaszkusz továbbra is akadályozza az ostromlott szíriai városok lakosságának szánt nemzetközi élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok célba jutattását.
Megint kórházat lõttek Szíriában
Légitámadás érte Aleppo lázadók kezén lévõ részeit. Az egyik bomba egy kórházat talált el, legalább 15 ember életét vesztette.
- címkék:
- Szíria
- légicsapás
- Címkefelhõ »
Beléptem az Iszlám Államba, de most hazajönnék. Szabad?
Csalódtak az Iszlám Államban, ezért szeretnének hazamenni azok a nyugat-európai állampolgárok, akik harcolni mentek Szíriába. A The Wall Street Journal információi szerint csak a francia nagykövetségnél 150 egykori harcos jelentkezett.
- címkék:
- Szíria
- harc
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Egy darabig nem érkezik segély az ostromlott szíriai városokba
Nem valószínû, hogy az ostromlott szíriai településeknek a közeljövõben légi úton segélycsomagokat juttathat az ENSZ - mondta csütörtökön Ramzi Ezzeldín Ramzi, a világszervezet szíriai megbízottjának helyettese, miközben London és Párizs az ENSZ azonnali beavatkozását sürgeti.
- címkék:
- Szíria
- polgárháború
- ostrom
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Négy év ostrom után elõször érkezett segélyszállítmány egy szíriai városba
Elsõ ízben érkezett segélykonvoj 2012 óta a kormányerõk által ostromgyûrûbe zárt, Damaszkusz közelében fekvõ Darajába - közölte szerdán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága.
- címkék:
- Daraja
- segélyszállítmány
- Szíria
- Címkefelhõ »
Orosz gépek lõttek egy szíriai várost
Légitámadás érte hétfõ este a lázadók kezén lévõ északnyugat-szíriai Idlíb várost, több civil meghalt - jelentették különbözõ szervezetek. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja nevû aktivistahálózat úgy tudja, hogy tíz orosz légicsapás érte Idlíbet, és legalább 23-an haltak meg, köztük hét gyerek.
Lemondott a szíriai békefolyamat egyik kulcsembere
Lemondott vasárnap a szíriai ellenzéki csoportokat tömörítõ, Tárgyalási Fõbizottság nevû ernyõszervezet fõtárgyalója arra hivatkozva, hogy az ENSZ által támogatott genfi béketárgyalásokon nem sikerül politikai megoldást találni az ostromlott területeken élõ s
Újabb lázadás egy szír börtönben
A rendõrfõnököt és a börtönigazgatót is foglyul ejtették a rabok a szíriai Hama város börtönében kitört lázadás során. A foglyok azt követelik, hogy engedjék szabadon õket.
- címkék:
- Szíria
- Hama
- börtönlázadás
- Címkefelhõ »
Elfoglalt egy várost az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam erõi lerohanták szombat hajnalban az Aleppótól északra lévõ Mareát, amely egyike a szíriai lázadók által ellenõrzött utolsó két észak-szíriai városnak - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Megijedt a Pentagon Ankara dühétõl
El kell távolítaniuk az amerikai különleges egységek tagjainak a kurd jelvényt az egyenruhájukról, miután a török külügyminiszter elfogadhatatlannak minõsítette az eljárást.
Nem rohamozzák meg az Iszlám Állam központját
Nem készülnek az Iszlám Állam nevû terrorszervezet központjának számító Rakka ostromára az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák – közölte az egyik ilyen szervezet, a Szíriai Demokratikus Erõk egyik szóvivõje szerdán.
- címkék:
- Szíria
- Rakka
- háború
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Stratfor: A dzsihádisták megsemmisítettek négy orosz helikoptert Szíriában
Megsemmisítettek négy orosz katonai helikoptert az Iszlám Állam fegyveresei Szíriában - állítja egy amerikai hírszerzõ cég. Az orosz külügyminisztérium cáfolja a támadást.
- címkék:
- Szíria
- helikopter
- orosz
- megsemmisítés
- Címkefelhõ »
Amerika õsbûne nélkül Iszlám Állam sem lenne
Idén áprilisban kapta meg második Pulitzer-díját a nemsokára magyarul is megjelenõ Fekete Lobogók – Az Iszlám Állam felemelkedése címû könyvéért. A The Washington Post veterán újságírója, aki éveket szánt arra, hogy feltárja: milyen folyamatok vezettek oda, hogy létrejött egy soha nem látott brutalitású terrorszervezet. És ebben nyíltan belátja hazája felelõsségét. A Budapestre látogató Joby Warrick a sikerkötet mellett arról is beszélt az Origónak, amit már nem tudott megírni: a jelenrõl és a lehetséges megoldásokról.
Merényletek a szíriai orosz bázisok közelében
Több helyszínen egyszerre hét robbanás történt a szíriai Latakia tartományban, a két orosz katonai bázis közelében. A százat is meghaladhatja az áldozatok száma.
- címkék:
- Szíria
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Titokban ment Szíriába egy amerikai tábornok
Titokban Szíriában járt szombaton Joseph Votel tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti térségért felelõs parancsnokságának vezetõje, hogy személyesen tájékozódjon az Iszlám Állam nevû terrorszervezet elleni helyi katonai szövetség összekovácsolásának eredményeirõl. A szövetséget arab, kurd és más helyi, törzsi harcosok alkotnák.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Fokozni akarja jelenlétét Szíriában a libanoni Hezbolláh
- címkék:
- Szíria
- Hezbollah
- Címkefelhõ »
Moszkva fegyverbarátságot ajánlott az USA-nak
Oroszország felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy május 25-tõl közösen hajtsanak végre légi támadásokat Szíriában, köztük olyan fegyveres csoportok és konvojok ellen, amelyek illegálisan lépik át a török-szír határt, közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Pentagon: Az Iszlám Állam Irakban elvesztette területe felét
Egy Pentagon jelentés szerint Irakban az Iszlám Állam már elvesztette területe felét. Szíriában ugyanakkor nem ilyen látványos a szélsõségesek visszaszorítása, Tadmur városát megint sikerült elvágniuk a külvilágtól.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- jelentés
- Pentagon
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Gázmezõn robbantott az Iszlám Állam Szíriában
Három hatalmas robbanás volt Szíria középsõ részén egy gázmezõn, amelyet az Iszlám Állam ellenõríz. Áldozatokról egyelõre nem tudni.
- címkék:
- Szíria
- robbanás
- gázmezõ
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Egy halászbárkával indultak Ausztráliából Szíriába
Vádat emeltek Ausztráliában öt ember ellen, akik Szíriába akartak eljutni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez. Elmarasztaló ítélet esetén akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják az öt férfit, akik közül a legfiatalabb 21, a legidõsebb pedig 35 éves.
- címkék:
- Ausztrália
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Kórházra rontott az Iszlám Állam
Offenzívát indítottak az Iszlám Állam fegyveresei a kormányerõk ellen Szíria keleti részén szombaton, és elfoglaltak számos épületet, köztük egy kórházat, a harcokban mindkét oldalon kéttucatnyian haltak meg. A kórházat a kormányerõk néhány órával késõbb visszafoglalták.
- címkék:
- Szíria
- kórház
- háború
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Szükségállapotot vezet be az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam már a fõvárosa, Rakka elleni támadástól tart, ezért különleges készültséget vezettek be.
- címkék:
- Szíria
- Rakka
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Újabb orosz katona halt meg Szíriában
- címkék:
- Szíria
- haláleset
- katona
- orosz
- Címkefelhõ »
Hiába a tûzszünet, légicsapások érték Aleppót
Légicsapások érték Aleppó több elõvárosát szerdára virradó éjjel, annak dacára, hogy elõzõ nap 48 órával meghosszabbították a tûzszünetet az észak-szíriai városban.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- háború
- Címkefelhõ »
Török kommandósok akcióztak Szíriában
A török különleges erõk egy 15-20 fõs csoportja vasárnap hajnalban elsõ ízben hajtott végre szárazföldi akciót az Iszlám Állam dzsihádista szervezet által ellenõrzött területeken Észak-Szíriában. A szárazföldi akciót követõen a török légierõ csapásokat mért az Iszlám Állam állásaira, és több mint 50 terroristával végzett.
- címkék:
- Szíria
- Törökország
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Kiszabadultak az Aleppóban elrabolt spanyolok
Kiszabadult fogságából a tavaly Aleppóban elrabolt három spanyol újságíró, jelenleg Törökországban vannak - értesült az EFE hírügynökség spanyol kormányforrásból. Mindhárman vasárnap érkeznek meg hazájukba, mégpedig a Madrid közelében lévõ Torrejón de Ardoz légi bázisra. Kiszabadulásuk több szövetséges és baráti ország tisztségviselõjének köszönhetõ.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Az al-Kaida is iszlám állam alapítására készül Szíriában
Az al-Kaida szíriai tagszervezete, a Nuszra Front szép csöndesen erõsödik a nagy rivális, az Iszlám Állam árnyékában, és saját „kalifátus” létrehozására készül – figyelmeztetnek Közel-Kelet-szakértõk, akik szerint immár az elõbbi jelenti a nagyobb fenyegetést.
Menekülttábort ért találat Szíriában
Légicsapás ért egy szíriai menekülttábort a török határ közelében, a felkelõk ellenõrizte Idlíb tartomány északi részén csütörtökön, több tucat ember vesztette életét és sokan megsebesültek a támadásban - számoltak be aktivisták és szemtanúk.
- címkék:
- Szíria
- bombázás
- menekülttábor
- Címkefelhõ »