Szikora Róbert

címke rss
Mégsem vonul vissza Tóth Andi

Mégsem vonul vissza Tóth Andi

Úgy tûnik, elhamarkodott kijelentést tett Tóth Andi, amikor azt mondta, hogy soha többé nem foglalkozik az énekléssel, mert azóta is folyton vállal fellépéseket. Nemrég a Tina Turner emlékkoncerten is táncolt és énekelt, ahol igen nagy sikert aratott, majd a TV2 Sztárban sztár leszek! címû mûsorában is vendégszerepelt, de ezenkívül számos más produkcióban is részt vett mint énekesnõ, most újabb fellépést vállalt.

Elõkerült sok év után az R-GO elsõ, egzotikus gidája, Charlotte Clavier - videó

Tévé2023.12.09, 15:12

Hogyan került a zenekarba, Szikora Róbert mellé, mivel foglalkozik most? A videóért lapozzon!

40 évvel a feloszlás után új dalt írtak a Hungária tagjai

Tévé2023.11.24, 20:30

Az egyik legsikeresebb magyar együttes 1983-ban oszlott fel.

Megdöbbentõ dolgot mondott Azahriáról Szikora Róbert

Tévé2023.10.25, 09:51

Nincs olyan magyar ember, aki ne hallotta volna Azahriah nevét, Baukó Attila a legnépszerûbb hazai zenész jelen pillanatban. Egymás után három koncertet ad a Puskás Arénában, versengtek a jegyekért az emberek. Rengeteg szakmabeli mondta el a véleményét a fiatal énekesrõl, ezúttal Szikora Róbert szólalt meg, a Hungária sikerét hozta fel hasonló példaként.

Tóth Andi sokakat megijesztett új fotójával

Tévé2023.08.10, 18:32

Tóth Andi Instagram-sztoriban osztotta meg egy közös fotóját Szikora Róberttel, a mellé tett emojik – könnybe lábadt szemek és egy fekete szív – miatt azonban sokan a legrosszabbra gondoltak, azt hitték, az énekesnõ talán gyászolja egykori mentorát.

Szikora Róbert is megszólalt a botrányba keveredett Dollyról

Tévé2023.07.16, 20:31

Hatalmas port kavart néhány héttel ezelõtt Dolly állatkínzási botránya. Az énekesnõ próbálja bizonyítani ártatlanságát, ám az ügy még mai napig nincs lezárva. 

Fenyõ Miklós mindent elmondott Szikora Róbertrõl

Tévé2023.07.08, 20:19

Fenyõ Miklós a Szikora Róberttel való konfliktusáról, jó negyven évvel ezelõtti összeveszésükrõl is beszélt egy friss interjúban.

Ezt a dalt hallhattuk legtöbbször a magyar rádiókban 2022-ben

Life.hu2023.06.16, 14:22

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közremûködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerûbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta a médiaszolgáltatók adatai alapján.

Gyászol Szikora Róbert

Tévé2023.06.11, 09:26

Gyászolnak az R-GO rajongók és a zenekar. Szikora Róbert osztotta meg a hírt, hogy meghalt a zenekar egykori szaxofonosa, Zséli József, vagyis Gino.

Elképesztõ titkot árult el 40 év után Szikora Róbert

Tévé2023.06.04, 18:18

Szikora Róbert arról beszélt, hogy 1982-ben miért lépett ki a Hungária együttesbõl.

Szikora Róbert Ferenc pápáról: Amit õ mond, az olyan, mintha Krisztus mondaná

Tévé2023.04.29, 14:24

Szikora Róbert szerint Ferenc pápa látogatása kegyelmi idõszakot biztosít Magyarországnak, éppen ezért õ mindenképp ott lesz a Szentatya vasárnapi miséjén a Kossuth téren.

Tóth Andi szemébe mondta a véleményét Szikora Róbert

Life.hu2023.04.17, 14:46

Szikora Róbert nem tartotta magában, mit gondol Tóth Andi visszavonulásáról: a zenész nyíltan elmondta az énekesnõnek a véleményét a feladásról.

Szikora Róbert elmondta a véleményét Tóth Andinak

Tévé2023.04.16, 09:39

Mint korábban írtuk, Tóth Andi úgy döntött, visszavonul az énekléstõl és nem folytatja tovább a zenei karrierjét. Bár valószínû, hogy nem fog végleg eltûnni, ugyanis nemrég a Sztárban sztár kilencedik évadában zsûrizett, továbbá színésznõként is bontogatja szárnyait, de elsõsorban énekesnõként tartja számon a közönség. Szikora Róbert fedezte fel õt egy 2014-es tehetségkutatóban, azóta is tartja a kapcsolatot egykori mentoráltjával. Épp ezért döntött úgy, hogy nem hagyja szó nélkül a történteket és beszél Tóth Andival.

Szikora Róbert szerint az igaz szerelem az égben köttetik

Life.hu2023.04.08, 13:37

Lassan fél évszázada, 1975 óta alkot házaspárt Szikora Róbert és felesége, Zsuzsa. A hosszú házasság titkáról az M2 Petõfi TV Magas és Mély címû mûsorában mesélt az R-GO frontembere.

Szerelmérõl beszélt Szikora Róbert

Tévé2023.04.08, 12:23

Nagyon kell szeretni egymást, igazán, mélyen, nem úgy, mint az amcsi filmekben - mondta a Petõfi TV-n.

"Még több benne a kiábrándultság érzése" - Szikora Róbert megszólalt Tóth Andi visszavonulásáról

Life.hu2023.03.16, 15:55

Tóth Andi március elején jelentette be, hogy felhagy az énekléssel. Ezzel kapcsolatban már Horányi Juli és Tóth Gabi is megszólalt, most pedig Szikora Róbert mondta el a véleményét.

Szikora Róbert üzent: Tóth Andi így sosem lesz igazán boldog

Tévé2023.03.16, 05:36

Szikora Róbert mindenáron szeretné meggyõzni Tóth Andit arról, hogy ne adja fel az éneklést, már beszélt is egykori mentoráltjával. Úgy látja, idõ kérdése és Andi ismét színpadra lép majd - írta a Blikk.

Szikora Róbert is megszólalt Tóth Andi visszavonulásáról

Tévé2023.03.09, 16:57

Szikora Róbert is megszólalt az után, hogy Tóth Andi bejelentette: visszavonul.

Szikora Róbert szerint Tóth Andi nagyon mélyen van

Tévé2022.11.14, 19:24

Szikora Róbert a drogbotrányba keveredett énekesnõ mellett áll, próbálja megérteni és tanácsokkal ellátni õt. Bízik abban, hogy Tóth Andi talpra áll, sõt, ebbõl a mélypontból késõbb profitálni is tud.

Szikora Róbert: Annyi mindent elvettek tõlünk a németek, ezt hagyják már meg a magyaroknak

Kultúra2022.10.29, 18:24

Interjút adott Szikora Róbert, az egyik legnépszerûbb magyar zenész az Origónak. NÉZZE MEG A BESZÉLGETÉST!

Rendhagyó színpadtechnikával és látványvilággal készül a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert

Itthon2022.09.29, 08:19

A visszaszámlálás elkezdõdött: 3 nap múlva a Puskás Aréna Szoborparkban újra Szuperkoncert lesz, amely idén a 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünnepli. Az eseményre a korábbiaknál nagyobb színpaddal, és grandiózusabb show-elemekkel készül a Szerencsejáték Zrt. A koncert élõben is követhetõ, így aki személyesen nem tud a helyszínre menni, az sem marad le az exkluzív koncertélményrõl.

Egy rejtélyes munkáról készül bejelentést tenni Szikora Róbert

Tévé2022.08.22, 10:25

Ismét sûrû idõszakot él át Szikora Róbert. A csikidám-életérzés megteremtõje örül, hiszen a koncertnaptár ismét tele van, a koronavírus-járvány elmúlt két éve már nem érezteti a hatását.

Szikora Róbert másodszor lép fel a Retro Tabánon

Tévé2022.08.11, 09:16

Augusztus 18-tól 20-ig a Szent István Nap alkalmából szervezett Retro Tabán eseményen a magyar zene ikonikus csillagai lépnek fel - köztük Szikora Róbert és az R-GO.

Csiki dam és a szocializmus: aki meglékelte a rock and rollt

Kultúra2022.04.16, 18:59

Dobosként kezdte a pályafutását, frontemberként lett hivatása egyik idolja. Nem sokkal saját együttese, az R-GO 1982-es megalapítása után a közönség és a szakmai ítészek együttesen választották meg az év énekesének, szövegírójának, illetve zeneszerzõjének, mely utóbbi kategóriában hamarosan ismét a legjobbnak bizonyult. Az elmúlt napokban az Erkel Színházban mutatták be elsõ musicaljét, Az ég tartja a földet címmel, amely Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel, Lezsák Sándor költészete alapján. Az R-GO pedig idén májusban a Papp László Budapest Sportarénában tervezi megünnepelni fennállása negyvenedik évfordulóját. A jelees ...

Babicsek Bernát zenésztársai dühösek kollégáikra - Kõkemény bírálatot fogalmaztak meg

Life.hu2022.02.28, 20:55

Két hónappal ezelõtt hunyt el Babicsek Bernát színész, zenész. Halálát füstmérgezés okozta.  A harmonikás 2012 óta volt a Paddy and the Rats nevû ír, punk-rock kocsmazenét játszó zenekar tagja. Zenésztársai nemrég arról beszéltek, mennyire feldühítette õket, hogy úgy látták, több szakmabeli is Babicsek halálhírével haknizott.

Szikora Róbert nagylelkû felajánlása: Vállalná Babicsek Bernát temetését

Life.hu2022.01.03, 20:23

Nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is megrázta Babicsek Bernát tragikus halála. A fiatal zenész-színész otthonában, lakástûzben vesztette életét az év elsõ napján.

Rátette a telefont Csonka Andrásra a Darázsfészek álhíradójában Fábry Sándor - videó

Kultúra2021.12.31, 10:34

A színész a Darázsfészek újratöltve szilveszteri mûsorának vendége volt, ahol Bagi Ivánnal együtt olvasták be és kommentálták 2021 legviccesebb álhíreit. Arra azonban Csonka András sem számított, hogy egy olyan álhírt is fel kell majd olvasnia, ami róla szól!

Megjelentek Szikora Róbert kalandos sorsú dalai

Tévé2021.09.29, 08:52

A '90-es években kérték fel Szikora Róbertet, hogy készítsen egy rock and roll albumot, ám mielõtt az eljuthatott volna a közönséghez, a kiadó csõdbe ment. Az elkészült kazettákból pár százat megtartott és odaadott néhány rajongónak, a többit viszont kidobta édesanyjánál a kukába. Az albumról két dalt most a közönség is megismerhet. Hogy miként, az a Librettó beszélgetésébõl kiderül.

Szikora Róbert: "Elfogadtam, hogy Isten úgy akarta, ne legyen gyerekem"

Life.hu2021.08.08, 09:12

Szikora Róbert bár mindig szeretett volna gyereket, elfogadta, hogy az Isten akarata más volt.

Bõ 30 év után visszatért Szikora Róbert mellé az R-GO alapító tagja

Tévé2021.06.24, 17:17

„Az én szívemnek az egyik legjobb hír, hogy Környei Attilát visszahívtam a zenekarba. Mi ketten alapítottuk... Amikor a Hungáriából kiszálltam, a Környei Attilát hívtam fel, mert valamikor a FERM-ben együtt muzsikáltunk. Attila azt mondta, hogy oké, csináljuk, és ketten toboroztuk a többieket. Most úgy éreztem, hogy nem kell ez a féltékenység, ki mit mondott, a pandémia sok dologban tabula rasát csinált" – magyarázta Szikora Róbert a Mokkában. Környei a FERM után az M7 zenekarban volt tag, majd 1982-ben alakult az R-GO.

Szikora Robi érezte, hogy Zámbó Jimmy élete tragédiával fog végzõdni

Life.hu2021.05.20, 16:17

Szikora Robi - bár nem voltak barátok - érezte, hogy Zámbó Jimmy túlhajtotta magát, aminek tragédia lesz a vége.

Különleges koncertet ad Szikora Róbert

Tévé2021.04.30, 17:03

Az Akusztik Legendák következõ fellépõje Szikora Róbert és az R-GO. A mûsor különleges zenei utazásra invitálja a Csikidám stílus rajongóit. A házibulik elmaradhatatlan slágereit a Petõfi Rádió május 2-án 22.00-tõl és az M2 Petõfi TV május 3-án 22.10-tõl sugározza.

Vannak, akik dolgoznak, emberi életet mentenek, és vannak, akik csak bírálnak, de nem segítenek

Kultúra2021.02.07, 12:20

Szent Erzsébet szenvedélyesen szerette a világot, a férjét, és legfõképpen az Istent. Már életében szent asszonynak nevezték azért, amit a szegényekért és a betegekért tett. Az Ég tartja a Földet – ez a címe a Szent Erzsébet életérõl szóló regénynek, amely a napokban jelent meg. Zsuffa Tünde, a könyv írója az Origónak azt mondta: Erzsébet kibékítette az apját – II. Andrást - a bátyjával, IV. Bélával. Megértette velük, hogy a bosszú nem vezet sehova, és bizonyítani próbálta, hogy nem a jólét, a vagyon vagy a hatalom birtoklása teszi az embert boldoggá. A könyv alapján Szikora Róbert zenés színdarabot ír. Az Origónak úgy fogalmazott: ...

Szikora Robi felháborodott: szerinte ördögûzésnek kellene alávetni Marilyn Mansont

Life.hu2021.02.06, 10:55

Szikora Róbert már többször elárulta, mi a véleménye Marilyn Mansonról. Mióta pedig szexuális zaklatásos botrányba keveredett a világsztár, igen keményen bírálta.

Szikora Róbert szerint meg kellene büntetni a vírustagadókat

Kultúra2021.01.05, 10:44

Szikora Róbert a tavaly kirobbant koronavírus-járvány óta minden nap imádkozik, hogy minél hamarabb véget érjen a járvány.

Szikora Róbert kifakadt: "Büntessék meg a vírustagadókat"

Life.hu2021.01.05, 08:10

Egyre több hazai híresség fogalmaz meg véleményt a koronavírus, illetve a vírus elleni vakcina kapcsán. Szikora Róbert például kifejezetten dühös azokra, kételkednek a vírus komolyságában, és a vakcina hatékonyságában. 

Szikora Róbert kendõzetlenül: vágyott rá, hogy apa legyen

Life.hu2020.12.17, 16:48

Szikora Róbert 67 éves lett, a csikidám király szülinapja alkalmából meglátogatta a Tények csapata otthonában, ahol õszintén vallott arról: vágyott rá, hogy apa legyen.

Szikora Róbert az Origónak: Omegás voltam, Benkõtõl kaptam az elsõ autogramot

Tévé2020.11.18, 12:24

Az R-GO frontembere is szeretettel emlékezik az elhunyt Benkõ Lászlóra, a Népstadionban, egy SZÚR-on mutatkozott be neki. Mindenki szerette az Omega billentyûsét, nagyon vidám embernek ismerte. 

Szikora Róbert szerint Isten büntetése a koronavírus

Life.hu2020.11.10, 09:38

A mélyen vallásos Szikora Róbert hisz abban, hogy minden okkal történik. A koronavírust szerinte Isten küldte ránk, mert nem úgy élünk, ahogyan kellene.

Szikora Róbert a koronavírus kapcsán: Az embereknek most még nagyobb szükségük van Istenre

Kultúra2020.11.10, 09:57

Szikora Róbert szerinte manapság még fontosabb, hogy megtaláljuk az útunkat Istenhez. Úgy érzi, most van rá a legnagyobb szükségünk.

Így verte át Szikora Róbert Szûcs Judith-ot

Life.hu2020.10.09, 10:36

Az R-GO énekese amerikai dalszerzõnek adta ki magát, így szeretett volna nótákat írni Szûcs Judith-nak, akiben felcsillant a tengerentúli karrier reménye. Szikora Róbert késõbb felfedte magát.

Így járt misére a karantén alatt Szikora Róbert

Life.hu2020.06.11, 15:26

Az énekes sosem tagadta, hogy mélyen vallásos. Szikora Róbert a karantén alatt is megtalálta a módját, hogy részt vegyen a szentmiséken, mert szükségét érezte.

Szikora Róbert: "Isten senkirõl sem mond le"

Life.hu2020.06.02, 10:02

Szikora Róbertnek többször volt lehetõsége saját bõrén érezni Istent, most pedig ezekrõl a találkozásokról vallott.

Vallási nagykövet lesz Szikora Róbertbõl

Life.hu2020.03.03, 12:18

Szikora Róbertbõl vallási nagykövet lesz: egy nemzetközi kongresszus arcának kérték fel.

Szikora Róbert: Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentrõl

Kultúra2020.03.03, 12:01

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca lesz az R-Go frontembere, aki már Böjte Csabával és Erdõ Péterrel is találkozott az új felkérésével kapcsolatban.

Nem titok többé: Szikora Róbert és Szûcs Judith elárulták, mi volt köztük annak idején

Life.hu2020.02.13, 14:18

Szikora Róbert és Szûcs Judith fiatalkorukban egyszer egy tengerentúli hotelszobán osztoztak, és most azt is elárulták, mi történt köztük azon az éjszakán.

Ezért törölte a közösségi oldalát Szikora Róbert

Life.hu2019.08.31, 11:37

A Blikknek adott interjút Szikora Róbert, az R-Go frontembere. Elárulta, hogy miért törölte nemrég a közösségi odalát.

Gyászol Szikora Róbert: szívszorító szavakkal búcsúzik Szaxi Maxitól

Life.hu2019.08.22, 20:27

Az egész magyar zenésztársadalmat letaglózta Fekete Gyula, azaz Szaxi Maxi halálhíre. A zenész a Hungária és a Dolly Roll énekese és szaxofonosa is volt, de közeli barátai között tudhatta Szikora Róbertet is.

Az benne volt az emberben, hogy a kommunisták nem szeretik a keresztényeket

Kultúra2019.06.10, 10:25

Azt mondja, van mit ünnepelnünk, és nagyon boldog, hogy zenekarával õ is fellép a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját ünneplõ Szabadságkoncerten, június 16-án, a Hõsök terén. Szerinte fontos, hogy beszéljünk a régi idõkrõl, mert a mai fiatalok nagy részének sejtelme sincs arról, milyen volt az élet Magyarországon a szocializmusban. A koncert kapcsán az R-Go alapítóját, Szikora Róbertet kérdeztük a múltról. Interjú.

Szikora Róbert mindennap imádkozik elhunyt pályatársai lelki üdvéért

Life.hu2019.05.27, 13:44

Hívõ katolikusként éli mindennapjait Szikora Róbert. A zenész mindennap imádkozik elhunyt pályatársai lelki üdvéért is.

Szikora Róbert elmondta, hogyan küzd meg a róla terjedõ álhírekkel

Life.hu2019.05.23, 14:16

Az utóbbi idõben több álhír is terjedt Szikora Róbertrõl, most elmondta, hogyan küzd meg velük. 

Szikora Róbert kifakadt amiatt, hogy Pápai Joci kiesett az Eurovíziós Dalfesztiválon

Archívum2019.05.17, 10:26

Szikora Róbert nehezményezi, hogy Pápai Joci kiesett az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Szikora Róbert reagált: nem igazak az álhírek róla és Szandiról

Archívum2019.02.20, 19:06

Álhíreket gyártó oldalakon jelentek meg hírek arról, hogy Szandi és Szikora Róbert között feszültség tapasztalható. A Tóth Gabival együtt dolgozó Szikora most élõ adásban cáfolta az álhíreket. 

Tóth Andi reagált az eltiltási pletykákra

Archívum2019.02.05, 14:16

Az X-Faktor egykori nyertesét, Tóth Andit Szikora Robi mentorálta a show-ban. A hetekben azonban napvilágot látott az a pletyka, hogy Robit eltiltották Anditól a mûsor után. Ennek kapcsán arról kérdeztük Andit, igaz-e, hogy volt mentorát valaha is eltiltották tõle.

Újra keresik Budapest dalát

Kultúra2019.02.04, 18:09

Ismét keresi Budapest dalát a Fõvárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert elõadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.

Szikora Robi szerint ma már nem lenne sláger a Szeretlek is, meg nem is

Kultúra2018.11.15, 18:18

Szikora Róbert EMeRTon-díjas magyar énekes, az R-GO énekese, frontembere, a csikidám stílus magyarországi megteremtõje az Origónak beszélt arról, hogy mi hajtotta, amikor az R-GO-t megalapította, milyen a jó dalszöveg, mekkora jövõt jósolt a zenekarnak, valamint kortársakról és a 35. jubileumi koncertrõl.

Így békült ki Szikora Róbert és Fenyõ Miklós

Archívum2018.11.14, 11:53

Fenyõ Miklós és Szikora Róbert kapcsolata nem volt mindig felhõtlen, ám végül felül tudtak kerekedni a sérelmeiken: így békültek ki. 

Eltiltották az X-Faktor-gyõzelem után Szikora Róberttõl Tóth Andit

Archívum2018.11.11, 11:25

Amikor Tóth Andi megnyerte az X-Faktort, mentora, Szikora Róbert szerette volna egyengetni a karrierjét, de erre mégsem nyílt lehetõsége. 

Szikora Róbert nyugdíjas éveirõl és az anyagi helyzetérõl mesélt

Archívum2018.11.06, 17:32

Szikora Róbert idén ünnepli 65. születésnapját és most arról mesélt, anyagilag milyen helyzetben van nyugdíjasként.

Fenyõ Miklós és Szikora Róbert nevével is visszaéltek

Archívum2018.10.10, 13:48

Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival a hírt Fenyõ Miklós: visszaéltek a nevével. Szeretné figyelmeztetni rajongóit, hogy ne dõljenek be, koncertet hirdettek az õ és Szikora Róbert nevében, ám egyikük sem tudott a fellépésrõl. 

Durván visszaéltek Fenyõ Miklós nevével

Kultúra2018.10.10, 12:25

Az utóbbi idõben kétszer is visszaéltek Fenyõ Miklós nevével. Az énekes kiakadt, és elnézést kért azoktól a rajongóitól, akiket megtévesztettek. 

Szikora Róbert elárulta, milyen az egészségi állapota

Life.hu2018.08.10, 06:42

Szikora Róbert még mindig úgy pörög, mintha a húszas évei elején járna. Egész nyárra be van táblázva és õrületes tempót diktál a színpadon, de orvosi vizsgálatokra nem jár: szerinte nincs rá szüksége.

Egészségi állapotáról beszélt Szikora Róbert

Tévé2018.08.09, 10:24

Szikora Róbert be van táblázva egész évre, nagyon jól érzi magát a bõrében, még kivizsgálásokra sem jár.

Szikora Róbert nem örül annak, hogy Tóth Andi szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben

Archívum2017.12.08, 08:25

Az énekesnõ egykori mentora, Szikora Róbert szerint nem való egy mûvésznek a celebkedés: kirázza a hideg, amikor meglátja Tóth Andit bogarak között szenvedni. 

Húsz év után együtt limbózik Fenyõ Miklós, Szikora Róbert és Dolly

Kultúra2017.10.04, 12:40

Több mint húsz év után újra együtt lép színpadra a három magyar rock and roll-sztár Fenyõ Miklós, Dolly és Szikora Róbert a Papp László Budapest Sportarénában december 27-én. 

Tudta, honnan jött az R-Go név? Szikora elmondta

Kultúra2017.01.12, 17:43

Elõbb a Hungária, késõbb az R-Go zenekarral halmozott sikert sikerre Szikora Róbert. Utóbbival most is rendszeresen koncertezik. Az énekes azt mondja, régen minden más volt, elsõsorban azért, mert mindenki együttesben akart énekelni, a 70-es években lenézték azt, aki szólóban énekelt. És, ahogy fogalmaz, ezenkívül is rengeteg dolog változott az elmúlt öt évtizedben.

Valaki követi Szikora Róbertet

Tévé2015.05.04, 10:05

Szikora Róbert is tapasztalta már, hogy mire képesek a fanatikus rajongók. 

Szikora Róbert verhetetlen a szurkolásban

Kultúra2015.04.28, 11:38

Szikora Robert segítsen mindenkinek megtisztulni! Sokan sejthették már, hogy több is lakozik ebben az emberben, és most végre bizonyítékot is találtunk.

Új szerepben próbálná ki magát az X-Faktoros Tóth Andi

Archívum2015.04.07, 16:30

Szívesen táncolna mentora, Szikora Róbert mögött a tavalyi X-Faktor gyõztese, Tóth Andi.

Geszti és Szikora írt slágert Tóth Andinak?

Archívum2014.12.30, 14:42

Tóth Andinak, a 2014-es X-Faktor gyõztesének a hírek szerint Geszti Péter és mentora, Szikora Robi írt egy nótát.

"Az állásommal játszanak" - A mentorok minden kívánságát lesi Nikol

Archívum2014.12.22, 12:15

A Life.hu az X-Faktor élõ adásain ott volt a backstage-ben, ahol nem csupán versenyzõkkel és mentorokkal, de a mûvészeti és technikai munkatársakkal és a show irányítóival is beszélgettünk. Ecser Nikol mentorasszisztenst a vasárnap esti, Finálé elõtti rohanásban kaptuk el egy pillanatra. 

Tóth Andi: "Nem vagyok az a típus, aki elszáll"

Archívum2014.12.22, 10:29

Véget ért a 2014-es X-Faktor, amelyet a magyarországi verseny történetében elõször nyert ilyen fiatal énekes, ráadásul soha nem hozta el a gyõzelmet a "Lányok" kategóriájából sem senki eddig. Tóth Andit és mentorát, Szikora Róbertet a Life.hu az eredményhirdetés éjszakáján kérdezte.

Melyik mentornak nincs helye a 2015-ös X-Faktorban? Mi már tudjuk!

Archívum2014.12.16, 12:31

Jövõre is lesz X-Faktor, azonban nemcsak a mûsorvezetésben, hanem a zsûritagok terén is akadhat némi változás. Mi a Life.hu olvasóira bízzuk a döntést: melyik mentor NE legyen ott a 2015-ös szériájában?

X-Faktor-para: Alföldi lett Tóth Andi mumusa

Life.hu2014.12.04, 09:53

Szikora Róbert fiatal mentoráltja úgy érzi, bármit tesz, Alföldi Róbertnek soha nem tud igazán megfelelni. 

Ilyés Jenifer: „Görcsösen igyekeztem bizonyítani a mentoroknak"

Life.hu2014.10.28, 10:19

Könnyek között búcsúzott szombat este az X-Faktortól Jenifer, aki elárulta, milyen tanáccsal látta el Szikora Róbert a jövõre nézve.

25 millió forint vagy Tóth Gabi ölelése...

Life.hu2014.10.19, 16:32

Katz Dávid, a Life.hu celebszomorító riportere ezúttal az X-Faktoron járt. Ám a kiesõ csapat, a Pálinka Republik zenészeit még õ sem tudta zavarba hozni. A fiúk elárulták, hogy 25 millió forintot vagy Tóth Gabi ölelését nehezebb-e elveszíteniük, illetve arra is válaszoltak, hogy ultradögös (volt) mentoruk, virtuális pusziját melyik testrészükön érzik. 

"Az idei lánymezõny nagyon erõs" - Öltözõinterjú Szikora Róberttel az elsõ élõ show elõtt

Life.hu2014.10.18, 20:17

Az X-Faktor élõ showja elõtt, a lányok mentorával Szikora Róberttel beszélgettünk, akinek öltözõasztalán mécsesekre, vitaminkészletre kajmánfejre és kavicsokra bukkantunk.

Jófej énektanárra bukkantunk az X-Faktor próbáján

Archívum2014.10.18, 14:43

Jnofinn Kasai 14 éve él Magyarországon és egyengeti az énekesek útját. A színes bõrû srác idén az X-Faktorban is feladatott kapott.

Szerelmes levelekkel ostromolják az X-Faktor énekesnõit

Life.hu2014.10.14, 19:51

A X-Faktor élõ showjába jutott lányokat, Ilyés Jenifert, Tóth Andreát és Jakab-Péter Izabellát már kiszemelték maguknak a rajongók. A Life.hu az elsõ élõ adást megelõzõ sajtótájékoztatón beszélgetett a lányokkal.

Arcnélküli énekesek az X-Faktor élõ show-jában

Life.hu2014.10.12, 22:47

Vasárnap este kiderült, kiket visz magával az X-Faktor élõ show-jába Tóth Gabi és Alföldi Róbert. A két kategória jócskán tartogatott furcsa továbbjutókat. Az már biztos, maszkokból és Shrekbõl sem lesz hiány.

Szemkápráztató bombanõ került az X-Faktor élõ show-jába

Life.hu2014.10.11, 22:56

Szombat este kiderült, kiket visz magával az X-Faktor élõ show-jába Little G Weevil és Szikora Róbert. A Life.hu favoritja köztük van, így mi örültünk, viszont a másik nagy kedvencünk egyelõre tiszta lapot kapott. Ilyés Jenifer pedig nemcsak jól énekel, de a legtutibb csaj is az X-Faktor történetében.  

Megvannak az X-Faktor Mentorházba jutott versenyzõi

Life.hu2014.10.05, 22:16

Vasárnap folytatódott az idegölõ harc az X-Faktorban. A csapatoknak, a fiúknak és a lányoknak kellett bizonyítaniuk, van helyük a Mentorok házában.

Sírás, alkohol és gyilkos székpárbaj az X-Faktor Táborában

Life.hu2014.10.04, 21:40

A X-Faktor Táborába több ezer jelentkezõ közül valamivel több mint százan jutottak be. Az énekesek már alig várták, hogy bizonyítsanak. Ráadásul a Mentorházba jutásért gyilkos próbát kellett kiállniuk a versenyzõknek. 

Üvöltözés és kiborulás az X-Faktor szombati adásában

Life.hu2014.10.04, 20:31

Mentorháború tört ki egy fiú miatt. Szikora nem bírt a vérével és betámadta Tóth Gabit.

Egymásnak esett Tóth Gabi és Szikora

Life.hu2014.09.30, 19:49

Az X-Faktor eddigi legnagyobb mentorharcára került sor. Gabi és Szikora Robi vitája közben elszabadultak az indulatok, Alföldi Róbertnek kellett közbelépnie.

Szikora Róbert, a jólelkû mentor bekeményített

Archívum2014.09.27, 20:17

Szikora Róbert beszólt az X-Faktor színpadán próbálkozó Sass Barbaritának, aki nem a hangjával, hanem gigantikus melleivel hívta fel magára a mentorok figyelmét.

Gigabalhé Szikora Róbert koncertjén

Archívum2014.09.23, 14:40

Tovább balhézott Szikora Róbert koncertjén a már az X-Faktor-válogatáson is zûrözõ Hörcher László. A fellépésrõl kidobták a férfit, a szervezõk perrel fenyegetõznek. Az ilyen hírekért érdemes reggelente kinyitni a szemünket. 

A mentorok kis kedvence, Benji

Life.hu2014.09.20, 19:33

Azonnal meggyõzte az X-Faktor mentorait a 16 éves vietnami származású Benji. A nagyratörõ álmokat dédelgetõ fiú véleményük szerint nagy eséllyel lehet ott az élõ show-kban is, persze ehhez elõbb a táborban és a mentorok házában is jól kell teljesítenie. 

Mentorcsata és mulatós sokk - Meglepõ pillanatok az X-Faktorban

Life.hu2014.09.13, 21:29

Nehéz elhinni, de még az X-Faktor ötödik szériájában is tudnak meglepetést okozni a szerkesztõk. A válogatót nézve néha megbotránkoztunk, meghökkentünk, nevettünk és meghatódtunk. Néha egyszerûen nem hittünk a szemünknek, de voltak olyan produkciók, amik miatt megérte leülni a tévé elé.  

Ilyen még nem volt! Mentorharc egy lány miatt az X-Faktorban

Life.hu2014.09.13, 21:29

Hatalmas véleménykülönbség alakult ki a szombat esti X-Faktorban, amikor Cseh Andrea produkciója után nem tudott megegyezni a mentorgárda.  

Botrány tört ki az X-Faktor válogatásán

Life.hu2014.09.12, 11:44

Hörcher László ordibált, ledobta a színpadra a mikrofont, kiviharzott, majd visszajött és durván sértegette Tóth Gabit.

"...itt van a nyár, na végre már, és minden, mi vele jár..."

Life.hu2014.06.23, 15:17

Idefigyeljetek, emberek! Csonka András a Life.hu-n blogol.

Vajon kik ülnek be az X-Faktor zsûrijébe az idén?

Archívum2014.05.09, 17:32

A 2014-es X-Faktor szériája körül még nagy a titkolózás, mi azonban már tûkön ülünk, hogy vajon kik lesznek a régi-új zsûritagok. A Life.hu szerkesztõségében elgondolkodtunk, ha rajtunk múlna, kiket ültetnénk a zsûriasztal mögé.

Plasztikával fiatalodott Szikora Róbert

Life.hu2014.04.06, 11:32

Szikora Róbertet ugyan nem zavarja a kora, de a rajongói azt szeretnék látni, hogy jól érzi magát a bõrében. Ehhez pedig 60 évesen kell neki egy kis esztétikai segítség, így bevállalta a plasztikát.

Szikora személyiségét is ellopták

Life.hu2014.02.05, 18:06

Olyan hírek jelentek meg az interneten, miszerint az R-Go frontembere öngyilkosságra készül.

Íme, az új R-Go gidák

Life.hu2014.02.04, 09:59

Szikora Robi az RTL Klub reggeli mûsorában mutatta be a lányokat.

Rengetegen szerelmesek a ByTheWaybe

Life.hu2014.01.15, 12:03

A Life.hu riportere ByTheWay-koncerten járt és kifaggatta a fiúkat. Videó. 

Alföldi Róbert rossz mentor?

Archívum2013.12.15, 20:55

Rossz mentor az, akinek egyetlen versenyzõje sem kerül a legjobb három közé? Létezik egyáltalán olyan, hogy jó mentor vagy rossz mentor? Szikora Róbert, Geszti Péter és Alföldi Róbert a Life.hu riporterének megválaszolja a kérdést, sõt, az is kiderül, Alföldi Róbert mit csinálna másképp, ha elõröl kezdhetné.

Szikora: "Meg kell nyernünk az X-Faktort"

Archívum2013.12.14, 14:25

Szikora Róbert istenhívõ emberként különös hasonlattal - Jézus Krisztus feltámadásával - jellemezte a ByTheWay visszatérését az X-Faktorba. Úgy véli, a srácok a tetszhalál állapotában voltak, majd új életet kaptak, amit azóta a korábbinál is jobban értékelnek. A Life.hu X-Faktor-hétvégéjén a ByTheWay mentora exkluzív interjút adott újságírónknak.

X-Faktor-kampánypárbaj: Szikora Róbert

Life.hu2013.12.13, 22:25

A világon eddig 186 X-Faktor-döntõbõl csupán hatot nyert csapat. Szikora Róbert szerint a ByTheWay lehet a hetedik - ha elég szavazatot kapnak a nézõktõl. A mentor azt is elárulta a Life.hu-nak, miért lenne jobb, ha egy lány helyett egy fiúbanda nyerné meg az idei X-Faktort. Ne feledjétek, a Life.hu-n az egész hétvége az X-Faktor jegyében telik. Kövessétek velünk az eseményeket!

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ