Szijjártó Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- migráció
- koronavírus
- Magyarország
- beruházás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szijjártó Péter: Az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitása is kiemelten fontos
Az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitásának megőrzése is kiemelten fontos Magyarország számára - erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt Facebook-oldalán pénteken, miután ismételten megbeszélést folytatott Hossein Amir Abdollahiannal, Irán külügyminiszterével.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Garantálni kell Magyarország teljes energiabiztonságát
Két célja van a mostani oroszországi látogatásnak, az egyik Magyarország energiaellátásának teljes biztosítása, a másik pedig annak kinyilvánítása, hogy hazánk minél előbb békét akar Ukrajnában - jelentette ki a minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.
Moszkvában tárgyal Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvába utazik, ahol találkozik Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamit Szergej Lavrov külügyminiszterrel - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Moszkva
- földgáz
- Címkefelhő »
Az idei év eddigi legnagyobb beruházását jelentette be Szijjártó Péter
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten.
Szijjártó Péter: Hivatalos javaslatot vár a kormány a EB-től a gázfelhasználás csökkentéséről
A kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól (EB) a gázfelhasználás csökkentéséről - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az amerikai Fox Newsnak adott interjújában.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- gáz
- kormány
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Az alacsony adók jelentette versenyelőny elvétele a kommunizmusra emlékeztetne
Az alacsony adók jelentette versenyelőny bürokratikus módon történő elvétele a kommunizmusra emlékeztetne, a globális társaságiadó-minimum bevezetése ilyen szempontból is tisztességtelen lenne - hangoztatta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Szijjártó Péter: A globális minimumadó jelentené a kegyelemdöfést az európai gazdaságnak
A globális társaságiadó-minimum bevezetése a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Washingtonban tárgyal Szijjártó Péter
Washingtonban tárgyal szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a globális minimumadó bevezetésének veszélyeiről, amelynek keretében tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel is egyeztet a nap folyamán.
Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsában: Mindent meg kell tenni a béke helyreállítása érdekében
Mindent meg kell tennie a nemzetközi közösségnek az ukrajnai béke helyreállítása érdekében, ugyanis ez jelent egyedül megoldást a háború okozta problémákra - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- béke
- ENSZ
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: A gyermekek a legnagyobb vesztesei az ukrajnai háborúnak - videó
A gyermekek a legnagyobb vesztesei az ukrajnai háborúnak, és bár Magyarország mindent megtesz a fájdalmaik enyhítése érdekében, a megoldást a béke jelentené - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Ukrajna
- Címkefelhő »