Színház- és Filmművészeti Egyetem

címke rss

Kiderült: a Gyurcsány irányította főpolgármester-előválasztást lebonyolító aHang szervezi a baloldali tüntetést

Itthon2020.10.22, 19:44

Az aHang nevű szervezet küldött ki meghívókat arra a tüntetésre, amiről eddig azt állították, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai szervezik a törvényesen megválasztott kuratórium ellen, az Origo birtokába jutott dokumentum szerint. Az aHangról azt kell tudni, hogy ők voltak a szervezői a tavalyi főpolgármesteri előválasztásnak Budapesten, vagyis egyértelműen egy baloldali pártpolitikai szervezetről van szó. Természetesen nem vagyunk naivak: Gyurcsány fenyegetőzése, majd azután, hogy kiderült, a Színművészeti a saját területén négynapos politikai tábort szervezett az egyetemfoglalásokról egy hónappal a blokád előtt, ponttosan ...

Demeter Szilárd: Válaszok

Kultúra2020.10.20, 00:09

A tegnapi egyetemfoglalós szösszenetem után a vártnál is több gyalázkodó üzenetet és mailt kaptam. A cifrázásokon túl egyvalami közös bennük: legitimnek tekintik az önkényes egyetemfoglalást. (Számomra ugyan kérdéses, hogy a nekem írók mit csinálnának akkor, ha nem színházfilmművészek, hanem pékek, villamosvezetők stb. döntenének az önkényes megoldások mellett, de inkább nem próbálnám ki.) Véleményem szerint az anarcho-balliberalizmusnak több problematikus vonatkozása is van, alábbiakban azokat is jelzem, de következzenek csokorba gyűjtve a válaszok, egyenként az összes anyázásra válaszolni nincs időm - írta közösségimédia-oldalán DDemeter ...

Demeter Szilárd: Az egyetemfoglalásról

Itthon2020.10.18, 17:35

Az SZFE-ügyben fordítva ülünk a lovon. Az egyetemfoglaló hallgatók legfeljebb ígéretes tehetségek. Olyanok, akikből sokat találhatunk a Kárpát-medencében. Hogy mi lehetne belőlük, az nem az egyetemi autonómia vélt vagy valós csorbításán, hanem a választásaikon és a személyes teljesítményükön múlik. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának írása az Origónak.

Kancellári engedély nélkül nem tartózkodhat senki az őszi szünet alatt a Színművészeti épületeiben, aki anélkül teszi, számolnia kell a következményekkel

Itthon2020.10.18, 12:16

Közleményt adott ki vasárnap a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése. Ezt változtatás nélkül alább olvashatják.

Panaszkodnak a Színművészeti közelében lakó emberek, nincs nyugalmuk éjszaka sem a blokád miatt

Kultúra2020.10.16, 13:52

Aludni is nehezen tudnak a Színművészeti közelében lakó emberek, sokszor éjszaka is olyan cirkusszal jár a "blokád". Bár Soros blogjától a többi, baloldali propagandamédiumig azt lehet olvasni, hogy a Vas utcában valósággal repkednek örömükben a lakók, de a birtokunkba került levelekből nem ez derül ki. Félreértés elkerülése érdekében: erről a helyzetről nem a hallgatók tehetnek. Egyetemisták természetesen bulizni akarnak, ez teljesen normális - az őket pajzsként maguk előtt tartó, őket manipuláló, évtizedes hatalmukat féltő tanárok a felelősek. 

Vidnyánszky Attila után itt a színművészetis régi hierarchia megtartásáért küzdők legújabb célpontja: Novák Emil

Film2020.10.15, 17:32

Novák Emil lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese. A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nevéhez olyan filmek és televíziós produkciók fűződnek, mint Maár Gyula nagyszerű filmjei, aztán Tarr Béla remekműve, a Werckmeister harmóniák, vagy éppen a szintén jelentős műalkotás, az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-film. De forgatott a Queennel, Yoko Onóval, az INXS-szel és Jackie Orszaczkyval is. És Andy Vajna kérésére elvállalta a világhírű producer által létrehozott Magyar Filmakadémia elnökségét is. Már akkor is sokan haragudtak rá, de mostani kinevezése példátlan gyűlölethullámot indíttott ...

Ismét feljelentették Magyarországot: október végén a pesti Színművészetiről akarnak tárgyalni Brüsszelben az európai szélsőbaloldaliak

Itthon2020.10.12, 21:08

Az Origo úgy tudja, hogy október 26-án és 27-én Brüsszelben az Európai Unió szélsőbaloldali Zöld frakciója a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről akar tárgyalni. A törvényesen megválasztott kuratóriumot akarják fenyíteni. Természetesen meghívtak a blokádot szervező hallgatók közül többeket, és a korábbi rektorhelyettest, Upor László dramaturgot, aki a baloldali propagandamédiumokban folyamatosan az új kuratórium ellen próbált hergelni. Mint ismert: a blokádot szervezők folyamatosan azt hajtogatták, hogy a politika tartsa magát távol az ügyüktől. Csodák csodája, ügyük mégis kint van Brüsszelben és információink szerint javáában ...