Szijjártó Péter

címke rss

Szijjártó Péter: Soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának

Itthon2024.02.07, 17:53

Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielõbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes mûveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttmûködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Szijjártó Péter: Az ENSZ legfõbb feladata ma az ukrajnai és a közel-keleti háború eszkalációjának megelõzése

Itthon2024.02.07, 17:06

Az ENSZ legfontosabb feladata jelenleg meggátolni az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus egyesek által láthatóan kívánatosnak tartott eszkalációját, Magyarország továbbra is minden béketörekvésben kész segítséget nyújtani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Szijjártó Péter: Semmiképp nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankcionálásának

Itthon2024.02.07, 16:23

Semmiképpen nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankció alá vonásának az Európai Unió részérõl, ahogy azt egyesek szeretnék, ugyanis ez csak további feszültségeket kelthetne és meghosszabbíthatná a terrorellenes mûveleteket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Szijjártó Péter Magyarország együttérzését fejezte ki a Chilében pusztító erdõtûz miatt

Itthon2024.02.05, 18:17

Magyarország együttérzését fejezte ki chilei kollégájának a valparaísói erdõtûz áldozatai és családtagjai iránt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn.

Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozás ügyérõl egyeztetett észt kollégájával

Itthon2024.02.05, 15:27

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a svéd NATO-csatlakozásról is egyeztetett hétfõn észt kollégájával, Margus Tsahknával, akit arról biztosított, hogy a kormány pozitív hozzáállása változatlan az ügyben.

Szijjártó Péter: Éles fordulatra van szükség az európai migrációs és Afrika-politikában

Itthon2024.02.03, 15:58

Az Európai Uniónak a jelenlegitõl homlokegyenest eltérõ migrációs és Afrika-politikát kellene folytatnia ahhoz, hogy megelõzze a még súlyosabb válságok kialakulását - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben.

Szijjártó Péter a jemeni húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az EU-nál

Itthon2024.02.03, 15:52

A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti õrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához.

Szijjártó Péter: Probléma van bõven, már csak a megoldás és a józan ész hangja hiányzik

Itthon2024.02.03, 14:01

Brüsszelbõl, a Külügyminiszterek Tanácsának ülésérõl jelentkezett be Szijjártó Péter. A Külgazdasági és Külügyminiszter szerint "probléma van bõven, már csak a megoldás és a józan ész hangja hiányzik".

Szijjártó Péter: Európának szüksége van a keleti beruházásokra

Itthon2024.02.02, 13:55

Az Európai Uniónak nagy szüksége van a keleti beruházásokra és a keleti irányú kereskedelemre is, ha a közösség akadályokat gördít ezek elé, akkor még tovább fog veszíteni a globális gazdasági súlyából - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Szijjártó Péter: A világnak mindent meg kell tennie a közel-keleti eszkaláció megelõzése érdekében

Itthon2024.02.01, 10:28

A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti fegyveres konfliktus eszkalációjának megakadályozása érdekében, egy izraeli-libanoni háború kitörése ugyanis lángba boríthatná a térséget - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.

Szijjártó Péter: A libanoni kormánynak kulcsszerepe van a közel-keleti konfliktus megoldásában

Itthon2024.02.01, 10:09

Az egész világnak az az érdeke, hogy a közel-keleti konfliktus ne terjedhessen tovább - írta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Facebook-oldalán, libanoni látogatásához kapcsolódóan. 

Szijjártó Péter: Politikai megállapodás született a katari cseppfolyósított földgáz magyarországi vásárlásáról

Nagyvilág2024.01.31, 17:17

Politikai megállapodás született a katari cseppfolyósított földgáz (LNG) magyarországi vásárlásáról, amelynek alapján a felek hosszú távú szerzõdést fognak kötni a 2026 utáni idõszakra, ezáltal is tovább erõsítve hazánk energiabiztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dohában.

Szijjártó Péter: Katar eddig nélkülözhetetlen szerepet játszott a túszok kiszabadításában

Nagyvilág2024.01.31, 09:48

Katar eddig nélkülözhetetlen szerepet játszott a túszok kiszabadításában, a segítségük nélkül nem szabadulhatott volna ki a Hamász fogságából a három magyar állampolgár sem — írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Hosszú még az út egy magyar-ukrán csúcstalálkozóig

Nagyvilág2024.01.30, 14:54

Magyar-ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter: Új dimenzióba léphet a gazdasági együttmûködés Magyarország és Bahrein között

Nagyvilág2024.01.30, 13:39

Új dimenzióba léphet a gazdasági együttmûködés Magyarország és Bahrein között, amely a közel-keleti államba irányuló magyar export és a kifektetések bõvülésében fog testet ölteni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatója - videó

Itthon2024.01.29, 16:50

Szijjártó Péter az ukrán külügyminiszterrel tárgyalt Kárpátalján. A sajtótájékoztató itt látható.

Szijjártó Péter: A magyarok kapják vissza a korábbi jogaikat – képek

Nagyvilág2024.01.29, 15:49

A magyarok kapják vissza azokat a jogokat, amelyekkel 2015 elõtt még rendelkeztek Ukrajnában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Szijjártó Péter: Mindenki az asztalnál - videó

Nagyvilág2024.01.29, 13:54

Mindenki az asztalnál, kezdjünk világosan! – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ungváron a magyar-ukrán kétoldalú tárgyalások kezdetén. 

Szijjártó Péter: A háborúnak véget kell vetni! - képek

Nagyvilág2024.01.29, 12:52

Az ungvári Kálvária temetõbe látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Szijjártó Péter Viktor Mikita kormányzóval találkozott

Itthon2024.01.29, 11:35

Mi szeretnénk javítani Ukrajna és Magyarország együttmûködését, ezért is jó, hogy a Kormányzó már a záhonyi határnál csatlakozik a delegációhoz - írta legújabb bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter, aki Viktor Mikitával találkozott.

Szijjártó Péter: Irány Ungvár, hosszú napunk lesz - fotók

Itthon2024.01.29, 12:28

Irány Ungvár, hosszú napunk lesz... Mindent meg kell tenni azért, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja korábbi jogait - írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hétfõn Kárpátaljára indul, Ungvárra utazik. 

Szijjártó Péter: Indulás Kárpátaljára - fotók

Itthon2024.01.29, 09:29

Kárpátaljára utazik Szijjártó Péter külügyminiszter - olvasható a külügyminiszter Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Az EU-nak be kell fejeznie a Nyugat-Balkán fenyegetését és zsarolását

Itthon2024.01.26, 14:07

A nyugat-balkáni integrációs politika sikerre viteléhez az Európai Uniónak be kell fejeznie a térség országainak fenyegetését és zsarolását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában, ahova az eredetileg tervezett Szarajevó helyett érkezett, miután ott a köd miatt nem tudtak leszállni.

Szijjártó Péter: Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát

Itthon2024.01.25, 10:25

Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova csatlakozását az Európai Unióhoz, ez ugyanis a közösség javára válna, segítené a versenyképessége javítását - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter: Fényes jövõ elõtt áll Magyarország és Bajorország gazdasági együttmûködése - videó

Nagyvilág2024.01.23, 16:12

Fényes jövõ elõtt áll Magyarország és Bajorország gazdasági együttmûködése, ugyanis ez a vállalatokra épül, márpedig a gazdaság szereplõi még nem veszítették el a józan eszüket, és nem engedik magukat a politikai támadások által befolyásolni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Münchenben.

Szijjártó Péter: Nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttmûködéssel

Nagyvilág2024.01.23, 12:28

Hatalmas kihívások tornyosulnak ma a globális kereskedelem elõtt, azonban nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttmûködéssel, márpedig a beruházások átvilágítását célzó terv is politikai eljárásnak tekinthetõ - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

Menczer Tamás: A fenyegetés csak megerõsít bennünket

Itthon2024.01.23, 13:25

Mint ismert, egy ukrán nyelven írt levelet kapott a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviselete, melyben halálosan megfenyegették a tárcavezetõ Szijjártó Pétert. A fenyegetõ levélben az áll, hogy merénylet készül Szijjártó Péter ellen, ha Ukrajnába utazik. Erre a hírre reagált most Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelõs államtitkára.

Halálos fenyegetést kapott Szijjártó Péter

Nagyvilág2024.01.23, 13:27

Egy ukrán nyelven írt levelet kapott a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviselete, melyben halálosan megfenyegették a tárcavezetõ Szijjártó Pétert. A fenyegetõ levélben az áll, hogy merénylet készül Szijjártó Péter ellen, ha Ukrajnába utazik.

Szijjártó Péter: Magyarország szuverén ország, ha tetszik Donald Tusknak, ha nem

Itthon2024.01.22, 19:23

Magyarország szuverén ország, ha tetszik ez Donald Tusknak, ha nem, így joga van a saját álláspontját képviselni az ukrajnai háború ügyében, miszerint minél elõbb békére van szükség - szögezte le a lengyel kormányfõ nyilatkozatát bírálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Brüsszelben.

Szijjártó Péter: A megfelelési kényszer a legfõbb mozgatórugó az újabb EU-s szankciós javaslat mögött

Nagyvilág2024.01.22, 15:57

A legfõbb mozgatórugót a megfelelési kényszer jelenti az újabb, Oroszországgal szembeni szankciókról szóló javaslat mögött, több európai uniós tagállam a cselekvés látszatát szeretné kelteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Brüsszelben.

Szijjártó Péter: Napjainkban felértékelõdnek a magyar-vietnámihoz hasonló kiszámítható együttmûködések

Itthon2024.01.19, 15:27

A jelenlegi viharos idõszakban különösen felértékelõdik az olyan kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttmûködések jelentõsége, amilyen Magyarország és Vietnám együttmûködése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség a lehetõ leghatározottabban fog fellépni az illegális migrációval szemben

Nagyvilág2024.01.19, 12:31

Magyarország az idei soros európai uniós elnöksége során a lehetõ leghatározottabban fog fellépni az illegális bevándorlással szemben, különös tekintettel arra, hogy újabb útvonalak rajzolódnak ki és fokozódik a nyomás Délkelet-Európában — jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.

Szijjártó Péter: Magyarország újabb energetikai összeköttetéseket épít ki a szomszédos államokkal

Itthon2024.01.19, 10:07

Magyarország újabb energetikai összeköttetéseket épít ki a szomszédos államokkal, ugyanis az elmúlt idõszak is bizonyította, hogy minél több az ilyen összeköttetés, annál nagyobb biztonságban vannak az érintettek - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.

Szijjártó Péter: Tízéves termelési rekord dõlt meg tavaly az Audi gyõri gyárában

Itthon2024.01.18, 08:58

Tízéves termelési rekord dõlt meg tavaly az Audi gyõri gyárában, a 177 ezer autó kiemelkedõ teljesítményt jelent - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Szijjártó Péter: Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat

Nagyvilág2024.01.17, 14:28

Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi pokoli támadást követõen megindított terrorellenes mûveletek miatt támadják - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben.

Szijjártó Péter: Magyarország számít Ausztria támogatására - videó

Itthon2024.01.15, 16:49

Magyarország számít Ausztria támogatására az illegális migráció elleni küzdelemben és a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának felgyorsításában - közölte az M1 délutáni Híradójában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsbõl, miután osztrák kollégájával tárgyalt.

Miniszteri biztos: Reméljük, hogy hamarosan Budapesten üdvözölhetjük a csádi külügyminisztert

Nagyvilág2024.01.14, 19:18

Máthé László Eduárd miniszteri biztos X oldalán osztott meg egy rövid videót a Száhel-övezetben tett kétnapos látogatása kapcsán. Az út második állomásán Csád fõvárosából, N'Djamenaból jelentkezett beszámolóval a miniszteri biztos.

Szijjártó Péter: Küszöbön a látogatás, minden csak akarat kérdése - videó

Itthon2024.01.14, 10:59

Szijjártó Péter külügyminiszter közösségi oldalán egy videót tett közzé Robert Fico szlovák miniszterelnök budapesti látogatásával kapcsolatban. A tárcavezetõ az alábbi videóban részletesen beszél a látogatás céljáról és napirendi pontjairól. Küszöbön a látogatás, minden csak akarat kérdése - fûzte bejegyzéséhez a külügyminiszter.

Szijjártó Péter: Magyarország a jövõben is elkötelezett a határátkelési pontok létesítésében Szlovákiával

Itthon2024.01.12, 12:38

Magyarország a jövõben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén Drégelypalánkon.

Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett Ukrajnáról

Nagyvilág2024.01.11, 12:35

Ha minden jól megy, magyar-ukrán külügyminiszteri találkozóra kerülhet sor január 29-én Ungváron, amelynek során a felek áttekintik a kétoldalú együttmûködés kérdéseit - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter: Az EU-nak fel kell hagynia a képmutatással és a tagjelöltek átverésével

Itthon2024.01.11, 12:37

Sok európai uniós tagországnak fel kellene hagynia a képmutatással és a tagjelöltek átverésével a bõvítési eljárás gyorsításához, aminek érdekében Magyarország mindent meg fog tenni az idei soros elnöksége idején - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter a kuvaiti külügyminiszterrel tárgyalt

Itthon2024.01.09, 17:00

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalem el-Abdullah el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti külügyminiszterrel egyeztetett kedden telefonon. Ezt a magyar tárcavezetõ közölte a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást

Itthon2024.01.09, 14:21

Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást - tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.

Szijjártó Péter: 2024 lesz a politika Super Bowlja, és mi nem fogjuk feladni nemzeti érdekeinket

Nagyvilág2024.01.08, 13:23

Mivel 2024 sorsdöntõ, választási szuperév lesz, "tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövõben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak, és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét" - írta hétfõi Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter: Csepregi Éva a magyar popzene történelmének meghatározó alakja

Itthon2024.01.07, 11:35

Csepregi Éva a magyar popzene történelmének meghatározó alakja, tíz- és százezrek nõttek fel az õ dalait dúdolva-énekelve, szerénysége, a zene és a közönség iránti alázata a mai napig magával ragadó – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, méltatva Csepregi Éva életmûvét.

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a japán külügyminiszternek a földrengés miatt

Nagyvilág2024.01.04, 10:46

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy hatalmas, 7,6-os erõsségû földrengés rázta meg Japánt az új év elsõ napján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvétét és együttérzését fejezte ki a földrengés miatt Kamikava Jóko japán külügyminiszternek.

Szijjártó Péter: Tavaly több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekord

Itthon2024.01.04, 09:16

Tavaly több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekordnak számít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közzétett videójában.

Szijjártó Péter: Fontos a magas szintû párbeszéd fenntartása Ukrajnával

Itthon2023.12.28, 13:10

A folyamatos magas szintû párbeszéd fenntartása Ukrajnával fontos, mert az reményt ad arra, hogy javítani tudjuk kapcsolatainkat, márpedig mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehetõ legjobb együttmûködést tartsuk fenn minden szomszédunkkal - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Megszûnik a Magyarországra érkezõ földgáz extraadója

Itthon2023.12.22, 17:21

A Magyarországra irányuló földgázszállítások extraadóját megszüntetõ törvény ma hivatalosan megjelent a bolgár közlönyben és ezzel hatályba lépett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

Szijjártó Péter: Mi történne, ha egy közép-európai országban próbálnák diszkvalifikálni az elnökválasztás egyik jelöltjét?

Itthon2023.12.20, 11:09

Mi történne, ha egy közép-európai országban próbálnák kizárni az elnökválasztás egyik jelöltjét - tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Colorado állam Legfelsõbb Bírósága diszkvalifikálta Donald Trump volt amerikai elnököt az elnökválasztási küzdelembõl.

Elõzõ
Következõ