szexuális zaklatás

címke rss

Egy szír migráns szexuálisan zaklatott egy fiatal német lányt

Nagyvilág2018.09.27, 11:57

A szexuális zaklatás áldozatát sokkolták a történtek, saját bevallása alapján azóta alig tud aludni, és állandó félelemben él. A hatóságok - vélhetően központi utasításra - megpróbálták eltitkolni a történteket, csak azért, mert az elkövető egy migráns.

Orálisan elégítette ki diákját egy budapesti tanár

Itthon2018.09.24, 18:59

Azzal vádolnak egy budapesti tanárt, hogy a Budapest Honvéd Akadémián és egy gimnáziumban is zaklatta a fiú diákjait. Két fiút rávett, hogy orálisan kielégíthesse őket, többeket pedig üzenetekben vagy szóban zaklatott. A legutóbbi tárgyaláson az igazságügyi szakértő elmondta, hogy a gimnazista fiú igazat mond, a tanára legalább egyszer orálisan kielégítette – írja a Bors.

Hatékony módszerek a gyermekekre leső szexuális ragadozók és bántalmazók ellen

Life.hu2018.09.22, 11:02

Gyermekeink védelme nem csak abban merül ki, hogy elkísérjük őket az óvodába, iskolába, majd délután értük megyünk. Meg kell tanulniuk nemet mondani, fel kell tudniuk ismerni, ha valaki nem helyénvaló módon közelít feléjük, valamint azokat a helyzeteket, amik veszélyt jelenthetnek. Ám ezek mellett az is elengedhetetlen, hogy megfelelő módon reagáljanak az őket ért bántalmazás vagy visszaélés alkalmával, és azt követően.

Szexuális zaklatás ügy: egy pszichológus kiderítheti, hogy volt-e erőszak

Itthon2018.09.18, 19:16

Tovább gyűrűzik a szexuális zaklatási botrány, amelyben egy most 13 éves kislány azt állítja, hogy két felnőtt vízilabdázó szexuálisan zaklatta őt két évig. Az olimpiai bajnok, Kósz Zoltán és társa, Petőváry Zsolt viszont azt állítja, hogy egy ujjal sem nyúltak az akkor 11 éves kislányhoz. Az Origo felkeresett egy pszichológust.

Kósz Zoltán vízilabdás állítja: minden szexvád hamis - a Mokkában mesélte el álláspontját

Life.hu2018.09.18, 07:36

Januárban vádolta meg először Kósz Zoltánt egy 11 éves kislány azzal, hogy szexuálisan zaklatta őt. A vízilabdázó állítja, hazugság minden egyes ezzel kapcsolatos kijelentés és bármilyen vizsgálat alá veti magát, hogy kiderüljön az ártatlansága. A Mokkában vállalta, hogy tiszta vizet önt a pohárba.

Megszólalt a nemi erőszakkal kapcsolatba hozott Kósz Zoltán

Itthon2018.09.17, 15:34

Közel egy éve jelentkezett Kósz Zoltánnál annak a kislánynak az anyja, aki azt állítja, hogy Kósz és egy másik volt vízilabdázó, Petőváry Zsolt szexuálisan zaklatta őt. A kislány mindössze 13 most, a zaklatás pedig két éve történt állítása szerint. A kislány elmondása szerint a zaklatás brutális volt, és hónapokon keresztül tartott.

Hazajöttek sztársportolók, akiket szexuális zaklatással vádol egy kislány

Itthon2018.09.17, 14:50

Múlt héten írtunk róla először, hogy egy most 13 éves kislány azt mondja, hogy két vízilabdázó megerőszakolta. Azt állította, nem is egyszer, hanem többször, a lány, illetve a család ügyvédje szerint brutálisan. Azt mondta, a szexuális zaklatás hónapokon át tartott. Azóta az is kiderült, hogy ki a két sztársportoló, akiket a kislány meggyanúsított, egyikük az olimpiai bajnok Kósz Zoltán, valamint Petőváry Zsolt, a magyar ifjúsági női válogatott szövetségi kapitányának segítője. Hogy ők az érintettek, arról ők maguk írtak a közösségi oldalon, és tagadtak minden vádat. Ennek ellenére úgy értesültünk, ma mindkét férfinak haza kellett jjönnie ...

Nem emelnek vádat a Backstreet Boys Nick Cartere ellen

Szórakozás2018.09.12, 13:46

Nemi erőszakkal gyanusították Nick Cartert, a Backstreet Boys énekesét. Mivel az eset körülbelül 14 évvel ezelőtt történt, a vádemelés elmarad.

Nem lehetett kitoloncolni Magyarországról a szexuális ragadozó afgán migránst

Itthon2018.09.10, 17:28

Sarhadi Bilal Ahmad, miután vasárnap hajnalban megerőszakolt egy nőt, egy budapesti gyorsétteremben, valószínűleg Bécsbe menekült. Legalábbis a kollégái azt állítják, hogy nekik ezt mondta. Az afgán férfi menekültstátusszal volt Magyarországon, szabadon járhatott bárhová. Ezt meg is tette, kétszer is mutogatta a nemi szervét a belvárosban, Budapesten a rendőrök szerint. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondja, a migránsok által elkövetett szexuális bűncselekmények bizonyos értelemben egy összehangolt cselekménysorozat, amelynek az lehet a célja, hogy félelemben tartsa az embereket. 

Korábban két másik nőt is zaklatott az afgán migráns Budapesten

Itthon2018.09.10, 13:53

Kétszer is a nemi szervét mutogatta nőknek korábban az afgán migráns férfi, aki egy belvárosi büfében megerőszakolt egy nőt a napokban. A férfi ellen már európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak.